Kelet-Magyarország, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-24 / 173. szám
2 keletmagyarország 1958. JÜLIUS 24. CSÜTÖRTÖK, 3.200 méter járdát építenek az olcsvaiak Olcsva községnek eddig nem volt rendes járdája. Nyakig jártak a sárban a lakosok. Az idén elhatároztak, hogy járdát építenek. Elhatározásukat tett köve it a. Az építés költségeinek egy részét a községfejlesztési alapból biztosították. Ezzel azonban nem elégedtek meg. Vállalták, hogy tá-sadalmi munkával is hozzájárulnak a községfejiesztéshez és 3200 méter hosszú járdát építenek. Az 500 mázsányi cementet és 200 köbméternyi földet társadalmi munkával biztosították a járda építéséhez. A 30 vagon sóder, — amely a mai napig nem érkezett meg — akadályozza az építkezés megkezdését. Amint megérkezik a sóder, azonnal munkához látnak az olcsvaiak és társadalmi munkával egy hónap alatt meg akarják építeni a több mint három kilométer hosszúságú járdát. Elővételi jegyek a Mezőgazdasági Kiállításra Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár kedvezményes elővételi belépő jegyeket bocsát ki. A jegyek elosztását már megkezdték s augusztus elejétől vidéken is árusítják. A belépőjegyekkel egy időben a szerencsét hozó sorsjegyek árusítása is folyik majd. A kedvezményes elővételi jegyeket és az utazási igazolványokat a tanács szervei, a MÁV, a Posta, az Utasellátó és az Állami Áruházak árusítják. Példamutató KISZ-fiatalok özv. Csáki Mihályné Nyírbogdány, Lenin utcai lakos a múlt héten felment a tanácsházára és előadta, hogy fia katonai szolgálatot teljesít. 1.5 hold kenyérgabonáját nem volt aki learassa. Napszámost nem tudott fogadni, mivel 100 forintot kertek egy kasza-napszámért. Kérte, hogy segítsenek a baján. A végrehajt-0 bizottság Lisóczki György KlSZ-titkárhoz fordult, aki összehívta az ifjúságot és ismertette velük Csákiné problémáját. Az ifjúság önkéntes segítő-brigádot alakított és július 13-án, vasárnap learatták, kévébe kötötték és keresztbe rakták Csákiné kenyérgabonáját. A brigád tagjai voltak: Li.úczki György, Sinka Kálmán, Bata Lajos, Lovácsi István és Juiász László kaszások, Gál Péter, Kantár Mária, Bak Ilona, Erőss Erzsébet, Tanicsár Miklós és Mező András karos munkások. Csáki ivliliályné a fiatalokat megvendc gelte és szívből jövő szavakkal köszönte meg a példamutató KISZ A paripa Mi újság as> Autóközlekedési Vállalatnál? Az 53-as nyíregyházi Autóközlekedési Vállalat új héttonás tehergépkocsit kapott a lakosság és a i’állalatok fuvarszállításainak megkönnyítésére. A vállalat az 52. számú vállalattól átvette a nyírlu- gosi autóbuszjáratot. Ezzel a vállalat területén működő járatok mind a helyi Autóközlekedési VáL lalat hatáskörébe tartoznak. Kelenként ISO mázsa húst fogyasztanak a nyíregyháziak A nyíregyházi vágóhídon belenként 400 darab sertést, 100 darab szarvasmarhát és 29 darab borjut vágnak, amelyek húsát a városi húsfeldolgozóban tárolják a megye részére. E nagymennyiségű húsból 109 mázsát dolgoznak fel töltelékárunak: kolbásznak, szalámiknak, virslinek stb. Nyíregyháza hetenként 120 mázsa vegyeshúst és 25—30 mázsa töltelékárut fogyaszt el. Mint illetékesek közölték, nincs probléma a húsellátással és amennyiben szükséges, úgy korlátlan mennyiségben tudnak biztosítani sertés-, marhahúst és töltelékárut a város részére. Beteg a Baba. Már napok óta úgy áll a jászol mellett, mintha minden ereje elhagyta volna. Rá se néz a finom, illatos szénára. Andicskuéknál nagy a fejetlenség. Nem tudják, mit csináljanak. Hívjanak-e orvost vagy ne? Hiába na, a parasztember, ha egyszer nem hisz, akkor... Végül aztán mégis úgy döntenek, hogy orvos kell... Karikázik is Andicsku Petriből Pócsra vasárnap este. Ugyancsak liheg. Nagyokat fúj, törölgeti homlokát. Akadozva hadarja: — Nagy baj van doktor úr! Jöjjön azonnal! — Micsoda András bácsi? — Beteg a Baba. Az utolsókat rúgja. Palán ki is múlik, mire megérkezünk. — Mi baja? — Hát, tetszik tudni, a torka dagadt, nem kap levegőt. A feje meg akkorára nőtt, mint egy hordó. Mióta kétágú nadrágban járok, én még olyat nem láttam. Csudájára járnak még a lószak- értők is. Pedig azok már csak ismerik a lóbetegségeket. Azt mondják, hogy a Babából nem lesz ló többé... — Megdöglik a szép csikóm, mégcsak kanca sem lesz belőle. Tóth Mihály állatorvos már fordítja is a szekér rudját Petri felé. Pedig csak az imént érkezett meg a kislétai Rákócziból. Elindult Andicsku, meg Tóth. Fut a reménység szekere Pócsról Petribe. Közben Andicsku portájára odasereglenek a lószakértő gazdák. Gyújtják a lámpát és vezetik az orvost az istállóba. A Baba megpuffadva, lekókadt fejjel ott van a jászol mellett. Nehezen szedi a levegőt, mint aki érzi, hogy itt a vég. Nézi, vizsgálja a csikót Tóth. A nagybajszos parasztok sopánkodnak. — Nem marad az meg — dünnyögi az egyik. — Nincs orvosság a betegség ellen — vágja rá a szomszéd. Az orvos magabiztosan, csak annyit mond: — Lesz még ebből olyan paripa, hogy még. — Csak egy cső kellene — így a doktor. Es elindulnak Andicskuval Pócsra rézcsövet csináltatni. A parasztok összenéznek. Hm. Szóval itt operáció lesz. Nem szól egyik sem. Csak azután indul a „traces", amikor kifordul a szekér az udvarról és a lovak dobogását elnyeli a sötétség... Egy óra múlva visszaérkeznek. Megvan a rézcső. Este féltizenegy. Az állatorvos nekivetkőzik. A.ndicsku sápadt, sopánkodik. — Én nem bírom nézni — mondja és kimegy az istállóból. A konzílium újból együtt van. A lószakértő gazdák körülállták az orvost. Tóth nyugodtan dolgozik. Felvágja a Baba torkát, de úgy, hogy még csak meg sem rezzen a keze. — Most döglik meg — sopánkodik az egyik paraszt. — Már szusz sincs benne — lódítják a többi „szakértők”. Már harminc perce dolgozik Tóth doktor. Szakad róla a veríték. Kivágja a légcsövet, bevezeti a rézcsövet. Injekciót ad. Egyet, aztán még egyet. — így ni. Na. Készen volnánk. Verítékcseppek gyöngyöznek a homlokán. Mosolyog a fiatal al- latovos. Andicsku betámolyog. — No, mi van? Sikerült? — Két hét múlva kutya baja sem lesz — válaszolja nevetve Tóth doktor... ...És úgy lett, ahogy a fiatal állatorvos mondta. A dolognak meg híre ment az egész környéken. „Mégiscsak fajin ember ez a fiatal doktor, hiszen a gödör széléről hozta vissza a Babát..." ★ Vágtázik két ló a bátori utcán. Csak úgy röpítik a szekeret. Valaki jön a szekérrel szemben. Az öreg megismeri az állatorvost. — Doktor úr! Doktor úr! — kiabál le a szekérről Andicsku. Tóth megfordul. Ott toporzé- kol mellette két csikó. Mosolyog a szekérről Andicsku. — No, mi újság András bácsi? — Mi van a Babával? Tán már el is adta?! — Én... eladni?! Hogy gondol ilyet! Azt, amit annyira szeretek?!... Különben nézzen csak oda. Ott a Baba! Az orvos a fényesszórú, büszke fejtartású csikóra tekint. — Ez lenne az? — s maga is csodálkozik. ^ — Az bizony, az! — büszkélkedik Andicsku... — Szép paripa lett, mi? — büszkélkedik az öreg és mosolyog. Aztán megfogja az állatorvos vállát. — No, de erre inni kell! És kettesben elindulnak az áldomást lehörpinteni a földmű- vesszövetkezeli italbolt felé. FARKAS KÁLMÁN. Kevesebb a gyapjú ? Az idén a gyapjúgyűjtőbe az egyéni gazdáktól és a termelő*! szövetkezetektől 54.5 súlyvagoi* gyapjú érkezett, négy súlyvagon-1 nal kevesebb, mint tavaly ilyen-*' kor. A lemaradás oka a kedvezőtlen tavaszi időjáráson kívül az^j hogy az egyéni gazdaságokban <-» a szövetkezetekben nem engedi lel a juhoknak a tarlólegeltetést. Az állami gazdaságokból érkeá zett gyapjúmennyiség összegezése! most készül, Naponta hatvan mázsa jég Ugyancsak nagy munkában vám* nak a nyíregyházi jéggyárban. —* Nem csoda, hiszen a nagy kániku*) iában mindenki „jeges” italokkal! igyekszik hűteni magát. A gyárban egy 100 ezer kalóriás hűtő* kompresszor gondoskodik arrotj hogy ne legyen nagyobb fennakadj dás a város jég ellátásában. Napi! termelése 60 mázsa. Igaz, hogjijj ennél sokkal többre volna szükség,) Azonban többet nem tudnak biz-y tosítani, mert csak ez az egy) kompresszor míiködik és a ía-i gyasztáshoz 6—7 órára van szüksl 1 ség. Ez az egy kompresszor lát:» el nemcsak a város, hanem a hús-4 feldolgozó üzem szükségletét i?4 ahol nagymennyiségű húst tárói-) nak a megye lakossága részére. Áz utolsó tőke a sorban Talán egy hete sincsen, hogy szabadságomat otthon töltve, kiültem rokonaimmal a füves kertbe hűsölni. A szó hamar indult, egyre komolyabb témákra fordult és csúcsot ért a politikában. Amint ott ültünk, velünk szemben lágy hajlású, hátas föld pompázott. Ügy játszott a napfényben, úgy kellette magát, mint a kacér asszony. A nagybátyám nézte, nézte, pedergette a bajszát és végül elcsá- bult a jelenből az álmokba. Látszott az arcán, hogy játszik vele, építget előtte a képzelet. Nem zavartam. Egyszer mégis árnyékot fogott a homloka, mint aki előtt leomlott valami. Sóhajtott. — No, mi baj? — kérdezte a felsége. — Baj, baj... Nem volna, ha abból a földből kiszakíthatnék vagy tizenöt hol- dacskát — felelte és immár újra derűs volt az arca Ezen a nyomon megindult az én képzeletem is. Mi is lenne ezzel a tizenöt holddal? Ráképzeltem egy szép cserepes tanyát, a ház elé udvart, eperfákat, szilvafást, szérűskertet és nagy asztagokat. „Ilyen lenne hát az a kisgazda-Magyar- ország, amiről a népiesek ábrándoznak” — gondoltam, de nem álltam meg. Teleültettem az egész határt ilyen cserepes tanyákkal, tizenöt holdakkal, dús szérűkkel, zúgó-búgó kisgépekkel. Mindent a legideálisabban gondoltam el. És íme, ekkor a nagybátyám asztagjári megindult egy villa. Sebesen csúszott lefelé az asz- tag oldalán és beleállt a lent görnyedő nagybátyám hátába. Éppen úgy, mint nyolc esztendővel ezelőtt a valóságban, és két hold földet kellett éladni, hogy kifizesse a „privát” orvosokat. Most is ez történt és lám, lám, máris felborult a népies, 15 holdas rend. Valaki, a szomszéd megvette a két holdat és neki már 17 holdja volt, a bátyámnak pedig csak 13 maradt. Nem álltam meg szó nélkül, elmondtam a gondolatot. A nagybátyám elgondolkozott rajta, de ő derűsebbnek találta a képzelt világot. — Égy életben egyszer esik le egy villa ... Igaz, hogy közbejöhet más is, de... — latolgatta —, de nem kell mindig a legrosszabbat számítani..= — felelte. Nevetett. Mert ha öt, hat éven át jó termés van, akkor talán én venném meg a szomszéd földjét... mindet! — folytatta. Ims, mindenképpen felborul a 15 holdas rend. Ha a gyarapodásra nem is gondolok, a nagybátyámnak hárem gyermeke is van és ezek apjuk halála után széttépnék a gazdaságot, de nekik már csak 5-5 hold jutna és mellette dolgozni kellene járniok a szomszédos 15 holdas gazdaságba. Addig, addig mentem ezen az úton tovább, hogy rájöttem: ez az út ugyanoda vezetne vissza bennünket, ahol 1945 előtt voltunk. Lennének 15 holdas gazdaságok, és 5 holdasok, lennének 40, 50 holdasok és . lennének emberek, akiknek csak volt gazdaságuk, de elvesztették azt és napszámba járnak. Akárhogy csűrj, csavarja az ember a dolgot, rá kell egyszer jönnie: meg lehet élni a kisgazdaságból, de jövője nincsen. Olyan a kisgazdaság, mint a szőlősorban az utolsó tőke: teremget, terem- get, de tovább vinni vele a sort nem lehet, mert már a mezsgyén áll s a mezsgyén túl pedig egy másik világ van. Mindezek mellett elgondolkoztam azon is, hogy ennek az úgynevezett „népi” ideológiának még ma is vannak hívei. Pedig már azt hittük sokan, hogy volt, nincs. A „Társadalmi Szemle” legutóbbi számában helyesen állapítják meg, hogy azért merült fel ez az elmélet, mert annak idején nem zúztuk szét. Igaz, hogy nyílt színek alatt nem terjedt, de sok emberben megmaradt. így a „népi” írók jelentős részében is. Szép eredményeket ért el hazánkban a termelőszövetkezeti mozgalom, bebizonyította, hogy a nagyüzemben könnyebben és jobbat lehet termelni, hogy a termelőszövetkezet ma- gasabbrendű eszmei és lelki, kulturális kapcsolatba, közösségbe foglalja az embereket, de az egyéni dolgozó parasztok egyrészében mégis megmaradt a , népi” eszmék cserepes-tanyás vágyálma. Olyan is volt, hogy valaki kiszámolta, mit nyerhet a szövetkezetben, mennyivel élhet jobban és könnyebben, ésszel belátta, hogy a termelőszövetkezés a jövő, de álmaiban — éppen a „népi” ideológia következtében — meg-megjelent neki a 15 holdas, tanyás gazdaság, és csak okos meggyőzés, nevelő munka után látta be* bogy a tanyás elképzelés .hamis illúzió. Igaz az a mondás, hogy nincsen olyaiv ember, aki ne törekedné a jobbra. Mégsem minden ember halad egy úton. Ea onnan van, hogy az egyik ebben, a másik abban látja a jobbat. A magyar mező- gazdaság esetében nincsen vagy-vagy, ittí a jobb a termelőszövetkezésben van. Ezt: meg kell magyaráznunk, hogy a termelő- szövetkezetek gyakorlati bizonysága mellől ne hiányozzon az okok magyarázata sem. Ne csipkedjük le földszínen a „népi’ ideológiát, hanem vessük ki gyökerestől, akkor bizonyosan nem bújik elő mégegy- szer. A dolgozó parasztság egyszer kapta a „népi” eszméket — egyszer megszabadul tőle. De ez nem fog magától következni. Ehhez az szükséges, hogy a párt- szervezetek és elsősorban a már nagyüzemi termelést próbáló termelőszövetkezeti tagok segítsenek kiásni ennek lz ideológiának a gyökereit. Be kell láttattok az egyénileg gazdálkodókkal, hogy a földet nem lehet megnyújtani, mint a rétestésztát, nem lehet emeletesre berendezni, hogy annyi földön kell gazdálkodni a magyar dolgozó parasztságnak, amennyi van. Ez pedig követelőén írja elő, hogy úgy gazdálkodjon, olyan módon termeljen, hogy a lehető legjobban éljen és magának, gyermekeinek jövője legyen a mezőgazdaságban: azaz, új módon, termelőszövetkezetben kell termelni, nagyüzemet kell létesíteni, mint ahogy esi-! nálja a szovjet, a román, a cseh, a bol-| gár és immár sok magyar paraszt is. (—bőg—)
