Kelet-Magyarország, 1958. december (15. évfolyam, 281-312. szám)
1958-12-21 / 307. szám
1958 DECEMBER 21, VASÁRNAP KELETMAGYARORSZÁG s Hogy kedvesebbé tegyék az ünnepeket Ács Miklósné, Kukk Gáborné, Rakita Györgyné és Nemes Gyulá- né, a Mokép dolgozói elhatározták, hogy a karácsonyi ünnepeket kedvesebbé teszik az állami gondozott gyermekek számára. Ügy Megajándékossák a magános betegeket A Városi Nőtanács tagjai az ünnepen kilátogatnak azokhoz a kórházi betegekhez, akiknek nincsenek hozzátartozóik. Elbeszélgetnek velük, s karácsonyi csomaggal ajándékozzák meg őket. döntöttek, hogy egy-egy gyereket kivisznek magukhoz az ünnepekre. Otthon megajándékozzák őket, s el játszogathatnak saját gyermekeikkel. Ismertették az új költségvetési rendszert A hatos számú Mélyépítő Vállalatnál most beszélik meg részletesen a mér ismertetett új költségvetési rendszert. Az új költség- vetési és az új árrendszer a jövő évben elősegíti a korszerű szerkezetek alkalmazását és nagyobb önállóságot biztosít a kivitelező vállalatoknak. Hol a legegészségesebb a íoldgömb? Múlt év mártiusában New- Yorkban nemzetközi jellegű konferenciát tartottak, amelyeknek az volt a feladata, hogy megoldja a Föld lakóinak fehérjékkel való ellátását. A konferencia résztvevőinek kijelentéseiből kitűnik, hogy a földgömb négy egészségesebbnek mondható területe Tristan da Cunha nevű négy sziget, az Atlanti Óceánban. A legnagyobb sziget területe 135 négyzetkilométer, s lakosainak száma 280. A sziget lakosságáról 140 év óta vezetnek nyilvántartást, ezekből, valamint az orvosi jelentésekből kitűnik, hogy itt a szívbaj, a vérkeringési zavarok, sőt a rák is ismeretlen betegségek. A haláleseteket vagy a túlhaladott kor, vagy pedik a baleset okozza. A sziget lakói burgonyával és gyümölccsel, főként pedig dinnyével élnek. Tekintettel arra, hogy a szigeten nincs tehén, nem fogyaszthatnak tejet, vagy más tejtermékeket sem. A fehérjeszükségletet halban gazdag táplálkozással biztosították. (A „Rudé Právó"-ból.) V ilágító telefon Az egyik londoni kiállításon bemutatták a világító telefont. Az újtípusú telefonkészülék áttetsző anyagból készült és hívás esetén automatikusan kigyúlnak a benne lévő villanyégők. Különösen jó szolgálatot tesz az ilyen telefonkészülék az éjszaka dolgozó orvosok számára, ugyanis nincs szükségük arra, hogy felgyújtsák a villanyt, ha valamit akarnak jegyezni, (A „Rudé Právó”-ból.) Tojástisztító gép Nyugat-Németországban tojástisztítógépet szerkesztettek, amely óránként 1500 darab tojást tisztít meg és fényesít ki. A tojások egy gumispirálon,, állandó forgás közepette haladnak át a gépen, miközben a gép különböző szakaszain meleg vizet permetez rájuk, lekeféli és meleg levegővel megszárítja, majd kifényesíti a tojásokat. A gépi tojástisztítás állítólag nemcsak hogy olcsóbb, hanem hi- giénikusabb is és a géppel tisztított tojások sokkal hosszabb ideig tárolhatók, mint a kézzel tisztítottak. (A ,,Volksstime”-ből.) lány/ elindult... Amint kilépett az irodából valaki utána szólt: — Hová, hová Katika, csak nem vőlegényt keresni?? Kati hátranézett, pír futott végig az arcán, zavartan csak annyit susogott botladozva: — De igen, azaz dehogy, dehogy... Az akták, írógépek közül még látta, hogy a kolléga hamiskásan til- tóra emelte mutató ujját és odadörmögte: — Ej, ej, lagzi lesz ennek a vége... A váratlan megjegyzés szokatlan izgalomba hozta Katit. Vérvörös arccal húzott át a kis udvaron. Közbe többször is felötlött benne: mit viccelget velem, és ha tényleg vőlegény után mennék, mi van abban. De nyomban meg is fedte magát és gondolatban felmentette az élcelődőt, hisz semmi az egész, még jó hogy mondta, legalább szaporábban dobog a szíve, finomabb a hangja, a szava. Ilyen gondolatok fordultak meg agyában, míg végigmérte lábaival az udvar betonját. Két apróság mellett is elhaladt, akaratlan is hálás volt a vicces kollégának. A gyerekek hangos „csókolommal” honorálták a figyelmes, barátságos pillantást. F ati bekopogott a labora- tórium ajtaján. — Nahát, Kati. Valóban forog a föld, most már elhiszem... Répást Marika a labor „tündére” fogadta így, némi szemrehányással. Talán nem is volt teljesen jogos a szemrehányás, mert újabban nem ritka holló Kati az üzemben. Dehát így szokták már ezt a lányok. Sülve-föve együtt vannak, mégis keveslik a paródiát. Most azonban nem holmi fiú-ügyről, vagy ilyesmiről van szó, hanem sokkal komolyabb dologról. Kati jövetele hivatalos küldetés. Ezt egyébként summázza a tűhegyesre csiszolt ceruza, az összehajtott ív papír, és a feltett kérdések. Kétségtelen hogy ne m Jár ári Kati, a statisztikus, hanem Jóvári Katalin, a KISZ-titkár kereste fel barátnőjét. Hallgassuk csak: — Te Kati, nem feledkeztél el valakiről...? — Nem, nem Marikám, tudom, nem mindenkit „faggattam” ki, mikor született, mióta KISZ-tag, ha megtennéd, épp arra akarlak megkérni, légy szíves írd már össze a többi fiúkat, lányokat, akik most nincsenek műszakban. Jó? a válasz ugyanaz volt, mint zí ez utóbbi kérdés, csak a végén felkiáltó jellel. Répást Marika nem is tudna nemet mondani, ha Kati, a KISZ-tit- kár kér tőle valamit. Másnap délben pontosan ott volt a kis cetlivel, rajta: Sipos Albert, Endrédi Miklós és a többiek adatai... De ne fussunk előre, maradjunk Katiékkal és hallgatólagosan egyezzünk bele, hogy a tejipari fiúk, lányok a városban az elsők között Szeretnék megkapni az új tagsági könyvüket. Igen ám, de van itt egy kis bökkenő. Mi lesz a fényképekkel? — A fénykép, a fénykép, ha ez nem készül el időben... ezt Marika mondta és fejével olyan mozdulatot tett, mint aki nem bízik a fényképek jövőjében. Kati azonban mihamar „lefegyverezte, mert nem kis ámulatára tagoltan annyit mondott: Mol-ná-r. Ezzel ugyan nem volt kisegítve Marika, de a magyarázat megnyugtatta. Molnár István telepellenőr ugyanis már elvállalta, hogy társadalmi munkában lefényképezi a fiatalságot. Sőt, hogy a dologban egy kis meglepetés is legyen, Molnár már lent várja őket az udvaron, „csőre töltött” fényképezőgéppel... Kati zavartan nézett a gép lencséjébe. A kedélyes „operatőr” oda is szólott neki: —Aztán ne rám sírjon, ha nem jól sikerül, A képek sikerültek. Kati elégedetten indult vissza a számok, adatok mezejére. Útközben emlékezetébe villant az iménti két apróság és eszébe jutott saját gyermekkora, ifjúsága. No, hisz még mindig ifjú, de már kerek tíz éve ismerkedik a fiatalok gondjával, helyzeté'- vei. Tíz éve kapta meg a^ első tagkönyvet, a diákszövetségtől. Később a Tejiparinál a SZÍT tagjai vették magúk közé, s most KISZ-titkár. Az előbbi útja csak kis töredéke annak, melyet ezekben a napokban ró, az ünepélyes tagkönyvkiosztó gyűlés előkészítéséért. T érvéi, elgondolásai serkentik arra, hogy munka után maga köré gyűjtse a tejipari vállalat fiataljait, beszélgetni, tanulni, szórakozni, mozgósítani a szebb élet feladataira. Jóvári Katalin hu- szonkilencedikén, huszonkilen- ced magával veszi át az új tagkönyvet és fogad hűséget á pártnak, a népnek. Olyan piros könyvet kap, mint a párttagok. És ez annak a jelképe, hogy a párt bízik benne es számít arra, hogy KISZ-taqhoz méltóan szolgálja a közös ügyet. Mint ahogy a fogadalom hangzik; „megbecsülést szerzek a kiszista névnek..." Reméljük így lesz. Jóvári Katalin és a többi kiszisták az élet nevében, a holnap nevében tesznek fogadalmat, melynek kulcsa az ő kezükben van PÁLL GÉZA. Hol a megoldás? A kántorjánosi kocsma Ivójában ácsorgunk, a kocsmárosné, a csordás és magam, no meg a csordás kutyája is ott mászkál köztünk, amiről már tudom, hogy aranyat ér és farkas-puli kereszteződés. Rágcsálom a négynapos kiflit, leöblítem egy-egy korty sörrel, a kutyának is lökök egy darabot olykor, közben hallgatom a csordást — Hát nem temetik ma azt a fiút? — kérdi a kocsmárosnétól. — Nem tudom, nem harangoztak néki tizenkettőkor — mondja az asszony Nem szólok, úgy teszek, mintha nem érdekelne, ki az a fiú, akit temetni kéne, ezért aztán mindjárt mesélni is kezdik. Megtudom, hogy huszonöt éves volt a legény és elment Budapestre, ott halt meg. Ügy beszélik önkezével vetett véget az életének. — Katolikus familia — mondják — nem vehette el a református lányt. Azt mondta állítólag az anyja, inkább kiterítve lássák a fiát, mint azt a lányt a házában. — Itt még mindig van ilyesmi ? — Kérdem. — Kerül — felelik egykedvűen. Mikor a kultúrházba mentem és az igazgatójával, Barabás József tanítóval tájékoztattam magam a dolgok állásáról, akkor kezdtem érezni, hogy a bajok gyökerét itt is kell keresni. Vakolatlan, nagy téglaépület a kultúrotthon, törött ablaka kétszeranayi van, mint ép, pókháló, por, piszok mindenfelé. A kisteremben a bécsi gyártmányú zongora két lábát székekre rakott téglák képviselik és a húrok közül a gondnokkal együtt szedtük ki a kályhaajtó egyik alkatrészét. Igaz, a pedál felét is ide raktározták. — Kultúrotthon? — Vajon mi ebben az otthon? — ezen gondolkoztam. — Vajon jönnek-e ide szívesen az emberek megtanulni, hogy református, katolikus az mindegy, egy fogalom van csak: ember, becsületes ember. Minden ablakról hiányzik a függöny, sehol egy terítő. A kisteremben egy íróasztal és néhány mocskos szék a bútor. Csizmatalpak nyomai rajzolódnak félméter magasságig a falra, le is van verve jópár helyen, míg a kályhánál fél öllel koromcsik húz a menyezetig. A nagyterem ajtóinak nyílásain ki-be jár a szél, a betonpadló gödrei pedig elnyelik bokán felül is a lábat. Rideg, barátságtalan az egész épület. Eljöhetnek-e ide mindennap műveltségért, világosodhat-e itt az évszázadokon keresztül mesterségesen sötétített népi értelem? Barabás József agilis ember, elsorol sokmindent, amit itt csinál. Elmondja, hogy a ház érhet 900 ezer forintot és ehhez csak kétszázezret kaptak, mikor építették, a többit mind a falu hozzájárulásával készítették. — Hogy miért néz ki most ilyen cudarul? Így van az, ha egy portának két gazdája van — mondja. A mozi is használja a kultúr- otthont, a mozielőadás után ők kötelesek takarítani. Igen ám, de ha a mozielőadás előtt gyűlés is van, akkor már vitába száll a mozistakarító a kultúrházival. ű bizony csak a vetítés után hagyott szemetet sepri ki és mivel ezt nem tudja különválasztani, ami a gyűlés után maradt, ilyenkor senki sem takarít. Hiányzik tehát az egyetértés. A moziban nincs számozott hely, az előadásokra úgy törnek be a nézők, hogy kidöntík az ajtót. Igyekeznek jobb helyhez jutni. Hogy ez így van, felelőtlenség is, meg szervezetlenség is. Nincs befejezve a kultúrház, pénz kellene ,hallom. Ez mindigaz, azonban itt is van egy nagy tévedés... Sokszor azt hisszük, hogy társadalmi munkának csak akkor van értelme, ha valamilyen monumentális dolgot hoz létre. Építettek társadalmi erővel, de a munkájukat őrizni ugyanilyen formában már nem akarják. Miért? Hát érdemes azért létrehozni valamit, ha utána hagyják tönkremenni? Ez is szervezési kérdés, mint a következő. Barabás József elmondta, hogy 36 ismeretterjesztő előadás lesz a télen és felsorolta azt is, hogy hány volt eddig, a kocsmában pedig egyikről sem tudnak, de arról beszélgetnek, hogy katolikus fiú és református lány nem lehet egy pár. A KISZ-titkár, Váradi Lajos is csak hüm- mög. — Lehet, hogy volt ismeretterjesztő előadás. Neki is az a véleménye, hogy a kultúrotthon hetenként mozi és semmi más. Persze elhisszük, amit Barabás József mondott, de mit ér vele, ha az emberek csak kevesen tudnak arról, amit csinál? Nem otthon a kultúrház. Az kellene, hogy nemesedjen itt sok-sok egyszerű ember gondolkodása, a Romeo és Júlia tragédiáján, a Szélviharon, az irodalom szebbnél-szebb darabjai bizonyítanák ne. kik itt a művészet erejével, hogy csak a gondolkodás szabadsága vezet a boldogsághoz. Ha barátságos meleg otthon volna a kultúrház, ahová szívesen járnak, megtanulnák kivétel nélkül, hogy csak a természetet, a tudományt tiszteljék. Ha maguktól mennének a kultúrházba, egy igazi otthonba térve meg, és beavatnák itt a csillagok titkába, lassan lefaragnák az évszázadok során a szívekre kérgesedéit előítéleteket, nem temetnének 25 éves önként meghalt legényt. Igaz, kiszabadult már a falu a régi sötétből, de azért kerül itt még olyan, akit nyomorít az úri országból megragadt átok. Nekik kellene kultúrotthont adni sok széppel és jóval. Érthetelen, miért kerülik el Kántorjánosit hónapok óta a hivatásos művészegyüttesek. Vagy, hogy miért oszlott szét a helyi pedagógusok színjátszó csoportja, amely a tavasszal szép sikerrel adta elő a Néma leventét. Elment a kedvük, mert mikor Mátészalkán szerepeltek, baj volt a szívélyes fogadtatással. Kevéske indok ez. Beszélgetnek, hogy mi lesz, és mi van. Működik két ezüstkalászos tanfolyam, nők részére kézimunka szakkör, KISZ-táncosok tanulnak népitáncokat, darabokat mutatnak be. — Ez lesz, az lesz — mondják, a harang közben egy legény utolsó útjához veri a taktust. Mért lehet itt sokminden, míg nem csinálnak a kultúrházból egy valódi otthont, ahol nemcsak néhány aktív ember tevékenykedik, hanem ahol mindenki jól érzi magát. A kultúrházról pedig keveset beszélnek, addig nem lehet megcsinálni, míg pénz nincs, meg mozi van benne, stb. — ilyeneket mondanak. Pedig itt kéne keresni a megoldást. Kiss JánoSk
