Kelet-Magyarország, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-18 / 168. szám
1958. JÚLIUS 18. PÉNTEK KFLFTM4GYARORSZÁG Tanácskozik a leszerelési és nemzetközi együttműködési világkongresszus Stockholm (TASZSZ): főváros Eriksdalshallen sportcsarnokában szerdán előtt megnyílt a leszerelési és nemzetközi együttműködési világkongresszus. A jelenlegi kongresszust a nagyszámú tekintélyes küldött és megfigyelő igen reprezentatívvá teszi. Több mint hetven ország mintegy ezernégyszáz küldöttét hívta össze a Béke-Világtanács. Július 16-án délelőtt 11 órakor a kongresszus ünnepélyesen megkezdte munkáját. A megnyitó beszédet Arthur Lundquist, a nemzetközi Lenin-békedíjjal kitüntetett neves svéd író tartotta. A svéd közvélemény nevében melegen üdvözölte a kongresszus küldötteit. — Nagyon fontos, hogy egybe- gyűltünk — mondotta —, mert csak így találhatjuk meg azokat a közös mozzanatokat, amelyek valamennyiünket egyesítenek béketörekvéseinkben. — Nem kell különös ékesszólás azoknak az előnyöknek az ismertetéséhez — folytatta a svéd író —, amelyeket a háborús veszély kiküszöbölése nyújthat a világnak. — Valamennyien elismerjük, hogy mények alakulására, az elnökség javasolta, hogy még szerdán hozzanak külön határozatot erről a kérdésről. Joliot-Curie professzor egészségi állapota miatt nem vehet részt A leszerelési és nemzetközi együttműködési kongreszus július i6-án az esti ülés végén határozatot fogadott el a közel-keleti helyzetről. A világkongresszusnak csupán egyetlen tagja szavazott a határozat elfogadása ellen. A határozat egyebek közt a következőket hangoztatja: — A leszerelési és nemzetközi együttműködési kongresszus tudomást szerzett arról, hogy az Egyesült Államok fegyveres erői partraszálltak Libanonban, a független és szuverén országban. Ez az agresszió annál inkább megengedhetetlen, mert akkor történt, amikor az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkárának nyilatkozataiból és a megfigyelők a kongresszuson. Üdvözlő üzenetét Eugenie Cotton asszony, az 1. napirendi pontról, a kongresszus általános célkitűzéseiről összeállított beszámolóját pedig Gickard professzor olvasta fel. csoportjának jelentéséből nyilvánvalóvá vált, hogy a libanoni politikai válság belső esemény, és semmiféle külföldi beavatkozással nem függ össze. A kongresszus ünnepélyesen tiltakozik az ellen a lépés ellen, amely megsérti az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányának elveit. A kongresszus a továbbiakban felhívja a világ valamennyi népét, tegyen meg mindent, hogy vessenek haladéktalanul véget az agressziónak és beavatkozásnak, akadályozzák meg az összeütközést, amelynek terjedése veszélyeztetné az emberiség sorsát. A kongresszus küldöttei viharos lelkesedéssel köszöntötték a határozatot. A svéd nevű délA stockholmi világkongresszus határozata a közép-keleti helyzetről üt- Münnich Ferenc távirata az iraki Köztársaság minisziereinökének AEDEL KARIM KASSZEM tábornok úrnak, az Iraki Köztársaság miniszterelnökének Bagdad« A Magyar Népköztársaság kormánya nevében örömmel iidvözn löm miniszterelnök urat az Iraki Köztársaságnak a szabadságsze-i rető iraki nép hősi antiimperialista harca folytán történt megalaku« lása alkalmából és van szerencsém értesíteni, hogy a Magyar Nép« köztársaság Elnöki Tanácsa a mai napon hivatalosan elismerte az Iraki Köztársaságot. Magam és az egész magyar nép nevében sok sikert kívánok önnek és az iraki népnek az Iraki Köztársaság függetlenségének megszilárdítása és felvirágoztatása érdekében folyta« tott harchoz. I)R. MÜNNICH FERENC, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke« fiz új iraki kormány vezetője fogadta az Egyesült államok és Nagy-Britannia bagdadi nagykövetét KAIRO (AFP): A kairói rádió a bagdadi rádióra hivatkozva közli, hogy Abdel Karim Kasszem tábornok, az új iraki kormány vezetője, szerdán fogadta az Egyesült Államok és Nagy-Britannia bagdadi nagykövetét. A rádió szerint a nagykövetek elégedettségüknek adtak Kifejezést az iraki kormányfőnek azon intézkedéseiért, amelyekkel Kasz- szem a külföldi államoolgárck biztonságát és érdekeinek védelmét biztosította. Egyébként Abdel Dzsajjal külügyminiszter „a kölcsönös megértés légkörében” tanácskozott Nagy-Britannia és Törökország nagykövetével. A bagdadi rádió végül közölte, hogy az új kormány az ország egész területén ura a helyzetnek,Angol csapatok érkeztek Jordánia területére a békének mind a Keleten, mind pedig a Nyugaton a néptömegek szabad kieara-tán kell alapnmia. í Ezért a mi kötelességünk az, hogy a lakosság legszélesebb rétegeiben felébresszük a felelősségérzetet a ifoéke megőrzéséért, s ebből olyan érőt kovácsoljunk, amely leküzdheti a bizalmatlanságból fakadó ingadozást. Most, amikor hihetetlen arányokban halmozzák fel a legnagyobb szellemi s anyagi értékeket veszélyeztető tömeg- pusztító fegyvereket, a béke az egyedül lehetséges alternatíva. Lundquist beszédének végén hangsúlyozta, hogy az együttműködési törekvés elsöpörheti a hidegháborúban felállított mesterséges sorompókat, majd megnyitottnak nyilvánította e kongresszust A stockholmi leszerelési és nemzetközi együttműködési világ- kongresszus a megnyitó beszéd után megválasztotta száztíz tagú elnökségét A kongresszus szerda esti ülésén Eugenie Cotton asszony elnökölt. Az elnökség előterjesztette a napirendi és munkarendi javaslatot, amelyet a kongresszus egyhangúlag elfogadott. Tekintettel a közel-keleti eseAmerikai csapatok vannak úton Nyugat-Németországból a Közép-Kelet felé További amerikai és angol csapatösszevonásokról érkeznek hírek WASHINGTON (AP): Az amerikai hadsereg szerdán este bejelentette, hogy Németországból egy légi úton szállított harccsopcrl van úton Közép-Kelet felé, meg nem határozott rendeltetéssel. Törökországban szerdán körülbelül ezerhatszáz főnyi légi úton szállított amerikai harci csoport szállt földre. Hadügyminiszté- riumi tisztviselők szerint ezek a csapatok a Libanonban állomásozó ötezernégyszáz amerikai tengerészgyalogos megerősítésére szolgálnak. ROMA (AP): A nyugatnémetországi Fürstenfeld-Bruck repülőteréről 24 nagy amerikai csapat- szállító repülőgép haladt át olasz repülőterek érintésével a Közép- Kelet felé. a Nyugat-Németország- ban állomásozó 24. hadosztályhoz tartoznak. Jólértesült források szerint a gépek a törökországi Adanába igyekeztek, ADANA (AP): A Szíriái határ közelében fekvő adanai katonai repülőtérre csütörtökön nagyszámé amerikai katonai repülőgép érkezett. A NATO-nak ezt a jól kiépített repülőtámaszpontja Bei- ruttól körülbelül 300 kilométerre, Ammantól körülbelül 450 kiloHammarskjöld ENSZ főtitkár nem helyesli az amerikaiak libanoni partraszállását New-York. Max Harrelson, az AP tudósítója írja: Dag Hammarskjöld ENSZ-főtit- kár szerdán kijelentette: a Libanonban működő ENSZ-megfigye- lőcsoport képes ellátni feladatát, vagyis meg tudja akadályozni azt, hogy kívülről segítsék a libanoni felkelőket. ENSZ-diplomaták a főtitkárnak ezt a kijelentését arra irányuló lépésnek tekintik, hogy az ENSZ utasítsa el az ENSZ-haderők Libanonba küldésére vonatkozó amerikai javaslatot. Hammarskjöld, mint mondják, bosszankodva fogadta az amerikai tengerészgyalogosok partraszállásának hírét és az ENSZ-haderők felállítására vonatkozó amerikai tervet. A svéd Gunnar Jarring hír szerint több ENSZ-küldöttséggel tárgyal egy olyan javaslatról, amely indítványozza, hogy az amerikai oeavatkozás következtében rendeljék vissza Libanonból az ENSZ- megfigyelőket. New-York (MTI): Az ENSZ székhelyén közölték, hogy a Libanonban működő ENSZ- megfigyelő csoport nam hajlandó érintkezésbe lépni a partraszállt amerikai tengerész-gyalogosokkal. A megfigyelő csoport közölte, nincs felhatalmazása arra, hogy érintkezést, vagy gyakorlati együttműködést hozzon létre akár hivatalos, akár nem-hivatalos formában bármilyen nem-libanoni haderőkkel. Ezt az álláspontját a Biztonsági Tanács újabb határozata nélkül nem változtathatja meg. méterre. Bagdadtól 900 kilométerre és Isztanbultól 600 kilométerre van. WASHINGTON (AP): A Nyugat-Németországban állomásozó 24. hadosztálynak van egy másik légi úton szállítható harci csoportja is, amelyet értesülések szerint készenlétbe helyeztek, hogy kövesse az Adanába szállított első csoportot. A Németországból kivont csapatok pótlására az amerikai hadsereg terveket dolgoz ki a 101. vagy a 82. légi úton szállított hadosztály egyes részeinek az Egyesült Államokból Németországba való szállítására Egy amerikai katonai szóvivő szerdán este kijelentette, az amerikai tengerészgyalogosok „nem terveznek támadó hadműveleteket” a libanoni felkelők ellen. Az amerikai erők feladata csak az, hogy „megvédelmezzék a kormányt és a létesítményeket. Eddig a felkelők nem tanúsítottak ellenállást.” Egy kérdésre válaszolva a szóvivő kijelentette, a libanoni kormány fog dönteni arról, hogy csapatait „közös amerikai—libanoni parancsnokság” alá akarja-e helyezni. Az amerikai hadügyminiszter szerdán este közölte, hogy a 2. tengerészgyalogos hadosztály egységeit a Morehad City-ben és Norfolkban lévő hadikikötőben hajóra szállitják. A közlemény szerint csak gyakorlatról van szó. Hivatalos helyen azonban nem zárják ki azt a lehetőséget, hogy ezeket az egységeket is útnak indítják Közép- Kelet felé. MADRID (AP): A* Egyesült Államok Sanyolországban állomásozó 16. légi erejét szerdán ké- szemléti állapotba helyezték. A Madrid közelében lévő Torejon-i repülőtér valamennyi gépe, köztük hét B—4-es léglökéses bombázó váratlanul a levegőbe szállt, mint közölték, „gyakorlatra”. AMMAN, (Reuter): Ammanban csütörtökön reggel hivatalosan be-, jelentették, hogy Husszein király kérésére meg nem határozott számú légi úton szállított angol katonaság kezdte meg a leszállást Jord.ánia területére. A bejelentés hangoztatja, hogy erre a lépésre az ENSZ alapokmánya 51. szakasza értelmében került sor. Ez a szakasz biztosítja a jogot az egyéni vagy kollektív védelemhez fegyveres támadás esetén, amíg a Biztonsági Tanács „nem tette meg a nemzetközi béke és biztonság fenntartásához szükséges intézkedéseket.” A bejelentés a továbbiakban közli, hogy a katonasággal egyidejűleg a Perzsa-öböl mentén fekvő Bahrein : angol protektorátusból nagymennyiségű üzemanyag érkezett Jordániába. ★ DAMASZKUSZ (REUTER)) A damaszkuszi rádió csütörtökön közleményt olvasott fel, amely szerint mozgósítják a szíriai vé delem önkénteseit. A rádió közölte, hogy Szulejman Nadzsi ezredes, a polgári védelem főparancsnoka utasította az önkénteseket,, hogy, amikor a szirénák megszólalnak, azonnal csatlakozzanak egységeikhez, A közeljövőben várható, hogy az 1,519.000 négyzetkilométer nagyságú Alaszkát az Amerikai Egyesült Államok 49. tagállamának nyilvánítják, amennyiben a helyi lakosság népszavazásával ehhez hozzájárul. Alaszka lakossága az USA legkisebb lélekszámú államának, Ne- vadának lakosságánál is kevesebb, mert területén mintegy 220.000 ember él. Az alaszkaiak 80 százaléka fehérbőrű amerikai; a bennszülött lakosság indiánok, eszkimók és aleutok politikai joga korlátozott. Az Amerikai Kongresszus határo» zathozatalában ez a két körülményigen nyomós érv volt, hogy az óriási terjedelmű — a jelenleg legnagyobb tagállam, Texas területénél kétszeresen nagyobb — de gazdaságilag igen fejletlen Alaszkát tagállamként az USA-hoz csatolják. Alaszka felvétele katona- politikai szempontból is rendkívül jelentős, mert a Szovjetunió ázsiai területeiből csupán a 85 km széles Bering-szoros választja el és ezért az amerikai imperialistái« agresszív politikájában Alaszka területe ugródeszkául felhasználható. 5