Kelet-Magyarország, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-16 / 64. szám

ívül t i MAGYARQRSZAG IP38, MÁRCIUS 16, VASÁRNAP MA DÉLELŐTT ismét új darabot tűz műsorra a nyiregyliázi bábszínház. Bemuta­tásra kerül az Ezüst fuvola című mesejáték. Változatlanul nagy az érdeklődés a színház előadásai iránt. Ennek figyelembevételével készítette cl a József Attila kui- túrház vezetősége már a napik­ban következő negyedévi progra­mot ★ délután 3 órakor rendezik meg az Irodaház nagyter­mében a nyíregyházi fodrászok hagyományos versenyét. Sok ne-« vezés érkezett be és az eddigit évekétől nagyobb küzdelemre van j kilátás. Bizonyára megéri majd aj 4 forintot a színvonalas verseny. ★ LESZ FEJESKÁPOSZTA ÉS ZÖLDÁRU AZ ÜNNEPEKRE A MEZÖKER tájékoztatása alapján közöljük hogy nincs ag­godalomra kilátás a húsvéti be­szerzéseket illetően. Édes l'cjcs- cs savanyú káposzta korlátlar mennyiségben lesz az üzletekben Sárgarépagyökcrben sem less hiány. Most tettek lépéseket zöld- árubeszerzéscrc is és minden va­lószínűség szerint tudnak biztosí­tani salátaféleségeket és piros hó­napos retket is. Egyébként sok gyümölcsféleség lesz kapható aj üzletekben. Kossuth-rádk : 4.35—7.59-íg. vidáman — frissen. Zenés műsor. — Közben: t.30: Hírek. Időjárasjelentés. — 3.30: Hírek, Idöíarnstelentés. — 6.00: falu­rádió. — 6.59: Időjelzés. i.Oü: Hírek, (dőjárasjelentes. — 7.19: U.t Könyvek. — 7.35: Napiar. — 7.55: Mit főzzünk? — 7.39: Időjelzés. í.OU: iMusorismertetes. időjárásieieulés. — 10.00: Hírek. Lap­szemle. időjárásjelentés. — 4J..59: Idő­jelzés. — 13.00: Déli harangszo. Cián­ná: Hírek, időjárásjelentés — 1559: Időjárasjelentés. — 16.00 Hirek. — 16.08: Időjárásjelentés. — 16.47: Műsor­ismertetés. — 17.59: Időjelzés. — 18.00: Hírek. Idojarásjelentés. — 19.54: Jó­éjszakát, gyerekek' — 19.59: időjelzés, — 20.00: Esti krónika. Időjárásjelentés — 21.00: Hírek. Időjarásjelentés. — 0.30: Himnusz. Ctánna: Vlzjelzőszolgalat. Petőfi-rádió: S.OO—8.00-ig; Reggeli zene. Közben: 6.20: Színházak, mozik és tartatok műsora. — 6.50: Torna. — 7.40: falurádió. — 8.00: Műsorzárás. — 14.00: Hírek. Időjárás- ős vízállásjelen­tés. — 19.00: Hirek. idijarásjelcmcs. 23.00: Műsorzárás VASÁRNAP, MÁRCIUS 16. kossuth-radiö 8.10: A tavasz hírnökei... 8.20: Nép- dalesokor. 8.55: Édes anyanyelvűnk. S.00: Uj Zenei Újság. 3.50: Köszönti ük az uj Kossulh-dijasokat. 10.10: A Uyermekrádió műsora. 10.50: Tánc- zene. 11,10: Vers, mese, muzsika. Hangverseny. 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Népi zene. 13.30: A XXL szazad­ból jelenük. 14.00: Magyar művészek operett-hangversenye. 13.05: Hét nap a külpolitikában. 15.20: „Pletykasarok" 16.00: Szív küldi... 16.30: Helyszíni közvetítés bajnoki labdarúgo-mérkö- zésekrőL. 17.30: Kincses Kalendárium. 18.20: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. 18.55: Római képeslap. 19.00: Sosztakovlcs: XI. Szimfónia. 20.20: Boldizsár Iván toUrajzai. 20.20: Kaba­ré. 22.10: Arany János dalai. 22.40: Jacqueline Francois és Bing Crosby énekel. 23.30: Kamarazene. 0.10; Tánc- zene. petOfi-ráuiö 8.00: 0.rgona-művek. 8.30: Az evan­gélikus egyház félórája. 9.00: Vidám dalok. 9.30: Miska bácsi lemezesládája. 10.10: Szív küldi... 11.00: Népi éneke­sek. 11.30: Zenés vasárnap délelőtt. L2.38: Verses-zenés irodalmi összeálli- ! tás. 13.00: Müvészlemezek. 14.10: Nép­dalok. 14.50: A belterjes gazdálkodás ! útján. 13.03: Az operaszerkesztő pos­tájából. 16.00: A csárdák világa. 10.45: A régi Velence. 17.45: Népszerű ope- ; «részletek. 18.35: Mendelssohn: e-moll vonósnégyes. 19.00: Oláh Gábor em­lékezete Debrecenben. 19J5: Népszerű •könnyű zené. 20.00: Verbunkosok. ; magyar nóták. 20.40: Kamarazene. Mai sportműsor Viza—Nyíregyháza SASÉ (pj : Ka­posi—Nagy). MEGINDULNAK A MEGYEI ELSÖOSZTÁLYÜ BAJNOKSÁG KÜZDELMEI IS Ma kerül sor a Demecser— Dombrád (Rácz), Tiszavasvári— Nagyecscd (pj : Vaskó—Kiss), Fe­hérgyarmat—Rakamaz (Lengvó ri) Nv. Építők II.—Vásárosnamóny (Rímek), NYVSC—Mátészalkai VSC (pj.: Jászai—Fenyvesvölgyi) találkozókra. Sor kerül még a ^ Baktalórántháza—Mándok (Pau- * lik) és a Nyírmada—Nyírtass* (Ambrus) mérkőzésre. ♦ 21.40: Tánczené. 22.10: Zenekari hang­verseny. HÉTFŐ, MÁRCIUS 17. KOSSUTH RADIO 8.10: Reggeli hangverseny. 1.10: Rl- poitmüsor. 9.25: Fiímkeringök. 9.45 Ezüstkalászos Kazdatanío-lyam. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Tarka-barka, Közvetítés a Rádió VI-os stúdiójából. 12.10: Népi zene. 13.00: Lánjok. asz- szonyok... 13.15: Heti zenés kalendá­rium. H.15: Részletek Dunaievszkij operettjéből. 15.00: A Gyermekrádiö műsora. 15.40: Könnyű zene. 10.10 Válaszolunk hallgatóinknak. ts.25 Dvorzsák: F-dur vonósnégyes. 17.00 Riportmüsor. 17.15: Szív küldi.- 18.10 Népszerű zenekari hangverseny. 18.45 Ifjúsági őrjárat. 19.00: A bécsi operett klasszikusai. 20.20: A Rádió Világszin- háza: Olyan szép. hogy nem i» lehet igaz. 22.20: Tánczene. 23.10: Szimfoni­kus zene. 0.10: Népi muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 11.20: A Gyermekrádió műsora. 14.4»: Zenekart hangverseny. 13.40: Hogyan mondjunk verset? Előadás. 16.00: Né­pek zenéje. 16.30: Külpolitikai kalauz. 16.40: Operakettősök. 17.10: Don Quijote a búsképű lovag. Zenés irodalmi összeállítás. 18.10; A magyar proletár- irodalom kezdetei. Előadás. 18.40; Ver­bunkosok. népdalok. 19.05: Az Hiú­sági Rádió nyelvtanfolyatna. «0,16: Dalciklusok. 19.45: Spoi-ünraCió. •JAn: Josephine Baker és Paul ltobe-en énekel. 20.50: A barátság hullámhoaz- szán. 21.05: Könnyűzenei mozaikok. 21.45: Ok mondják... Előadás. 22.00: Operettdalok. A nyíregyházi radio mai MŰSORA Vasárnapi műsor. Riportmüsor: Nagyobb gondot a {to­tal szakemberekre. — Két hét az NBK- ban. — Szabolcs megye pusztulása 37a évvel ezelőtt — Sándor. József. Szív küldi szívnek szívesen. Vasárnapi jegyzetek. Összeállítás megyénk irodalmi ej» lékeiről. Hétföl műsor, Riportmüsor: Ottörö-otthon avatás Oroson. — Milyen segítséget ad a já­rási tanács a tsz-eknek? — Az alko­holizmus nyomában. — A nap esemé­nye. — Hírek. — Sport — Szív küldi szívnek szívesen. Az ifjúság hangja: A KISZ megala­kulásának első évfordulójára emlé. kezünk. — A dögéi tanulság. — Levél egy fiatalhoz. — Jó hirek az ifjúság­nak. — Híradó. — Rejtvényműsor. WWWV» W'VWVVVyVW>VWW>"rYVW'WYWWW^'W'WVW í Tís perc a sssabály sértési előadónál megtorolják, hogy a nagyob kilen­géseknek elejét vegyék. Az alábbiakban a szabálysértési előadó naplójából Idézünk néhány esetet: Megy a pohár vándorútra... Ai, emberek még ma is követ­nek el kisebb természetű vétsége­ket. Ügy gondolják, tehetik úgy­sem törődik velük senki. De ez éppen ff rdítv-. van. Mint Czakó Istvántól, a városi tanács szabály­sértési előadójától megtudtuk még o legkisebb rendellenességeket is Nem n,lndennapi előszeretettel mostanában Tóbiás t 1 Istvénne 22 éves nyíregyházi asz­í J' ; szony a Kossuth-étteremben talál­JI I ható pálinkás poharak Iránt. tnrn\rn soromon vp/;* Mikor alkalom adódott rá, rög­largyn’), eremen} VK♦ lön ,.é!vándoroltatott" belőlükné­A LOTTO j hány darabot. De az asztaiterítő­MÁRCIUSl SZELVÉNYEIRE. |kct és hamutálcákat sem „be­í csülte” le. — Vesztére, raj- J'acsipték. — Méghozzá éppen ♦ abban a pil'anatban, amikor egy j asztalterítőt tett ruhája alá. M've! «ügye nem tartozik a bíróság e'", |és Tóbiás Istvánná még nem veit ♦ büntetve a szabálysértési előadó a ♦ megtévedt asszonyt 300 forint ♦ pénzbírság fizetésére kötelezte. ROMAN TENGERPARTRA.i . . . bulgar tengerpartra.i Masoknak ásták vermet, FENTIEKEN KÍVÜL : maguk estek bele A KÖZISMER Ez is meglehetősen gyakori eset. TÁRGYNYEREMÉNYEK: |stefán AndrásnA Szél3Ő bokori 7 lakos hígított tejfölt. Szentmarjai ÖRÖKLAKÁSOK — «Lajos Örökösföld III. szakasz, WARTBURG AUTÖ — STB. « Skolnyik József Zombori bokori « és Greksza Julianna felsőpázsiti LOTTÓZZÉK RENDSZERESEN,!lakók lefö’özött tejet árusítottak HOGY FELTÉTLENÜL ja nyíregyházi piacon, amit kiváló RÉSZTVEGYEN | termékeknek tüntettek fel. Ügy A JUTALOMSORSOLÁSON.?gondolták, így több jut a zsebbe, Ja vevők meg bosszankodjanak, ****««*t***«***«»***«*«*«*«****« íahogy nekik tetszik. Azonban hiá­Utazások sorsolása A SZOVJETUNIÓBA, CSEHSZLOVÁKIÁBA, ba ástak ők másoknak ilyen ver- , met, végül saját maguk estek bele. - Lefülelték őket, így a másoknak £ szánt kellemetlenséget, saját ma- J guk nyelték le. Szentmarjai Lajosnak 100, Skol-t nyik Józsefiiénak 150, Greszkní Júliának 100, Stefán Ardrásnénakt pedig 150 forintja bánta, hogy fel- ♦ csaptak „újítónak”. Sőt még aj vegyi elemzési kö'tséget is a? nyakukba varrták. Ügy kell ne-J kik, máskor bizonyára nem esi- ? nálnak ilyet. BÉKE-MOZI: Svejk. a derék katona. I. rész, Hasek világhírű regényének magyarul beszélő színes csehszlovák filmváltozata: Szünetben artista műsor. Előadások kezdete délelőtt fél 11 és du. fél 5. fél 7, fél 9 órakor DÖZSA-MOZI: A fekete dossic. Francia bűnügyi film. Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. GORKIJ-MOZI: Cimborák. Üj színes Homoki-film. Állatregény. Előadások Kezdete: 4, 6. 8, órakor, „YetközíeteU“, de símén] rajtavesztett ♦ ♦ . Még egy példa. Ágoston Ferenc | nemrég harkálynak csapott fel. J Ha nem is a csőrével, de egy kis* baltával sorra kopogtatta a sóstóit fákat és ahol csak lehetett „vét-? kőztetett”. Mármint: megfosztotta j háncsruhájuktól főleg a vastagabb J akácokat és tölgyeket A „zsák-* mánvt“ pedig annak rendje est módja szerint hazavitte és eltü-t zelte. A sok csupasz fatörzs azon-t ban leleplezte Ágoston Ferenc* harkálykodását. így jómaga is a t szabálysértési e’őadó e’é került, j A nem mindennapi „ve'kőztc- ♦ tőt” 500 forint pénzbüntetésre | ítélték. ♦ A szabálysértők bizonyára okul-j tak a büntetésekből, és ha meg-J csúsztak is, van rá remény, hogy? megmaradnak a becsületes élet J mellett. J P. G, *1 Jftycdclmczőbb gn/dálkodás korszerű •{éjiekkel érhető cl IflohciB v;íiái*oljon! UKL—125 I. benzinmotor 2 Le teljesítménnyel MIA benzin- és petróleummotor 4 5 Le teljesítménnyel MIB benzin- és petróleummotcr 7 Le teljesítménnyel II—JMC—130 Diesel-motor 25 Le teljesítménnyel Különféle áramfejlesztő agregáterok í kw—15 kw teljesítményig REVERS üzemanyag szivattyú HARMAT szórófej kertészek részére Kerti szórófej kertészek részére DIMPT—11 szivattyú gépcsoport 20.000 lit/perc teljesítménnyel D—413-j-TO 300 szivattyú gépcsoport 15 000 lit/perc teljesítménnyel HORTOBÁGY szivattyú gépcsoport 3300 lit'perc teljesítménnyel MIB-j-SP 1522 szivattyú gépcsoport 3000 lit/perc teljesítménnyel MIA+SP 1220 szivattyú gépcsoport 1200 lit/perc teljesítménnyel Targoncás szivattyú gépcsoport 800 lit/perc teljesítménnyel UKL—125/I-j-SP 613 szivattyú gépcsoport 360 lit/perc telj. MÁVAG—100 szivattyú gépcsoport 100 lit/perc teljesítménnyel. Fenti gépek jelenleg még raktárról kaphatók, a MEGYEI MEZÖSZÖV VÄLLALATNÄL. H I K£ K 1958. március 16, vasárnap, Henriette így még soha nem vártuk, talán a márciust, s abból is azt a három napot... Ha tavaszi fényben úszott az út, ha csikorgó éjszakát hozott a rákon- j cátlan idő — ez a három nap tűnt elénk közelgő gyorsasággal. Még kimondani is jóleső érzés. Korábbi márciusok emlékei ele­venednek fel, igazi tavasszal, földszagú kikeletekkel. A gyermek­kor is előbukkan... Az ingujj és a rövidnadrág-viselet s az ut­cán labdát kergető gyermekek serege. De, hogy fogadjuk holnapután a várva várt vendéget, a tavaszt- fiózó „Sándorjózsefbenedeket”? Szeretnénk kitárni ablakunkat, s hajdonfővel üdvözölni az érkezetteket. Szívesen lesegitenénk vál­lukról a terhes zsákokat, melyekben a tavasz melegét hoznák el hozzánk Szeretnénk mindezt, s hiába az időjárásjelentés, vagy a tavasz közeledtét sejtető nagy forgalom a „korzón” — o kételyek még nem oszlottak el. Várjuk hát nagyon önöket kedves Sándo­rok, Józsefek, Benedekek. Nem haragszunk meg akkor sem. ha korábban érkeznek, mert az előkészületeket mi már korábban megtettük.. t í- 8 —) i KÍNAI CIGARETTA KERÜL AZ ÜZLETEKBE Kínából többszázezer cigaretta érkezett. A küldeményben két­féle szivarka van, a PE-ON cs a Peking. Mindkettő különlegesen pácolt, kissé illatosított. ★ IGAZI SIKER Nagy sikerrel játssza a nyír­egyházi Béke-mozi a „Svejk, a derék katona” című magyarul be­szélő színes csehszlovák filmet. A jegyek jobbára elővételben elkel­tek s már csak az utolsó előadá­sokra kapnak helyet a pénztár előtt sorbanállók. » A Nap kel: 5.58 perckor nyug­szik: 17.50 perckor. ★ SZURKOLÓK FIGYELMÉBE Az Autóközlekedési Vállalat kellemes meglepetéssel szolgál ma a futballrajongóknak. Délután az. Építők—Nagybátony futballmér­kőzésre az Állami Áruháztól öt percenként indít autóbuszjáratot. ★ IDŐJARÁSJELENTÉS Várható időjárás vasárnap es­tig: változó felhőzet, helyenként még futó havazás, mérsékelt északnyugati, északi szél, hideg; éjszaka, a nappali hőmérséklet! kissé emelkedik. Legmagasabb nappali hőmér­séklet vasárnap: plusz 2—plusz 5 fíúr között. ; ★ NAGY KÉSZÜLŐDÉS A nyíregyházi József Attila; Művelődési Ház öntevékeny cső-; portjai nagyban készülődnek a> április 4-én tartandó ünnepi est-: jükre. Mind a szimfonikus ének és zenekar, mind a tánccsoport rendszeres próbákat tart és nívós műsorral próbálkozik. A táncosok például ezúttal a gencsapáti ver­bunkossal és a nyíri táncokkal örvendeztetik meg Nyíregyháza dolgozóit. ; A Nyíregyházi Építők ma ide­ihaza játszik a Nagybátonyi Bá- Inyász ellen. A találkozóra délután |3 órakor, kerül sor. Annakidején I kemény mérkőzést vívott a nyír- i egyházi csapat Nagybátony ban lés vereséggel tért haza. Az Épí- I töknek nagyon kellenek a pontok, Íbiszen a tavaszi idényben még legyet sem szereztek. Vajon slke- írüi-e megtörni a jeget a jóképcs- Eségű Bányász együttes eilen? Az ÍNB Ill-ban a következő mérkőzé- ► seket játsszák le: Balkány—Nagy- E kalló (Salamon). Nyírbátor—Tisza- >!ök (Bánhidi), Mátészalka—DMTK * (Pj-S Kerekes—Dévényi), Nagyba-

Next

/
Thumbnails
Contents