Kelet-Magyarország, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-14 / 242. szám
1958. OKTOBER IT KfDl* K EL ETM AGY A ftO kSZ A ö 3 Az Alkaloida gyér november 7-re teljesíti 1958. évi tervét Amikor ez év elején a Tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár dolgozói csatlakoztak a Le '.in Kohászati Müvek által kezdeményezett és a társadalmi tulaj ion védelméért, a tervek túlteljesítéséért és a rentábilis termeié ért indított szocialista munkaversenyhez, azt a felajánlást tették, hogy 1958 évi termelési és export tervüket 4 százalékkal túlteljesítik és a költségszintet a múlt évihez viszonyítva 5.3 százalékkal csökkentik. A dolgozók versenye, a jó munka szebb eredményekhez vezetett, mint amilyenekre az év elején a felajánlások Összesítéséből számítani lehetett. Most újabb vállalást tettek, mely így hangzik: „November 16-ra, a választások tiszteletére felajánljuk, hogy 1958. évi termelési tervünket november 7-ig 109 százalékra teljesítjük. A Szovjetuniótól kapott segítségért hálánk kifejezéseképpen a Szovjetunió részére 1958-ban szállítandó cxport-kötelezctt- séget november 7-re teljesítjük." A felajánlást termelési értekezleten tették a gyár dolgozói, miután a feladatokat megbeszélték. Biztosra vesszük azt, hogy november 7-re megvalósítják a vállalást. i^—-—■' Ui, korszerű gyógyászati műszer: az elektromotoros csontmaró Az I. számú Sebészeti Klinika néhány hónappal ezelőtt meghívta a Budapesti Orvosi Műszergyár vezetőit: nézzék meg, milyen módszerekkel dolgoznak a műtéteknél. A látogatás nyomán az üzem az orvosok kérésére, s velük egyetértésben, három hónap alatt korszerű, új gyógyászati műszert, elektromos csontrnarót állított elő. A berendezés egy kis villany- motorból, sebesrégszabályozobói, és két — a marófejeket, fúrókat, fűrészeket befogó — szerkezetből áll. A tenyérben elférő befogó szerkezet igen könnyű, egyszerűen, gyorsan és pontosan kezelhető. Felhasználható szinte valameny- nyi olyan csont-operációknál, amelyeket eddig kézi műszerekkel és nehéz kézi motorokkal végezték. Alkalmazásával nemcsak könnyebbé válik az. orvosok munkája, de egyes műtétek ideje — mint például a com'onyakcsont operáció — felére rövidül. Az or- orvosok kedvező véleménye alapján az üzem a jövő év elején megkezdi az elektromos csontmarók sorozatgyártását. Nemes szőlőt ültetnek a nyírségi dombokra A nyírségi futóhomok dombjain megkezdték a nagyüzemi nemes szőlők telepítését, és a di- rekttermő fajták átoltását. /s idei ősszel Szabolcs megye területén mintegy százhúsz hold új szőlő telepítésére és több mint 200 hold direkttermő, többek között a Noha és a Feri-szőlő átoltására kerül sor. A szőlőtermelő szakcsoportokat, termelőszövetkezeteket, és hegyközségeket a megye földművesszövetkezetei nagyteljesítményű gépekkel és több, mint munkásaiból szervezett csoport. A jármi fiatalok jó munkájának elismerésére vall, hogy a 61 létszámú csoportban 24 jármi fiatal ment kirándulni. A kirándulók nagyrésze addig még más megyében sem járt, a nyíri buckákon ívül igazi hegyet nem láttak. legfeljebb képén, vagy tiszta időben a Tokaji-hegylánc halvány körvonalait. Erről így írnak a jármiak: „A meghatódás fátyolossá tette sokunk szemét, amikor a Himnuszban megéne- kelt „Tokaj szőlővesszejét“ megpillantottuk közelről az első igazi hegyen, amit csoportunk legtöbb tagja akkor látott életében először ...“ Csodálatos élményeket nyújtott ez a kirándulás. Miskolc—Kazincbarcika— Pu'nok vonalán monumentális ipari telepek, drótkötélpálya, szénosztályozó; találkozó vérbeli bányászokkal; leírhatatlan természeti szépségek, műemlékek a festő ecsetjére kívánkozó Szilvásváradtól Egerig ... Kiemelkedő élményekkel gazdagította a fiatalok lelkivilágát a főváros, a visegrádi hajóút. A pesti utcák forgataga, építészeti remekművei, múzeumai, szobrai, esti fénye és ezer más látnivalói tartalmat adtak szép kis hazánk fogalmához. Budapesten a jármiaknak a sok tanulság, szórakozás melleit .nem egy mulatságos kalandban is volt részük. Egy kis a pártáiét hírei Napról-napra otthonosabbá válnak a megye pártszervezeteinek székhazai. Legutóbb Kocsor- don határozták el, hogy társadalmi munkával újjáépítik a párthelyiséget. A község kommunistái a jövő évben hozzálátnak a nagy munkához, melyhez az 50 ezer forintos építési költségen kívül a munkaerőt teljes egészében társadalmi úton biztosítják Még az ősz folyamán nyolc cserépkályhát helyeznek el a mátészalkai járás pártszervezeteinek helyiségeiben. Nagyecseden kettő, Hodászon, Kántorjánosiban, Nyírcsaholyban, Öpályiban, Sza- mosszegen és Mátészalkán egy- egy cserépkályha melegíti a szobákat. Jól halad a tagdíjfizetés Kán- torjánosl község alapszervezeténél, ahol 14 forint az egy párttagra eső átlag. A termelőszövetkezeti pártszervezetek között a nyírmeggyesi Petőfi Termelőszövetkezet kommunistái fizetik a legpontosabban tagdíjukat. A nyírmeggyesi Petőfi TSZ pártszervezeténél több, min 5 forint az egy tagra eső átlag. Ezeknél az alapszerveze teknél mindenki többet fizet a megállapítottnál. Lányok, fiatal asszonyok és idősebb nők közös, baráti találkozót rendeznek a közeljövőben Fehéi*- gyarmaton, Szatmárcsekén és Kölesén. A még ebben a hónapban megrendezésre kerülő találkozón az idősebb asszonyok elmondják a fiataloknak ifjú korukat, életüket, míg a fiatalok mai helyzetükről számolnak be. Tiszakóródon egy idős asszony, Bartha néni a nötancs helyi vezetőségének tagja- Bartha néni magas kora ellenére fiatalos lendülettel dolgozik és minden rendezvényen összejövetelen otl van. A nőtanács egyik legszor. galmasabb tagjáról példát vehetnek a fiatalabbak is. lókkal együtt értek el, akik közül a közös munka során 13-an léptek a szervezetbe. Sok fiatal ösztönzést kapott, hogy tovább tanuljon, forgassa a könyveket, hogy ifjúhoz méltóan éljen és dolgozzon. A jármiak eredménye arra is példa, hogy a helyi párt- és tömegszervezeti yezetők támogatása milyen áldásos lehet, ha úgy törődnek az ifjúsággal mint' ott. ,.A párt mindvégig mellettünk állt — mondjj a levél. Igen sokat segített a kultúrotthon igazgatója és a járási művelődésügyi felügyelő is. Köszönjük ezt a segítséget és kérjük továbbra is, mert a jövőben még többet, még szebbet akarunk cselekedni. Még van munka a mezőn, de már is sokat beszélgetünk új téli programunkról. Sok jó tapasztalatunkra építve — reméljük — jövőre sem■ vallunk szégyent.-' A jármi fiatalok síkere, szép élete örömöt vált ki az emberben, Talán, ha hozzátehetnénk valamit, azt mondhatnánk, hogy fejükbe ne szálljon a siker és tartsanak ki tovább a megkezdett úton. Az idősebb generáció, sajnos, csak keserűséggel tud küzdelmes ifjúságára visszaemlékezni. S ha sajnálunk valamit, akkor ez csupán az, hogy nem vagyunk ma 18—20 évesek, mint ti,' boldog mai ifjúság ..; Zajtai Antal Kcssuth-ráctió: 4.25—7.59-ig Vidáman • frissen. Zenés műsor. Körben: 4.30: Hírek, Idcjárásjclcntés. — 3.00: Falurádió. — 5.30: Hírek. Időjárásjelentés. — 6.5S: Időjelzés 7.09: Hírek. Időjárás- jelentés. — 7.10: Cj könyvek, — 7,35: Naptár. — 7.53: Mit főzzünk? — 7.59: időjelzés. 8.00: Műsorismertetés. Idö- jarasjelentés. 10.00: Hírek. I.apszcmle. ido.iaiasjelerités. — 11.50: Időjelzés. — 12.00: Déli harangszó. utána: Hírek- Idojarásjelenlés: — 15.59: Időjárás,jeleni tés. — 16.00: Hírek. — 16.08: Időjárás- jelentés. 16.47: Műsorismertetés. — 17.59: időjelzés. - 18.00: Hírek. Idöiá- rásjelcntcs. - i9.54: Jóéjszakát, gyerekek! 19.59: Időjelzés. — "0.00: Esti krónika. Időjárás jelentés. — 59. Időjelzés. - 22.00: Hírek, Időjárásiéi lent„eih ~ Hírek. Időjárásjclentés. «oIgálÍt.H‘mnUSZ- UiÄUa VUÍe1™Petöíi-rádió: 6.00—8.00-ig: Reggeli zc?ári«,°íbe“-: **°! SítúUtózak, mozik es tarlatok műsora. 6.50: Torna. 8.00* Műsorzárás. - 14.00: Hírek. Idöiáras- es vízállásjelentés. - 19.00: Hűek ldojaras.ielentés. 23.00: Műsorzárás. KEDD. OKTOBER 14. KOSSUTH-RADIO: 8,1°: Népi muzsika. 8,40: A Román Radio énekkara énekel. 9.00: Gyermeknevelés. Előadás. 9.20: Az Ifjüsá- p Rádió műsora. 9,40: Szórakoztató trombitám uzsi ka. 10,10: Válaszolunk hallgatóinknak. 10,25: Balettzene. lioo- A pici. Elbeszélés. 11,20: Magyar nó- tok, verbunkosok. 12,10: Könnyű zene. 13,00: Radnóti Miklós verseiből. 13 io- Operarészletek. 14 00: Szórakoztató muzsika. 14,45: A Gyermekrádió műsora. 15,05: Operettdalok. 15.25: Napirenden. 13,30: Egy falu — egy nóta. 16,10: Ifjúsági műsor. 17.00: Válasz a hallgatók kérdéseire: egypárt- rendszer, többpártrendszer. 1715 • Tánczene. 17,23: Az igazsághoz. Vers! 17,27: Népi muzsika. 13.15: Szív küldi... 13,40: A Rádió Ipart rovata jelenti. 19.03: Nagy mesterek muzsikájából. 19.25: Vitaműsor az ifjúság problémáiról. 19 43- Filmzene. 20.25: Könnyűzenei hangverseny. 21.05: A nagybácsi álma. Rádiójáték. 22.15: Mai szemmel... Kommentár. 22.23: Korunk zenéje. 0.20: Tánczene. PETŐFI-RADIO: 14.20: Szimfonikus zene. 14,42: Filmzene. 13.00: Válaszúton. Elbeszélés. 13,15: Hangverseny a stúdióban. 15.30: Operettrészletek. 15,30: Móricz Zsig- mond szaval. Visszaemlékezés. 16.43: Operett-kettősök. 17.13: Rádió szabadegyetem. 17.43: Nagy- költők — Nagy muzsikusok. 18 30: Mi újság a nagyvilágban? 18.40: Fúvószene. 19.03: Az Ifjúsági Rádió nyeivtamolyama. 19.15: Népi zene. 10.40: Falurádió. 20 00: lin- gár Imre zong-r-estie. 21,45: Népdalok. 22,20: Könnyű zene. SZERDA, OKTOBER 15. KOSSUTH-RADIO 6,10: Népszerű operarészletek. 9 00: Rádió szabadegyetem. 9.30: Népdalok. íO.lO: A Gyrmekrádió műsora. 10.20: 1-aj a kutyámnak a lába. Riportmú- sor. 10 30: Operettmuzsika. 11.00: A rádió ipán rovata jelenti. 11,20: Magyar népdalok. 11.40: A Szvesznyikov kórus énekel. 12,10: Tánczene. 13.13: A Mosoly országa. Részletek Lehár Ferenc operettjéből. 14,00: Magyar nóták. 14.40: Gyermekzene. 15,05: az Ifjúsági Rádió műsora. 15.25: Koloratur keringők. 15.54: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.10: Napirenden... 16.15: Szív küldi... 16,40: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. 17,00: Élőszóval — muzsikával. 19 05: Népi zene. 19,20: Ifjúsági műsor. 19.40: Keringők. 20,25: Tánczene. 21,05: Beszél a múlt... 1930—1932. 21,35: Operarész'etek. 22,20: Szimfonikus zene. 23.17: Kön?- nyű zene. 0.10: Népi muzsika. PETŐFI RAU1U 14,20: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. 14.40: Zenekari hangverseny. 16,00: Tíz nap. amely megrengette a világot. Rádiójáték. 17.15: Népi zene. 17 35: Operaáriák. 18.10: Gyermeknevelés. 18.30: Rádióegyetem. 19,05: Hangverseny a stúdióban. 19.40: Falurádió. 20.00: Lamermoori Lucia. Operarészletek. 21.03: A vasutasszakszervezet kórusának hangversenye. 21.21): Népek zenéje. 21.50: Moszkvai stúdiónk jegyzete... 22,00: ..Költők a kabaréban.'’ A nyíregyházi rádió mai műsora: A nap eseményeiből. — A kanyargó Tisza partján... — Kulisszák mögött. — Röviden mindenről. — Mit láttunk Bulgáriában? — Kedvelt tánclemezek. Nők tízperee. Kedden nép. vasárnap tíz oldal a KeleStnagyarerszág Közöljük lapunk olvasóival, hogy mától kezdve minden kedden ncgy, cs minden vasárnap 10 cldalon jeienik meg a Kelet- magyarország. A többi napokon változatlanul hat oldal lesz lapunk terjedelme. Ezentúl minden kedden teljes oldalon számolunk be a sporteseményekről és a négy oldalas terjedelem folytán fennmaradó két oldal vasárnapi lapunk terjedelmet növeli majd 10 oldalra. ízen a tíz oldalon gazdag olvasnivalót adunk majd közre. MOZIK MŰSOR 4 BÉKE-MOZI: A világ teremtése. Jean Effel, a világhírű művész karikatúráiból készült színes csehszlovák rajzfilm. Előadások kezdete fél 5, fél 7, fél 9 órakor. IlÓZSA-MOZI: Feleségem, a sztár. Jazz, tánc, revű. Német film. Előadások kezdete: 4. 6. 8 oEakor. GORKIJ-MOZI: Nővérek. Magyarul beszélő színes szovjet fihn. Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND (SZAKSZERVEZETI) MOZI: Akasztottak lázadása. (Csak 16 éven felüliaknek!) Művészi mexikói film. Előadások kezdete; fél 6 és 8 órakor. 'jOÜtMOOOOQQOGQ&iOOOQOaQQOQQOQOQOQCGQQQQaaooOC APRÓHIRDETÉSEK HÁZ — INGATLAN 380 négyszögöl szőlő kisebb házzal elköltözés végett sürgősen eladó. Gyömbér István, Nyírtelek. Sóstói út 28. sz. telek, Gimnázium köz 7. sz. beköltözhető ház eladó. Ára. 60.060-Ft. ADAS - VÉTEL Alig használt 125-Ös Danuvia motor- crékPár eladó. Kótaj. Rákóczi u. EGYÉB Kemecse községben lévő 2 szoba. onyha, kamra kertes főbérleti lakájomat elcserélném nyíregyházi lakásul. Simon Sándor Tüzép. fűrésztelep. Szerdán 19 órakor egy félpár csiz- ,-.a elveszett a Bessenyei tér és az evangélikus templomi útszakaszon. Becsületes megtalálója 100 Ft jutalomban részesül. Cím: a hirdetőben. Elcserélném a Guszev '■ciktuiV.'áb-n 8/3 ajtó alatt lévő 2 szoba fürdőszoba. összkomfort is lakásomat law.n- loért közé) a város oeV nürtten. Címet a Kiadóhivatalba kérek. NŐI TÁSKÁK. AKTATÁSKÁK javítását és átalakítását vállaljuk. Plasztik női táskák valamint mindenfajta bőrdíszmű áru kapható, vagy megrendelhető a Minőségi.Cipőipart Vállalat, Zrínyi Ilona u. 4. sz. és Dózsa György u. 1. sz. alatti üzleteiben. Nem lesz gondja a hajára, ha hideg-meleg dauerját, hajfestését MARIKA hölgyfodrász garanciával megcsinálja. Kiss Ernő u. la. szám. Telefon: 35—08. Szép sötét diófa hálószobák: kombináltszobák. dupla rekamié. kis és nagyméretű konyhák. . olcsó barna hálók: ruhásszekrények, báncélkassza. modern szép diófa vitrin eladók, használt bútorokat veszek: Soltész Mihály u: 20 Kisebb termetre csikóbunda; átmeneti férfikabát bronz szobor; mosdó eladó. Jókai U: 8; A nyíregyházi v. j. Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti alosztályán 1 db. talált neylon kézitáska; 1 db: ru- hataska és egy pár tornacipő van; melyet a jogos tulajdonos kellő igazolás mellett átvehet “ * * Miuőor ~ epizódról így emlékeznek meg levelükben: „Még most is mosolyra késztet bennünket az az eset, amikor egyik társunk aktatáskáját odazárta a villamos önműködő ajtaja, Izzadva, vörös arccal rán- cigálta szegény a táskáját, de csak a következő megállónál szabadította ki, amikor magától kinyílt az ajtó. Ekkor azonban hátul a nadrágját csípte oda az ajtó. A kalauz váltig szólitgatta, hogy „Tessék szabadon hagyni a bejáratot/'* Társunk nem mozdulhatott, mert megfogta az ajtó. Az egész kocsi majd megpukkadt a kacagástól A kirándulás után volt mit beszélgetni a faluban. Július közepén más esemény kelteit érdeklődést Jármiban: a nyíregyházi szpártákiád versenyei. Azelő:t a jármiak csak elvétve láttak ilyen nagyszabású versenyt. Most meg maguk is a versenyzők közt szerepeltek, méghozzá nem is rosz- szul. Főleg a lányok szerepeltek szép sikerrel. Kerékpárban II. és IV., röplabdában és súlydobásban pedig a III. helyre kerültek a jármiak. Ezzel a járásban — a kulturális munka mellett — a sportban is elsők lettek a jármiak. íme, egy esztendő alatt mit eredményezett a felbuzdulás! E szép eredményeket a KlSZ-ta- gok a szervezeten kívüli fiatanásfél millió nemes szőlooltvá-ity- lyal segítik. A nyíregyházi föld- nűvesszövetkezeti központ 15 hollas oltvány-telepén már megkezdték az ültetésre alkalma: ’zsáki sárf ehér, - Rizling, és mái '.semegeszölö-oltványok kiszedő :ét. A termelési társulások t zagyüzemi telepítéseknél légin- cább az Izsáki sárfehér fajtái cedvelik, mivel ez a silány nyír romokon is kiemelkedő termés- eredményeket hoz.