Kelet-Magyarország, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-08 / 33. szám
4 KELETMAGYARORSZAG 1959. FEBRUAR 8, VASÁRNAP Győri illés György: r Dal az Éjszakákról Ijedten ront a «ok árny a világra, összefogózva kinyúl a sötét, hogy kapzsi rablóként a mélyébe ránts; az életet — s tárja rá éhes ölét. Kihunynak a fények, borulnak az arcok, részegen tántorog erre az éj, lesz aratása, már kéri a sarcot, homlokon csap, hogy a zsákjába férj. Bűn lép szívedbe, mint álnok barátok és hív, hogy nyűgözzön érte adózz. Pusztul a hűség és tort ül az átok és röhögve fetreng az észen a póz. Ügy félek az éjtől, a rossz szenvedélytől, hol vaksin botorkál a mélybe a nép. A súlyos teher hol az izmokon rest tör. ott pálinkabűztől lesz terhes a lég. Az éjszaka árnya a bűnök világa; az ösztön, az érzék a trónra kerül, s az értelmet, érzelmet börtönbe zárja, a bátor igazság is elcsendesül. Baglyok huhognak és kígyók sziszegnek, a rontás nyomában txjlép a halál. Sír kint az asszony, sikolt bent a gyermek és reszket a férfi, kit szíven talál. A tolvajok csendje rémíti az ébert, s az alvók szűk vackán a nyomor köhög Az oltárt, hol századok eszméje térdelt, rommá táncolják a rút ördögök. A pénz itt az isten, s ki eszmény volt regen a szívben, az észben már többé nem él. Pörsen a himlő, mint csillag az égen, beszórja a tájat a ronda fekély. Kémek dobognak a művészet parkján, 8 nem enged megindulni senkit a lánc. Ha élsz is, úgy érzed, hogy százszor meghaltál, s csak jajszónak hallik, amit kiabálsz. Az éjszaka árnya — a múltak világa, s bennünket hívatlan messzi kísér. Szívünkkel, eszünkkel törjünk reája, hisz elpusztul benne mind, tőle ki féli Tudjunk! Tanuljunk, hogy tisztuljunk tőle, higyjünk és bízzunk, hogy legyen erőnk és nem lesz palástja, mi helyünk betöltse, világos és tiszta lesz tőle e föld! — Élni szeretnék, s nem félni — ezt vallom, s vélem a gond, a remény, szerelem. Hiszem, hogy versemmel vívom a harcom, és mindet az éjre is rászegezem... Oal a Nappalokról Vigyázzban állnak az utcán a házak és főt-vetve csattan a térre a szél Éberen strázsál a kőruhás század, míg végre a Hajnal a városba tér.. Dobban a tájra virágos ruhában, s .már bomlik a csend boga, hull a kötél Rögtön a téli hidegben is nyár. van, ha mozgásra int és futást ösztökél. Bontja a fény most a város csomagját, s az utca kövére sok embert pakol. Moccan az élet és hallani hangját, ha nótára gyújt a sok gyár valahol.. Érzem, szerelmese lettem a napnak, s kigyúlt bennem, lángol a szürke világ Érzem, hogy csókjai életet adtak, s ha szavamat hallom, a Nappal kiált: Nappal, mit százszor, ezerszer öleltem, ha fáztam, ha izzadtam — ö volt velem, s én is az őre, sőt mécsese lettem és úgy hívnak minket — hogy Történelem' Minden kis percünk egy korszak egésze, sejt milliárdja és szívet takar. Bélyegét üssük a földre és égre, s így nő a szellem, a munka, a dal... Boldog vagyok, hogy e korban születtem és én is a fényben egy szál lehetek. Mindegy, hogy téglával, géppel, vagy verssel — de én is a többivel együtt megyek! Én is a nappalok ízével élek, a fény szomja éget "és munkára űz. Én is formálom most ezt a vidéket és nem hagy nyugodni és hajt ez a tűz. Látom: sok társam csatázik a gonddá! és együtt legyőzzük a régi hadat. Az éjek sötétje bármit is forral, a győztes örökre a Nappal marad! Nőnek az utcák és nőnek a házak és felnő a város a fellegekig, az emberek benne világokat járnak, a bolygók világát birtokba veszik. Rakéták cikáznak a gondolat szárnyán, az értelmet, érzelmet összeszövik. A látó a holnapok mélyére lát már, s az emberi élet már nem lesz rövid! — Az utca, a város mind ott pezsdül bennem, mint vérbő zenészben a legszebb dalok. Boldog vagyok, hogy e korban születtem s én is a nappalok if ja vagyok! ÜLNÖK: — Teremőr! Kérem a következő tanút, Kocsis Imre kishegyesi lakost. TEREMÖR: Rövid szünet után együtt jön Kocsis Imre a tanúval. — A népbíróságnak tisztelettel jelentem, Kocsis Imre tanú. Idézést átadja. ELNÖK: — Hogy hívják? IMRE: — Kocsis Imre. ELNÖK: — Hol és mikor született? IMRE: — Kishegyesen, 1926. április 24-én. ELNÖK: — Szülei neve, foglalkozása? IMRE: — Apám nem él, édesanyám Kocsis Irén, törvénytelen vagyok. ELNÖK: — Népi államunkban nincs törvénytelen gyermek! Édesanyja mivel foglalkozik? IMRE: — Régebben a kastélyban mosónő volt, de a tavasszal 4 hold földet kaptunk. ELNÖK: — Hány elemit végzett? IMRE: • Csak négyet, dolgozni kellett. ELNÖK: — Családi állapota? IMRE: — Még nőtlen vagyok. ELNÖK: — Katona volt? IMRE: — Nem voltam! ELNÖK: — Foglalkozása? IMRE: — A kiosztott földünkön dolgozom. ELNÖK: — Büntetve volt? IMRE: — A levente miatt voltam kétszer bezárva. ELNÖK: — Igen! Felhívom, hogy a Solti József és Borsos István elleni bűnperben a népbíróság tanúként óhajtja kihallgatni. Figyelmeztetem, hogy csak igaz vallomást tehet, mert a törvény a hamis tanúzást; a legszigorúbban bünteti! IMRE: — Igen! ELNÖK: — Van-e rokoni kapcsolata a vádlottakkal? IMRE: — Nincs! ELNÖK: — Mióta és honnan ismeri a vádlottakat? IMRE: — Mindkettőjüket gyermekkorom óta ismerem. ELNÖK: — Mondja el, mi történt 1944. szeptember végén, amikor a tanyát kiürítették. IMRE: — Akkor már nem a kastélyban dolgoztam, mert már korábban, januárban elküldött Váradiné nagyságos asszony. A cselédgulya volt rámbízva. Reggel szokás szerint kihajtottam a jószágot, de pár óra múlva jött az üzenet, hogy hajtsak be. A tanyaudvaron az intéző úr, meg a német őrnagy vártak bennünket. A gazdaság teheneit és ökreit is beterelték. Ekkor azt parancsolták, hogy a gulyával azonnal induljak el. A cselédség zúgott, hogy a teheneket miért viszik el, mi lesz akkor velük. De a németek meg a magyar katonák elzavarták az asszonyokat! Néhányat meg is ütöttek. Édesanyám kihozta a tarisznyám, ekkora még nyolc legényt hajtottak ki a jószághoz, hogy velem együtt ők fogják terelni. Déltájban elindultak Szeged felé. Német és magyar katonák kísértek bennünket, ezek kocsin ültek, intéző úr meg hintóval jött. ELNÖK: — Hogy bántak magukkal az úton? IMRE: — Alig volt megállásunk, Szeged után már a jószág sem bírta! Pusmogtunk egymás között, különösen esténkint, hogy meg kellene szökni. ELNÖK: — Hol jártak akkor, amikor Fekete Józsefet lelőtték? IMRE: — A halasi tanyánál! ELNÖK: — Hogy történt az eset és mikor? IMRE: Mindnyájan vágytunk haza! Jóska alig-alig szólt és estefelé, amikor megitattunk és a jószág pihent, Jóska elindult a közeli tanya felé. Október 4-én volt. Észerevették! Az intéző és a katonák ordítottak utána,, hogy álljon meg! Szaladni kezdett... Erre az intéző ordított, hogy „lőj- jétek le azt a disznót! Na, mi lesz!?” Erre a három magyar katona lőtt! Jóska felbukott. A katonák odarohantak. Pár percig élt még, szólni nem tudott, csak nyöszörgött. Aztán eltemettük, ott, a tanyánál! ELNÖK: — Útközben nem bántotta magukat az intéző? IMRE: — Néha ránkhúzott a bottal, hogy siessünk jobban, mindig csúnyán káromkodott otthon is. ELNÖK: — Van valakinek kér- deznivalója a tanútól? ÜGYÉSZ: — Tisztelt népbíróság! A tények tisztázása végett kérem a tanút, Solti József vádlottal szembesíteni! NÉPBÍRÓSÁG: Halkan tárgyal. ELNÖK: — A népbíróság elrendeli a tanú és Solti j j'ssf vádlott szembesítését. Teremőr! Az őrség kisérje be Solti József vádlottat. ŐRSÉG: Rövid szünet után jön a vádlottal — Népbíróságnak tisztelettel jelentem, Solti József vádlottat a szembesítésre előállítottuk! SOLTI: Megtörve, lehajtott leijei megáll a .népbíróság előtt. IMRE: Hol az elnökre, hol Soltira néz várakozóan. ELNÖK: — Felhívom Kocsis Imre tanút, mondja a vádlott szemébe, hogy történt Fekete József lelövése! IMRE: — Tisztelt népbíróság! Solti jelé fordult. A halasi tanyák körül jártunk, október 4-én estefelé, amikor már megitattunk és a jószág pihent, Jóska elindult a tanya felé. Ekkor az intéző úr, meg a katonák ordítottak ulána, h< v álljon meg! Jóska szaladni kezdett. Az intéző úr erre azt parancsolta a katonáknak, hogy „lőjjétek le a disznót!” A katonák haboztak! „Na, mi lesz!.. Erre a három magyar katona lőtt! Jóska eivásódotr. pír pe Cg élt még, nyöszörgött! Aztán eltemettük a tanyánál! így volt! ELNÖK: — Solti József vádlott! Hallotta, mit mondott a tanú?... — Rövid szünet — Válaszoljon! SOLTI: A németek!... Szigorú parancs volt. hc<?y a jós?*' C Kalocsára kell hajtani sürgősen. Állandóan hajszoltak engem is. Ideges voltam. Azt Se tudtam, mit csináljak! A leventék egész úton lazsáltak. És akkor az a fiú szökni akart! Biztosan szökni akart, mert amikor rákiáltottunk, nem állt meg. Katona voltam én is. A leventék is katonai törvények alá tartoztak. Ezért párán csoltam tűzet. ELNÖK: — így mondta: „Lőjjétek le a disznót!?” INTÉZŐ: — Hallgat. ELNÖK: — Válaszoljon, ha kérdezem! INTÉZŐ: — Nagyon fel voltam indulva a letolások miatt!... Magába roskadva. — így volt! Mit műveltek a rossz szellemek a bogdányi templomban ? Egy ismerősömtől hallottam ezt a történetet, ő pedig egy másik ismerősétől, akinek a keresztanyja mesélte, hogy a nagymamájától hallotta. Pálinkásnak hívták az egykori bogdányi ha- rangozót. Jámbor, istenfélő ember volt őke.me, csak ritkán kísértette őt a rossz, valami jóféle pálinkával. Így történt a nevezetes nap előestéjén is, amikor bizony egy kicsit a bütykös fenekére Kacsintott. Már a mennyei iölös- tököm. járt az eszében, amikor az utolsó ájtatos nénike is kicsosszant az oltár. elől. Egy utolsóelőttit húzott a bütykösből, aztán még egy utolsót, és nekiindult (azazhogy nekibotlott), hogy a ménkű nagy kulccsal bezárja a templomot. Amikor jobbra lépett, balra «elsazett. ,» lüriéoi. hogy egy jámbor hízó — lehetett vagy másfél mázsa — besettenkedett egy kis alkonyati ájta- tosságra a jobboldalon. A derék Pálinkás nem vette észre és mit sem sejtve csapta be a nehéz ajtót. Nagynehezen beletalált a kulcslyukba is, aztán a dolgavégzett emberek büszkeségével be- tántorgott az első kocsmába. Másnap kora reggel zúgó fejjel tápászkodott fel, hogy meghúzza a reggeli harangot. Mikor a templomajtó elé ért, furcsa robajt hallott. A derék jószág ugyanis megunta a hosszúra nyúló ájtatosságot, s éppen az egyik szent jókora szobrát döngette, majd sorba borogatta a padsorokat. Pálinkás lábai az ajtó előtt földbegyökereztek, s ha hajá is lett volna, rr> j r> r\ égnek mered. így azonban szapora futásnak eredt, s minden ízében reszketve kocogtatott a tisztelendő úr aolaKán: — Gyüjjön gyorsan, szentséges atyám, rossz szellemen: veszekszenett a templomban. A kövér tisztelendő éppen az esti kacsasült utolsó maradványaival volt elfoglalva, s kelletlenül dugta ki borzas fejét: — Ne izetlenkedj, édes fiam! De azért ő is fülelni kezdett, S tényleg, a közeli templomból rettentő dúlás foszlányait cibálta elő a szél. Csapta is nyomban a combot a tányérba, kapta a reverendát, a füstölőt, Pálinkást pedig elugrasz- totta a szomszédokért, mert ami biztos, az biztos, s hátha egy füstölő kevés lesz. Díszes menet érkezett a templomhoz. Férfiak kaszával, kapával, elől a n«n két ministránsávaL meg a harangozó. A sertés, úgy látszik, vérszemet kapott az első sikerektől, s most már olyan zenebonát csapott, hogy az emberek háta lúdbőrözött belé. A tisztelendő úr nyomban füstölni kezdte az ajtót, majd Pálinkás óvatosan elősettenkedett, s kinyitotta a templomot. A disznó sertés, pedig mihelyt meglátta az isten szabad egét, usgyi vesd el magad, kirohant. Igenám, csakhogy beleakadt a tisztelendő úr reverendájába, azazhogy cingulusába. A hájas pap lovaglóülésben esett az állatra, s rémülten ordította: — Isten áldjon Pálinkás, engem már visznek! S csalt az útszéli pocsolyában tért magához, ahová a disznó leborította . i L sry-V Sehneesi Janos: , , , TISZTÍTÓTŰZ Részlet a pályázaton díjat nyert drámából
