Kelet-Magyarország, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-23 / 172. szám
1958. JULIUS 23. SZERDA kelftmaoyarorszäg 5 n Magyar népköztársaság kormányának jegyzéke a jugoszláv! kormányhoz f (Folytatás az L oldalról) irányuló intézkedéseiről és terveiről, 1956 november 14-én a nagyi jvetség kérésére új politikai platformot és taktikai tervet dolgoztak ki a hatalom átvételére. 3. A nagykövetség egyes beosztottjai az említett két jugoszláv újságíróval együtt 1956 november—decemberében még azután is sorozatosan beavatkoztak a Magyar Népköztársaság bel- ügyeibe, miután Nagy Imre és csoportja eltávozott a nagykövetség épületéből. így például Edward Kardeljnek azt az 1956 december 7-én a szövetségi nemzetgyűlésen elhangzott beszédét, amelyben a forradalmi munkás-paraszt kormánnyal szemben az ellenforradalmi beállítottságú úgynevezett munkástanácsok politikai ha- talomr ajut tatása mellett foglalt állást, a magyar hatóságok tudta és beleegyezése nélkül, a jugoszláv nagykövetség diplomáciai rendszámmal ellátott gépkocsiján közlekedve terjesztették a Be- Joiannisz-gyárban, a MOM-üzemben, az Április 4. gépgyárban, * Kelenföldi Textilművekben, az Acélárugyárban és több csepeli üzemben. 4. A feltárt tények fényében magától omlik össze a jegyzéknek az a kísérlete, amellyel olyan látszatot igyekeztek kelteni, mintha a Magyar Népköztársaság kormánya megszegett volna valamiféle ígéretet azzal, hogy a magyar igazságügyi szervek eleget tettek törvcnyszabta kötelességüknek Nagy Imre és társai bűnügyében. A Magyar Népköztársaság kormánya nem szegett meg semmiféle ígéretet. Az igazság ellenben a következő: a) Mielőtt arra a tarthatatlan álláspontra válaszolnánk, amely szerint a budapesti jugoszláv nagykövetségnek joga volt a Nagy Imre-csopor- tot menedékjogban részesíteni, utalni kell arra is, hogy milyen körülmények között és szokatlan módon került ez a csoport a jugoszláv nagykövetségre. 1956 november 1-én a parlament épületében a Nagy Imre-csoport egy megbízottja és Soldatic követ között megbeszélés folyt arról, hogy a csoport képviselőinek családtagjai a jugoszláv nagykövetség épületébe költözhessenek. November 4.-e után bizonyos jugoszláv körök azt állították, hogy Nagy Imréék a fehérterror elől menekültek hozzájuk. Ezzel szemben mindenki előtt ismeretes volt az a tény, hogy Nagy Imre és társai akkor mentek a jugoszláv nagykövetségre, amikor a forradalmi munkás-paraszt kormány erőinek és a segítségül hívott szovjet csapatoknak fegyveres fellépése következtében a fehérterror lényegében véve megszűnt az országban. Egyébként rendkívül jellemző az a mód is, ahogyan ez a csoport a jugoszláv nagy- követségre került. A november 3-ról november 4-re virradó éjszaka, amikor a felelős jugoszláv tényezők a kapott bizalmas információk alapján tudomást szereztek arról, hogy november 1-én hajnalban a forradalmi munkás-paraszt kormány és a szovjet csapatok közös erővel ellentámadást indítanak az ellenforradalom leverésére, Soldatic követ telefonon személyesen hívta fel a Nagy Imre-csoport vezető tagjait, s Belgrád kifejezett kérésére hivatkozva felszólította őket a menedékjog azonnali igénybevételére. A csoport többi tagjának összeszedése is Soldatic követ közvetlen irányítása mellett történt. Újhelyi Szilár- dot és Haraszti Sándort Losonezy Géza lakásán hívták fel telefonon a jugoszláv nagykövetségről, s a követ nevében mindkettőjüket a nagykövetségre hívták. Ezzel párhuzamosan Milovanov kulturális attasé Tánczos Gábort szólította fel, hogy családjával együtt menjen a nagykövetségre, Vuksirovic Jovo nagykövetségi helyettes katonai attasé pedig a saját lakását ajánlotta fel Vásárhelyi Miklósnak és Erdős Péternek, amit azok igénybe is vettek. A nagykövetség tagjainak ez az eljárása annál is inkább súlyosnak minősül, mert november 3-án a fehérterror idején életveszélybe került haladó gondolkodású, becsületes hazafiak közül többen igyekeztek a jugoszláv nagykövetségnél védelmet keresni, de visszautasításra találtak. Nyilvánvaló tehát, hogy a jugoszláv nagykövetség Nagy Imrét és társait nem a fehérterror elől akarta menteni, hanem a magyar kormányzati szervek fennhatósága alól akarta kivonni. b) Kétségtelen az is, hogy a budapesti jugoszláv nagykövetség visszaélt diplomáciai előjogaival, amikor Nagy Imrét és társait a nagykövetség épületébe gyűjtötte, ott tartotta és ezt az eljárást úgy tüntette fel, mintha az említett személyeket menedékjogban részesítené. A nemzetközi jog a diplomáciai képviseletek jogát menedékjog nyújtására nem ismeri el. A számos ismert nemzetközi jogász közül dr. Milan Bartos jugoszláv nemzetközi jogászra, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság külügyi államtitkársága osztály- vezetőjére hivatkozunk, aki egy 1956-ban megjelent könyvében kifejtette: „ma de löge lata, nem beszélhetünk - menedékjogról, mint a nemzetközi jog pozitív intézményéről” (Medunarodne Javno Pravo 1956. 460 old.). Ebből következik, hogy a budapesti jugoszláv nagykövetség a nemzetközi joggal ellentétben járt el, a diplomáciai előjogokkal visszaélt, nyilvánvalóan beavatkozott a fogadó ország belügyeibe, amikor a Nagy Imre • csoportot az úgynevezett menedékjog nyújtásával védelmébe vette. c) A forradalmi munkás-paraszt kormány 1956 novemberében csak olyan ígéretet tett, hogy az általa eddig ismert cselekményekért nem alkalmaz felelősségrevonást a Nagy Imre-csoport tagjaival szemben. A magyar kormány teljes jóhiszeműségét mutatja az is, hogy később hozzájárult a csoport tagjainak a Román Népköztársaságba való távozásához. A forradalmi munkásparaszt kormánnyal tárgyaló jugoszláv tényezők azonban már akkor is pontosan ismerték Nagy Imre és csoportja tevékenységének igazi jellegét, de ezt a magyar kormány előtt titkolták, s azt a látszatot igyekeztek kelteni, hogy Nagy Imrét és társait az események sodorták az ellenforradalmi bűnök elkövetésébe. Az ellenforradalommal élethalál harcban álló forradalmi munkás-paraszt kormánytól kikényszerített megállapodással kettős célt akartak elérni. Egyrészt azt, hogy ilyenformán akadályozzák a jugoszláv beavatkozás fényeinek napfényre kerülését, másrészt azt, hogy a Nagy Imre-csoportot mentesítsék a későbbi fe- lelősségrevonás alól. Annyira törekedtek erre, hogy megkísérelték kierőszakolni a magyar kormány hozzájárulását ahhoz, hogy a Nagy Imre- csoportot a Jugoszláv Népköztársaság területére szállíthassák. Ismeretes, hogy a magyar kormány a jugoszláv nagykövetség álláspontját a menedékjog kérdésében soha sem ismerte el, s a Nagy Imre-csoportnak Jugoszláviába szállítására vonatkozó javaslatot is határozottan visszautasította. Ami pedig egyes személyek felelősségrevoná- sát illeti: Nagy Imrének és társainak összeesküvő szervezkedése csak fokozatosan válhatott ismertté a magyar bűnügyi és igazságszolgáltatási szervek előtt. A konszolidálódás előrehaladásával újjászerveződött igazságügyi és bűnügyi hatóságok fokról-fokra terjeszthették ki vizsgálatukat az ellenforradalom előzményeinek, okainak, s a benne résztvevő személyek tevékenységének felderítésére. Ennek során azonban már 1957. januárjában ki kellett terjeszteniük vizsgálatukat olyan személyekre is, akik 1956. november 4-e és 22-e között más feielősségrevonás és bűnvádi eljárás alá nem került személyekkel együtt a jugoszláv nagykövetségen tartózkodtak. A Magyar Népköztársaság bűnügyi és igazságügyi szerveinek körültekintő és gondos vizsgálata után az ügyészség 1958 január 28-án vádat emelt Nagy Imre és csoportja ellen. Az ügyészi vádinditvány alapján 1958. február 6-án került elsőízben sor a bűnügy bírósági tárgyalására. Bizonyításkiegészítés miatt 1958. június 9-e és 15-e között került sor a Legfelsőbb Bíróság zárt tárgyalására, s a június 15-én kihirdetett ítéletről június 17-én adta ki a Magyar Népköztársaság igazságügyminisztériuma az ismeretes közleményt. Ezen a tárgyaláson tárta fel és bizonyította be a bíróság Nagy Imre és társai november 4-e előtti nyilvános szereplésének igazi hátterét, annak államellenes, összeesküvő jellegű előzményeit, s november 4-e után a budapesti jugoszláv nagykövetség épületében folytatott kísérletezéseit az ellenforradalmi akciók folytatására, s igazságos ítéletet hozott. 5. Ezekből a kétségtelen tényekből nyilvánvaló, hogy teljesen hamis és valótlan a jugoszláv jegyzéknek az az állítása is, mintha Nagy Imre és társai bűnpere összefüggésben lenne a JKSZ programtervezetével kapcsolatban folyó mostani vitával. A perben hozott ítélet ugyanis — mint a tények bizonyítják — az 1957. januárjában elkezdődött vizsgálat törvényszéki befejezése volt. Nem felel meg a valóságnak a jugoszláv jegyzéknek az az állítása sem, amely szerint a Nagy Imre és csoportja ellen folytatott bűnügyi eljárás súlyos csapás a két ország kapcsolataira. A magyar-jugoszláv kapcsolatoknak nem a Legfelsőbb Bíróság ítélete ártott, hanem azoknak a hivatalos jugoszláv személyeknek rendkívül súlyosnak minősülő eljárása, akik a diplomáciai előjogokkal visszaélve sorozatosan beavatkoztak az ország belügyeibe. A felsorolt tények fényében ugyancsak különösen hat a jugoszláv jegyzéknek az az állítása, hogy „Jugoszlávia jelentős önzetlen erőfeszítéseket tett a magyarországi viszonyok stabilizálása érdekében” — miközben ugyanis a Jugoszláv Népköztársaság kormányának vezetői nyílt színen a Magyar Népköztársaság, s a forradalmi munkás-paraszt kormány iránt barátságot mutattak, addig hivatalos jugoszláv személyiségek a Magyar Népköztársaság államrendjét veszélyeztető személyeket védelmezték és támogatták Ezzel a jegyzékkel pedig az imperialisták által a Magyar Népköztársaság ellen folytatott propagandahadjárat szogálatába álltak. A Magyar Népköztársaság kormánya a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság budapesti nagy- követségének jegyzékét, mint újabb illetéktelen beavatkozási kísérletet, a legerélyesebben visszautasítja. Hangsúlyozza azonban, hogy a továbbiakban is az a szándék vezérli, hogy kapcsolaflammarskjöld kész résztvenni a Hruscsov által javasolt kormányfői értekezleten NEW-YORK (Reuter): Hammarskjöld ENSZ-főtitkár bejelen- tette, hogy kész részt venni a Közép-Kelettel foglalkozó kormányfői értekezleten, ha a kormányfők megállapodnak egy Ilyen értekezlet összehívásában. A. Szoboljevhez, a Szovjetunió állandó ENSZ-küldöttéhez intézett levelében Hammarskjöld rámutat: a Hruscsov által felkért négy kormány vezetőjére tartozik annak a kérdésnek eldöntése, hogy' összehívjanak-e csúcsértekezletet a közép-keleti kérdésben. w .4z Egyesült Államok megvitatja szövetségeseivel a barátsági szerződésre vonatkozó szovjet javaslatot ( WASHINGTON (REUTER): Az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy az Egyesült Államok megvitatja majd szövetségeseivel a Kelet-nyugati barát- , sági szerződésre irányuló szovjet javaslatot. Ugyanakkor hangoztat-' ta, hogy a szovjet javaslat olyan indítványokat tartalmaz, amelyeket a Szovjetunió már a múltban is előterjesztett. Szovjet szervezetek felhívásai a közel- és közép-keleti amerikai—angol agresszió ügyében MOSZKVA (TASZSZ): A szövőjét sajtó közli a szovjet nők felőhívását a világ asszonyaihoz, a f szovjet tudósok felhívását a világ l tudósaihoz, a szovjet írók felhí- t vasát a világ íróihoz. A felhívámokban a szovjet közvélemény felszólítja a jóakaratú embereket, [emeljék fel szavukat a közel- és (közép-keleti fegyveres beavatkozás ellen, a béke megvédésére. Közük a lapok az Arab-Kelet országaival fennálló barátsági és kultúrkapcsolatok szovjet társaságának nyilatkozatát is, amely kifejezi a szovjet közvélemény szolidaritását a közel- és középkeleti népek függetlenségi harcával és hangsúlyozza, hogy ez a harc győzelemmel fog végződni* Az amerikai hadügynűniszíérium közleménye Washington, (AP): Az Egyesült ! Államok hadügyminisztériuma [hétfőn közölte, hogy a jelenlegi • libanoni helyzet „nem számol [olyan fejleményekkel, amelyek az [atomfegyverek alkalmazását kőivé telnék meg”. Ezt a nyilatkozatot [a hadügyminisztérium szóvivője (olvasta fel az újságírók előtt, [utalva beiruti sajtó jelentésekre, [amelyek szerint egy amerikai szó- [vivő kijelentette, hogy minden [Libanonban partraszálit amerikai egység „atomkaparitással rendelj kezik”. A szóvivő megjegyezte, hogy aj múlt héten Adanába vezényelt! egységek felszerelése lehetővé! teszi majd mind hagyományos- mind pedig atomfegyverek használatát. A szóvivő azt mondotta még, hogy a libanoni térségben aa amerikai haditengerészet 16 repülőgépére tüzeltek a földről, de az amerikaiak nem szenvedtek veszteséget. [Milyen javaslatok kerülnek a stockholmi kongresszus záróülése elé ? STOCKHOLM (TASZSZ): A [stockholmi kongresszus bizottsá- >gaiban különböző ajánlásokat és »javaslatokat dolgoztak ki, amelyek [a kongresszus záróülése elé ke- [ rülnek. A leszerelési bizottság határozati javaslatot dolgozott ki, amely [különös figyelmet fordít arra is, [hogy haladéktalanul és komolyan [meg kell vizsgálni a javaslat [megvalósításának módozatait is. [ A politikai együttműködés kér- ídésével foglalkozó bizottság hatá- í rozati javaslata kifejti, hogy a ► közép-keleti drámai események az ► atomháború szélére sodorták a ► világot. Hangsúlyozza, az államok ► közötti igazi együttműködés meg- [teremtéséhez szükséges az, hogy [ne avatkozzanak be politikailag, [gazdaságilag és katonailag olyan {nemzetek belügyeibe, amelyeknek {a függetlenségre való jogát tiszttel etben kell tartani. ♦ A gazdasági együttműködés [kérdésével foglalkozó bizottság [javaslatokat dolgozott ki a nemzetközi gazdasági kapcsolatok ren- [dezésére, a gazdasági együttműkötait Jugoszláviával állami, gazdasági és kulturális vonatkozásban egyaránt fenntartsa, sőt továbbfejlessze. E kapcsolatoknak azonban az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elve alapján kell nyugodniok. A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság további magatartásától függ, hogy a Magyar dés fejlesztésére, a katonai kiadások csökkentésére. A békeszerető erők együttműködésének kérdésével foglalkozó bizottság jelentése különösén hangsúlyozza, hogy az összes békeszerető erőknek együtt kell működniük a közép-keleti háború veszélyének kiküszöbölésére és minden ország közvéleményének, különösen a közép-keleti fegyveres behatolást elkövető országok közvéleményének határozottan követelni kell az idegen csapatok kivonását és a közép-keleti országok belügyeibe való beavatkozás! megszüntetését. A kulturális együttműködés, kérdéseivel foglalkozó bizottság számos intézkedést javasol a béke gondolatának népszerűsítését elősegítő kiadványok terjesztésére, az országok kulturális cseréjének fejlesztésére, a tudomány, a kultúra és a művészetek művelői között szorosabb kapcsolatok megteremtésére, az értelmiség szorosabb, szélesebb körű bevonására a béke megvédését célzó tevékenységbe. Népköztársaság Konffanya ezt a szándékát mennyire tudja megvalósítani. A Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövetsége ezt az alkalmat is megragadja, hogy tiszteleiét fejezze ki a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság külügyi államtitkársága iránt,’*
