Kelet-Magyarország, 1958. június (15. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-20 / 144. szám

195®. JÚNIUS 20, PÉNTEK KEl.ETM AGY ARURbZAG 5 A hároméves terv irányelveiről szóló törvényjavaslat az országgyűlés előtt Amerikai lapok libanoni beavatkozásra szólítanak fel (folytatás a 2. oldalról.) tek megszilárdítása érdeké­ben is. A mezőgazdaságra for­dított beruházások mintegy 50 százaléka a termelőszövetke­zetek erősítését szolgálja. — A kormány most számos in­tézkedést hozott a szövetkezés egyszerűbb formáinak fejleszté­sére. — Dolgozó parasztságunk bí­zik a pártban és kormányban, pártunk és kormányunk bízik a dolgozó parasztságban. A továbbiakban Apró Antal szólott a lakáskérdésről, s kije­lentette: az eredeti tervvel szem­ben a hároméves terv időszaká­ban nem százezer, hanem száztíz­ezer lakást akarunk építeni. A magyar népi demokrácia nagy erőfeszítéseket tett már eddig is . a lakáshelyzet javítására. Nagy anyagi áldozatokkal helyreállítot­tuk a második világháború során megrongálódott, vagy megsemmi­sült körülbelül háromszázhatvan­ezer lakást. 1950 óta állami és magánerőből kereken kétszáztíz­ezer lakás épült, ez idő alatt erre a célra az állam kereken 9 mil­liárd forintot fordított. Utalt Apró Antal arra, hogy a lakáskérdést kizárólag állami erő bői megoldani nem tudjuk. Meg kell változtatni azt a széles kör­ben megnyilvánuló helytelen szemléletet, amely szerint minden lakásigénylőt állami költségen kell lakáshoz jutta’ni. Szükséges, hogy mindenek­előtt az érintett családok te- . gyenek anyagi erőfeszítéseket annak érdekében, hogy saját- magúk is hozzájáruljanak a lakásépítés költségeihez és la­káshoz jussanak. Az állam ehhez támogatást. Ezután hangsúlyozta káskérdés mellett továbbra is ad hogy a la­a kormány nagy figyelmet szentel a tanterem-hiány csökkentésére. A párt és a kormány azt javasol­ja, hogy a következő három év­ben építsünk új tantermet, éspe­dig 2800-at állami erőből, 700-at pedig a tanácsok községfejlesz­tési alapból, társadalmi munka, helyi anyagok igénybevételével. Saját erőből ilyen nagy iskolaépí­tési program még nem volt az or­szágban! ... A baráti országok gazdasági segítségének szerepéről Ezután arról beszélt: abban, hogy ma Magyarországon mind jobbak a gazdasági viszonyok, nyugodt termelőmunka folyik, hogy szilárd a pénzünk, s a ma­gyar országgyűlés húsz hónappal az ellenforradalom után már évekre előre a további fejlődés, a perspektíva kijelöléséről tárgyal — saját erőfeszítéseinken túl je­lentős szerepe van a szocialista országok gazdasági segítségének 3nnak a gazdasági együttműkö­désnek, amelyet mi a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa ke­retén belül folytatunk. — A Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsában résztvevő kom­munista és munkáspártok képvi­selői nemrégiben tanácskozást tar­tottak Moszkvában. A tanácsko­záson számos határozatot hoztunk a gazdasági együttműködés to­vábbfejlesztésére. A moszkvai ta­nácskozáson hozott határozatok megvalósítása tovább növeli az egész szocialista tábor — közöt­tük hazánk — gazdasági erejét. — Magyarország — mint a szo­cialista tábor tagja — kezcieHő] fogva híve és támogatója a nem­zetközi gazdasági együttműködés szélesítésének és fokozásának. A magunk részéről, népünk érdeké­ben mindent megteszünk a baráti együttműködés erősítésére, mert tudjuk, hogy ez a szocializmus építésének, a dolgozók életszínvo­nala megalapozott emelésének fontos eszköze. Szólott Apró Antal a takarékos­ság kérdéséről is, hangsúlyozva: pártunk és kormányunk a szocialista építés meggyorsí­tása céljából feltétlenül szük­ségesnek tártja, hogy életünk minden területén a lehető leg­takarékosabban gazdálkod­junk, mindenütt kifejlődjék a dolgozók összességére ki­terjedő takarékossági mozga­lom. A takarékosság nem kampány-feladat, tekintsük ezt gazdálkodásunk állandó módszerének. — Tisztelt országgyűlés! A ma­gyar nép szívós -munkájával, ba­rátaink segítségével nagy utat tett meg. Megvédelmezte és építi a szocializmust, az» épülő új tár­sadalmat. A szocializmus építése, a dolgozó nép érdekeinek védelme parancsolólag előírja számunkra: népgazdaságunk minden terü­letén egyesítsük a dolgozó nép erejét a hároméves terv­ben előírt feladatok megoldá­sára. Abban, hogy a magyar népgazda­ságot rövid idő alatt sikerült helyreállítani, kifejezésre jut az. hogy a magyar dolgozók -- mun­kások, parasztok, értelmiségiek egyetértettek politikánkkal és ere­jüket nem kímélve dolgoztak a Ismeretlen Lenin-levélre bukkantak Moszkva, (TASZSZ): Az SZKP Központi Bizottságának Marxiz- mus-Leninizmus Intézetéhez érde­kes, eddig ismeretlen Lenin-levél érkezett. Az Ekonomicseszkája Zsizny című lap szerkesztőségé­hez, az állami tervbizottsághoz és a Központi Statisztikai Hiva­talhoz címzett 1922. április 10-i keltezésű levelet I. G. Alek- szandrov akadémikus özvegye juttatta el az intézethez. A szov­jet kormányfő a levélben rámu­tat arra, hogy a gazdasági érte­kezletekről szóló beszámolókat ke­Magyar Nép köztársaság helvreaJ-f líiásáért — folytatta Apró Antal.? — Érdemes külön megemlítei ij azt is, hogy ebbe a nagy építő* munkába hosszasan bekapcsolód-) tak azok is, akiket annakidején? az ellenforradalmi íeikpiés uszí-} tóinak átmenetileg sikerült tév-J útra vezetni. Ezek az emberek? visszatértek a helyes útra és so-J kan közülük dolgozó társaik sze-j mében már jóvá is tették azt a. hibát, amit annak idején eikövet-j tek a népi demokráciával szem-* ben. Ez bizonyítja, hogy a kor-* mány megbocsátó politikája he-* lyes volt az ilyen megtévedtekkel* szemben. • — Az ország politikai és gazda­sági konszolidációja bizonyítja azt is. hogy helyesen járt el a Magyar Népköztársaság akkor, amikor a megtévedtekkel szembeni megbo­csátás mellett kérlelhetetlenséget tanúsított az ellenforradalmi fel­kelés fő bűnöseivel szemben. — A Legfelsőbb Bíróság nép­bírósági tanácsának Nagy Imre és társai ügyében hozott ítélete szigorú és igazságos volt. E per lefolyásával a magyar nép alap­jában leszámolt azokkal a bűnö­sökkel, akik a nép nyakára zúdí­tották az 1956. évi ellenforradalmi felkelést. — Mostanában Nyugaton nem kevesen lármáznak azért, mert a magyar nép leszámolt az ellen- forradalom bűnöseivel. Ezeknek az embereknek meg kell érteniök, hogy Magyarországon véglegesen eldőlt az a harc, amelyet a mun­kásosztály, a szocializmusért küzdő erők félévszázada folytat­nak. A magyar nép felszabadult, új útra, a szocializmus útjára lé­pett. Nem kívánja vissza a régi rendet, s mindenkivel szemben, minden külső \ agy belső ellenség­gel szemben megvédi a népi ha­talmat, a szocializmus vívmányait. (Nagy taps.) — Tisztelt országgyűlés! A na­pirenden lévő hároméves tervtör- vény-javaslatot, a termelés elő­irányzatait szakemberek, közgaz­dászok, a gazdasági élet irányítá­sában résztvevő vezetők abban a meggyőződésben állították össze, hogy jó tervet készítettek. A ter­vet azonban az életben a dolgozók milliói valósítják meg, akik köze­lebb vannak az élethez, a gya­korlathoz és hasznos javaslataik­kal, áldozatkész munkájukkal még tovább tudják javítani az országgyűlés által tárgyalt tervet és ahol ez szükséges, s a nép­gazdaságnak hasznos, növelni tud­ják a terv termelési előirányza­tait. — Az országgyűlésben való el­fogadása után hároméves tervünk megvalósítása lehetővé teszi, hogy hozzáfogjunk távlati terveink, el­sősorban a második ötéves terv- időben való elkészítéséhez. Washington (Reuter): A Wash­ington Post hangoztatja, hogy „Li­banon függetlenségét meg kell őrizni.” „Éppen ezért az Egyesült Államok a jelenlegi helyzetben nem zárhatja ki az ENSZ-en kí­vüli cselekvés lehetőségét.” — írja a lap vezércikkében. ,.Ha az Egye­sült Arab Köztársaság lenyelné Libanont, ez fenyegetné -vala­mennyi közép-keleti arab nemzet integritását és véget vetne min­den nyugati befolyásnak ebben a stratégiai térségben”. A nagy példányszámban megje­lenj New-York Daily News így ír: „A libanoni ügy ezideig az ENSZ-re és nem ránk tartozik. Ameddig csak lehet, tartsuk ma­gunkat tőle távol. De ha csapato­kat kell majd oda küldeni, küld­jünk annyit, amennyi elég lesz, hogy gyorsan tiszta helyzetet te­remthessünk és távoltarthassunk mindenfajta olyan ENSZ-beavat- kozást, mint amilyen annakidején megakadályozott abban, hogy győzhessünk Koreában.“’ Reuter-jelentés a libanoni katonai helyseiről Beirut (MTI): A Reuter jelenté­se szerint Libanonban szerdán este a következő volt a katonai helyzet: 1. A felkelők kezükben tartják az ország északi és közép-déli ré­szeinek nagy területeit és szilár­dan befészkelték magukat Tripoli olajkikötőbe. 2. A felkelők erős állásokat tartanak Tyre és Sidon bibliai varosokban, valamint a Beirut egyharmadát kitevő muzulmán negyedben. A libanoni hadsereg szerda es­ti közleménye szerint kedden este heves ütközet folyt Baalbek vá­rosában, amely az egykori római Heliopolis helyén áll. A felkelők a harcban géppuskákat és akna­vetőket használtak. A közlemény nem tesz említést egyik fél vesz­teségeiről sem. Beirut, (MTI): A Le Soir című lap értesülése szerint Osszeiran parlamenti elnök ellenezte, hogy külföldi csapatokat vezényeljenek Libanonba. Az elnök így nyilat­kozott: „nem engedjük meg sem­miféle külföldi fegyveres erőnek, akár az ENSZ, akár egy idegen állam fegyveres erejéről lenne szó, hogy bármilyen küldetésben Libanonban partra szálljon. Hammarskjöld megérkezett Beirut ka Beirut, (Reuter): Dag Ham­marskjöld, az ENSZ főtitkára csü­törtökön hajnalban megérkezett Beirutba, s nem sokkal később találkozott a három főnyi ENSZ megfigyelő csoporttal. — Ham­marskjöld rövidesen érintkezésbe lép majd a libanoni kormánnyal. A főtitkár megérkezésekor nem volt hajlandó semmiféle nyilatko­zatot tenni. ATHÉN (AFP): Makariosz érsek és Ciprus hat legnagyobb városá­nak polgármestere szerdán ta­nácskozásra ültek össze Athén­ben. Elhatározták, hogy viszauta- sítják a sziget jövőjére vonatkozó angol tervet annak mai formájá­ban, ha az angol kormány nem módosítja. A ciprusi érsekhez közelálló körökben nem zárják ki annak lehetőségét, hogy Macmillan nyi­latkozatát újból elhalasztják. Az említett körök arról beszélnek, hogy Makariosz érsek a ciprusi ügyben jelenleg felmerült számos nehézség miatt nem tud eleget tenni a canterbury érsek meghí­vásának,, Összeütközések Franciaország több helyén a június 18-i ünnepségek után véssé használják fel a gyakorlati munkában és a sajtóban. Vlagyi­mir Iljics hangsúlyozza, hogy csak ilyen, jellegű beszámolók he­lyes és rendszeres tanulmányo­zása révén biztosítható a helyes politikai és gazdasági következte­tések levonása. A levél végén Vlagyimir Iljics aláírása áll. A levélhez csatolva volt egy lap Lenin jegyzetfüzeté­ből, amelyen az egyik építkezés­sel kapcsolatos kérdésekre hívja V fe! az állami tervbizottság figyel­mét, Párizs, (MTI): Az Humanité jelenti, hogy Korzika szigetén, Ajjacioban a június 18-i ünnep­ség után mintegy 100 fasiszta vo­nult végig a városon „Éljen De Gaulle” k.áltásokkal. A tüntetők a kommunisták székhaza előtt a pártot sértő kiáltásokban, törtek ki. A székház előtt felsorakozott kommunisták a köztársaságot él­tető kiáltásokkal válaszoltak. A rendőrség közbelépett és köny- fakasztó bombákat használt. A fasiszták csoportjából több re­volverlövést adtak le. Két kom­munista megsebesült. Franciaország Pau városában á katonai ■ díszszemle után a volt ejtőernyősök egy csoportja meg­rohanta ■ a CGT székházát, felfor­gatták a helyiségeket és több munkást megsebesítettek. Nizzá­ban egy fasiszta csoport a június 18-i ünnepségek után a helyi de­mokratikus lap, a Patriote szer­kesztőségének ablakait beverték. Ugyanakkor, amikor De Gaulle londoni felhívásának évforduló­ján a hivatalos ünnepségeket tar­tották Franciaország városaiban, a köztársaság hívei sem marad­tak tétlenek, az üzemekben és gyárakban igen sok helyen tar­tottak hosszabb-rövidebb munka- beszüntetéseket. Számos helyen a dolgozók megkoszorúzták az el­lenállás hőseinek emlékműveit vagy gyűléseket tartottak, ame­lyeken hangot adtak elszántsá­guknak: megvédik a köztársasá­got. Párizs vörös övezetében Ivry-ben és Montreuille-ben ez­rek és ezrek gyűltek össze. — A montreuillei nagygyűlésen részt- vett Duclos, a Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára is. : Miért zuhant le Angliában egy újabb * amerikai repülőgép? A következő éveket mi olyan átmenetnek taríjuk. amely idő alatt teljesen felszámol­juk az ellenforradalom kár­tevéseit, megszüntetjük a régi gazdaságvezetés hibáit, hogy második ötéves tervünk idő­szakában már nagyobb lép­tekkel mehessünk előre, i— A párt és a kormány nagy bizalommal van a dolgozó töme­gek iránt. Bízunk a magyar mun­kások, parasztok, értelmiségiek alkotó, teremtő erejében, a szo­cializmus iránti ragaszkodásában — Mivel ez a terv népünk ér­dekében az ország további szocia­lista fejlődését szolgálja, párton: és a magam nevében elfogadom, s a tisztelt országgyűlésnek elfoga­dásra ajánlom. (Nagy taps) A vitában Tisza József, Pong- rácz Kálmán, Gosztonyi János és Martin Ferenc szólalt még fel. ; LONDON (TASZSZ): Mmt az lángol sajtó jelentéseiből kitűnik, Vernon Morgan amerikai rapülő- I mechanikus, aki a hunüngtom : amerikai légitámaszponton teljc- ; sít szolgálatot, okozta június 13-án légy .,B—45'’ mintájú amerikai Ucmbázó szerencsétlenségét, j A katasztrófa nagy riadgl- ;mat keltett az angol közvélemény­A debreceni Csokonai Színház i Márta című operaelőadása tegnap ieste elmaradt. A jegyeket szom­bat déli 12 óráig váltja vissza a József Attila Művelődési Ház, ben, mert megmutatta, mennyire az amerikai támaszpont valame­lyik felelőtlen tagjának meggon­dolatlan cselekményétől függ az angol lakosság biztonsága. A mechanikus ittas állapotban érkezett a támaszpontra, felült egy „B—45 Tornado” mintájú repülőgépre, amely bombákat is vihet. A légitámaszpont ellenőrző részlege csak akkor vette észre a gép indulását, amikor ..már késő volt“’. A gép a levegőbe emelke­dett, majd hirtelen lezuhant és a London—edinburghi vasútvonal mellett a földbe fúródott. Makariosz érsek elutasítja a Ciprusra vonatkozó angol tervet

Next

/
Thumbnails
Contents