Kelet-Magyarország, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-20 / 196. szám
6 kelftmagyargrszäg 1958. AUGUSZTUS 20. SZERDA H l fi £ K 1958. augusztus 20, szerda Boc§ánat egy szóra...! Ne haragudjon kedves olvasó, hogy ilyen váratlanul érik a szavak. Egyetlen mentségünk van csupán: a dolog, amiről szólni kívánunk, mindannyiunk ügye. Sok-sok példg, igazolja, hogy a magukra hagyott kisgyerekek számtalanszor okoznak kellemetlenséget — esetleg tragédiát — a családi életben. Hány lakás borult már lángokba, és hány helyen pusztított a gyermek által kinyitott csapon áramló gáz? Nem lenne köny. nyií dolog számvetést készíteni. Ellenben az is bizonyos, hogy a feledékeny és nemtörődöm szülőket sokszor érte már a bánaton túl bíráló hang is — mégis úgy látszik, mindez kevés volt... Történt pedig a héten a nyíregyházi Népkert utcán. Rővíd- nadrágos kisfiú lépett ki a fűszerüzlet ajtaján, s indult hazafelé. Kezében nyitott üveget szorongatott, * ahogy szedte lábai*, ki-kilöttyent néhány csepp. Egy járókelő állította meg, s érdek. lődött, mi van üvegben. miután megtudta, hogy az édesanya küldte bevásárolni, megsimogatta a kis szőke hajú gyerekei, kivette kezéből az üveget, s elkísérte a sarokig. Ennyi volt az egesz Hogy miért szólunk róla? Csupán azért, mert újra az ismert helyzet állt elő: veszélyben volt egy gyermek élete. A hlWo méreg, és éppen ezért hibás az édesanya, de az felelős a kiszolgáló is mert áthágták a tén— Hypó —r vágta rá deletet: „Gyermeknek a gyerek. tilos hypot kiszolgálAz asszony, aki ni- ' megállította a négy- Ha tilos, akkor miötéves kisfiút, elő- ért lehet...? szőr elfehéredett, majd (angyal) ARATÁSI táncmulatságot rendezett vasárnap este az Öpályi Tangazdaság, valamint a község fiataljai másnap reggelig ropták a táncot. ŰJABB HATHÓNAPOS délutáni szabó-varró tanfolyamot indít szeptember 2-ától a József Attila Művelődési Ház. A beiratkozások már megkezdődtek, mindennap délelőtt 9 órától 12 óráig. A tanfolyam havi díja 60, míg a beiratás díja 10 forint. Az új tanfolyamot a nagy érdeklődésre való tekintettel hívja életre a művelődési ház. BALETT - ISKOLA kezdődik Szeptember 8-án a József "Attila Művelődési Házban A tíz hónapos balett-iskolába beiratkozhat minden fiú és lány ötéves kortól. A felső korhatárt nem szabták meg. A balett-iskola havi tandíja 0 forint, a beiratási díj 5 forint. ÜNNEPÉLYES összejövetelt rendeztek kedden este a Sóstónagyszálló éttermében a Nyíregyházi Minőségi Textilruházati Vállalat dolgozói. A vállalat az 1958. évi’ első félévi eredményei alapján immár másodszor nyerte el az Élüzem címet. MA ESTE LÉP a nyíregyházi közönség elé a Szabadtéri Színpadon Bilicsi Tivadar, a Nyári kaland című három' felvonásos zenés vígjátékban. A Nyári kaland ma történik az „orgonaliget” üdülőben a vígjátékot Ádárn Ottó (Madách Színház) rendezte. OLCSÓBB LETT A VAJ ÁRA. Aug. 20-tól a 10 dekás vajat, ami eddig 6,60 forintba került, 5.69 forintért árusítják. A tej ára változatlan marad, viszont 2.5 zsírtartalom helyett 3 százalékosat kapunk. MEGKEZDTÉK megyeszerte az orosz nyelv-tanfolyamok szervezését. A tanfolyamokat kezdő, vagy alapfokú, haladó vagy középfokú és felsőfokú oktatás teszi teljessé. Az általános, vagy társalgási tanfolyamon kívül szakosított tanfolyamokat szerveznek műszaki, kereskedelmi, jogi, mezőgazdasági, tudományos és művészeti ágak ismertetésére is. HAZAÉRKEZETT Moszkvából, Leningrádból és Kievből a Sza- bolcs-szatmái i Magyar—Szovjet Baráti Társaság négy tagú kiránduló csoportja. A társaság részéről szeptember 16-án két termelőszövetkezeti dolgozó, október 7-én egy szövetkezeti és egy üzemi munkás, novemberben pedig egy faipari munkás látogat a Szovjetunióba. ÜJ HÍRLAP PAVILONT KAPUNK A megyei postahivatal rendszeresen növeli a hírlapárusítás kul- túráltságát és javítja a hírlapárusítást végző dolgozók munkakörülményeit. A napokban felújított „új- ságszekrényt” helyeznek el a Csemege Áruház elé. De ettől jobb meglepetéssel is szolgál a hírlap- vásárló közönségnek a megyei postahivatal. Az év utolsó negyedében ugyanis a budapesti és a vidéki nagyvárosok mintájára városunkban is megjelenik a csillogó, aluminium hírlap-pavilon, mely télen-nyáron kellemes időt kölcsönöz a benne dolgozóknak. — Tudja, az tetszik neki, ha a munkatársak mindent elmondanak. Még arra is kiváncsi volt, hogy Jenő mit ígért nekem, mikor megkérte a kezemet. Ha aztán valaki tanácsot kér tőle —• az befutott. Leülteti, no nem az íróasztalhoz. Oda ülnek a fotelbe, s kiszól nekem, hogy csináljak két duplát. Órákig nem kerülnek elő. A Htkárnő Aztán egész nap madarat lehet vele fogatni. Telefonál jobbra-bóira, kér, követel, intézkedik. Addig nem nyugszik, amíg meg nem lepi azt, aki hozzá segítségé-i fordult. Szereti az őszinteséget, s akkor boldog, ha segíteni tud. Ilyenkor aziá í ünnepélyes képpel, kiszól nekem: — Közölje Kovács elvtárssal, hogy holnap reggel jelentkezzék a lakáshivatalnál. Megkapta a kiutalást !... — Szereti a fiatalokat — vési csillogó fágacskáit a tízórai vajas | zsemlébe. — ö a legjobb táncos a — Munkában nincsen pardon Ha pontatlan jelentést kap, vagy valaki komoly hibát csinál, az izzadhat. Bizony, nekem is sokszor megmosta a fejemet. Megérdemeltem, de mit csináljak, ha mindig Jenőn jár az eszem. A múltkor is kikaptam tőle ... Sírtam ... Aztán még ő vigasztalt. Azt mondta, hogy nincs semmi baj, legközelebb jobban figyeljek. Megint telefon. Ica kapcsol, jegyez, s fontoskodva folytatja: — Szörnyű, hogy mennyit tanul. Mindig azokat a műszaki könyveket bújja.. A múltkor elmondta nekem, hogy szégyelli magát, mert gyermekkorában középiskolába nem járhatott. Pedig állítom — mondja férfiasán —, hogy ő a legokosabb nálunk. Jobban tudja, hol a hiba, mint a mérnökök. Nem is tudom, hogy fér annyi tudomány egy emberbe ... Nyűik az ajtó: — Jöjjön Icácska, folytassuk a munkát. Ica szeme felvillan: — Diktálni fog. Már húsz oldalt leírtam, még hátra van harminc. Az ő találmányát gépelem, egy nagyszerű, új technológiai eljárást! Két hete dolgozunk rajta — mondja olyan büszkén, mintha az ő találmányáról lenne szó. Aztán keményen megszorítja a kezemet: — Most menjen, nem érünk rá. Jöjjön máskor is ... Jönnék, Icácska, bizony szívesen eljönnék, hogy legalább még egy fél órácskát belopjam magam a jelentések, iratok, kattogás írógép, berregő telefonok, közé. Ica és a főnök napsugaras birodalmába . .. GYŐRI ILLÉS GYÖRGY _____V I T A_____ a gyermeknevelésről A gyermeknevelés közös Jeladat A gv ermeknevelésröl folyó vita azt mutatja, hogy ‘a gyermeknevelés minden szülőnek szívügye. Szívügye az anyának és az apának. Az én véleményem szerint igazat adok Krikónénak, aki együttérzést vár a gyermeknevelésben férjétől. Nem kell, hogy a férj játsszon a gyermekkel. Habár ez sem ront a tekintélyén. Sőt email De néha egy-egy jó film megtekintése, közös séta, strandolás nagy lehetőségeket nyújt az egyébként elfoglalt apának arra, hogy gyermekét az életben ismerje meg. Ilyenkor játszi könnyedséggel adhatja át gyermekének szellemi kincseit. Tehát az apának is kell foglalkozni a gyermekkel. Ha igazán szereti a családját, akkor talál is erre módot, szakít időt is. Ha ez terhére esik, akkor ne nősüljön, ne hozzon létre gyermekeket. Legyen a férfinak is kötelessége a gyermeknevelés és a családdal való együttélés ezen a területen is. Mert a gyermekeknek nem elegendő az a tudat, hogy dolgozunk érte és aránylag gondatlanul él. Kell a szeretet is és az a tudata hogy tartozik valakihez. Tehát két* tőhöz: anyához és apáhozl A férfi az, aki nagyobb részt Vállal az anyagi szükséglet kielégítésnek előteremtésében. — Tisztelet érte, de a családban is legyen szava a gyermekeihez, Tudjon mindent, ami a házban történik, de ne ijesztgesse egyetlen anya sem vele a gyermekeket. Az anyának legyen tekintélye a gyermek előtt. SzerétetÖtven-öiven százalék tel, szigorúan és főleg követke-' zetesen neveljen. Szerintem nem helyes, ha a szülők döntenek a gyermek hi-, vatásáról. Ebben a kérdésben! elsősorban a gyermek képessege, kedve a döntő. Tanácsot adhat a szülő, sőt kell is, hogy adjon, de ne határozzon. Válassza a gyermek azt a foglalkozást. amihez kedve van s amiben embert tud adni A szülő mindig tudja: írem magának, hanem a társadalomnak neveli gyermekét. Igyekezzen hát úgy nevelni, hogy a gyermekéből jó állampolgár legyen. Mindez a feleség és a férj kötelessége, ami csak közös megbeszélés, elhatározás útján lehetséges. Gajdos Ferencnő Nyíregyháza. P n nem értek egyet N. B. nyíregyházi olvasóval, öszerinte a gyermeknevelés 99 százalékig az édesanya kötelessége. Szerintem csak 50 százalékig, a másik 50 százalék az édesapának marad. Ha az apa csakugyan édesapa és nem valami mindenféle szórakozást kereső férfi, ha nem azt tartja, hogy én megkeresem a kenyeret, dolgozom és ezzel minden kötelességemnek' eleget teszek, akkor segít a nevelésben. — A nevelés csak akkor helyes és sikeres, ha mindkét fél közös akaratán és igyekezetén alapszik. A k’csinyekkel való bánás még inkább az anya dolga, mert jobban érti, mint az apa, de később mór fele-fele részben az apa dolga is. Az édesapák ezt azzal érhetik el, ha rendszeresen és minden téren foglalkoznak gyermekükkel. A gyermek-gondok a játéknál kezdődnek. Ha például egy játékszer elromlik, ki javítsa meg? Az anya? Az anya nern nagyon ért az ilyesmihez. De ott ''an ekkor az apa és megjavítja és hogy örül a gyermek, milyen büszke, hogy az ő apja mindehhez ért. Szerintem gyermekkorára annak van boldog \ isszremlékezése, aki úgy gondol a szüleire, mint jóbará- te: Amikor a gyermek eléri a serdülő kort, olyan gondjai is lehetnek, amelyhez feltétlen szükségesek a szülői tanácsok. Ha csak az anya neveli a gyermeket. akkor a fiú egy-két dologban nehezen kérhet tanácsot. Ilyen ese'ben a gyermek kénytelen egy idegen valakit megkérdezni. A legtöbb esetben bölcs tanács helyett indítékot kap a rosszra. A gyermek kö-, veti a rossz tanácsot és csak akkor figyel fel rá, amikor a szülők is észreveszik a bajt, vagy már késő. Ha az apa nem elégszik meg azzal, hogy kenyeret keres a gyermekének, hanem tanácsadója, barátja is, akkor a gyermek sohasem jut bajba, gyermeke nem hazudik neki,- nem csapja be a szüleit. Meggyőző«: désem szerint csak így lehet be« csületes, dolgos, szorgalmas gyermekeket nevelni. N. B.-nek válaszul: nemcsak a férfiak sportolnak, hanem a nők is, de egyik se sportoljon úgy, hogy az a gyermeknevelés végsősoron a társadalom kárára menjen. Csak annyit és úgy, hogy abból ne származzon kár, tanuljunk, szórakozzunk de a gyermekeink neveléséről se feledkezzünk meg.1 K. M.-né oki. szülésznő, Baktalórántháza. 3 KISZ-szervezet, 3 módszer A kórházban működő KlSZ-szervczet. nek közel 40 tagja van. A KISZ- és pártvezetőség azonban nem sok gondot fordít a kiszistákkal való foglalkozásra. Hiányosan tartanak vezetőségi üléseket, taggyűléseket. „Nem engedi meg a munkánk, hogy ülésezzünk“ mondja a KISZ-tit- kár. Mi sem tartjuk helyesnek a végnél- küli ülésezéseket. Annyit azonban elvárnak a fiatalok, hogy havonta egy alkalommal összehívja a tagságot a vezetőség, és a legfontosabb kérdéseket megvitatják. fjlyan üde — és olyan kot- nyeles, mint amilyen egy 'gazi, hamisíthatatlan titkárnő. 5,zöszke fürtjei selymesek, orra természetesen fitos és kedve miniig napsugaras. Bárki belép a tekintélyt árasztó, komoly irodába, legyen akármilyen mord a napi Ügyes-bajos dolgok mérgétől — kénytelen mosolyogni. Nyílik a párnás ajtó és férfi bariton csattan. rr* Ica kérem, nem kaptam meg t reggeli jelentéseket... — Na, tessék, ma biztos bal lábbal kelt fel az „öreg“ — fut ráncba a kedves homlok, s míg sodrón kapkodja a szertekeverő iratokat, mindenttudó pillantásokat lövell a becsukódó ajtóra: !— Ilyenkor mérges. Tetszik tudni, jó ember, csak néha megbokrosodik. Azt hiszem megint kikapott a feleségétől, mert éjszaka dolgozott. S ennek, lehet hogy én iszom meg a levét. . Perdül is befelé az ajtón, s perc sem telik, csupa mosoly-arecc kerül elő. — Semmi baj! Nem az ellenőrzési napló van nála... Amikoi ugyanis az ellenőrzéssel foglalkozik, rendszerint „zri‘■ volt otthon Juj, olyankor reszketnek az előadók! Még Kohut bácsi is elkerüli pedig 6 gyerekkora óta ismeri a: vöreget Berreg a telefon. *— Igenis kérem, kapcsolom a: igazgató elvtársat! Kuncogva teszi le a kagylót. •— Na, ez most megkapja a ma gáét. Nem mondta meg a főnöknek, hogy üdülni megy, peiig ő mindenről szeret tudni. Bizalmaskodva húzza a karomat, a fiúkkal. Egy-egy jó meccs után másnap hangos az iroda, hogy a Pokrovenszki elpackázta a labdát, meg a bíró lest ítélt, amikor Aracs nem volt lesen, Tóth Miklós pedagógus, az újkisteleki KISZ-szervezet titkára kezdeményezésére „Ismerd meg a világot” címmel előadás- sorozat indul a KISZ- ben. Az összejöveteleket a KISZ-oktatás keretében szervezik, ahol előadások hangzanak majd el a fold országairól, érdekességéről, hogy ezáltal is bővüljön a fiatalok ismerete. Ezenkívül ismerkednek hazánk főbb nevezetességeivel, városaivalAz Antal bokort KISZ-alapszervezet a legjobbak közé tartozik városunkban. A taggyűléseket, vezetőségi üléseket rendszeresen megtartják, s azokon fontos, az ifjúságot érintő kérdésekkel találkoznak. Tánc- és színjátszó csoportjuk ebben az #vben nyolc alkalommal rendezett összejövetelt. Műsor számaikkal szívesen keresik1 fel a szomszédos ta-j nyabokrok fiataljait is, hogy ezáltal is elősegítsék a tanyai fiatalok kulturális igényének kielégítését»