Kelet-Magyarország, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-13 / 164. szám
6 tit I t I MAti V A ROBS? AG 1958. JULIUS 13, VAS.4RNAP 55=3 C9 *9 SB I M i Színházi lenéi Ő szintén szólva, igen nehéz ilyen rövidke levélben teljességre törekedtem, arra, hogy tájékoztatni tudjalak színházi életünkről. De hiszem, hogy Te,' aki annyira szereted ezeket az esteket, némi fogalmat kapsz róluk soraimból. Hidd el. csak most tudok örülni igazán a mi szép szabadtéri színpadunknak! Ennyi szép idő, egymás után! Csak menthetetlenül kezdek mind álmosabb lenni... A múlt héten is három alkalommal szívtam a jó levegőt a parkban. De szenvedélyemmé vált, hogy elnyújtózzam i nézőtér kényelmes székében, szemben az ezernyi izzó körtével, s várjam a gongot... Nem sok reménnyel ültem be „A bajadér” előadására. Mit mondjak? Csak azért, mert a miskolciak játszottak. Nem is csalódtam: a darab valami olyasmi volt, mint a tejszínhab. Beleharaptunk, és csak a fogunk csattant, szétpukkant, elporladt a tartalom. Semmi, de semmi meg nem maradt belőle, mert nem is volt benne semmi. A zenéje sem menthette ezúttal, ami mentette, az a kitűnő zenekari tolmácsolás volt. Erről már a múltkor is írnom kellett volna neked, dehát magam is úgy voltam vele, mint általában a színházi közönség: csak akkor tűnt volna fel, ha rossz lett volna. Igen, annyira jó volt a zenekar mind Á mosoly országában, mind A bajadér előadásában, hogy a hangulatot főrészben nekik köszönhettük. Virágh Elemér vezényelt, annyi átérzéssel, annyi önfegyeleméi, ... különben ezt hallanod kellett volna, hiába írom. No, és a táncok... különösen az az ezüstszobor... és amint megtudtam, ugyanő a néger lány maszkjában... most, ha ketten volnánk, a táncokról többet is mondanék. No, de elég a tréfából. A darab silány: a játék, a rendezés, a zenekar mégis megérte a többezres (két előadás) közönség érdeklődését. Fájt, hogy búcsúzni kellett ezzel az előadással a Miskolci Nemzeti Színház együttesétől, amely egymásután annyi maradandót tudott adni, nagy igénnyel, annyi friss erővel, akarattal, amennyit korántsem tapasztalhattunk fővárosi együttesektől. Igen, fájt a búcsúzás, de annál melengetőbb a remény, hogy majd viszontláthatjuk őket. Most olvasom az „Északmagyaror- szág”-ban, hogy ...különben hagy idézzem szó szerint: „...a nyíregyházi közönség szeretné, ha a miskolciak mind gyakrabban látogatnának el hozzájuk hosz- szabb időre is. Nem hisszük, hogy ennek komolyabb akadálya lehetne. Érdemes ezzel a gondolattal foglalkozni.” Én is ezt hiszem! Reméljük, hogy a gondolat és a tett hamarosan eggyé válik! C* okért nem adnám, ha ott lettél volna a péntek esti előadáson. Annál is inkább, mert tudom, hogy kesu csömöröd lenni az operettektől. De egyébként is, új ízeket, új hangulatokat szürcsölhet- tél volna a Békés megyei Jókai Színház első előadásán, Végre láthattuk azt a darabot, amelyről az utóbbi időkben legtöbbet írtak a lapok, folyóiratok, szólt a rádió, és vitáztak a fővárosban az emberek. Kitaláltad már: A szélviharról beszélek. Ha , máshonnan nem, .ezekből a beszámolókból már bizonyosan ismered a tartalmát, hogy egy eldugott tan'-án hogyan vívtak élethalál harcot parasztok, iöldhöz- juttatott cselédek, termelőszövetkezeti tagok a „feltámadt halottal”, a földbirtokossal, az újraéledő zsarnoksággal, a szennyes áradattal szemben 1956 októberében. Ha akartai, ha nem, ki kellett, hoqv csurranjon a könny a szemedből: annyi igaz emberséggel, kétségbeesett vasakarattal küzdöttek, ezek az emberek, akiknek száz és százezer élő mása itt él megyénkben is. Megdöbbentő, szívbemarkoló volt végigkísérni ezt a harcot, amelyből kristálytisztán kicsengett népünk igazsága, szocializmusunk megingathatatlan ereie. A mi életünk egy darabját írta meg Do- bozy Imre, tele belső izzással, nagy tudással. Valóság szól hozzánk a színpadról, igaz, meggyőző szóval, drámai sodrással, izgalmas lüktetéssel. Ennek a darabnak meg kellett születnie! Ügy érzi az ember, — lehet, hogy túlzás — ha nem Dobozy írja meg, megírja maga a történelem, valaki más. Sokat kellene írnom neked a darabról, mert millió gondolatot Szorgalmas országjárók... Szorgalmas országjárók megyénk általános és középiskolás diákjai Az elmúlt hetekben például a csodálatos fekvésű Miskolc-Tapolca fürdőn néztek körül. A nyári szálláshelyen két szabolcsi csoporttal is találkozhattunk. A tiszalöki gimnázium énekkara és KISZ-szervezete a Bükkbe tett kirándulást. Június 29 és július 5 között bejárta a Miskolc környéki Bükk minden szép pontját. A kirándulókkal tartó igazgató — Szakács Ferenc — véleményé szerint „semmilyen áldozat, több hónapon át tartó takarékoskodás sem sok egy ilyen felejthetetlenül szép kirándulásért.” Talán hasonlóan vélekednek a kemecsei általános iskola tanulói is. Ők egész évben takarékoskodtak, gyűjtöttek, össze is raktak 15.000 forintot, hogy ebből az ősz- szegből felkereshessék Miskolc— Tapolca fürdőt. BALOGH JOL.AN. vet fel abban, aki látta. De akkor sose érnék, levelem végére. Elégedj meg ezzel: ezt a darabot minden községben, minden faluban be kell mutatni! És ha Dobozy Imre gondolkozna azon, hogyan javítsak még a pergésen, hogyan lehetne kiiktatni a darabból a visszatekintéseket, amelyek bizony zavarnak, olyan színpadi művé válna, amely évtizedekig megkövetelné helyét színpadjainkon. B izonyára kíváncsi vagy a színészegyüttesre is, hiszen eddig még róluk nem írtam. Vastapsot kaptak, és még többet is: róluk beszél a város. De nemcsak a város, mert a közeli községekből bejöttek az előadásra. Ha módom lenne egy- egy alakítást valamiképpen jutalmazni, te hidd el, most semmit sem sajnálnék Körösztös Istvántól, aki a főszerepet játszotta. A főszerep eleve azzal az igénnyel lép fel, hogy legtöbb alkalmat nyújt a jó alakításra, így volt ez ebben a darabban is. De Körösztös István Csendes Imre téesz csikós szerepében szinte már nem is színész volt, hanem maga a kis tanyasi magára maradt paraszt, aki félelmes egyedüllétében nemcsak a feltámadt fehérterror ellen harcol, hanem önmagával szemben is, az utak sokfelé nyíló lehetőségei között vívódva keresi az igazit, és megtalálja. Ez a szerep, és ez az alakítás igazi művészetek ritka találkozása! De feledhetetlen lesz Pagonyi Nándor: Kalló, téesz elnöke, Kürtös István: Mácsai nevű birtokosa, Sárosdy Rezső: Csendes főhadnagya; Szoboszlay Sándor: Szusza Kiss, és Haraszin Tibor: Tóth Marci szerepében. A többiektől sem írhatnék mást, a helyemben te sem tudnál biztos ítélettel véleményt alkotni, any- nyira lenyűgöző realitással formálták szerepadta színpadi alakjukat. Ha lehet így fokozni, ezt kell mondanom: drámai drámát láttunk, Nehéz feladata volt a rendezésnek, de Vass Károly igen jól oldotta meg. Szóval, vesztettünk egy jó társulatot, de nyertünk egy jó társulatot, Most egy hónapon keresztül a Jókai Színház művészeinek tapsolhatunk, és hidd el, olyan szívesen tapsolunk. Ügylátszik: lesz kinek! y—b. ' * Uj könyv ÜHörő-zsebkÖnyv 1958. (Móra). Kb. 464 oldal, fűzve 8.— Ft. Meolelent ai Uttö-A zs.bUSnyv 1958-a- köt«t«. Az idén minden eddiginél színesebb és érdekesebb anyaggal lepi meg olvasóit az Üttörő-zseb- könyv. Hámori Ottó nemes tettekre lelkesítő hősök életéből elevenít fel egy-egy epizódot, Ferkaj Lóránt otthon elkészíthető egyszerű játékok leírásával siet fiatal barátai segítségére, Gyuris Gyula egy zenekedvelő őrssel barangolja be Hangszerországot, Kun Anna és Vadász György Notesza az 1958-as év minden hetének egy- egy érdekes eseményét, évfordulóját mondja el kevés szöveggel, sok képpel, végül pedig egy kis Üttö- rőlexikon gyűjti csokorba az úttörők legfontosabb tudnivalóit. Gyermekeknek - úttörőknek Milyen volt a régi katonatemelés? azt hittétek, hogy a szél építette. Pedig nem mind a szél műve. Van köztük sok olyan, amely alatt katonák, egykori hősök alusszák örök álmukat, lévén a domb alatt régi katonatemető. Biztosan érdekel benneteket, ha most arról írunk, hogy milyen volt régen a katonatemetés. Hogy folyt le a temetés ? A temetési menet élén általában csuklyás koldusok haladtak, majd deákok, prédikátorok, aztán trombitások, dobosok következtek fekete selyemmel bevont hangszerekkel. Utánuk egy diszruhás ember vitte az ország zászlóját arannyal, ezüsttel kivert szerszámú lovon. Utána négy rendben lovas sereg lépkedett fekete kópiákkal. Aztán jöttek a megyék, a városok követei égő szövétnekkel a kezükben. Ezeket a végvárak kapitányai követték ugyancsak fáklyásán. Nyomukban haladtak a nagyságos urajc, a grófok, a zászlós urak, főispánok. Majd gyászba öltözve vitézek vitték a halott katona sarkantyúját, kardját, fából faragott címerét, egy lovas ember a vezénylőpálcáját (regimentpá’cát) vitte. A menetben következő a halott legkedvesebb lovát vezető ember volt, majd ezután 24 ember vitte a koporsót. A koporsó két oldalán a rokont» haladtak égő fáklyával. A holttest előtt haladt az özvegységben maradt asszony és a gyermekek. Közvetlenül a koporsó után a halott - legközvetlenebb barátai, harcos társai, ismerősei, ezek után nyolc-nyolc rendben feketébe öltözve fegyveres kézzel a gyalogság haladt. majd leghátul a szolgák, cselédek, a község népe. A török időben az ilyen nagy temetésekre a törökök is küldtek díszelgő csapatokat és nagy pompát fejtettek ki. Ezeket a vagyonos katonákat rendesen temetőbe, családi sírboltba temették. QHIH hősük voltak s mégsem érdemeltek temetést Nehogy azt higyjéték, gyerekek, hogy minden katonát" olyan pompával temettek el, mint amit leírtunk. Nem! A nép egyszerű fiainak, akik halhatatlan hőstetteket vittek véghez és ezerszámra pusztultak el a haza védelmében, egyszer a tatár, máskor a török, majd- az osztrák leigázólt elleni harcokban, bizony még befedő földet sem adtak. A - csata után legtöbbször temetetlenül hagyták az elesetteket, vagy ha mégis eltemették őket, akkor a temetés így történt: A Halottaktól elszedték a fegyvert, testükről lehúzták * ruhát. Aztán a meztelen testeket nagy halomba rakták s a halmot körü'fonták sövénnyel, hogy a farkasok és a kutyák a tetemeket szét ne hordhassák. Ezzel aztán meg is volt a katonatemetés! Bizony, ezeket a katonatemetőket a ragadozó vadmadarak meglepték, a sövényen kívül pedig éhes farkasok álltak, és várták az alkalmat, mikor juthatnak prédához. Hosszú, hosszú idő elteltével az ilyen katonatemető fehér . csont halóimmá vált és kinőtt a tetején a fű. Ilyen módon temették el például a két szikszói csata eleső tt katonáit. E temetési mód még a kuruc-labanc küzdelmek idején is szokásban volt. A régi dűlőnevek, halmok nevei közi emlékeire találunk e katonatemetőknek. Volt-3 temetés a várak körül ? A várak megvívásában elesett katonáknak még ilyen temetés sem járt. A falakról levert katonák temetetlenül maradtak, mert azt tartotta a szokás, hogy annál bárabbnak, nagyobb hősöknek tűnnek a vár védői, minél több halott fekszik kívül a várfalon, tgy hirdette a várban lévők hírnevét, bátorságát a halott tetemek sokasága, a póznára tűzött, vagy a bástyára kirakott fejek tömeg*. így például az 1532-es évben Sümeg és Devé- cser vára alatt kétezernél több török katona temetetlen teste porladezctt. Tdélóskérdés Lúd szántja, ember hajtja, fehér a földje, fekete a magja, gonddal vetik ba. Mi az? (A megfejtést július 20-ig küldjétek be. A megfejtők könyvet kapnak.) Legközelebb a régi fegyverekről olvashattok a „Gyermekeknek — Úttörőknek" rovatban. Temetőre hívő levele'« Régen, századi kkal előbb egészen más volt a katonatemetés, mint mananpság. Persze, akkor sem temettek mindenkit egyformán. Másként helyezték örök pihenőre az egyszerű közkatonát és másként azt, akinek nagy vagyona vult. Hogyan temették el az olyan katonát, aki nagy vagyont hagyott? A haláleset után a szükséges temetési előkészületeket be-, fejezve, úgynevezett „temetőre hívó leveleket" bocsátottak ki. A leveleket megküldték a váraknak, végházaknak.. A meghívott várak, végházak a kitűzött időre elküldték küldöttségüket. A küldött katonák a gyász jeléül feketére festették karmazsin-csizmájukat, fekete lobogót szegeztek kopjáikrg és így indultak a temetésre. Gyerekek! Tudom, hogy kö- zületek nagyon sokan voltak már kiránduláson. A kisebbek szüleik, az iskolások tanítóik kíséretében ismerkedtek a számukra új vidékkel. Kirándulásaitok alkalmával bizonyosan láttatok magas halmokat. Meglehet, hogy ezekről A bukaresti vásárcsarnok
