Kelet-Magyarország, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-01 / 1. szám
4 keletmagyarorszAg 1959. JANUAR 1. CSÜTÖRTÖK A kísértet N agyapám mesélte, jóval 50 évvel ezelőtt: — Tudod édes fiam, az úgy volt, hogy a keresztkomám, — aki a te édesapádnak keresztapja volt, — isten nyugosztalja ott ahol van, — karácsonyestéjén hirtelen meghalt. Halálának okát nem tudtak megérteni, mert ép, erős, egészséges és alig 50 egynéhány esztendős volt csupán; beteg meg soha sem volt. — Ügy magyaráztuk a dolgot, hogy biztosan a szellemek vitték magukkal a lelkét. Több okunk is volt ezt hinni. így például biztosan tudtuk, hogy halála előtt egy perccel még élt. Azt is tudtuk, hogy esténként mindig a szellemekkel társalgóit a templom tornyában. Ugyanis az én keresztkomám harangozó volt; papnak készült ugyan, de a szellemek megintették, hogy ne vállalja a papságot. így aztán abba is hagyta a sok tanulást, és csak a harangozóságig vitte. E lég az ahhoz, hogy karácsony estéjén halt meg, és harmadnap volt a temetése. — Nagyon sokan gyűltek össze és kisérték utolsó útjára. Hát, amint a gyászkocsival á temetőkapuhoz értek, a lovak megtorpantak és nem akartak bemenni a temetőbe. Hiába biztatta őket a kocsis, azok csak ágaskodtok, de nem mozdultak tovább egy tapottat sem. Egyszeresük azán felcsapódoit a koporsó fedele és felült benne az én komám. Persze, a gyászolók — ijedtükben — ahányon voltak, annyi fele szaladtak, elszaladt még a tisztelendő űr is. Hiába kiáltozott utána a komám: „tessék visz- szajönni tisztelendő úr, nem vagyok én rosszlélek’-, — de bizony nem jött vissza, mivel nem volt nála sem füstölő, sem szentelt víz, — mert azzal a ministrás fiúk szaladtak el. — így aztán nem volt mit tennie a komámnak, kikászálódott a koporsóból, le a kocsiról, vállára vette a koporsót, hazavitte, és azután — harangozott még három évig. — Rendes, becsületes ember volt egész életében a komám, és mivel látták az emberek, hogy ha a másvilágról jött is vissza, azért mégsem kísértet 6, hál meg is kérdezték, hogy mit csinált, hol járt, mit látott azalatt a három nap alatt, amíg meg volt halva? „Sokfelé jártam, sok mindent láttam — mondta, —de megtiltották, hogy azokról beszéljek. Csakany- nyit momdhatok, hogy három évig fogok még élni; ennyit engedélyeztek.’'. Í gy történt, — mondta a nagyapám — s az emberek azt beszélték: azért kapta a három évet, hogy a mostohalányát, — aki még csak Kellemes évforduló Tiszadadán, az ellenforradal om után, csak 1957 decemberében alakult újjá a Vörös Csillag Termelőszövetkezet. Tíz tag 175 holdon kezdte meg a gazdálkodást. Megbirkóztak a sok földdel és szép terméseredményeket értek el, amiből a tartalékok biztosítása, az adósságok rendezése után jutott bőven osztásra is. Az egy egységre jutó részesedés pénzben és terményben 30 fillér híjával negyven forintot tett ki. Jól sikerült ez az esztendő a szövetkezet tagjainak és az évforduló még azzal is kellemessé válik, hegy az eredmények láttán az utóbbi hetekben húsz tag kérte felvételét. Köztük olyan köztekintélynek örvendő középparasztok is, mint Eögzörményi Károly és Nyircsák József. A készülő termelési tervek azt mutatják, hogy a második évfordulónak még nagyobb bizalommal néznék elébe. Xrembeczky László mg. felügyelő. 14 éves volt, — felnevelhesse, mivel a felesége már régebben meghalt. — És a kísértet...? kérdeztem nagyapámat. — Éppen azt akarom mondani, — folytatta nagyapám, —akármi is volt az ok, annyi bizonyos, hogy ettől az esettől kezdve a faluban éjfélkor sokszor megjelent egy kísértet. Akik látták, azt mondták, hogy fehér lepedőbe burkolva járt és a feje akkora volt, , mint egy húszliteres cserépfazék, a szeme meg úgy világított, mint két lámpa, össze tudott húzódni olyan kicsire, mint egy macska, különösen amikor a kerítésen ment keresztül. Aki pedig a keresztútnal látta, az azt ! mondta, hogy olyan nagy és szé- | les volt, mint az utca. Amerre | járt, a kutyák úgy vonítottak , minha nyúzták volna őket. Egy- i szer egy kiszolgált katona rálőtt, 1 de a golyó visszapattant róla, és í kiütötte a legény szemét. P ersze, mindenki halálra rémült tőle, s az emberek éjfél után két óráig még az udvarra sem mertek kimenni. Aki meg, — különösen őszi betakarításkor. — későn érkezett bekötni az istállóba, mindent az udvaron hagyott és sietett a házba bejutni, nehogy az éjfél kint találja. Pedig igen sok esetben megtörtént, amit este az udvaron hagytak, reggelre hült helyét találták,-—' Élég ’az hozzá, — mondta nagyapám, — hogy az én kereszt- komám három év múlva csakugyan meghalt, de ez időre mos- tohalányát mindennel kistafiroz- ta, még pénzt is hagyott rá bő- vecskén. — A kisértetet se látta többé senki. Voltak, akik megesküdtek volna rá, hogy a koma volt, — én azonban nem hiszem, mert mindig becsületes ember hírében, állott. Bár — Sose lehet tudni. Nuyodjon békével... (0; í.) Baktalórántházán december 14-én a Vöröskereszt és a Nőtanács közösen vacsorát rendezett, melynek tiszta jövedelméből 10 rászoruló gyermeket ruhával. 500 gyermeket pedig cukorkás-cso- maggal ajándékozott meg. Nyíregyházán a Faipari Vállalat Vöröskeresztes szervezete gyűjtést rendezett az állami gondozott gyermekek megajándékozására. Búj községben a Vöröskereszt 15 egészségügyi állomást hozott létra. Az állomásokat utcánként szervezték meg, jórészüket lázmérőkkel fájdalomcsillapító tablettákkal is ellátták. Szilveszíeri malac Szakadatlanul tartott a vigalom este 8 óra óta az üzemi kultúrházban. Már önmagában véve az is sok mólkára, csalafintaságra adott alkalmat, hogy a kéményseprők és a molnárok együtt rendezték ezt a Szilveszter-esetet méghozzá természetes jelmezükben: a kéményseprők kormos ruhában, szerecsen arccal és kézzel, a molnárok azonmódulag lisztesen és fehéren. — Voltak ott persze hozzátartozók és vendégek is a helyzethez illő ünnepélyes öltözetben. Még az csak hagyján volt, hogy a kéményseprők és a molnárok egymást tapogatták, egymás arcát simogatták, mázolták össze. Hanem amikor a szépruhás hölgyeket kérték táncra, akkor aztán volt sival- kodás, menekülés, viháncolás. Szinte megkönnyebbültek, amikor valamicskével 12 óra előtt a sorsolásokra került sor. Pedig ez sem múlt el oidalfájditó tréfa nélkül. Két malacot sorsoltak ki; egy fehéret a kéményseprőknek, egy feketét a molnároknak. Két aranyos kis dög volt ez a két kis malac. Rengő tokájukon kópésan billegették alamuszi fejecskéjüket, vidáman szemeztek és istenuccss mosolyogtak a sokadalomra, mintha csak tudták volna, hogy Szilveszter tiszteletére nekik is nyájas képet kell vágni, mégha másnap a pecsenyéstálban kell 5s pironkodniok a nyertes asztalán. A molnároknak egy kis fekete kéményseprő-fiucska. a kéményseprőknek pedig egy fehérruhás molnár-lányka húzta ki a nyertes számot: a 13-ast és a 7-est. Lám a két babonás szám Po- kolondi Putifár kéményseprőnek és Pohályka Sámuel molnárnak szerencsét hozott. No ugyan ha szerencsét. Legalább is Pokolondinál, mert lám, mi történt: Putifár és Sámuel, a két boldog nyertes azonmód összebarátkoztak és közös asztalhoz. ültek malacaikkal. Felrakták őket az asztalra, fogták a masnijukat és úgy fogadták a gratulációt, meg a sűrű áldomást. Röhencs Brúnó, egy vastag nyakú, gacsos lábú molnár komoly géppel ugratta Puti- fárt: — Szomjas az a szegény malac hallod, meg kell azt itatni. Putifár városi gyerek volt világéletében. Soha malacneveléssel nem foglalkozott, ezért nem is sejtette, hogy Röhencs miben sántikált. Ártatlan arccal fordult tehát Röhencshez: —Hát aztán mivel és hogyan tegyem azt? — Egyszerű, mint a vakablak! — mondta. Brúnó, komáira kacsintgatva, hogy figyeljék csak, mi fog következni. Egy tányérba összeöntöget- te a levesmaradékőkaf, kényéi. héjat és ügyesen pálinkát is csempészett bele jócskán: Az ártatlan malacka csakugyan örült a mosléknak, egykettőre kiszürcsölte a tányér tartalmát az utolsó cseppig. Putifár elengedte a masniját, nem kellett azt tartani evés közben. Hanem a kis fehér malac alaposan be- csiccsentett. Hátrált, íarolt, sután emelgette a kis túrókorong. ját, s minduntalan lecsücsült a kis görbe farkincájára. A bámulok serege éktelen hahotára fakadt. Putifár vicsorogva kapott Röhencs után, de az bevette magát a sokadalomba a dühös malactulajdonos elől. Pohályka az ö malacát csak levessel itatta meg, nem is volt annak semmi baja, sőt ugyan- ám öngötett a tányér körül, újabb levest óhajtván. Nade mire fejlődött az ügy? A részeg kismalac nem nyugodott, ment volna, de a feje. vagy a hátsó része folyton kibillentették az egyensúlyból. így ütközött bele a kis fekete társába egyszer, mit az sértésnek vett és kis ormányával ugyancsak meglök- döste a részeget, mire ez lepottyant az asztalról a földre. A körülállók elfogták mindjárt. Putifár kifűzte a cipőzsinór, ját és odakötözte vele az asztal lábához. Közbeu elérkezett a 12 óra. Elaludtak a lámpák és az üfl' -n i!ve\ gcn«ütés hangiainak « méltóságteljes ütemére átsétáltak az emberek a boldogabbnak ígérkező új esztendőbe. A jó ismerősök öleléssel, csókkal „boldog új évet!” kívántak egymásnak. Az asztal alatt tántorgó kismalacról elfeledkeztek. Valahogy kioldódott a cipőzsinór és a kis röfke eltántorgott valahová, senki se ügyelt rá, hogy merre. No, egyszer Röhencs előkerült meglehetősen kapatosán a jókedvtől és érdeklődött, hogy s mint vannak az újévi malacok. Akkor bámult el aztán Pokolondi, hogy nem találta az övét sehol. Tűvé tették érte az egész helyiséget, mindenki a kis fehér malacot kereste. Végül egy suhanc jött be kintről, aki lelkendezve újságolta, hogy kint a ház előtt látott valami fehérséget. Nosza erre tódult kifelé mindenki az udvarra. Innen is, onnan is felhangzott: „Itt a malac!'’. ..Hol a malac?” Pokolondi nyargalt ide is, oda is, mint valami megveszekedett ördög. És csodák-csodája végül is éppen ő pillantotta meg a kis jószágot, amint a friss levegőn kijózanodva nyargalászott a kapu irányába. Putifár utána. A farkát el is kapta már, de a virgonc jószág megugrott tőle és usgyi. egyenesen ki az utcára. Putifár mindenütt a nyomában. Néha meg-megbotlott egy kiálló kőkockába, fűző nélküli félcipője lemaradt a lábáról, kerítésből szerzett dróttal kellett összefogni a szárát. Ilyenkor a malac előnyt szerzett, vagy el is tűnt egy kapu, egy bokor árnyékában. A mulatozók nagyrésze lemaradt, csak egy-két suhanc tartott ki az üldözésben. De azok se sokat használtak, mert inkább elzavarták a malacot. amikor az a kéményseprő közelébe került. Az üldözött és az üldözök végül is az Ér-csatornához értek. A malac leereszkedett a magas parton, Pokolondi utána bukdácsolt négykézláb. A csatorna fenekén lévő cementágy párkányán megvetette a lábát és leste, hogy merre lehet a malac. Az tőle 2 méternyire legelészed turkált a szokatlan jó időben újrazsendülő fűben. — Pokolondi centiméterenkint lo- pózott közelébe kinyújtott karral. — Hopp! A malacka megint kisiklott üldözője karmaiból, de Pokolondi, szegény megtántorodott és beleesett a vízbe. A suhan- cok akkor értek oda a loccsanásra és hamar kihúzták nagy röhincsélés közpette. Hazakísérték a trüszkölő, bosszankodó kéményseprőt és ágyba dugták. Az újévi malacot meg a sorsára hagyták. Ha találkozik vele valaki, járjon el úgy, mint a talált tárggyal szokás. A becsületes megtaláló bizonyára illő jutalmat kap érte Pokolondi Putifártól .; ; Zajtal Antal Á I Győri illés Györgyi A% Öév torán 5 Ülj le barátom, itt az asztal. q Szilveszter pajtás, tölts meginti 4 Igyál — egy korty megvigasztal ® amíg a Holnap betekint... 6 Kormozd be, fesd ki ráncos képed.. |s s a korttyal nyeld le könnyeid. 4 Mulass Öév — így vártunk Téged, M pohárral lestük lépteid. n 0 * Aztán radbíztuk terveinket, a gondokat, s a friss reményt, A Te ringattál, s neveltél minket, T érleltél, mint egy költeményt. @ Felraktuk dolgos két kezünkkel Z tégláidat: a sok napot, p s amíg az ifjúságod tűnt el, ¥ kitárultak az ablakok. ® Csupa ablak lett mind az ország, s nyitott ajtó a perc, jövő H Tükörben láttuk egymás sorsát: ¥ derült volt mind és felnövő... W Igyál! Emléked megtaláljuk, ej Igyál — a helyed más leli. p Igyál... Az út ezerszef járt út, T Igyál; a korty is megteszi... tg Aztán eredj. Már kong az óra... '£ Mi vigadjunk tovább, fiúk! Az Öév eltért nyugovóra, ¥ az ö számára nincs kiút. g. Terülj hát Üjév e vidékre, s mi fogadjuk az új dalost. „ . Pohár a kézbe, szív az észbe; egy évig él megint a Most! & A Vöröskereszt a gyermekekért
