Kelet-Magyarország, 1958. november (15. évfolyam, 258-280. szám)
1958-11-30 / 280. szám
10 KF.LETMAGVAttonSZAG 1958 NOVEMBER 90, VASÁRNAP Mit hoz a 13. fordul«» az NB Ill-ban? A november 16-iki mérkőzés elmaradása folyván a legtöbb csapatnak kétszer kellett idegenben játszani. A szabolcsi csapatok nagy többsége szintén idegenben játszott, s meg kell említeni, hogy általában jól vették az akadályokat. Ez némi reményt nyújt arra, hogy öt NB III-as csapatunk a mai mérkőzéseken meg tudja szerezni mind a két pontot. Közölük négy csapat saját otthonában veszi fel a küzdelmet. Igaz ugyan, hogy mindannyian kiváló ellenfelek küzdenek majd. A Nyíregyházi Építők már három hete nem játszottak idehaza. Most a Debreceni Kinizsit látják vendégül, akik épp az SZSE ellen bizonyították be, hogy nem lebecsülendő ellenfelek. Nyírbátor az igen jól szereplő Szolnoki Munkást, Kis- várda a szintén jóképessegű Perecest, míg Tiszalök pedig az élmezőnyben tanyázó Diósgyőri Bányászt fogadja. Egyedül a Nyíregyházi SZSE utazik idegenbe, Debrecenben, a Göcs Vasas ellen kell helytállnia. Ha csapataink ezúttal is derekasan küzdenek, úgy jó helyezésük biztosítva lesz. A Megyei I. osztásban a Nyíregyházi Vasutasok könnyen he«UUliUUUUátAUiUltUUUiUMiUUtUlUUiUUUUáUUU, APRÓHIRDETÉSEK AllAs fc pm Nyíregyházi KozúU Igazgatósága út- épíAsi; vagy egyéb mélyépítési képesítéssel rendelkező mérnököt keres felvételre. Gyakorlattal rendelkező mérnök ) . előnyben. HAZ-INGATLAN Beköltözhető, kétszobás ház istállóval, pajtával. a háznál 1—2 hold gyümölcsössel, betegség miatt eladó, vagy városi há-'rt cserélhető. . om'ous Sándor Kótaj. Grökösíö.d i. í)2. számú kétsz-ta konyhás ház eladó, beköltözhető. Háromszobás, összkomfortos. egyedülálló, beköltözhető ház eladó. Munkács^ Mihály u. 40. Borbánya. Rezeda út 17. szám alatti ház eladó. Érdeklődni Ko- tánszki Mit’ály, Halász- csárda. AD.\S-VÉTEL Jáva 250 köbcentis oldalkocsis motorkerékpár kifogástalan állapotban sürgősen eladó. Rákóczi utca 36. Bontásból 2 db ablak és 300 db kétfüles új cserép eladó. Dohány u. 12. Jó állapotban lévő sa- mottos vaskályha eladó. Érdeklődni: Kiss E. u. 33. A Nj'írbátor és VidéKi . zeti Földműves- szövetkezet Nyírbátorban a járási kultúrház helyiségében december 3-án és 4-én cipő és konfekció áruból árusítással egybekötött divatbemutatót rendez, mely alkalommal a szükséges cipőáru és konfekcióáru nagy választékban áll rendelkezésére a vásárló közön* ségnek. örlásgyümölcsű szentendrei egres és nagygyümölcsű hollandi piros ribizketövek kapha- i tők darabonként 5 fo- ! rintért. Toronyi János Caisko-1 '*á'an. Békéscsaba Sztraka utca 27; ! KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY! | Értesítjük az utazó közönséget; hogy de- l nember 2-án reggel 8 órától 16 óráig a MÁV [ pályaudvar és MAv bér- ' ház között a villamos j forgalom a felsővezeték sürgős javítása miatt j szünetel. Fűtőház főnökség, j |myyvvyyyv ; Mértékutáni i LEÁNYKA ÉS Fit) GYEMEKRUHA készítést VÁLLALUNK. Minőségi Textil- ruházati Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilon* utca 6. szám. <AAAAAAAAAA t Női kalapszulon megnyílt A MINŐSÉGI TEXTILRUHÁZATI VÁLLALATNÁL. Cj női kalapok nagy választékban kaphatók. Alakítást, tisztítást és vasalást vállalunk. aaa^aaa>aaaaaa>m^aaaaaa. Résxletre is vásárolhat, 30 léle típusból választhat rádiót Ugyancsak részletre szerezhető be: K 55 tip. 1253 motorkerékpár, K 175 tip, 175 cm3 motorkerékpár, IZS 350 cm3 motorkerékpár, Üj tip. 125 cm3 Danuvia motorkerékpár, DONGÓ motor kerékpár nélkül, Dongó motor kerékpárral. Dolgozó asszony munkáját könnyíti meg, ha háztartását modern háztartási géppel szereli fel; Vegyen mosógépet, porszívót és padló- kefélőt a megyében lévő szaküzletekben A gyászoló család és a Szabolcs megyei Tejipari Vállalat dolgozói fájdalomtól megtört szívvel közlik, hogy Mátyás Emil a Mátészalkai Vajiizem vezetője hosszas betegség után, életének 32. évében elhunyt. A gyászszertartás f. hó 30-án, vasárnap 13 órakor Búj községben lesz megtartva. Az elhunytat a Szabolcs megyei Tejipari Vállalat saját halottjának tekinti. Ivet cserélhetnek a Nagykállói j csapattal, ha ez utóbbiak legyő- I zik az otthonban nehéz ellenfélnek látszó T.szavrsvárit. Itt kiemelkedik még a Nyírmada— Nagyhalász mérkőzése is. Ha Halász győzni tud, réménykedhetik az őszi elsőségben. A többi mér középeken hazai győzelmek válhatok. A Nyíregyházi járási I. osztályban az utolsó fordulóra kerül sor. Itt. különösen a Nyírbogdány és a Nyírteleki Honvéd számára fontos a mérkőzés két pontja, Mindketten reménykedhetnek a győzelemben. De a többi mérkőzéseken is nagy küzdelem várható. I RÁDIÓ Vasárnapi sportműsor és játékvezető-küldés NB líl-ban: Nyírbátor—Szolnoki MTE (Hegedűs), Kisvárda—Pereces (Marsi), Tiszalök—Diósgyőri Bányász (Zá- gonyi), Nyíregyházi Építők—Debreceni Kinizsi (Ökrös). Megyei I. osztályban: MTK—Demeecser (Budaházi), Nyírmada—Nagyhalász (Kaposi), V. namény—MVSC (Ambrus), Nagyecsed—Mándok (Debrecenből), F. gyarmat—Nyírtass (Takács) T. vasvári—Nagykálló (Tivadar), Balkány—Rakamaz (Gál). Nyíregyházi járási I. osztályban: Dózsaszőlő—Nyírbogdány (Kónya), Kemecse—Paszab (Jászai), Üjfehértó—Nyíregyházi Dózsa (Német), Nyírteleki Honvéd— Nyíregyházi Szpartakusz (Ilcsik); Ibrány—Tiszaberccl (Csizmadia), Vencsellő—Gyulatanya (Bállá). Járási II. osztályban: Búj—Virányos (Kiss)', Sóstóhegy —Gáva (Szegedi), Nyírbogdány II.:—Ibrány II. (Rubóezki), Balsa —Nyíregyházi Honvéd (Néma), T. nagyfalu—Tímár (Ficsor). ÜJ KOMBINAT épül ULAN-BATORBAN A Mongol Népköztársaság fő városában a Szovjetunió segítse gével új malomipari kombinát épül. A kombinát évente 25 000 tonna lisztet állít elő. A tervek szerint a legkorszerűbb műszaki berendezésekkel ellátott kombinátot 1960-ban helyezik üzembe. (ÉKE MOZI: Rita. Magyarul beszélő szovjet film. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. IŰZSA MOZI: Tánc és szerelem. Argentin film egy híres énekesről. Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor. rORKIJ MOZI: Razzia. Izgalmas történetek az 1930-as évekből. Magyar film, Előadások kezdete: 4, negyed 7, fél 9 órakor. 1ÖRICZ ZSIGMOND (SZAKSZERVEZETI) MOZI: Ismerték egymást. Izgalmas német film. Előadások kezdete: fél C és 8 órakor. XX«XXXXX)OOCXXX>CO!XXXX>OOOCX»CCCOOOOSCOOOTCCOCi műsor Kcssutb-rádió; 4.25—7.53-lg Vidám»» frissen. Zenes nnísur. Közben: 4J3U; ; Hírek. Idöjárasjclentés. — 5.00: Falurádió, - 5.30: Hírek. Idojárasjeleatég. 6.59: Időjelzés i.00: Hírek. Időjárási ■jelentes. — 7.10: Uj könyvek. — 7.*iií : Naptar. — 7.55: Mit főzzünk? — 7.50; időjelzés, g.uu: Műsorismertetés. Idő- [járásjelentés. 10.00: llirck. Lapszemle* ; lüojarasjelentes. — 11.59: Időjelzés. —i .12.00; Deli harangszo. Liana: Hírek; J Idöjárasjclentés; — 13.59: Idójárásjelen- tés. — 16.00: Hírek. — 16.09: Időjárás- [jelentés. 16.17; Műsorismertetés. — . 17.59: Időjelzés. — 18.00: Hírek. Időié- ; rásjeientes. — 19.51: Jóéjszakát, gyerekek! 19.59: időjelzés. — HMM: esti [krónika. Időjárás jelentés. — 21.59: ; időjelzés. — 22.00: Hírek. Időjárásié-; lentes. — 21.00: Ültek. Időjárás jelentes. , — «-so: Himnusz. Utána Vizjc!zt>-i i szolgálat. VASÁRNAP, NOVEMBER 30. KÖSS UTU-RADIO j Falusi életképek. 8,20; Egy t-in -g egy nóta. 0.53 Édes anyanyelvűnk;1 S.uo: Figyeljük a zenét! jo.üt): Vásár-1 napi versek. 10,10: -v Gyermeki auiő műsora. 11,00: muzsikáló képeslapok, ll.uu: Magyar tájak. 12,15: jó ebéd- liez szót a nóta. 12,50: Helvegi jegy-,- zetek. 13.00: szív küldi... 13.30; Rá- tíiolexikon. 14,00: Hangiemczparáaé. 14,30: II. íéüüó. 15,2u: Csajkovszkij műveiből, lö.lu; Hot nap a külpolitikában. 16,25: Könnyű melódiák. 16.45:! Festők inletője: a Balaton. 17.10: Kin! esés Kalendárium. 18,03: 10 eves a Magyar Kádió 'tánczenekara. 19,00: Einoerek között. 20.10: Népi muzsi- ka. 20,43: Haiáltánc. Bognár Karóiy rádiójátéka. 23,35: Közvetítés a Yái- kert-Kioszkból. 23,20: Beethoven' müveiből. o.iO: Shorty Rogers es zenekara játszik. PElOll KAtlió . 0.00: Peskó György orsónál. 6,80■ A ! romai koíóiikus egyház túlórája >9,00: Szuizsenko énekel, Alfons Bauer , cs együttese játszik, 9,00. Miska bácsi > lemezeládája. 10,10; Szív küldi... hm- [Közvetítés a prtdesi Fesztiválról;. ! 12,20: Felöli Sándor prózai irasaibokt > 12,50: Müvészlemezek. 14,15: A Uyer, mekrádió Aiüsora. 15,00: Tápéi zenés1 > jatém 15,25: Jézus tanítványai. Ke-; > gényismertetés. 15,55: ünerettrészle-1 , tele. 16,25: Haydn: B-dur vonósné*! > gyes. 16,45: Tánczene. 17,40: Bramhs-, > kórusok. 18.00: Fája Géz űj köny-' ; véröl. 18,15: Preklasszikus operákból;' »19,10: Szenvedélyük a munka. 19,M; ! Szantósi Margit é Kársai Zsigmond: ; énekel. 19,40: A múlt és a jövő vápo> sa, 20,00: Zenekari hangverseny. 20,38; [Filmzene. 21,10: Tánczeue. 21,31: Gon> dolatok a könyvtárban. 21.40. A Ma-' X gyár Zene Hónapja. , I HÉTFŐ, DECEMBER 1. • KOSSUTH RADIO * X 8.10: ReggeU hangverseny. 9.08: Rt* X portmúsor. 9,15: Lakatos Lajos c unnál- X mozik. 9,45: Lányok, asszonyok-.>' ♦ 10,10: Óvodások műsora. 10,30: Szive*! X sen hallgattuk-., 11.Sv: Ezüstkalászos* T gazdataniolyam. 12.10; Magyar nótaki) X 13,00: Válaszolunk hallgatóinknakal X 13,15: Heti zenés kalendárium. 14,15:; ♦ Operettek. 15,00: Az Ifjúsági Rádió, X műsora. 15,20: Pár lépés a határ. Mes-; • lerházi Lajos regénye folytatásokban, j * 15,40: Népi zene. 16,lu: Csajkovszkij • i D-dur vonósnégyes. 16,40: Naplrai-; Emlékezés Kaffka Margit Írónőről.) I 17,10: Tánczene. 17,45: A Gyermekrá-; den... 10,45: Könnyítő könnyek után..;! dió műsora. 18.15: Haydn: G-dur sdm-í fónia. 18,40: Hazai körkép... 19,00: Vé-t csey Ernő zongorázik. 19,15: A bíívész-j inas. Goethe versét elmondja: TímárI ; József. 19,20: Zené- képek Túrkev a'; ■ termelőszövetkezeti városból. 20,So: I ! Operettrészletek. 20,45: A magyar ze»e! ; hónapja. 23,20: Könnyű melódiák. 0.10:1 ' Kalonanöták. PETOFI-RADIO 14,20: A Gyermekrádió műsora,! 14,40: Zenekari hangverseny. 15.40: A népművelés távlati terve Baranya mi- gyében. 16,00: Fúvószene. 16.30: KiporV terszemmel a világ körül. 16,40: Operaáriák. 17,15: Ü.1 hazai műanyagok ' 17,30: Hangverseny a Rádlóegyetgm, ’ hallgatóinak. 18,15: Versek. 18,35: Szív : küldi... 19,05: Az. Ifjúsági Rádió nyelt-' ' tanfolyama 10,30: Ezüstkalászos gaz-; ■ datanfolyam. 20,00: Kamarazene, 28.25: j ; Tánczene. 21,50: Szórakoztató zene; • 2i,40: József Attila nyomában. 22.<Jj : [ Népdalok. 22.30: Keringőhangverseny.| [ 1 keletjiagyarorszAg Szerkeszti a Szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: az MSZMP megye! bizottsága és a megyei tanács. ■ Szerkesztőség Nyíregyháza. Sztálin tér 21. Tel.: 11-70. 71-79. (Kéziratot nem örzüak meg, és nem adunk vissza.) X Kiadóhivatal: Zsdánov utca, ii * Telefon: 30-00. ♦ Nyíregyházi Nyomdaipari Vállalat. t X Nyíregyháza Dózsa György utca 5; X A lapot előfizetésben és árusításban ♦a Szabolcs-Szatmár megyei postablva- X falok és fiókposták terjesztik. A lap 1 előfizetési díja egy hóra 11.— forint. | * Előfizethető bármely postahivatalnál J X és kézbesítőnél. ...azen idealomL GYAPJÚ, SELYEMNYLON MOSÁSÁHOZ* f , . ' - r \ . ; gyors-fökélefes könnyű mosás szappan nélkült