Kelet-Magyarország, 1958. november (15. évfolyam, 258-280. szám)
1958-11-14 / 269. szám
2 fcELFTMAOY AROmSZAG 1938, NOVEMBER Iá, PÉNTEK ahol már kisimulnak a homloklankák és tágul a sik horizont, ott, ahol a lápi nádasok meg a Szamos- parti füzek susogását hordozza tavasztól késő őszig a távoli hegyek szele, ott van Szatmár, tenyérnyi csücske a Kárpátmedencének. Ha szóltak is róla valaha, úgy emlegették megyénknek ezt a részét, mint a bujdosó szegénylegények tanyáját, meg a nyomor, az éhhalál fellegvárát. Múltak az évek, századok lettek a tegnapé s a szatmári paraszt sorsa mit sem változott. A vályogviskók munkába görnyedt lakói hiába sóvárogták az élet jobbulását —i a kúriák • telhetetlen- ségé felemésztett mindent. Előtolakodnak a keserű emlékek. Elmondjuk ma, emlékezünk holnap, s mégis úgy érezzük bensőnkben: nem ítéltük még el kellően a sok fájó emléket. Az elmúlt idők átkait... Pörösködjenek most a fényképek, a korabeli felvételek. Alig húsz éve készültek, a Horthy-korszak ..boldog éveiben". Ha kattant a lencse a kastélyok árnyékában: íme ezeket a sötét foltokat fogta fel az „igézetes panorámából"... Angyalos! december, 1938 SÖTÉT foltok a múlt „panorámáján“ Bár letűnt a Haynau-korszak, a kisszekeresiek élete maradt olyan, amilyen volt, A rémuralmat — közel egy évszázadig — a pöffesz- kedó urak hatalmaskodása váltotta fel, akik kényük-kedvük szerint diktálták a történelmet. Harmincnyolc táján Kisszekeres volt Magyarország egyik legszegényebb faluja, Az urak mit sem törődtek ezzel, legalábbis annyit, hogy még jobban kiszívják a szegény nép vérét. Elvették a falu jogos tulajdonát, a község határában húzódó erdőt. Ott álltak a parasztok kisemmizetten. S az urak, a teménytelen haszonból még a legszükségesebb életfeltételeket sem enyhítették a nép számára. Nagyon jellemző a látható kép is. A község iskoláját húsz „Emberistálló“ — Pátyod monográfiájában Szamttsangyalos... Kis falu, valahol a végeken. A naptár harmincnyolcat mutat, karácsony közeledtét. Hideg szél száguld végig a hallgatag utcákon, belebotik a szalmatetős házak ereszébe. S a házakban, a kemence rőzselángjai mellett fáradt arcú emberek sóhaja töri meg a csendet. Jön a karácsony, kalács, meg kevéske zsír kellene... Az ünnepre. És karácsonyfa, színes díszítéssel... Ha jönnek a betlehemesek... S agyerek is mezítláb sirdogál a kuckóban. Atkozott világ! És átkozott nyomorúság... A szél csak egyre cihái ja a tetőt végig a viskósoron. Nekimegy a néhány szál karónak is, ami még megmaradt a kerítésből. A többit fel kellett tüzelni, hogy meg ne fagyjanak, mert az erdő másé. Attól kuss a szegénynek. Hát kellett a kerítés. A tűzre, hogy égjen, hogy legalább melegséggel űzzék az ünnepi éhséget... Csukottszemű, sötét kis ablakok, elcsukló asszonyi, gyermeki sírás ...És ezerkilencszázharminc- nyolc karácsonya... Az volt. Istálló Madarassy Árpád tekintetes úr cselédjei számára. Kisirtszemű anyák, falaira váró gyermekek éltek itt egymás hegyén-hátán. Volt úgy, hogy tíz- tizenkét nagy családot zsúfoltak össze az istállónak is silány vertfalú „cseléd-kurtában". S ezért a semmiért is verejték volt a fizetség Madarassy föld- birtokos urnák. Ingyenmuka, egy fej vöröshagymán és málékenyé- ren, hogy a „-tekintetes” megtűrje nádfedél alatt beszélő „állatait’’... Borzalom! A huszadik század negyedik évtizedében á szatmári végeken majdcsak rabszolgasorban sínylődött a magyar paraszt... Es mindez azért, hogy néhány ,,agyónbecézett” és nemesi titulusát nagyra tartó földesúr „szánalmat" tanúsítson a nyomorra ítélteknek... Kihalt a táj a cselédlakások mentén, mintha az élet is lehullott volna az őszi hervadás idején... Üjra és újra vádol ez a pá- tyodi korkép! Nagyszekeresi jajkiáltás Tizenhárom gyerek az iskola udvarán, a húsz év előtti iskolás nemzedék... Minden kis arc, minden tekintet fájó leleplezése a Horthy-korszaknak. A hodászi gyerekek is — éppúgy, mint Szatmár egész területén — egy évből csak pár hónapot járhattak iskolába. Az apjuk csizmájában, az anyjuk delinkendőjébe csavarva. Ha több volt a gyerek, csak felváltva mehettek, mert egyet is nagy dolog volt a hideg ellen megóvni. Tízórai...? Még a fogalmat sem ismertek, nem hogy biztosi,tani tudták volttá a szegényember gyermekének a szükséges táplálkozást. Télen sültkrumplit tettek kis vászon tarisznyákba, úgy engedték az iskolába a kis szomorúarcú gyerekeket. Ügy mondták errefelé, hogy zsír helyet denaturált szesszel öntötték le a gabona- kenyeret... És az eredmény: maroknyinak maradt apróságok, és akik úgy bámultak a fényképezőgép lencéjére, mint a világ legnagyobb csodájára... Bizonyít a kép, így volt egyko■*> ron, BÉZI—ANGYAfcj Hodászi tabló — harminckilencből... A nagyszekerest Görgő patak mentén sem volt különb a helyzet. A tífuszt, vérhast és ezer nyavalyát árasztó nyitott szennycsatorna a falu közepén haladt át, sok áldozatot szedve évente. S a ncp, a szerencsétlen szekerest emberek hiába jártak el a patakparti templomba énekeket zengeni, a nyomor egyre nőtt... Tüntet ez a kép. A falu szegényeinek igazáért. És joggal tüntet, A Kisszekeres és Nagyszekeres közös adóhivatalában található dokumentumok megrendítő képet festenek az akkori valóságról. A környék földbirtokosai és különböző hatalmasságai, „elsi- rázni, hogy ezzel még elviselhe- mítva" saját kötelezettségüket, a tétlenebb lett az élet Szatmárnak szegénységgel fizettették a nagy ezen a részén? De sok sóhaj, de terheket. Kell-e ehhez hosszabb sok keserű könny bizonyította a kommentár? Kell-e külön magya- tengernyi igazságtalanságot...! Huss gerenda as iskola megtámasstásáhos A. g v ülőiét húsa zonygatjálc, hogy annakidején Hay nau és kopói ebben a házbar mondták ki halálos ítéleteiket c szabadságharcban résztvettek felett. A falu szegényei talán nem is tudják pontosan, hogy ki volt az a Haynau, csak annyi él tudatukban, hogy ő nemcsak sanyargatta. •« rtieg is ölte a szerencsétlen emberek ezreit. Ezért is érzik talán, hogy ez a ház a szenvedés és nyomor undorító jelképe. Ha elmegy a mostani kisszekeresi ember a „hóhérház” előtt, emlékei között ott bujkál a gyűlölet: „Sose olyan kort’’...! Még most is kísért a múlt Kis- százada gyűlölettel kerülik el a szekeresen. A ta.ii/ lakói emi év- kénen látható házat, öregek bi:sak ennyire tellett. S az sem zavarta a hatalmasságokat, hogy az iskola állandóan életveszélyt jelentett. a zselléraverékek számára,. gerendával támasztották meg, nehogy összedőljön. Milyen arcúl- csapása ez a kornak, és a benne sínylődő, népnek! Az uraknak
