Kelet-Magyarország, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-16 / 13. szám
1959. JANUÁR 16, PÉNTEK KEI l.TM VG V VRORS/.ÁG 3 A gépállomás és a szövetkezeti mozgalom I Yencsellöi Gépállomás pártszervezetének kapcsolata a tsz-skkel Szovjet (pit 'rádegyüttes Iá tógát Csengerbe A YENCSELLÖI Gépállomáson sokat javult a pártmunka az utóbbi hónapokban. Nagy része van ebben Szőllősi István elváránál, a pártszervezet függetlenített titkárának. Rendszeressé tették a pártrendezvényeket. — Ezeken olyan kérdések szerepelnek, amelyek legjobban segítik a termelőszövetkezetek • gazdasági, politikai szilárdítását. Szakembereket bíznak meg pártmunkával, mint tették ez a termelőszövetkezetekben folyó ■ tervkészítés idején is. Részt vesznek a közös gazdaságok összejövetelein. Javaslataikkal segítenek az irányításban járatlan vezetőknek a nagyüzemi módszerek elsajátítá- sáuan, a politikai munka javításában. A SZABOLCSI Szabadság TSZ- ben például javasolták: neveljenek ötszáz darab kacsát. Ha ezt valóraváltják, százhúszezer forint értékű árut értékesíthetnek, jelentős kedvezményben részesülnek. A vencsellői Szabadság TSZ- ben a gépállomás laboratóriumában végzett talajvizsgálatok alapján vetésforgó bevezetését szorgalmazták. Ugyanitt taggyűlésen vitatták meg a kommunistákkal,. | get attól a lehetőségtől, hogy alaposan megismerjék: kire milyen mértékben 'szairinhatnaK. Eta nieg- győrodire.t a párttagok politikai munkában szerzőit tapes..Lakna - rölj’' fokozottabban 'támaszkodhatnak’ munkájukra, Mindenkit' képessége- szerint 'bízhatnak meg feladatokkal! íleíyfes lenné, ha a párt vezetőség Olyan ieiádáttal küldene például ,'á véncsellői Szábad- sóg Térfnéloszöv'étkezétbe egy kommunistát, liogy gyezéj még annak tagjait a vezetésben és niun- kafegyéiem bth mii .autóz j ia -asá- gok káros hatásáról. ' TEVÉKENYSÉGÜK, a belső feladatok mellett: a termelcszö- vetkezétékben folyó'' politikai munkára összpontosuljon. Neveljék a párttagokat a munkában, magánéletben való .péídi mutál ás- ra. A tsá-pártszeíVéze'íek segítása •révén szélesítsék a. ..szövetkezeti mozgalmat. Szgrepit , azonban csak akkor töltheti be igazán a gépállomás pártszervezete, ha a feladatokkal megbízott kommunistákat réndszéresen beszámoltatják. Az-így szerzett tapásztala- . tok- alapján újabb soronkövetkezű feladatokat hatáío,zhatnak meg. :“.í ; ‘ ' (N. X;) ; mit kell tenni a vezetés szilárd.' tása, a munkafegyelem javítása érdekében. A GÉPÁLLOMÁS pártszervezete és a termelőszövétkézetek: közötti kapcsolat erősítésében elért eredmények mellett azonban olyan jelenségek is mutatkoznak, amelyek fékezik az elörena- ladást. Dicsérnivaló, hogy a közös gazdaságok további -erősítése érdekében ' időközönként pártmunkával ‘ bíznak meg szakembereket. Növekszik ezzel a gépállomási pártszervezet szerepe, aktivitása, a termelő-, és politikai munka iránt érzett felelőssége. A különböző megbízatások azonban csak akkor hozzák meg a várt eredményt, ha azékat következetesen valóra is váltják. Néhány vonatkozásban ismeri a pártvezetőség:, ki, hogyan teljesítette a ráb’zott feladatokat. A beszámoltatás azonban rendszertelen. A PÄRTMUNKA ellenőrzésében mutatkozó hiányosságok nemcsak a feladatok valóraváltásáért- érzett felelősséget csökkentik, hanem megfosztják a pártvezetőséEddig ismeretlen népi játékot elevenítenek tel Kisarbau Évszázados népi játékot elevenítenek fel a szatmári Kisar községben. Már csak az öregek ismerik a „csülközést" és a „ga- mózást”. Varga, Gusztáv iskolaigazgató szerint a. környéken csak itt él ez a népi játék, amely érdekes jeleneteivel ezután a szatmári táj közkincsévé válik. Az igazgató javaslata' 1 nyomán felelevenítik és az ifjúság újra előadja a népi iátéket. Először Kis- arban, majd a szatmári községekben. Sasívesen tanulnak a kálmánházi dolgozó parasztok Cscnjerben megalakul 10-cn 1 a Barátság Hónapját előkészítő bizottság. A bizottság alkuló ülé- ién megjelent Hemeler Sándor, a Magyar Szovjet Baráti Társaság országos főtitkára is. Az ü nep- előkészítő bizottság kidolgozta a Barátság Hónapjának műsor Le vet, lue.yben több könyvankét, valamint a járás minden községében előadás, fi'mvctités szerepel. Demeter Sándor elvtárs hosszasan elbeszélgetett az ünncpclőkc- S7ÍÍŐ bizottsággal, meghallgat, a r.z észrevételeket. A határmenti Csengéit ritkán keresik fel országos rendezvényekkel. A jelenlevők ezt kér lék, a Barátsági lló- aáp alkalmával látogassanak, el hozzájuk a majd itt vendégeskedő szovjet esztradegyüttes tagjai. Bemein- elvtárs megígérte, lek- -atja, az országos tervbe az együttes csengsri szerep éjét. Szovjet búvárok a négy méter vastag jég alatt Moszkva. (MTI): Példa nélküli kísérletet hajtottak végre a közelmúltban az „Északi sark” elnevezésű szovjet északsarki ku- t. ...i.o.ucV- Í..O. ...■ ibiyos-'adatok kiegészítéséhez szükségessé vált, -hogy rendszeresen búvárok segítségével vizsgálják meg a tenger mélyet. A szovjet tudós.k különleges búvárkészülékeket cs öltözeteket szerkesztettek. A búvárokat a négy méter vastagságú jégbe Vágott léken áteresztett éli le a mínusz 10.8 Celsius fokos vízbe. A külső levegő hőmérsékleté- mintása 40 fok volt, a kísérlet ideje alatt,-A búvárkészülök próbája sikerrel végződött. 118 ember életét mentették mug a szöv et repülök rendkívüli időjárás következte- ben a jég darabokra tört és a viharos szél a jégtáblákat a rájtúk rekedt halászokkal a tó közepe felé sedorta. A halászok jégtáblái hamarosan több, mint 2 kilo-! mater .tavcisagba" kerültek u! parttól. Moszkva, (MTI): Egy. szovjet repülőalakulat katonái a közelmúltban életük kockáztatásával 113 embert mentettek meg a biztos pusztulástól. A megmentettek a Csud-tó partja mentén fekvő falvak, lakosai, akik nagy túli halászatot rendeztek a tavon. — A Jt/i/ is ízületitek szerelmek Ami összeköti as orosz sztyeppét, az északi-tengert, « líhodopét és a Nyírséget A Kálmánházához tartozó Na-ylaposou minden hétfőn és csütörtökön este világos az iskola ablaka. Mintegy 40 parasztember szorong -a -tanteremben. Arra vállalkoztak, bogy a téli estéken elsajátítják a kertészeti mesterség alapelemeit. A tanfolyamot negyven fővel tervezték, de a megin▼▼'VT V v T” T játe, mire mennyit fordítottak, mi mennyit jövedelmezett, vagy mi volt a ráfizetéses. Jólétet akarnak a kommunisták minden termelőszövetkezeti tag részére. S lehet-e ezek után csodálkozni, hogy a szövetkezet tagjai közül többen így nyilatkoztak: Tudja Imre: „Csak akkor jelentkezem a pártba tagjelöltnek, ha elértem ebben az évben azokat az eredményeket, amelyeket a kommunisták, a téesz vezetői határoztak meg számomra.” Szabó Menyhért: „Ilyen terv- ré még nem emlékszem. Már előbb kellett volna. Én bízom abban hogy ha mindnyájan jól dolgozunk, sikeresen végrehajtjuk.” U. Lakatos Ferenc: „Én csak arra kérem a kommunistákat: vigyázzanak erre a tervre, nehogy a fiókban maradjon. Kár volna érte.” A Fürst Sándor TSZ-bcli kommunisták tudják, hogy, a terv megvalósításának feltételei vannak. S éppen ezért, annak politikai részében meghatározták ezeket is. A legszigorúbb munkafegyelmet biztosítják. Kidolgozták, hogy különböző munkafegyelemsértés esetén milyen eszközöket használjanak. Íme: 1. Ha a téesz tag nem jelenti be távolmaradását, egy munkaegységet levonnak tőle. 2. Ha valaki a brigád- és munkacsapatvezető utasítását megszegi, ugyancsak egy munkaegység levonásával büntetik és azt a napját nem igazolják. 3. Az ISzá- kosság mlat* a munkából való távolmaradásért és azért, ha valaki ittas állapotban jelenik meg dulás után még hét fő jelentkezett. Ez is mutatja, hogy a tanyavilág dolgozó parasztsága sem akár elmaradni a tanulásban. A tanfolyamot Jenser György egyetemet végzett fiatal kertészember vezeti, pki a legújabb kertészeti elvekkel ismerteti meg a parasztokat. a munkában, 2 munkaegysége bánja meg. 4. Aki a szövetkezeti vagyon ellen vét, kizárással büntetik. S mindez a téesz és a pártszervezet vezetőire duplán érvényes. Ezeket a szövetkezet tagjai és vezetői, nagyon komolyan veszik. Bizonyítja ezt a „szégyen-tábla” is, amelyre azoknak a nevei kerülnek, akik ilyen, vagy, olyan, formában vétettek a közszellem, a fegyelem eilen. A vasárnapi és éjszakai munkákban elsők a kommunisták. Nem egy alkalom volt, amikor ilyen esetben kellett dolgozni. Papp József pártvezetö- ségi tag, Márta Miklós és a többiek helytálltak. Bíró Zoltán, a KISZ-titkár még, éjjeliőr is volt, ha úgy hozta a szükség, s reggel újból munkába állt. Az áldozatos, fáradtságot nsm ismerő munka gazdag gyümölcsöket érlelt.. Erről győződtek meg az egyénileg dolgozó parasztok is, akik közül 12 részt vett a zárszámadó közgyűlésen is. Hiszen minden munkaegység 54.23 forintot ért. Idős Baloga József harmadmagával egy esztendő alatt több: mint 57 ezer forintot keresett a szövetkezetben. S ez nsm egyedülálló pé - da. A múlt évbén 82 tagja volt a Fürst Sándor TSZ-nck. Dia már közel járnak a százhoz. S még lennének többen is, csak az a baj, hogy nagyon válogatnak. Ennek megvan a jó és rossz oldala. Abban igazuk van, hogy dologkerülőket nem vesznek fel. De abban mór nincs, hogy ök ném agitálnak, , Ks ebben hbásak a párt- szervezet'vezetői is. Azt vallják. A napokban' kiderült, hogy egy lipcsei; kislány ’ jobban ismeri városunkat, mipt"'—- -tisz- , telet a kivételnek ,-^- sok született nyíregyházi. . • Á történetnek;. mindöSsze,egy— • másfél éves múltja van. Tudniillik annak, hogy a Zrínyi Ilcna-gimnáziumban néhány diáklány elhatározta: levélben kérési meg az újságokból és, egy feledhetetlen •, bala-fcorvföklvari ' táborozás alkalmával- megszerzett külföldi címek ifjú' gazdáit. Asztalhoz ültek a lányok, hogy, agitáljanak az eredmé-J nyék. Igen ám, csakhogy azok-» nak nincs szájuk. El kell mon-», dani azokat az embereknek. S {, . helytelen volt olyan határoza- • tot hozni, hogy ők nem keresik j fel a dolgozó parasztokat, mert J ezt fbgádták meg.- Igaz. hogy £ Hangoztatják : jó barátságban * -akarnak lenni a kívülállókkal, t No, de hogyan akarják ezt esi- J hálni, amikor céltudatos, - hatá- í. rezott agitációra •' nem töreksze-1, nék? Csak-a véletlen találkozási, sokat’ használják, fel, s‘a ta- •; náúsülésaken- beszélnek sikereik- ; ről. Ez kevés. Helyes,, hogy la- ■ togatást szerveznek a dolgozó» parasztok részére.. Az sem meg-» vetendő, hogy közösen, akarják * tartani a gyümölcstermelési * szakkört. Itt azonban bizonyos-», fokú tehetetlenség mutatkozik, * mert nincs helyiség. Igazár. { rendben tartják-a portájukat is, * bárki megnézheti. Olyan' köl-f- csönkérési és egymást segí esi » kapcsolat is van.- Mégsem ele- f gendő — ha előre akarnak men- J ni — a „békés egymás ' melletti élés”, j A továbbfejlődés érdekében* etekintetben még bővén Van» tennivalója a szövetkezet párt-» szervezetének. De csak akkor* lesz változás, ha a téesz és a{ pártszervezet vezetői változtat-* nak nézetükön, mely ma szinte I az egész téesz tagságára kiha-1 tással van. Bízunk abban, hogy; ez is sikerül, s akkor még több I dolgozó paraszt megtalálja a * boldogulás útját a' fényéslitkei * Fürst Sándor Termelőszöve'ke-; zeffcen » FARKAS KÁLMÁN* s orosz, német nyelvtudásukat a szótárak seg.tsúgére bízva levelet fogalmaztak ismeretlen vidékekre. (Az igazság kedvéért meg kell említeni, hogy nem míntien esetben ők kezdeményeztek;. Főként nem a fiú-par t- nercknéll). , A posta pedig hozta a választ. ' Mityen a puszta? ezt kérdezte Bilka Rczíliáfól az egyik nemét kislány. Megtudta a válaszból, hogy más, mint amilyen volt. Megismerte a magyár életét, a magyar szokásokat, néhány szót is oda ír ínár levele végére: „Csókollak, szervusz!" Városunkat főként képeslapokról ismeri, .de -látta már a Mátrát, a Balatont',-hisz minden kirándulásról — amelyeken Rozika részt vesz — üdvözlőla- pokrt kap. Egyik levelében íg.y ír: „Majdnem úgy szeretem már Magyarországot, mint az én hazámat,” • A fiúról, akivel a nyíregyházi kislány . levelezik -A- annyit tudtunk meg, hogy katona a német nemzeti hadseregben. —‘ Művészietek, meleghangú, barátságos leveleket ír. .Slegyer Zsuzsát Plevenbe / hívták meg. Pirulva mendja el, hogy az elektrotechnikus bolgár fiú még az útiköltséget is- fizeti, .csak .menjen... Zsuzsa nem is tiltakozna. Dehát milyenek a mai. mamák! A szovjet kislány a Szovjetuniói.;,a lakik, K-bbisáv mellett. S ivőgvári r.-nnkäs, sokat ír. az életéről.,Minden levél végén így búcsúznak: ■ „Szeretlek testvérem." S hegy ez mennyire nem szóvirág, arra bizonyíték: Zsuzsa meghívja távoli' barátnőjét Nyíregyházára — nyaraljon itt. Mit küldjék a születésnapjára? — ez Márthá Katalin egyik legnagyobb gendja. Ö. levelezik azzal a bizonyos lipcsei: k.ls'ány- nya\ akiről a többi kozott tudja, hogy. lö éves, tanítóképzés, az irooalom, a művészet és a divat érdekli. Szép kislány, hosszú, fekete hajú — mutatja be-Katalin levelező társnőjét» s bevallja, hogy i bizony lexikon i isnjere.tség nyomán jobban -ismeri -Nyíregyházát, mint mondjuk ... de ne mondjunk semmit. Sokat ír a rpérnökjelölt, akivel a múlt nyáron ismerkedett meg- a Balaton mellett. A fiút nagyon érdekli az irodalom. De más is:' Katalin. Karácsonyra két gyönyörű könyvet kapott. Az . egyik Drezda ..műkincseit, a másik az Északi-tenger életét ismerteti. A születésnapi ajándék február 27-re időszerű, m mi lesz az vajon.' kéloldal — magyar ni Ilosvai Kató főként lengyelekkel levelezik. Az egyik fiú egyetemista, édesapja az egyik gyár igazgatója. d— Nagyon kedves volt, hogy a .második levélben már a szelei is írtak az éh szüleimnék. Később kaptam egy magya.- lengyel szótárt., S, bármily furcsán hangzik, féloldali magyarul- írtak — szótári szavakkal. Andrej Szaviczewsky meghívott magukhoz. A nevem tavaly belekerült egy lengyel Iáiba, hónapokig jöttek a levelek,- közel kétszáz. Szorgalma-an válaszoltam, s még két év után is nyolc külföldivel állandó kap-' esolatban Vagyok. Könnyebb a tanulás Itt, a Zrínyi,, gimnáziumban sók, lány van még; aki jelvényt, pénzt, népi hímzéseket, képs- ’ két, lapokat cserél. Zenéről, könyvről, finnről írnak, . egymás szülőhazájával, Puskin, Gorkij, , Ady, Petőfi, Goethe, Schiller, műveivel ismerkednek. Köny- nyobb így az . irodalom, törté-,, -nelem és földrajz —. ezt mond- ják az illetékes tanárok, A lányok pedig, azt, hogy így fonódnak a barátság szálai. így is születnek szerelmek’ . Kopka János,