Kelet-Magyarország, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-26 / 48. szám
KELETM AGYARORSZÁG •,1959 FEBRUÁR 26, CSÜTÖRTÖK Megjelent a Nyírségi Magyar Népi...Megjelent a Nyírségi Magy Miről beszélnek a régi újságok? Társuljon hozzánk egy kirándulásra, kedves olvasónk. Forgassuk vissza az esztendőket és állapodjunk meg valahol a tíz évvel ezelőtti Szabolcsban. A kirándulás nem lesz fáradságos, hiszen elég, ha fellapozzuk a már sárguló Nyírségi Magyar Nép tíz évvel ezelőtt megjelent számait. Induljunk hát! Az 1949 február 20. szám harmadik oldalán kis két hasábos közlemény vonja magára a figyelmet: ,Holnap“ megindul a közmunka Nyáregyházán Lapunk, legutóbbi számában megírtuk, hogy pártunk, a Magyar Dolgozók Pártjának közbenjárására lehetővé tette a Tervhivatal a város ideiglenes munkanélküliségének csökkentését. Elsősorban előbbre hozta a MÁV pályaudvar és a dohánybeváltó építésének megkezdését, másodsorban pedig a női munkánálküliség enyhítésére nagyobb összeget bocsájtott rendelkezésre a sóstói parkírozás földmunkáihoz és a város romtala- nításához...” Közmunka? Munkanélküliség? Rossz álom ez már csupán. Lapozzunk tovább. Március 3. csütörtök: Tegnap reggel állami kezelésbe vették a nyíregyházi „Korona” és „Bristol” szállókat... Értesüléseink szerint a Korona állami kezelésbe vétele után megkezdik a szálloda korszerűsítését. Vízvezetékkel látják el és felszerelik a modern szállodaipar követelményeinek megfelelő berendezési tárgyakkal..." (Ma milyen a Kossuth és a Béke szálló? Ég és Föld a különbség.) Mi mindig éhesek vagyunk!? Érdekes levelet kapót dr. Schunch kelet-berlini orvos a közelmúltban. A levelet Magyarországról írták, s feladója egy kis csomagért esdékelt benne. Nem tudjuk mit gondolhatott dr. Schunch miközben a levelet olvasta, de hogy az utóiraton meghökkent — az biztos. Röviden és velősen ennyiből állt: „Mi mindig éhesek vagyunk!!!” Az említett orvos nem tudta mire vélni a dolgot, s a levelet azonnal átadta a Német Demokratikus Köztársaság Vöröskeresztes Szervezetéhez, hogy hivatalos- úton segítsenek a levél íróján. Az ügy a Magyar Vöröskereszthez került át. Ezek után kiderült, hogy a levelet egy „szegény éhező”, Mihályi . Julianna tiszanagyfalui lakos írta. Ez az éhes ember egy kúriaszerű nagy épületben lakik, amely apjáról — az egykori földbirtokosról — maradt rá, s testvéreire. Meglátogattuk az éhezőket. A lakásban csinos, ízlésesen berendezett szobák, szép bútorok vannak. A konyhából a készülő ebéd illata áradt. (Aznap délben biztos, hogy nem éheztek!!!) Maga a levél írója konyhai ruhában, főkötősen telepedett le beszélgetni. Megtudtuk tőle, hogy hosszú ideig a helyi postahivatal vezetője volt, s 1955-ben vált meg hivatalától, s azóta is havi ötszáz forint nyugdíjat kap. Igen jól beszél németül, mert mint mondta, fiatal korában „német kisasszony” tanította. A címeket német újságokból válogatta ki, s egy este, amikor testvérei nem voltak otthon, papírt, tollat vett, s megírta a leveleket. (Többet is írt.) Németország keleti és nyugati részébe. Azzal a meggondolással, hogy „jó lenne, ha külde- nének valamit.” Az utóiratot (Mi mindig éhesek vagyunk!) csak azért írta levelei végére, hogy hatásosabb legyen. Az éhezéssel kapcsolatban elismerte, — hogy szavait idézzük — „Nem élünk fényűzően ugyan, de hiányt semmiben sem szenvedünk.” Mihályi Julianna — ahogy mondta, — tisztára komolytalanságból, s meggondolatlanságból írta a leveleket. (Eddig azt hittük, hogy a komolytalankodás a gyermekek privillé- giuma.) S az az éhező S. O. S. kiáltás csak vicc volt. Ez üggyel kapcsolatban csak annyit: A levél Írójának semmi oka nem volt a levelek megírására. Hogy mégis írt, azt két dolog diktálhatta: a telhetetlen- ség és a potya utáni vágy. Űgylátszik, hogy a gyermekkori emlékek még az 6 korában is felelevenednek. S még egyet Mit szólnának ehhez azok a nyugatnémet munkások, akik csakugyan éheznek? (Bézi) Egy másik sárguló lapon a ny íregy házi dohány fermentáló üzem makettje látható. Még csak cölöpök jelzik az új épületek helyét, még pihennek a betonkeverők, meg a zsiráf szakú anyag felvonók, az állványok deszkaanyaga a sok kövér cementes zsákkal még a raktárban Várja fel- használását, de már serény munka folyik az új gépi fermentáló helyén..., hogy utána meginduljon a hajrá a hároméves tervben, s az ötéves tervben kinőjön a földből a munkások allcotó munkája nyomán Európa egyik legmodernebb dohányfermentáló üzeme itt nálunk az ország dohánytermelő területén..." És azóta felépült a dohányfermentáló. Megalkottuk megyénk büszkeségét. Ám forgassuk tovább a lapokat! Az Országos Vízgazdálkodási Intézetben mérnökök, technikusok hada tervezi az Erőművet. —* A termek közepén nagy táblákra tűzve a tiszalö- ki duzzasztó és erőmű, valamint a csatornázási munkálatok ütemterve. Lázas munka folyik, hogy minél előbb megvalósuljon Magyarországon az első Erőmű, amit lehetetlennek tartottak a Horthy-re- zsim mérnökei és tanácsadói, s amit a tőkések nem akartak, mert nem mutatkozott számukra elég jó üzletnek...” Tiszalök áramot ad az országnak a Keleti Főcsatorna friss vizet a szomjas földnek. Ilyen híreket, tudósításokat, riportokat és képeket találunk a Nyírségi Magyar Nép hasábjain. A lapok azóta megsárgultak, de élnek, mint ahogy a könyvek élnek és a messzi utókornak is elmondják a dicsőséges kor alkotásainak első erőfeszítéseit. (P. G.) ÚJ filmekről — röviden lisztességtudó utcalány Magyarul beszélő francia film Jean Peul Sartre haladó író színműve alapján készült, s az Egyesült Államok szőr-: nyű négerüldözési, s „igazságszolgáltatási” gépezetéről rántja le a leplet. Csak 16 éven felülieknek. Rövidesen' láthatjuk megyénk filmszínházaiban is. » t 1 Őfelsége kapitánya Színes, amerikai film. Angol hajósok kalandos történetét viszi vászonra, szerelem, harc s más hatásos eszközök kíséretében. A filmben végülis kibontakozik a happy-and, amely összekapcsolja a szerelmeseket. — Annus, én rájöttem valamire — mondta egyszer a lánynak. — Valahonnan pénzt kellene szerezni. A gépállomás felszántana. Szerződni kellene sertésre, dohányra. őszig lenne valahogy, azután már hozna a föld. De fizetni kellene az adósságot, építeni, és minden kezdődne élőiről. Ha nagyon dolgozunk, az adósság egyre kopna, s valahára eljutnánk oda, hogy boldogulunk. Aztán meg tovább. A lány meleg hangon bíztatta. — Én nem félek. Ha mondod, megyek. — De micsoda élet lenne az, Annus? Gondold meg. Ezt csinálta az apám. Ezt a te apád! Ilyen kicsi földből nem lehet mást fakasztani, csak munkát, lemondást, próbálkozást, s megint munkát. Hát akkor sokkal jobb, ha visszamegyek az apámhoz s te jössz velem, — Nem. — Vagy a te apáddal.:, — Nem! Olyan őszinte elszántsággal mondta a lány, hogy a fiú nem folytatta tovább. Kezébe vette a lány kezét, és simogatni kezdte. — Igazad van, Annus. Tudom mi lenne belőle. Hiszen Ismerem az apámat. Mostanában sokat gondolkoztam. Erről, arról. Azelőtt nagyon haragúd iám az apámra, de már nem haragszom Istók tanító úr mondta, hogy olyan a mi öregjeinknek a föld. mint az öregasszonyoknak az isten. Amikor kimennek a határba. s megállnak a szántás végiben, imádkoznak hozzá. Szeretik, ha ad, gyűlölik , ha tikkadozik. óh, az én apám nagyon sokat gyűlölt. Mert a kicsi föld hálátlan. Csak mindig adni kell neki, de nem szereti visszaadni, amit kapott. És olyan nehéz adni, ha nincs miből. — Hát akkor mi legyen? András tudta már, hogy mi, de nem mert cselekedni. Húzta, halogatta a dolgot, pedig mind sürgősebbé lett. Utoljára már Annus mellett sem ülhetett, mert az öreg Répás kinézte a szobából. Mit ül itt, amikor már a lovak is maguktól dobrokolnak az istállóban, érzik, hogy munka kell a földnek? S akkor egyenest Annusoktól elment a téesz irodára. A hír befutotta a falut. Egy óra múltán már a tanyán is tudták, hogy a Balogh Mihály fia belépett az apjától kapott öt hold földdel a termelőszövetkezetbe. Mit szól majd ehhez az öreg zsugori? De miért lépett be a fia, amikor az apjától még kilenc más holdat is örökölt volna? — Ezt az öregek kérdezték. Látja, apám, ez a sora ennek! — vágták ki mellüket a fiatalok. Olyan szenzáció lett belőle, mint amikor a fiú felkötötte magát. Hiszen azért kötötte fel, mert kutyánál rosszabb sora volt a tizennégy holdjuk mellett. Répás savanyú képpel fogadta Andrást, Csak ennyit mondott: — Ezért kár volt elhozni az apádtól. — Meglátjuk — hárította el a fiú. — Kinek lesz különb háza két év múlva itt, a főutcán! A szövetkezetben megígérték, hogy mihelyst enged a föld, nekikezdhetnek a házépítésnek. Mert ők úgy szokták, hogy fogattal segítik a fiatalokat. Aznap nem történt más, de másnap egyszerre tízen mentek az irodára. Legtöbbjük legény, de volt, aki az apját is vitte, feleségét, meg az anyját. S egyszerre azt vette észre András, hegy a kötél feledésbe ment. Kemény legény hírében kezdett állni, aki meg merte törni az apja elveit. — Két nap óta embernek érzem magam — mondogatta némi kevélységgel. De ez így is volt. Felszabadult, könnyűvé vált, levették a terhet a válláról. Két nap óta azért nem mert hazamenni. Várta, hogy jön valami hír az apja felől, de csend volt. Mintha meghalt volna az öreg. Istók, örökké végigégett szivarjával szinte egész nap az utcán ténfergett. Napjában beszélgetett az egész faluval, sorra, aki csak elébe került. Meglássátok — ismételgette, — •:z a falu felkapaszkodik! Ki a fene látott már ilyet, hogy itt még mindig csak magának való emberek élnek?! Mindig csak magámnak, magamnak! Így nem lehet haladni semmire. Okos gyerek ez a Balogh András. Meglássátok, lesz belőle valaki! Sajnálom azt az embert. Olyan ember az, hogy egész nap csak a határt kellene járnia. Hogy úgy csinálják a munkát, ahogy ő szokta. De bolond, és magára marad. Meglássátok, ha lesz a falu határában egy kicsi föld, mint sziget a tengerben, az a Balogh Miskáé lesz. Bolond az olyan ember. S akkor Balogh Mihály egyszerre megjelent a tanácsházán. Nem a szövetkezetbe ment. Oda. mégsem. De a tanácsházán aláírta á belépési nyilatkozatot. Nem szólt senkinek, ment, emelt fővel, komoran hazafelé. Istók is hallotta a hírt, és sietett a tanácsra. Lejjebb találkoztak az utcán. Megálltak szemben, mint két ellenséges harcos. Vizsgálták egymást, hol a másik fél gyengéje? Istók kezdte: — Meggondolta jól? Balogh lassan bólintott. — Nem hiszi el, tanító uram, hogy mi döntött bennem, Hát csak az, hogy eszembe jutott, amikor negyvennégyben SAS-behívót kaptam, maga mondta, hogy ne menjek sehova. Bújjak el. Én ezt el is felejtettem. Most a fiammal, eszembejutett. Nem lehet ros3z,i amit maga mond... tanító úr. Istók rágni kezdte a szivart, aztán kiköpte. — Látod — mondta krákogva, — negyven esztendő se elegendő, hogy az emberek igazán megis.neíjék egymást. És inas kezét hevesen kinyújtotta a másik felé. (VÉGE.). \ ____ „állami kezelésbe vették a „Korona és „Eristől” szállókat iSipkay Barna: K i c s i föld XI.
