Kelet-Magyarország, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-30 / 25. szám

19u9. JANUAR 3«. PÉNTEK

KELETMAG Y A RORSZ AG

:í

Édesanyák

ügy kisfiú

u sötét utcán

anyukát kerestünk fel munkahelyén. A meglátogatott három édesanyától gyermekeikhez vitt az ütünk s e néhány kép már bizonyítékul is szolgál: féltő gondosság övezi a kicsinyeket, akik talán még „hálátlanok" is, hiszen egész nap eszükbe sem jut a mama.

Első képünk három nagyon figyelmes arcot mutat. Kiss Vik- törné, az édesanya minden figyel- ,mét a paplanok varrására fordítja (a háziipari szövetkezetben dolgozik). Néha túlszáll a gondolata a kifeszített paplankereten: vajon mit csinál Viki az elsős, vagy Laci a harmadikos „nagy“ fiú? Ugyanakkor az iskola napközijében Viktor van soron. Estók Ká- rolyné „tanító néni" (alig múlt 20 éves,) „gyúrja’*, mert egy hármas osztályzat betolakodott az íróftíze tébe. Bizony, sok tintát kell még koptatnia, mig kis kezecskéjének engedelmeskednek azok a makrancos betűk .Lacival kevesebb a baj.. Talán egyetlen „zavaró" körülmény, hogy csuda jó illat száll a konyhából délfelé, s étvágy dolgában „kitűnőre’* állnak.

Sok édesanya fontolgatja: dolgozzék-e gyermeke mellett? Vajon tudja-e más pótolni szeretetét,

A dohányfermentáló bölcsődéjében Tündikével hamar megy a ba- rátkozás. Nagy lány, már egy éves! Nála minden nagyszerű ok a kacagásra, örül a labdának, a babának, de még a kvarclámpának is. Talán a kis bársony kutyájára haragszik kissé, mert (képzeljék!) egyszer Tündiké ágyába nedvesített. Mondta is a kis hölgy: „Dádá tutya“. Anyukája előbb a „göngy- szerben" dolgozott, majd szülés előtt könnyebb munkára, a virágkertészetbe osztották be. Féltő gonddal ápolja a gyár parkjába kerülő virágok picinyke palántáit, a kelő magocskákat. Munka végeztével karjára veszi legszebb virágját. — Tündiké bearanyozza a Mikulecz család életét.

A sötét utcán egy kisfiú álldogált. Keleseit valamit a földön, majd nekidőlve a kerítésnek, sírni kezdett. A járókelőknek feltűnt a gyerek, s kikérdezték, hogy miért sír, mi baja vm? A kisfiú el- m ,id*a, hogy apjával jöttek el otthonról, s mielőtt elváltak volna, 3 forintot adott neki kenyérre. Ö pe- di! most elvesztette a pénzt, és nem men megkeresni az apját, mert fél, hogy nagyon kikap. De hogy az apa hol maradt, ezt nem mondta meg Megsajnálták, a gyermeket, s néhány férc múlva a keiben volt a kenyérrevaló. A kisfiú elment a Kossuth-téri kenyérüzletbe, s jó tíz perc múlva elégedetten baktatott vissza ugyanazon az utcán, kezében a kiló kenyérrel.

De vajon hol lehetett az apja?

A gyerek elindult az utcán lefelé, majd. az utca közepén é - ment a másik oldalra, s félénken megállapodott az ott díszelgő italbolt ajtajánál. Valahányszor nyílt az

ajtó, reménykedve lépett közelebb, s hogy. nem az jött ki, akire nyilvánvalóan •vári, félrehúzódott a félhomályba. Több, mint

félóráig ácsorgóit, hallgatta a kiszűrődő hangokat. A fagyos levegő kékre, zöl ’ csípte az arcát, s vékony kis kabátkájában valósággal vacogott a hidegben. Üjból sírt. Félénken lépett az ajtóhoz, arcát ráiapasztotta a fagyos üvegtáblára, s panaszos hangon hívogatta ; az apját. (S az ember, aki elküldte a gyermeket, talán éppen akkor rendelt egy újabb féldecit.)

Ki tudja,, meddig várt volna hiába, ha két férfi nem érkezik az ajtóhoz. Észrevették az ott meghúzódó kisfiút.

— Hát te ki vagy? Nícsak, ez meg a szomszédom kisfia. Mit keresel te itt ilyenkor? — hingzot- tak a kérdések, majd bementek.

Kisvártatva újból nyílt az ajtó, s kilépett a gyermek apja.

— Te meg itt vagy? Gyere be, mindjárt megyünk. Ezzel berángatta a kisfiút. Bent vágni leheteti a füstöt, s szédített a nehéz borszag. Az apa két-három ember társaságában iddogált a sarokban. Az egyik szesztestvér 1 kedélyesen megpaskolta a kisfiú köniíytgl iá-, nyes arcát: —

— Na kiskomám, hát ezt a rossz apádat keresed? — Hát osztán hány éves vagy már?

A gyerek viasz helyett az apjához bújt, s véJcony hangján kérlelni kezdte, hogy menjenek. De az rá sem hjderített, Fejmarkolta az üres poharakat, s elvitte újból megtölteni. Tovább ittak, s nagy hangon beszélgetlek. Rövid idő múlva a szegény kisfiú fuldokolva a nehéz levegőben, va’ami furcsa szívbemarkoló hangon megszólalt.

— Apuka, menjünk már haza. nagyon éhes vagyok!

— Fogd be i szád, majd eszel, ha haza megyünk — vi'a'écl- ta az apja, $ újabb italokat akart kérni.

— Elég volt mára ennyi. Vidd haza azt a gyermeket komám, ágyban már ilyenkor annak a helye...

Nem ittak többet, s addig beszéltek, mig az aP.t megindult. Mikor kilépett az ajtón, megmar KOi‘a a kisfiú kezét.

— Na, gyere te nyavalyás — szólt hozzá, és durván rángatva maga után, megindult hazafelé. S ahogy távolodtak, nehéz, .szeges bakkan- csa nagyokat koppant a fagyos földön, elnyomva a gyermek, csendes sírását.

(BÉZ1)

♦♦♦^♦♦t***-**»**<

Bizalmat kérnek az orvosok

Beaxélgetéa aa Orvoaegéaxaégugyi Dolgozók ■Szaksservexdr

megyei iilkárátal

Anyukát, Molárovics Györgynét a fermentáló szertárában találtuk. Ruhák, zsinegek, könyvek, felszerelési .tárgyak között. Ha itt nincs mit tennie, keres más munkát az üzemben. A nőtanács is számot tart rá. örömmel vállalja, ha valami társadalmi munka kerül. No és Gyuri? — ,,Felőle nyugodt vagyok, feltalálja magát.’*

Éppen ebéd közben találkozunk Gyurival. Kissé görbén nézett a kis naposra, mert előbb nem neki adott kanalat, ezért egy későbbi

SZOCIALISTA egészségügyünk elsőrendű követelménye, hogy a legmagasabb színvonalú betegellátást biztosítsa. A szakszervezet — úgy is, mint a társadalombiztosítás gazdája, s úgy -is, mint az egészségügyi dolgozók szakszervezete — sokat tehet a viszonyok állandó javulásáért. Mert úgy tudjuk, van ezen a területen mit csinálni.

— Hogyan dolgozik ezért a szakszervezet? — kérdeztük Héri elvtársat, a területi bizottság titkárét.

— MANAPSÁG az került munkánk előterébe, hogy az egészségügyet megismertessük és megszerettessük megyénk dolgozóival. De hogyan és miképpen? — kérdezheti az . olvasó, amikor az

futóbbi időben eléggé lábrakapott Taz a felfogás, hogy ha a beteg jó jorvosi ellátásra tart igényt, pótolja meg azt az összeget, amit a munkaadó az SZTK-nák ezért már fizetett. Ez a probléma persze elég szövevényes. Nem egyforma az ember és nem egyforma az orvos sem. A pénz’mádó orvost méltán érheti bírálat, sőt társadalmi ítélet. De ártanánk, ha ál- t dánosán mondanánk ezt valamennyi orvosra. Többségük igen lílkiismeretes, hivatásának élő é 'íz egészség visszaadásáért küzdi enber. Nyugodtan kijelenthetjük: ez orvostársadalom nem „fahér- 1 köpenyes pénzimádók tarsuiaía"

amint őket az egyik újság nevezte.

— VALAMILYEN alapja mégis csak volt, s talán még van is, hogy a közvéleményt ilyen erősen foglalkoztatja ez a dolog?

— Sajnos, voltak és vannak erre példáit. Elég ritkán, de minden esetben megfelelő szigorral járnak el az illetékesek. Féléve, aogy megyénkben is. megalakult az Orvosetikai Bizottság, amelyet szakszervezetünk hozott létre. Ez idő alatt a bizottság kilenc igen tekintélyes orvos tagja már tíz esetben hozott érdemleges döntést, amelyet az állami vezetők minden esetben határozattá emeltek és végre is. hajtottak. Ezzel megközelítsen elértük, hegy a harácsolni vágyó és többi társuk becsületét is bemocskolni akaró orvosok ne gyakorolhassák a gyógyítás nemes feladatát..

— Hallottunk viszont olyan esetekről is, mikor a betegek megrágalmazzák a becsületes orvosokat is. Ki védi meg őket?

— NEKÜNK szakszervezeti vezetőknek ez is elsőrendű feladatunk. Felakarjuk és fogjuk számolni az orvosi karral szembeni jogtalan eljárásokat, erőszakoskodásokat. A dolgozók öntudatra ■'aló nevelésével- kívánjuk felérni, icgy soha ne követeljenek az or- 'ostól fenyegtésekkel, vagy ha- ionló módon szabálytalan, törvénysértő dolgokat. Az egyik orvos például elmondta, hogy egy betegének nem volt szüksége gyógyfürdőre, így oda kérésére sem utalta be, ezéx-t az idető becsapta az ajtót és a kint várakozó betegeknek a következőt mondta: „Persze, ha adtam volna neki néhány százast, biztosan beutalt volna.1’ Hasonló panaszokkal több orvos is élt. Jogos a kérdés: ki védi meg őket effajta rágalmazásoktól? Azt hiszem, ez nemcsak a mi kötelességünk, hanem minden becsületes embere. H’sz hazánkban senkinek sem kötelessége, hogy zsebrfevágja a rágalmakat. Mi is intézkedtünk már nem egy ilyen esetben, de hasznos volt például az Építőipari Vállalat igazgatójának eljárása, aki kemény dorgálásban részesített egy ilyen beosztottat'; Mi azt akarjuk, hogy ne legyenek olyan betegek, akik úgy vélekednek: ,Nem maga állapítja meg, hogy beteg vagyok, vagy nem!" '— mondják az orvos szemébe. Ahogy nem tűrünk az egészségügyi dolgozóktól szabá’yíalanságot, ugyanúgy megtoroljuk ezt is. Mégegy- szer kijelentem, ehhez segítséget kérünk más szakszervezetektől, a társadalomtól.

KÖSZÖNJÜK a válaszokat. Biztosak vagyunk benne, orvosaink megkapják a társadalom bizalmát, s egyre kevesebb zavaró körülmény gátolhatja ezután életmentő munkájukat.

Kopka János.

gondoskodását, ha ő nincs mellet- ; te? Nem intéztünk sokakhoz kör- ; kérdést ez ügyben, csak néhány

és gyermekeik

hócsatát helyezett kilátásba. Ar.-I tán feledhette az egészet, ;r.artj mégegyszSr kért a levesből. ;

Anyukák (apukák is!) Olyan jó! most. a Tündikékriek, Gyurikák-« nak, Lacikáknak. Sok anyuka ős! apuka emlékezik bizonyára saját kicsi korára. Am,' bölcsődére, napközire, ízletes és minden nap biz-; tos ételre, gondtalan, boldog gyermekkorra de sokan nem tudnak emlékezni!.., :

Hammel József.