Kelet-Magyarország, 1958. november (15. évfolyam, 258-280. szám)
1958-11-29 / 279. szám
Irntg piofctirjoi egy&rtr'iftfef! XV. ÉVFOLYAM, 279. SZÁM Ara 50 fillér 1938 NOVEMBER 29, SZOMBAT Tixenkét gépállomás teljesítette vetési tervét A címzett ismerős Holnap nyitják meg a Hí. Megyei Képzőművészeti Kiállítást a balesetmentes közlekedésért Sok szó esett az elmúlt hetekben arról, hogyan is közlekedjünk az úttesten? Olvastunk róla újságban, hallottunk rádióban, sőt filmvetítésen is több szőr meggyőződhettünk arról, milyen súlyos, sokszor halálos kimenetelű balesetek történnek megyénkben. Akaratlanul is felvetődik a kérdés, mi ennek az oka, hogyan tudnánk a baleseteket elkerülni. Közlekedési rendőrségünk nagyon sokat tesz a helyes közlekedés megismertetése és annak betartása érdekében. Csakhogy ez egymagában nem elegendő. Ahhoz, hogy a balesetek számát csökkenteni tudjuk, elsősorban a génjárművezetők, de a kerékpárosok. fogatolt járművek, s nem utolsósorban a gyalogosoknak is be kell tartaniuk a közlekedési szabályokat. Hogyan közlekedjünk biztonságosan? Elsősorban fokozottabb figyelemmel, mert nagyon sok baleset figyelmetlenségből adódik. Mielőtt tehát behajtunk az útkereszteződésekre, vagy lelépünk a járdáról, jól nézzünk széjjel és csak azután cselekedjünk. Ne felejtsék el a szülők és a nevelők .mindennap ismételten figyelmeztetni a gyerekeket a helyes közlekedésre. A kerékDárosok ne járjanak ke- resztül-kasul az utcán, csak a részükre fenntartott úttesten, azaz szorosan a járda mellett, és ha menetirányukat meg akarják változtatni, azt jóelőre jelezzék. ne akkor, amikor már fordulnak is. S még valamit; ne felejtsék el a kerékpárosok és a fogatolt járművek hajtói, hogy a jelzőtáblák rájuk is vonatkoznak. s amit az előír, minden esetben tartsák be. Gépjárművezetők! Itt vannak » hosszú, téli, ködös éjszakák, később a havas, csúszós utak. Mit sem érnek a KRESZ szabályai. ha nem tartjuk be azokat. Mielőtt a garázsból elindulunk. gondoljunk családunkra, utasainkra és nem utolsósorban a gépjármű értékére, őrizkedjünk a gyorshajtástól, mert ennek az időszaknak ez a legveszedelmesebb ellensége. Érjünk később tíz perccel, vagy egv félórával utunk céljához, de érjünk oda biztosan! Kanyarokban útkereszteződésekben használjuk hangjelző készülékünket. Soha sem vágjuk le a kanyart, azaz maradjunk meg a jobb oldalon. Előzésnél nagyon vigyázzunk, h!i«z nemcsak gyalogosoknak, kerékpárosoknak, de főleg a motorosoknak annyira be van busyo- lálva a fejük hogv csak a szemük látszik ki. Ezért nehezen is. illetve rosszul hallanak, t°hét jóelőre figyelmeztessük őket hangos dudaszóval és óvatosan haladjunk el mellettük. Még valamit a gépkocsielőadókhoz és üzembentartókhoz; a gépjárművezetőket ne dolgoztassák túl, mert a fáradt vezető kezében soha sem biztos a kormány. Számos más követelménye van még a helyes közlekedésnek. De ha a fent felsoroltakat szem előtt tartjuk, sokkal kevesebb lehetősége marad a balesetnek. mint eddig. Fogjunk tehát össze mindannyian a biztonságosabb és balesetmentes közlekedés érdekében! (FalcSik) I A legutóbbi jelentések szerint a megye gépállomásai 118 százalékra teljesítették őszi vetési tervüket. A tizenhat gépállomás közül 12 túlteljesítette a vetési tervét. A fehérgyarmati, nagykállói és má<» toki «mars, a megyei tanacs X közlekedési előadója és a kisvasút ( küldöttsége Budapesten jártak a Közlekedésügyi Minisztériumban. Elintézték azt, hogy Nyíregyháza részére három hét helyett pár nap ;; alatt kijavítják az áramfejlesztő- ;j gépet, ami miatt még jelenleg is ;; korlátozás van városunk villamos- ■ | forgalmában. Két héten belül ;; Pécsről egy nagyobb teljesítmé- ;; nyű áramfejlesztőt kapunk. ;: A küldöttség előterjesztette azt ;;a kérést, hogy a villamosforga- !; lom további javulása érdekében a ;; nyíregyházi sportstadionnál, vala- !: mint a sóstói nagyállomásnál léteA Megyei Építőipari Vállalatnál is hamar mégmutatkozott a nemrég megtartott újítási értekezletnek és annak eredménye, hogy Hajzer Menyhért elvtárs az újítási felelős kielégítően törődik az újítási javaslatokkal. Két hét alatt 15 újítást nyújtottak be a vállalat dolgozói, amelyek mindegyike értékes és megvalósítható. A csengeri gyümölcstárolónál az egyik műszaki dolgozó javaslatára ésszerűsítéssel oldják meg a légfűtést, ami egy év alatt 50 ezer forint költségmegtakarítást eredményez. Az ügyviteli ésszerűsíté,4 zárszámadás előkészítő mun- kái, majd a beszámolók és annak megvitatása nagy segítséget nyújtanak termelőszövetkezeteinkben a tervkészítéshez. A múlt évi tervekben nem tudtuk teljes egészében érvényesíteni — a késői megjelenés miatt — a nagyelentőságü 3001-es kormány- határozatot. Mégis szép eredmények születtek egyes szövetkezetekben, ahol a lehetőséghez mérten erre a határozatra építettek. Jövőre, illetve a most készülő tervekben már teljes egészében hasznosíthatjuk — az évközben szerzett gyakorlati tapasztalatokkal együtt —• a határozatot. A most végétért gazdasági évben járásunk területén a termelőszövetkezetekben holdanként 140 kiló műtrágyát használtak fel. Csupán az árkedvezmény 162.000 forintot tett ki. A műtrágya termésfokozó határát figyelembe véve egymillió forinton felül volt a szövetkezetek ebből származó bevétele. Az istállótrágya kezeléséné' már nem ilyen kedvező a helyzet Több termelőszövetkezetben csak tészalkai gépállomások teljesítették legmagasabb százalékban tervüket. A nagyecsedi és kölesei gépállomás maradt adós nagyobb területtel. sítsenek kitérőket. Ebben az ügyben is segíteni fog a minisztérium. A gépállomások laboratóriumvezetőire egyre nagyobb feladatok hárulnak olyan méretekben, ahogy a termelőszövetkezetek a nagyüzemi gazdálkodásban, a legfejlettebb agrotechnika alkalmazásában előre haladnak. A talajvizsgálatok ezreit végzik el a gépállomásokon évente, s a munka során egyre több új módszert vezetnek be. sek és takarékosságra vezető újítási javaslatok közül kiemelkedik H. Tóth József ésszerűsítése, melyet a göngyölegek megóvása érdekében tett, valamint Gajdos Mihály újítási javaslata a tiszalö- ki két tantermes iskola építésénél, ahol a kútgyűrük újítással történő süllyesztésével 17 ezer forintot takarítanak meg. Külner László a födémgerendák szelemen nélküli elhelyezésére tett újítási javaslatával csupán egy munkahelyen 8 ezer forint faanyagot takarítanak meg. hozzáfogtak a szakszerű kezeléshez, de azt nem folytatták következetesen, mint az őri Petőfiben, vagy a besenyődi Igazságban. Ez mutatja a szakmai propaganda és felkészültség hiányát is, de a szakemberek nem megfelelő munkáját is. Járásunkban nagy jelentősége van a zöldtrágyés talajjavításnak. A zöldtrágyázást és a helyes vetési sorrendet alkalmazva, szép •eredmények születtek a rohodi Üj Élet és az őri Petőfi termelőszövetkezetben. De általában is rozsból másfél mázsával többet termeltek járásunkban a termelőszövetkezetek, s-fnint az egyéniek. A határozat szellemében szépen fejlődött • állatállományunk, szarvasmarhából, sertésből és uhból. Egy területen, a baromfi- anyésztésben nem haladtunk előre. Az utóbbi időben egyre több segítséget nyújtanak az állatorvosok is. Szendrői Jenő leHolnap délelőtt 11 órakor kerül sor a III. Megyei Képzőművészeti kiállításra a Jósa András Múzeumban. A kiállítást Gulyás A laboránsok az eddigi tapasztalataik kicserélése végett tegnap Vencsellőn gyűltek össze. Béres József, a Kisvárdai Gépállomás laboránsa vezetésével tartják a tapasztalatcserét. Elmondja saját tapasztalatait és egy sor külföldi eredményt, és módszert ismertet a gépállomási laboratóriumi munkák terén. A „Sulykoló" táncjátékot tanulják a győrtelekiek A helyi hagyományokból csaknem egy teljes estét betöltő táncjátékot gyűjtött Kosa Barnabás, az iskola igazgatója, a tánccsoport vezetője, ö készítette a koreográfiát is. A Súlykolóban a legfiatalabb nemzedéktől a legidősebbig részt vesznek. Több, mint 30 lány lejt táncot ebben a játékban, amely a régi világ egyik érdekes problémáját mutatja be táncokkal a színpadon. Bemutatja azt, hogy a szegény legénytől miért tiltotta lányát a bíró. A favágó legények azonban segítenek barátjuknak, a szerelmesek egymáséi lesznek, a szívtelen, gőgös bírót pedig megvetik és megakadályozzák abban, hogy lányát elvigye. veleki orvos a bessenyődi Igazság TSZ állattenyésztésének pat- ronálását vállalta és vetélkedésre hívta a vajai körállatorvost, Kiss Ferencet. A gépállomások megkötötték és ei is végezték a határozat szerinti 3 normálholdnyi munkát a termelőszövetkezetek ben. Mivel az előírt gépesítési fokot elérték a termelőszövetkezetek járási szinten 254.000 forint kedvezményben részesültek. Ez csak kedvezmény, de a gépi munka tényleges haszna forintban ki sem mondható és ez sokkal több. mint a kedvezmény. A gépállomások dolgozóinak, elsősorban a vezetőiknek nem egyedüli feladatuk, hogy a szerződéseket pontosan teljesítsék, hanem sokrétű szervező politikai és kulturális tevékenységet is kell folytatniuk a termelőszövetkezetekEmilné, a Megyei Tanács elnök- helyettese nyitja meg. A megnyitó után tárlatvezetés. A kiállítás megtekinthető hétköznap 10—1 és délután 4—6, szombaton és vasárnap 10—1 és délután 3—6 óráig. Hagyösszeyü kulturális, egészségügy!, kereskedelmi beruházások Vásárosnaményban Vásárosnamény kapta az ország második legkorszerűbb műmalmát, s ugyancsak a naményiak büszkélkedhetnek a megye egyik legkorszerűbb sütőüzemével, mely 100 ezer forintos beruházással épült. Korszerűsítették a szeszgyárat. Szülőotthont, egészségházat, új kórházat és TBC. intézetet is kaptak. Megépült a járási kul- túrház, új középiskola, a gimnázium is helyett kapott. Nemcsak a naményiak, hanem az egész ország büszke arra, hogy itt épült fel az egyik legszebb földművesszövetkezeti áruház, közel 2 millió forintos beruházással. A nép állama nem feledkezett meg a kisebbekről sem. Részükre nap- köziotthonokat és óvodákat építtetett. Míg a felszabadulás előtt közkút nem volt a községben, addig ma 4 van. 1945-től napjainkig a község 226 új ház felépítésével nagyobbodott. Az új házak száma a 14 szabad év alatt többet tesz ki, mint az előző Horthy- korszak 24 éves uralma alatti időszakban. Erősödnek a tsz-ek, növekszik a tagság anyagi jóléte, aminek bizonyítéka az, hogy az új házakból igen sok a tsz. tagságáé. ben, hogy a 3004-es kormány- határozat megvalósuljon. A segítségadás nem lehet kampány- szerű, de most a tervkészítés idején különös gonddal keressék a kapcsolatot. Ezzel nemcsak a termelőszövetkezetnek nyújtanak segítséget, hanem a saját munkájukat is megkönnyítik és jövedelmezőbbé teszik a gazdálkodásukat. A kormányhatározat érvény- rejuttatása most dől el a tervezések idején. Ez elsősorban a termelőszövetkezeti tagok ügye. de a tanácsvezetők és mezőgazda- sági szakembereknek is elsőrendű kötelessége, hogy segítsék ezt a munkát. Ez nemcsak azokra a szakemberekre vonatkozik, akik közvetlenül a termelőszövetkezetekben dolgoznak, vagy azok irányításával foglalkoznak a tanácsoknál, hanem az állami gazdasági és földművesszövetkezeti szakembereknek is kötelességük segíteni. Ilyen összefogással kell megteremteni, hogy a szövetkezeteinkben érvényre jusson a kormányhatározat a szövetkezetek és mindannyiunk érdekében. Szabó Miklós vb. elnökhelyettes, Baktalórántháza. Laboráns tapasztalatcsere Vencsellőn (Képriport a 3. oldalool Javul a villamosforgalom Két hét alatt 15 újítás — mind megvalósítható Holdanként US kilé műtrágya — Milliós árkedvezmény — ezt jelenti a 3004-es határozat