Kelet-Magyarország, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-09 / 187. szám
1858. AUGUSZTUS 9.. SZOMBAT KELET MAG VA KORSZAG s r ~ ..... .. . Talál köziünk Simor György plébánossal Torontóban* TALÁLKOZÁSUNK előzménye: Munkát keresni indultam el Montreal bél az északontáriói bányavidékre és eljutottam Ka- puskasingbe. Útközben nemcsak, hogy munkát nem kaptam, de még az erre a célra szánt 100 dollárom is elfogyott. Itt találkoztam 2 fiatal magyar családdal, akik egy százdollárért vett, 1942-beli rozoga truck- szerűséggel Torontó mellett lakó nagybácsihoz igyekeztek. Elmondtam bajomat, ők is magukét: nekik is elfogyott a pénzük, egy 6 és 10 hónapos csecsemőiknek sincs mit enni adni. Kihez forduljanak? Gyerünk a rendőrséghez! Szerencsénk is volt: a rendőrség parancsnoka és a szolgálatban lévő rendőrök — nem azt nézve, hogy miért vagyunk ott és miért nincs pénz — nőket gyermekeket egy szállodában — minket a rendőrségi cellákban helyeztek el. Vacsoráról, reggeliről gondoskodtak, az útra benzint, olajat adtak. Közben mi próbáltunk munkát is szerezni: hangsúlyoztuk, hogy kitakarítjuk a rendőrségi helyiséget és bármi alkalmi munkát vállalunk, mert mi ingyen nem akarunk semmit. Erre nem került sor. — Folytassák útjukat — mondták. Torontóig ez az eset mégegy- szer megismétlődött. Torontóban kihez forduljunk? Egy cent sem sok, any- nyi pénzünk sincs, se benzin, se élelem. Hol alszunk? A csecsemők erősen sírnak — éhesek! Vegye le a kalapját! A telefonkönyvben megtaláltuk a róm. kát. plébánia címét. Elmegyünk! Keressük a plébános urat elegáns irodájában, ahol egy jóindulatú fiatal férfi fogadott, ö nem volt bent. Hamarosan megjelenik egy alacsony, középkorú férfi. Én az előszobában állok. Rám kiált: — Vegye le a kalapját, ha velem akar beszélni! — A fejem tetején egy kis „svájci” sapka volt. A gyermek atyjának egyike közben mondja, hogy milyen irányú támogatást kér a plébános úrtól: a gyerekek éhesek, szállást az éjszakára és egy kis benzint, hogy még 100 mérföldet tudjanak menni. S ezért szívesen dolgoznának valakinek. A plébános úr be sem hagyta fejezni mondanivalóját. Elvörösödve kiabálta: — Maguk csavargók! Ilyenek teszik tönkre a magyarság jó hírét. Magukat a rendőrségnek kell átadni. Maguknak ott a helye, ahová érkezésükkor a kormány irányította ! — De uram! Mi tudjuk mind* Megjelent a Kanadai Magyar Munkásban. ezt, de idejutottunk. Most az ön segítségét, tanácsát jöttünk kérni... — Menjenek! Ez nem segélyhely! Figyelmeztetem magukat, a rendőrséggel fog meggyűlni a bajuk!... Mi megrökönyödésünkben, szó nélkül távoztunk. Kint tértünk magunkhoz. Minden bajunk mellett, ez a hang, ez a fogadtatás — egy paptól. Aki hirdeti a szószéken, hogy segítsd az utast, éhezőt, szom- juhozót. Mint a kutyákat ebru- dalja ki a fiatal „szabadságharcosokat”. Egyik 20 éves, felesége 19, gyermeke már Kanadában született, 6 hónapos. A másik 22 éves, felesége 20, gyermeke 10 hónapos. Én már nem számítok, bírom a megpróbáltatásokat. Milyen világ ez, ahol a pap így fogadja honfitársait? Én levettem svájci sapkámat, de ő nem mondta: üljenek le. Pedig a fotelek ott voltak. Mi vizet prédikált... Eszembe jutottak Tiszapolgár káptalanjának summásai, mikor levett kalappal, mezítláb, üres tarisznyával állottak Kiss kanonok előtt és hallgattuk a munkára vonatkozó parancsait. Az is vizet prédikált és bort ivott. Pedig az újkanadások a „Rózsabálon” összetáncoltak 1700 dollár tiszta bevételt. Még a rendőrség is milyen másként bánt velünk. Hogy mindez miért éppen a K. M. Munkásban lát napvilágot — oka van. (Legközvetlenebb oka, hogy engem végül is á Munkás szerkesztője segített ki: egyszeri találkozás után az első szóra felkínálta a Mont- reálba való visszatérésem útiköltségét, amit másnap vissza is küldtem neki és itt is hálásan köszönöm.) Visszatérve, mikor a plébániára beléptünk, nem értettük miért nyomják mindegyikünk kezébe a reakciós „Magyar Élet” egy május 31-i számát. Hamarosan rájöttünk: a 4. oldalon a plébános urat magasztalják — ezért nyomták hát a kezünkbe a lapot! Simor, az más Ellentétként a borsodnádasdi szerény plébános jutott eszembe, aki ma is istenében vetett hitével gondozza lelki életét azoknak, akik annak szükségét érzik. A hozzáfordulókat bátorítja az élet rögös útjainak könnyebbenvaló járására. Szegényember. De aki felkeresi plébániáját, mindig kap tőle — a jó szavakon kívül — szíves kínálást is, ha többre nem — egy csésze tejre! Ilyen pap ő a „kommunizmusban”. Simor plébános urat másképpen ismerik meg, akik rászo- szorulnak. Egy volt káptalani summás, újkanadás. Bejut egy szerelvény a múlt évszázadból Holnap délelőtt megeleresicdik a 100 év előtti í^jiregjliéía Még egy nap és százéves jubileumhoz érkezik el a nyíregyházi állomás. Nagy a készülődés az egész pályaudvaron. Valóságos „ünnepi láz” honol a sínek mentén. A készülődés — és a napi munka — mellett azonban itt is, a „legnagyobb”' eseményről szólnak az emberek. Az ' arcokra a mosoly vonása ül, ha szóba jön az a bizonyos „nagy” pillanat és az izgalom méginkább fokozódik ... Józsi bácsiba frakkos, cilinderes, vezérigazgató Nos, ez az esemény pedig — amiről nemcsak az állomáson, de városszerte is beszélnek az emberek — egy százév előtti szerelvény befutása lesz. Újra leperegnek azok a percek, pillanatok, amikor Nyíregyházára először begördült a tűzpapripa. . Kellő szertartás és zenészó kíséretében éled újra 1858 emlékezetes napja. Hargitai József bácsi, a jelenlegi állomás kereskedelmi hivatalnoka eleveníti meg a 100 év előtti vezérigazgatót és frakkban, keménygalléros ingben, cilinderrel a fején a számára e „nagy alkalomra” kijelölt kocsi peronjáról üdvözli a város lakosságát és adja át az első vonatot a város vezetőinek ... Benkő László, mint egyitori részvényes A vezérigazgatón kívül csupa „méltóságok” fogják megtölteni a kocsikat. Ott láthatjuk majd az egykori báró Donnefeld urat, az. egyik részvényest — Benkő László anyag- és leltarkszelő személyében. A feleségét rokokó ruhában, nagyszélű kalapban, hosszú fehér kesztyűben és arány cipellőben Hricsovinyi Irén leltári számadó „alakítja”. Ugyancsak ott „pof eszkedik’: majd valamelyik elsőrangú kocsiban báró Dégen- feld úr is, a másik nagyrészvényes, akit „objektív okok” miatt ezúttal Simon - Mihály „helyettesít”'. Többször hangzik fel a kacaj az állomás épületében, amikor valakit méltósággá „avatnak’;. De az érdekeltek ügyes válasszal fokozzák a jókedvet. Másfél évtizedénél is több mar, hogy leszállt a masináról és most, hogy rábízták ezt a nagy feladatot, úgy érzi: megfiatalodik. —• Már csinosítja is a pincskalapot, meg a keménygallért, úgyhogy külsőre is sok fiatalt fog majd megszégyeníteni. .. zsinóros rézkürtöt és jelt ad az indulásra .., Mostmár csak az a kérdés, hogy lesz-e olyan bátor nyíregyházi, aki fel meri avatni a, vonatot első útja alkalmával...? Bizonyára nem lesz olyan rohanás, mint a hétvégi munkásvonatoknál) (angyal) A vizsga sikerült U gy előbbi lap- számunkban ar_ ról írtunk, hogy egy fiatal házaspár végrendeletet íratott. A végrendeletben mindent egymásra hagytak, csak a ruháikat nem. Feltettük a kérdést: miért éppen a ruhákról döntöttek így? Kérdésünkre több kedves olvasónk válaszolt. Néhány válaszból szemelvényeket közlünk. KOVÁCS GÁBORNÉ nyíregyházi olvasónk írja: „Ügy hiszem azért döntöttek így, mert még fiatalok és szentimentálisak. — Amíg fiatal. az ember, sokszor fűz nagy érzelmeket, semmit vagy igen kis értéket jelentő dolgokhoz. Lehet ilyen egy levél, egy hajtincs, egy falevél, talán egy fénykép is. A ruha pedig különösen sek emléket idézhet fel.” TÖTH JOZSEFNÉ Rakamazról írja: „Szerintem a fiatalok azért csak a ruhájukat. osztották az ügyved által, mivel a ruhájukon kívül más ingó vagy ingat.an vagyonuk • nincs." — Majd közli, hogy ő is fiatal házas, ma még ők sem sokat hagyhatnának. Majd így folytatja: „ ... d? ha van akaratereje es Hete, ez a száz-százhúsz családból álló műút-menti beregi kis falu kultúrházat épít szinte teljesen helyi erőből. Az építkezésnél segédkeznek a falu fiataljai Gál István tanács-titkár vezetésével. Kis megyei segítséggel munkakedve a fiataloknak, akkor az igazi végrendeletet annakidején van értelme ügyvéddel Íratni.” BESZTERÖCZI SÁRIKA miskolci olvasónk írja: „Hiúságból nem hagyták a ruhájukat egymásra. Ha fiatalon elváiasz.aná őket egymástól a halál és ;.z életben maradó új házasságot kötne, nem tudná elviselni, hogy ismerősei az első feleség, vagy az első férj ruháját lássák az új élettárson. Talán attól tartanak, hegy azt suttognák: Hogy van képe az elődje ruháit hordani?!” Listván bácsi „megfiatalodik“ .,. Felharsan a réztrombita: „Indulás!“ Mivel az „átadás-átvételi” ceremónia gyorsan pereg majd le, a múlt századbeli szerelvény folytatja útját. Csatári Lajos, az egykori egyenruhába bújtatott vo- natvezeto veszi át ekkor a parancsnokságot. Miután elhangzik „Nyírfaluban” az első „Beszállás!” a vonatvezető szájához emeli e Ügy tervezik, hogy a vonat röviddel tíz után „viharzik” be a pályaudvarra. Hogy viharzik — és nem döcög — erről Listván István bácsi, — Nyíregyháza legrégibb — ma már nyugdíjas — fő- nozdonyvezetője kezeskedik. — — Csak elmúlt már az a száz év, közben meg a „kocka” is megfordult... A napokban fejeződött be a nyíregyházi József Attila Művelődési Ház szabó-varró tanfolyama, amelyen a résztvevők elsajátították a szabás-varrás fortélyait. Mint képünk is bemutatja, sikerrel. (Hammel felv.) Kisvendéglő Hetén Valószínű még ez évben sikerül tető alá hozni a kis kultúrházat. Már a helyszínen van az. utánpótlás, 8 köbméter fa, 30 mázsa mész, 30 mázsa cement és 34 mázsa kőpor. Még ez évben kisvendéglővé alakítják át az italboltot, bővítik egy szórakozóhelyiséggel. 1200 meter útbővítést terveznek még, s már megépítették a tüz- oltószertár meletti fészert, valamint a mesterséges megtermékenyítő szobát. A kéttantermes iskolát háromtantermessé alakítják, így majd jobban lehet fűteni, s zavartalanabb lesz a tanítás. „Fogas” hír A nyíregyházi Fogtechnikai Vállalattól tudtuk meg a következő adatokat: Havonta 6—800 darab fémkoronát, 2—300 darab hid-tagot és 300 darab protézist (kivehető fogsort) készítenek. Nincs tehát fennakadás a . fogutánpótlás terén... Tegnapi számunkban hír jelent meg „900 hold kenyérgabona csépléset fejezte be a Balkányi Állami Gazdaság” címmel. A cím helyesen: „...Nyírmadai Állami Gazdaság.” Miért éppen a ruhát?
