Kelet-Magyarország, 1958. június (15. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-22 / 146. szám

2

keletmagyarorszAg

1958. JÜNTUS 23, VASÁRNAP

iúj határozatok a tanácsok jobb nuinkája ! * érdekében

A szőlő kötözése ránk vár

válaszolja rá Forgácsné.' — Nem vagyunk mi ellene a szőlőnek, de éppúgy j mint másra jut, erre is\ kellene jutni. Hisz‘ adnak erre is] kölcsönt. * ;

— A Borzsotán alig van néhány', olyan család, aki nem tagja a szö-1 vetkezetnek. Egy csomó gyerek', van. Így is a kisebbeket a kicsik-', re hagyják az anyák, és nem', tudják, mire érkeznek haza —! érvel Juhász. '.

— Nem tudunk úgy segíteni,’ ahogy szeretnénk. Pedig azt is vállaltuk, hogy magunk közül is állítunk egy asszonyt. — Nem mennek bele — bosszankodik Juhászné.

— Kora hajnalban kell felkelnünk, hogy reggelre hazajöjjünk a gyerekekhez. — Hogy lehet így • dolgozni? — bánkódik Forgácsné. < — Ej, pedig de nagy szükség'! lesz ránk, ha minden munka bejön egyszerre! Mert a cséplés mellett kapálni is kall, ha nem akarjuk, hogy dudvás legyen a föld. Aztán a dohánytörés, fűzés — ez is asszonyt munka. — És mégsem hallgatnak ránk —■ magyarázza Juhászné.

E

gyes emberek ilyenek ni — és tenyerét le, aztán jelfelé fordítja Forgácsné.

Tóth Imre a nötanács ülésén mellettünk állt. A közgyűlésen pedig apámra hallgatott, ő is azt mondta: szőlő kell, nem óvoda.

— Pedig már a családos apák, Jobbágy Sándor, meg a testvére, Pista, méregették, mennyi drót kell oda, ahol a gyerekek lesznek — mondja szomorúan Forgácsné.

És nem lett semjnL A szőlő megvan, de óvoda nincs a Dimit- rovban. Pedig mindkettőnek kellene lennie. Csakhát nem hallgatnak a férfi vezetők az asszonyokra.

"| ó, jó, telepítsenek, de any- nyi földet százegynéhány I tag nem tud megművelni. És ha nem fogjuk őket segíteni, lemaradnak. — Majd meglátják! — mondja fi- gyelmeztetőleg nötanács elnöke. Forgácsné meg válaszol rá.

— Ha óvoda létesülne, tízszer- annyit behoztunk volna, mint amennyi munkába került.

Még nem késő. Gondolják meg a szövetkezet vezetői! (F. K.l

♦ Négy hónappal ezelőtt fogadták el Lengyelországban az új tanácstörvényt, amely szélesebb hatáskört biztosított a népi tanácsoknak. Azóta is sok minden történt a tanácsok munkájának megjavítása érdekében.

Átszervezik a tanácsok igazgatási apparátusát. Ez nemcsak lét- zámcsökkentést jelent, hanem azt is, hogy igyekeznek minél célszerűbbé tenni az apparátus szervezetét. A Minisztertanács nemrégiben rendeletet hozott, amelyben megszabja, hogy milyen szakképzettséget követel és milyen tize téssel jár a tanácsok végrehajtó bizottságánál betöltött egy-egy állás. ,

Ez a rendelet hozzájárul a ta-nácstisztviselők szakmai színvonalának emelkedéséhez, ami rendkívül íontos tényezője a tanácsok jó munkájának.

Egy másik minisztertanácsi határozat csökkenti a tanácsapparátus osztályainak számát. Ez is jelentősen hozzájárul a jobb tanácsmunkához. A két határozat együttvéve valóságos forradalmat ígér a vidéki közigazgatás munkájában.

Az új tanácstörvény széleskörű önállóságot biztosít a tanácsoknak, többek között a terület gazdasági igazgatása terén is. Rövidesen rendeletek jelennek megj amelyek értelmében egyes gazdasági feladatok a vajdasági tana-! csóktól a járási tanácsok hatáskörébe kerülnek át. Készül a tör-1 vénytervezet a népi tanácsok jövedelméről is. Ez többek között megnöveli a tanácstagok saját jövedelmét és a tanácsok részesedését a központi költségvetésből.

Rövidesen megjelenik az a határozat is, amelynek értelmében a központi igazgatás alá tartozó vállalatok kötelesek hozzájárulni a közüzemi beruházások költségeihez.

:

Mi is ott lessünk a Hanság lecsapolásánál

— Nyíregyházáról, a Vasvári és Kossuth gimnáziumokból, a Közgazdaság! Technikumból és a Tanítóképzőből. De a kisvárdai, a nagykállói, nyírbátori, a vásáros- naményi, mátészalkai és a fehér- gyarmati gimnazisták sem akar-! nak elmaradni.

— Mi is ott leszünk hát a Hanság meghódításánál. Az önkéntesek földmunkát végeznek majd. Nyílván nem vállalkoztak könnyű feladatra. Ezért szülői beleegyezést és orvosi igazolást is kértünk; Most, hogy ezek megvannak, megbízólevelet adunk a jeletkező tár-, sadalmi munkásoknak és július’

12-én útnak indítjuk őket.

A KISZ megyei bizottságán már írják is a megbízólevelet. És ebben a szokásos formaságok mellett arra kérik a jelentkező fiatal kommunistákat: ifjú hazafihoz méltón álljanak helyt. Reméljük, így lesz!

(k. j.)

F

orgács Dániel, az ellenőrző bizottság elnöke áll fel: — Szőlő kell nekünk, nem óvoda!

— Gyermekeink pedig érjék be a borral. Ugye?! — vágja rá Forgács József né.

— Hót aztán abban a szőlőben kik dolgoznak majd, Dani bácsi?... — Nem mi, az asszonyok? — érvel Juhász Jánosné.

— Ezelőtt sem volt óvoda, anyátok mégis dolgozott, nyolc-tíz gyerek mellett is — makacskodik a konzervatív téesz-elnök, Forgács Sándor.

— Az a világ már régen elmúlt, elnök elv társ. Hát nem látja be? — vág vissza Forgácsné.

A párttitkár, Eszenyi Sándor is leteszi az obulust.

— A szőlő fontosabb.

— Ügy van

___úgy van! — kiabál fák az emberek.

A két asszony azonban nem adja fel a harcot. Juhászné az apjára, az elnökre néz, aztán az unokaöcscséré, Eszenyire. Forgácsné pedig az ellenőrző bizottság elnökét figyeli, Dani bácsit, az apját.

— Majd a vezetőségi ülésen megbeszéljük — fordul vissza Juhászné.

— Mehettünk mi hétfőn esténként a kultúrházba — magyarázza Juhászné.

— Égy teremtett lelket nem találtunk ott — vágja rá Forgácsné.

— Mindig elnapolták az ülést — így az elnök asszonya. .

— Hol erre, hol arra hivatkoztak. Azt mondták, hogy az elnök náthás lett és nem tartják meg a gyűlést. — Azt hitték, mi nem tudtuk, hogy azért csinálják, mert akadályozni akarják az óvoda felállítását — magyarázta a szőkehajú, kékszemü, igazságot szerető Forgácsné.

Szó, ami szó, a vezetők úgy féltek az asszonyoktól, mint az ördög a tömjénfüsttől. És ezért az istállóban tartották meg a vezetőségi ülést. Itt aztán végképp „lefixálták’': szőlő kell és nem bölcsőde. Azt hitték, hogy nem megy a dolog az asszonyok fülébe. Hát nagyon tévedtek. Megtudták azok! És most egyik után jön a másik panasz.

Í

gy csinálnak velünk! Kizárnak bennünket mindenből. Nem hallgatnak meg. Pedig mi is a szövetkezet javát akarjuk — vélekedik az alacsony termetű Juhászné.

— Nekünk azt mondták a megyei gyűlésen, hogy az asszonyok a munkájukkal érdemeljék ki, hogy bekerülhessenek a vezetőségbe. — Hát itt vannak, akik kiérdemelték. De nemhogy a vezetőségből felejtik ki őket, hanem még a szavukat sem veszik figyelembe!

Az egyik alkalommal Forgács Ferenc az irodában járt. Megnézte a munkaegység-kimutatást. Kereste asszonyának nevét, de nem

Gárdos Péter levelezőnk arról számol be Máriapócsról, hogy az ottani Zöld Mező Termelőszövetkezetről is lehet már jót írni. Még néhány hónappal ezelőtt is ügy volt, hogy ezt a szövetkezetét a felsőbb szervek feloszlatják az eredménytelen működés miatt.

A , 3004-es kormányhatározat után egy bizottság megvizsgálta: mi hiányzik ebből a szövetkezetből, hogy életképes legyen. Elsősorban új, keményebb kezű, földműveléshez jól értő elnökre volt szükségük. A szövetkezet tagjai Magyar Dénest választották meg elnöknek, aki mezőgazdasági szaktanfolyamot végzett. Azelőtt a kis

találta sehol. Reklamált.

— Ha lemaradt róla! Nem fért

a papírra — válaszolták neki.

— Látja elvtárs, még erről is lefelejtik az asszonyokat — robbant ki Forgácsné.

— A férfiak miért nem maradtak le? — vitatkozik a könyvelőnővel Forgácsné.

— Azok télen is dolgoztak — magyarázza az.

— Más sem ment télen, nemcsak én. Azoknak a férfiaknak a neve mégis ki van írva!

Ü

gy szokott lenni, hogy amelyik lány férjhez megy, a férje nevén szerepel és nincs könyve — érvel a könyvelő.

— Itt a baj. Pedig nekünk, asszonyoknak megvan a könyvünk, csakhát nem lehet kimutatni, mennyit dolgozunk, mert a férjünk könyvébe írják! — kont- rázik Forgácsné.

— Igaza van, mert ez is azt mutatja, mintha az aszonyok nem dolgoznának — vélekedik Juhászné.

— Mikor erről a titkárnak szóltam, azt mondta, ha külön könyv lenn i, akkor a férfiak nem néznék, melyik a könnyebb, vagy ne- hezebb munka. Nem válogathatnának az asszonyok — teszi csípőre kezét Forgácsné.

— Akkor is megállnánk a helyünket. Mi csak a kaszálásból maradunk ki, másból nem — fordul férje felé bizonyságért Juhászné.

Az bólogat.

— Ha miránk is felosztanák a földet, jobban járna a szövetkezet. így jut négy és fél, úgy meg csak kettő és egy negyed jutna — számolgat fejében a szőke Forgácsné.

C

sakhát nem tudnak a gyerekektől mozdulni, itt, a községtől távol, a Bor- zsova-tanyán. Nincs kire hagyni a kicsinyeket. Pedig a demecseri tanács biztosított volna gondozónőt, az asszonyok vállalták volna, hogy minden délben hazaviszik a gyerekeket és megetetik, hogy ez se kerüljön

pénzbe. Szalmazsákot is adtak volna. Sőt: még a Borzsova-tanyai igazgatóval is beszéltek, hogy az iskolát arra az időre adja át, míg a kultúrházban terményt tárolnak. A családos apák nagyrésze benne lett tolna az ideiglenes óvoda létesítésében. Nem is került volna sokba, hiszen van a Dimitrov TSZ-nek kerékgyártója, asztalosa, faanyag és néhány nap alatt a szükségfelszerelést össze- eszkábálták volna. A szövetkezetnek több mint 1000 hold földje van. Ebben hatvan hold gyümölcsös, huszonöt szőlő, és még újabbat akarnak telepíteni. Sok munkaigényes növény van. Valamivel több, mint száz tag, ennyi föld gondos, alapos művelésére nem képesek.

— Aíi csak segíteni akarunk — magyarázza Juhászné. — Látjuk, mi van a gyümölcsösben is. Tudjuk, hogy szükség van az asszonyokra.

szövetkezetnek alig volt 5—6 olyan tagja, aki a szövetkezed gazdálkodásból akart megélni.

Azóta új belépők vannak, szorgalmasan dolgoznak és 120 000 forint «dóságot már törlesztettek is. Az egyszámlájukon 15 000 forint saját pénzük van.

A tavaszi 5—6 ember helyett

18—20 fő dolgozik az 5 hold gyümölcsösben és 110 hold szán ón. A községi párt- és tanácsszervek is minden segítséget megadnak a kis szövetkezetnek. Néhány hónapos munkájukkal is nagy elismerést szereztek. Ha őszig ilyen ütemben dolgoznak, a zárszámadások idején megháromszorozódhat a tagság létszáma.

Hosszú jegenyesor vezet a faluba a vajai állomásról. A hagyomány Tulipán útként emlegeti, talán azért, mert a két nyílegyenes jegenye ölén futó utat a gróf idején tulipánok szegélyezték.

Ma mind több és több porta nő a fák alá.

Ide kezdett építeni Székely Kálmán is.

★

Hogy, hogy nem, mégis meggondolta a dolgot. Mert egy nap jó vevő jelentkezett a lelkész házra. Annyira jó vevőnek ígérkezett, hogy Székely így szólt a feleségéhez: nKérjünk ötvenezer forintot, hogy engedni is lehessen belőle ’. S ami ilyenkor példá'lan — így szólt a hír —, az ötvenre még hármat ígértek.

Nagyon kellett ez a vétel az új tulajdonosnak, mindenki láthatta. A furcsa csak az volt, hogy röviddel a vétel elő t még néhány helyiséggel való bővítésre kért és kapott engedélyt Székely Kálmán.

És egy tavaszi napon — esős, lucskos lehetett az idő, mert a Tulipán úton rettenetes sár dagadt — megindultak a szekerek az állomásról a félkész házhoz. Vitték a követ, az építőanyagot.

Aztán egyre többen kezdtek szorgoskodni az épülő ház körül. A faluból olyanok, akiknek

ugyan nem kenyerük a házépítés, de voltak ott a szomszéd községekből: Laskodról, Jákó- ról, Rohodról, Nyírmeggyesről, s a távoli Bakonszegről is.

— Maguk mit csinálnak itt? — érdeklődtek a vajaiak. (Mélázok, akik csak arra elhaladtak.)

— Mi? Építünk. Segítünk a testvérünknek.

No, ezen gondolkodhattak, hogy az új vevőnek a testvéreit jól szétszórta a szél, s ugyan népes család lehetett.

Csakhogy olyan vajaiak mentek a kertet szántani, kutat csinálni, akiknek nem Igen lehetett egy-testvérük az illető.

S a íőtestvér, akinek ekként ingyen kezdett a háza tető alá kerülni, otthon ült, s csak küldözte utasításait az összekötőkkel.

Roppant titokkal ment a dolog, de kipattant.

★

Szerdán esténként a szövetkezet felől jön a nép. Egy fele a templomba, más fele a moziba ... (Van itt harmadik „fele” is, a fiatalság: az éppen arra megy, amerre a szíve húzza.) Már messziről látni, kik azok, akik a moziba mennek, mert itt a kacagás száll, és derült arcok köszöntenek. Akik zárkó- zottan baktatnak, azok a szekta

tagjai. Vannak ezek közt is fiatalok, sajnálják is őket a többiek. El vannak ezek zárva mindentől, ami emberi, ami jó, ami a pezsgő életet jelenti. Soha mozi, soha színház, bál különösen nem, de még könyv, újság se kerülhet a kezükbe.

Egy darabka ez a szektavilág abból a másikból, amelyben még a földesúr zárta el előttük a kultúra világosságát, mint ahogy a .Tulipán utat. Azon az úton paraszt soha végig nem mehetett. Életét kockáztatta, mint a gyerekek, akik bemerészkedtek a grófi kastélyba, mert megszólalt a puska. Nyúl, vagy paraszt — egyre ment.

Ennek a zárkózott, sötét, kilátástalan szektaéletnek egy öröme maradt: a pletyka.

Ha valami verekedés, egyenetlenség üti fel a fejét a faluban, mindjárt mondják az emberek: „no. biztos megint a szektások”. Mert semmi sem érdekelheti őket a „világi életből”. Gyűlésekre nem járnak, híreket nem olvasnak, társadalmi életet nem élnek, hiszen ez a „földi világ" nem ád örömet.

Szegények, Hány jobb sorsra érdemes fiatal jövőjét köti gúzsba az öreg szülő, mintha csikó lábára béklyót vernének, hogy ne mehessen a szabad mezőre, a napfényre, az illatos leHíres lesz még a máriapócsi termelőszövetkezet 1

HÁZ Á TULIPÁN ÚTON

Nem csináltak országraszóló

kampányt a Hanság mocsaras területeinek lecsapolására. Néhány nap, néhány hét alatt mégis ezer és ezer középiskolás és egyetemista fiatal jelentkezett és vállalt munkát a ma még teljesen kultúrálatlan dunántúli vidéken. A KISZ Központi Bizottságának felhívására már harmincezer ifjú határozta el, hogy résztvesz ebben a nagy ifjúsági akcióban.

I\ Verdes Lajos elvtárs, a KISZ ; megyei bizottságának munkatársa arról panaszkodik, hogy az országos központ nem adott megyénknek megfelelő „keretet”. Csak huszonöt fiatalt akartak fogadni egész nyáron. Persze, a jelentkezők száma ennél sokkal több volt. Ezért — utánajárással — még 10 | fiatal vágyát teljesítik — 35 középiskolás indul útnak a Hanság

■ Télé Szabolcs-Szatmárból.

■ — Honnan ielentkeztek a fia35 középiskolás indul karcba a terméketlenség ellen