Kelet-Magyarország, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-01 / 1. szám
2 REeETMAGY AKORSZAC 1959. JANUÁR 1. CSÜTÖRTÖK — Harminc éve tanítok itt, Nagyhalászon, a Kecskés-tanyán. De csak 1958-ban értem el, hogy iskolaigazgató legyek, mert harminc esztendeig én voltam itt egyedül minden. Iskolánk ma már három tanerős. Azért mondtam el ezeket, mert most már tényleg minden évben örülhetek valami újnak. Most például január 1-től egész komoly fizetésemelést kapok, azaz kapunk mindannyian pedagógusok. Hogy mit szeretnék az új esztendőtől? Elsősorban eredményesebben foglalkozni a gyerekekkel, ne mondják róluk, ha középiskolába mennek, hogy elmaradnak a városi diákok mögött. A másik, amit szeretnék: összefogni a tanyasi fiatalokat; meg akarunk építeni egy kis művelődési házat. Hanász Mihály, kazángépész 1959-től? Az újságíró fogja a tollat és a noteszt, a fotoriporter a fényképezőgépet és a „villanót”, nyakukba veszik a várost, a megyét. Az újságíró különböző korú, foglalkozású emberekhez kopogtat be és rövid magyarázkodás után felteszi a „lemez-kérdés t”: Ki mit vár az új esztendőtől? A megkérdezett általában szívesen válaszol, hiszen minden ember tervekkel indul az új évnek. És hát mi titkolnivaló van azon, ha a munkás motorkerékpárra gyújt, ha többet jár majd színházba a tanár, a Balatonon akar üdülni a földműves. Felesleges lenne megismételni a kérdést az idén, ha a riporter nem győződött volna meg az évek során arról: a mi dolgos hétköznapjaink nyomán minden esztendő új vágyakat és új megvalósulásokat teremt. De halljuk az illetékeseket. — Nekem aztán igazán sok a kívánságom, nagyon sokat várok az új esztendőtől. Elsősorban tízezer forintot, amit február elejére ígértek meg, ha a dohányt beszállítjuk. A vőlegényem is itt dolgozik, ő is körülbelül ennyit kap. Húszezerből már összeházasodhatunk. Ügy beszéltük meg, nagy lakodalmat csapunk február 20-án. Hogy mi lesz később? A jövő őszi zárszámadástól is jónéhány ezer forintra számítunk. Házat szeretnénk venni belőle. No, meg kelengyét a gyereknek... mert karácsonyra azt is szeretnénk... Dr. Rojkovich István kanonok, püspöki helvnök (Vele a TITÁSZ erőmű üzemében találkoztunk, ötvenhat éves. harminckét éve dolgozik itt és boldog nagyapa. Meglepődik a kérdésen, azért hamar válaszol.) — Felújítják a kazánokat, sokkal könnyebb lesz a munkánk. Persze addig sem panaszkodom, hiszen nagy különbség van a fel- szabadulás előtti és utáni helyzet közt. Addig a részvénytársaságnak tizennyolc órát is dolgoztam naponta. Most már van alkalom a pihenésre, szórakozásra. Nem vagyok igényes ember, de mindenképpen azt várom 1959-től, hogy munkaidőm után, vagy vasárnaponként már a nagy medencében íürödjek a sóstói melegvízben. Ahogy a munka halad, úgy látom, ezzel nem is lesz baj. Igaz, engem csak négy év múlva érint, de már az is újévi ajándék, hogy rendezik a nyugdíjakat. Valóban szép lesz az öregkor. Kovács Sándor, országgyűlési képviselő Eddig hét helyen tartottam .nagygyűlést, ahol beszámoltam választóimnak a tervekről. Az új esztendőben már arról szeretném tájékoztatni a lakosságot, hogy megoldottuk, illetve megoldjuk a legégetőbb problémákat. Mik ezek? Elsősorban a villanyhálózat bővítése, a bekötőutak építése. Elkészül a gyönyörű művelődési ház Ibrányban, építik a nagyhalászi kultúrotthomt. 1959-ben első feladatomnak tartom kijárni az illetékes helyeken, hogy a törvényes keretek között és a népgazdaság anyagi helyzetétől függően megoldjuk, amit lehet. Persze mindenképpen azon leszek, hogy a községfejlesztési alapot a lehető legjobban használják fel a dolgozók. És kezdeményezzenek helyileg is. — Tizenkét község tartozik a körzetemhez, a tiszamenti községek Bakamaztól—Nagyhalászig. (A sóstói állomáson tiszteleg apró piros zászlójával. Neki minden oka megvan a jókedvre, hiszen január 1-én teljesül régi kívánsága.) — Eddig huszonnégy órás szolgálatot láttam el. Ez nagyon nehéz volt, hiszen ez az ország egyik legforgalmasabb vonala. Január 1-től felére csökkentették szolgálati időnket. Tehát már teljesült is az egyik kívánság. A másik csak részben. Itt a Sóstón, egy kis családi házat építek, amihez már megkaptam az OTP kölcsönt. Az új évtől azt várom, hogy legalább néhány ezer forintot nyerjek a Lottón. Ebből sokkal könyebb lenne befejezni az építkezést. Meg hát kinek nem jönne jól egy kis pénz... Katona Lajosné, háziasszony házhely, amire aztán majd később raknám a családi fészket. A harmadik, hogy az új esztendő végére sikeresen elvégezzem a forgalmi tiszti tanfolyamot. Tanulni szeretnék, minél többet. — Ügy gondolom, ezt a lehetőséget mindenkinek megadja államunk. Miért ne éljek vele? Dr. Nyilas György orvos (A fiatal doktor a gégészeti osztályon vizsgált, amikor betoppantunk. Mit vár az orvos 1959-től, így kérdeztük, s ő szerényen szabadkozott.) — Miért éppen én? Nézzék, minden orvos elsősorban a betegek gyógyulását várja. Felszerelésünk eléggé korszerű, s osztályunkon minden lehetőség megvan a nyugodt gyógyuláshoz. Persze sok a beteg, az ember elfoglalt, de ez a hivatással jár. Mint magánember csak azt kívánom, hogy az új esztendő még egy szobát adjon a jelenlegihez. Mert a feleségem is orvos és sokáig fennmaradunk éjszaka. Ég a villany, száll a dohányfüst, kétéves kislányom egészsége szempontjából volna elsősorban nagy szükség még egy helyiségre. — Szilveszter estéjén olvassuk fel templomainkban a püspöki kar újévi pásztorlevelét. Azt hiszem, hívebben én sem tudnám kifejezni kívánságaimat 1959-re. Azt kívánjuk szeretettel híveinknek, hogy továbbra is békében tudjanak dolgozni maguk és családjuk szebb jövőjén. Kívánjuk, hogy a népek vezetői találják meg a megegyezést a pusztító atomfegyverek kísérletei, vagy tényleges felhasználásáról való lemondásban és minden függő kérdésnek békességben történő megoldásában. Mi pedig lelkiismereti békénket, családjaink békéjét, és országunk békéjét megőrizve járulhassunk hozzá az egész emberiség békéjének fenntartásához és biztosításához. Kiss Mihály kéményseprő — Mit várnát egy kéményseprő? Tőlünk elsősorban az emberek várnak szerencsét. Én azt kívánom nekik, hogy sokat találkozzanak velünk. Persze azért ránk; is férne egy kis szerencse. Például ha valamilyen úton-módon gépesítenék a munkánkat. Tudjuk, hogy ez egyelőre szinte elképzelhetetlen. Az viszont igencsak közel áll hozzánk, hogy teljesítsük az éves tervet, s utána kapjunk nyereségrészesedést. Azt hiszem, ez mindnyájunkat kellemesen érintene az új esztendőben. Addig is, míg el nem felejtem; a megye minden lakosának erőt, egészséget és igen boldog új évet kívánok sokszáz társam névé-; ben! (Dohánycsomózás közben beszélgettünk vele a nyíregyházi Dózsa Termelőszövetkezet tanya-központjában. Itt derült ki, hogy Júliának nemcsak az ujjai fürgék, hanem a gondolatai is.) •k (A kívánságokat feljegyezte:! Kopka János. Foto: Hammel József.) Szilveszteri körkérdés: KI MIT VÁR Paxner Béláiié, tanítónő (ö aztán tényleg soká gondolkozik, amíg kisüti a még férje előtt is ismeretlen vágyat.) — Talán tegnapelőtt este hallottam a Kossuth-rádió esti krónikájában, hogy az egyik szovjet mérnök feltalált egy úgynevezett .asztali kombájnt”. Nos, rögtön arra gondoltam, milyen jó lenne ez nekünk, háziasszonyoknak. — Ügy tudom, ez az egyszerű mask :a darál, krumplit hámoz, mo- so ;at és még jónéhány műveletet el’ ’égez. Nagyon megkönnyítené ez a helyzetünket. Persze nem ké íyelmességből mondom éppen ez a kívánságot, mert munka az rrt akadna bőven. Takarítás, m< sás, gyermeknevelés. Csak már ki; önné ez a mindenttudó háztartás i gép. És főként minden házias! zony számára hozzáférhető ár m! Majoros Pál, autóbuszvezető ' beszélgettünk, a 3u :iannisz-téri buszállomáson.)- - Hét év alatt félmillió kilőné ért tettem meg buszon. Az íj esztendőben három kívánság set iljesülését várom. Elsősorban, 105 y több buszt kapjon Nyíregy- iá2 3 és ne tolongjanak annyit íz :mberek. Még ezzel függ össze, los Y szeretnék főjavítás nélkül réz ;tni.' A második kívánság egy Fekete Júlia, (erm előszövetkezeti ta«í Fazekas János, sorompókezelő
