Kelet-Magyarország, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-14 / 62. szám
*$ KlíLETMAGVARORSZAG 1958. MÁRCIUS 14, PÉNTEK Az MTK-ban még rendbejöhet minden! A Mátészalkai Testgyakorlók Köréről van szó, — ahol nincs minden rendben. Sőt enyhén szólt s megállapítás, mert ha sportolóik szereplését nézzük, „bajok’1 tapasztalhatók. Az eddig megjelent bíráló írások inkább hallomás után fogantak. A sportkör „házalóján” szétnézve, most alaposabb tájékozódás után, de segítő szándékkal mondunk véleményt. Itlsosorban a vezetőséget terheli felelősség! A múlt évben hozták létre az „NB i-es nevű” MTK-t. Az MVSC-n kívül tömörültek itt a szálkái egyesületek. A vezetésben inkább a „nagycsapat” a Vörös Meteor került fölénybe. Csakhogy a VM vezetési módszere már akkor sok hibát mutatott. Anyagi kivitelezések, kisebb hibák feletti szemethunyás, a szocialista sporterkölcs követelményeinek mellőzése, mind fokozták a zűrzavart Ellentét adódott a játékosok között, a játékosok és a vezetőség között. Fokozták a hibákat az edzők sikertelen kísérletei a csapat szereplése során. Az MTK együttese lassanként elfelejtett lelkesedni, s a szép név mögött ma igen gyenge eredmények húzódnak meg. Felismerték a hibákat Ez már maga is jó jel. Észrevették, hogy az ellentétek közepette őrlődik erejük, s lassacskán szétzüilik a sportélet Mátészalkán. Hogy változtattak ezen? E’őször a vezetésben teremtettek rendet Üj sportemberekkel egészítették ki a vezetőség sorait, olyanokkal, akik munkájukkal megbecsülést szereztek maguknak. Első törekvésük, hogy a szocialista sporterkölcs követelményei szerint nevelni tudják sportolóikat, érezzék át fiaik, hogy a sportolás nem ön cél, — hanem a szocializmus építésében jobb helytállásra készít fel. Nagyon fontos az a határozatuk, mely szerint: Társadalmi üggyé teszik a sportot A kibóvitett vezetőségben szinte egész Mátészalka társadalma képviselve van. A párt- és tanácsszervek, a tömegszervezetek és az ifjúság, valamint az összes vállalatok helyet kaptak itt. Néhány hónappal ezelőtt a járási pártbizottságnak kevés ideje jutott törődni a sportmunkával. E téren különösen az utóbbi időben nagyon sok változás történt. Érdeklődnek a sport kérdései iránt, s hasznos tanácsokkal segítik előrehaladásukat. Hasonlóan a járási tanács sem kezeli mostohán a sport ügyeit. A sportkör közvetlen támogatását a helyi tanács vette kezébe. Mint falusi sportkörről gondoskodnak, törődnek a pálya és sportfelszerelések karbantartásával, kezelésével is, Kü lönösen jelentős a társadalmi munkások közreműködése. (Nem mir ha e téren teljes lenne a reno hkzen sok régi. „kiöregedett” sportember szinte kívülről nézi a sportot, pedig ezek is segíthetnek tanácsaikkal) Nagyon helyes a testnevelő tanárok közreműködése. ök már az iskolában megismerik a sportágak tehetségeit, s ezeket nevelik, segítik a nekik megfelelő sportolás felé. Van kiút a „kátyúból44 Elsősorban a szálkái párt- és tanácsvezetők felelősségérzete mutatja ezt. Nem kevésbé az alig két hónapja működő új vezetőség rátermettsége is biztosíték. Nem „ölik" minden erejüket (pénzüket) a labdarúgásba, hanem törődnek más sportágakkal is. Tervük szerint szakosztályaikban atléták, a labdajátékok sportolói, súlyemelők, úszók, sakkozók fejlődhetnek. Az MTK rendezvényeit sokan látogatják, tehát van közönségük, s a szurkolótábor jogosan várja el a versenyzők lelkesedését, sportszerű küzdőképességének fokozását. Sok tehetséges fiata. At.LA.NDO P.IÜSORSZAMOK. j Kossuth-ridii : 4.25—'."»9-íet. Vidáman ; — frissen. Zenés műsor. — Körben: j 1.30: Hírek. Idó.jarásjeleniés. — 5.30: i Hírek, lüolárasjelentés. — 8.00: Falurádió. — 6.30: Időjelzés, i.00: flírek. tdőiárás.ieientés, - J.10: Üj könyvek. — 7.33: Naptar. — 7.33: Mii főzzünk? — 7.59: Időjelzés. 8.00: Műsorismertetés. Időjárásjelentés. — 10.00: Hírek. Lap- szemle. Idójarasjclenies. — 11.59: idő-1 ielzes. — 13.00: Déli hzrangszo. Utánija: Hírek. Idöjarásjelentés — 13 59: ídőjárás'elentés. — 16.00. Hírek. — 16.08: Időjárás jelentés. — 16.47: Műsorismertetés. — 17.59: időjelzés. — 18.00: Hírek. Idöjarásjelentés. — 19.34: .lóéjszakát. gyerekek — 19.59: időjelzés. — 30.00: Esti krónika, ldöjárásjclentes — 24.00: Hírek Idöiarasteientés. — 0.30: Himnusz. Után na: Ylzjetzószolgálau Pctőfi-rádió: 6.00—8.00-ig: Reggeli zene. Közben: 6.20: Színbázak, mozik és tárlatok műsora. — 6.30: Torna. — 7.40: Falurádió. — 8.00: Műsorzárás.— 11.00; Hírek, időjárás' és vízállásjelentés. — 19.00: Hírek. ld~j.iarásjelenies. 23.00: Műsorzárás PÉNTEK, MÁRCIUS 14. KOSSUTH-RADIÖ 8.10: Klasszikus operettek. 8.50: Rodostói szőlő. 9.00: Népi zene. 9.30: Ezüstkalászos gazúataiuolyani. 1U.I0: Óvodások műsora. 10.30: i'úvószene. n.00: Az aranyrózsa. Elbeszélés. — U.30: Kamarazene. 12.10: Tánezene. ■i.it*: w belterjes gazdálkodás utján. 13.15: Operarészletek. 14.10: Üttörő- hiradó. 14.35: Az Állami Népi Együttes Zenekara játszik. 13.15: Könnyű zene. 16.10: Zenei előadás. 17.00: Szív küldi szívnek szívesen... 17.50: Legényszállások — leányszállások. 18.10: A Keila lódéba afrikai néger együttes műsorából. 18.40: Petóli Sándor útja a nagyvilágban. 19.10: Hangverseny Lehár Ferenc ..A mosoly országa” e. operettjéből. 20.20: Ifjúsági műsor. 21.10: Bura Sándor és zenekara játszik. 21.30: Moszkvai tudósítónk jegyzete. 21.40: Sólyom Janka énekel. 22.20: Zenés műsor. 0.23: Népzene. petöfi-kadiö 14.20: Zenekari hangverseny. 15.10: Oberareszletek. 13.50: Egy józsefvárosi könyvtárban. 16.00: Tánczene. 16.40: Kritika Darvas József ..Tiszántúl” c.fl könyvéről. 17.00: Madrigálok. lj.20: A I magyar irodalom története. Előadás* 1/.50: Müvészlemezek. 19.05: Tánczene* 19.35: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. 20.00: Magyar nóták, csárdások. 21.05: Az opera mindenkié. 22.05J Operettrészletek. SZOMBAT, MÁRCIUS 15. KOSSUTH RADIO 8.10: Magyar művészek népszerű opera- és operetthangversenye. 9.00: Úttörő-híradó. 6.25: Petőfi Sándor: Nemzeti dal. 9.40: Könnyű zene. 10.10: Klasszikus operettekből. H.00; Színek es évek. 11.30: Hangszerszólók. 12.10: Kuruc-dalok., Kossuth-dalok. 12.45: Március 15. 13.05: Híres történelmi operákból. 14.00: Tánczene. 15.10: Kórusaink életéből. 15.30: A nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdései* 15.45: Stellinha Egg énekel. 16.10: Előszóval — muzsikával. 18.15: Szív küldi..* 18.50: Pest-budai életképek 1848-ból* 20.23: Farkas Ferenc: Csínom Palkói Daljáték. 22.35: 'láncoljunk. PETŐFI RADIO 14.20: Heti hangversenykalauz. 15.05: Népi zene. 15.20: Bélyeggyűjtők ötper- ce. 15.25: Donizetti: Szerelmi báiital* 17.40: Válaszolunk hallgatóinknak* 17.50: Liszt zongoraművek. 18.45: Lá- nyok. asszonyok... 18.30: Dalok Petőfi verseire. 18.50: Sarasaié: Cigánydalok* 19.05: Tánczene. 19.40: Zenekari hangverseny. 20.40: Láttuk, hallottuk..* 21.05: Népdalok. 21.20: Ütijegyzetek* 21.40: Kamarazene. 22.40: A magyar történelem forradalmi dalaiból. A NYÍREGYHÁZI radio mai MŰSORA Nem zörög a haraszt — Mesélnek! az almaiák. — Hétköznapi jegyzetek* — Cigánykérdés Nagyhalászban. —• A nap eseménye. — Miért lett szövetkezeti tag? — Hírek. Tánczene legújabb fel vétele LnkbuLf Orvosi tanácsadó. Dr. Eisert előadás sa a szerzett szívbetegségek sebészetéi rőL A stúdió postája. Válaszolunk hall» gatóinknak. Hirdessen a Keletmagyarország hasábjain! f * APROHIRDETE SEK Bajnoki rajt előtt a Fehérgyarmati Hunyadi! Jó néhány éve már annak, hogy Fehérgyarmat nem képviselteti magát az NB Ill-ban. Büntetésül Fortuna istenasszony, valamint a sportkedvelő közönség egy része is kizárta kegyeiből a labdarúgókat. Tavaly tavasszal a Hunyadi előtt megcsillant a remény, hogy ismét bekerüljön az NB III-ba. Sajnos, a csapat Nagyhalásztól kikapott és így az osztályozó mérkőzéseken nem vehetett részt. Kevéske vigaszt nyújtott labdarúgóknak, közönségnek egyaránt, hogy ezt követően a csapat vereség nélkül nyerte a megyei csapa) ok tornáját. A megyei csapatok tornája mindenesetre hasznos volt, mert lehetőséget nyújtott a vezetőségnek, az edzőknek, hogy saját nevelésű fiatalokból olyan csapatot verbuváljanak, mely idővel méltóan képviselheti majd Fehérgyar- ma* színeit a zöld gyepen. Szakítottak az egyesületre végeredményben káros múltbeli gyakorlattal, hogy minden idényben 2-3 idegen játékost szerepeltettek. A fár adozás nem volt hiábavaló. Tehetséges középcsatáruk, Acs József letiltása ellenére, a csapat becsülettel állta a sarat és a megyei elsőosztályú bajnokság őszi fordulójában az 5. helyre került a tabellán, mindössze négy ponttal maradva el az éllovas Nyíregyházi Vasutastól. Némi szerencsével előkelőbb helyen is végezhettek volna. Vasárnap indul a megyei elsq- csztályú bajnokság tavaszi fordulója. A csapat felkészüléséről és várható szerepléséről Ember Gyula edző a következőket mondotta: — Csapatom felkészülését a tavaszi fordulóra néhány betegség, sérüiés, de elsősorban a kedvezőtlen időjárás zavarta. Nem fűzünk vérmes reményeket tavaszi szereplésünkhöz. Szeretnénk megtartani jelenlegi helyünket a bajnoki tabellán. Végezetül említsük meg, hogy a fehérgyarmati labdarúgók előkelőbb szerepléséhez és fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges lenne a csapat odaadóbb, le.ki- ismeretesebb munkája, a fehér- gyarmati sportkedvelő társadalom sokoldalú támogatása és az illetékesek összefogása, hogy közös erővel oldják meg a Hunyadi nehéz és hónapok óta vajúdó problémáit, Péter László. van Szálkán, s ezeket felkarolni továbbra is feladatuk, hiszen a jobb eredmények záloga bennük is rejlik. Előrehaladást jelentene, ha azt szűrnék le tanulságul, amit a mátészalkai sportolók és sportvezetőknek szántunk. Szánjanak síkra az MTK sikeres szerepléséért, mert meg vannak a lehetőségek, csak élni kell velük. Valósítsák meg célkitűzéseiket: társadalmi összefogással segítsék elő, hogy a versenyzők kifejthessék a bennük lévő képességeket. Ez nekünk is, de szurkol ói knak is őszinte örömet jelent majd. (Hammel) Ezúton mondunlí Köszönetét mindazoknak kik Barati Istvánué elhunyta alkalmából részvétükkel fájdalmunkat cnyhíicni ieyckcz- tek. BÉKE-MOZI: Svcjk, a derék katona. I. rész. Hasek világhírű regényének magyarul beszélő színes csehszlovák filmváltozata. Szünetben artista műsor. Előadások kezdete délelőtt fél 11 és du fél 5. fél 7. fél 9 órakoi DÖZSA-MOZI: A fekete dossié. Bűnügyi francia film. Előadások kezdete 4. 6. 8 órakor. GORKIJ-MOZI: Cimborák. Űj színes Homoki-film. Állatregény. Előadásuk kezdete: 4, Ö. tf. orakor, t***t»***«,**i««„,*«,„„t,«„„*,*„****,,,*,M„*,„*,„,„*„*< Aki az első 100 akar lenni siessen a Kisker. 12. 29, vagy 104. sz. divatáru szaküzleteibe, hogy övé lem'en r>7 2 db. 800 négyszögöles szőlő az egyik kétszobás beköltözhető ház- zai eladó Okistelekl szőlő 66. Er- dM2ödni_Nvirfa tér 13, Vásárolnék RIPASON gyógyszert. Cím a kiadóhivatalban. ____________ Szép sötét diófa hálószobák, ombináltszobók, duola rekamié, .is és nagyméretű kons’hák. ol- sú barna hálók, ruhásszekrények, éncélkassza, modern szép diófa iU-ln eladók. Soltész Mihály u. 20. Iasznált bútorokat veszek. _______ Lóárverés szombaton délelőtt 10 órakor a nyíregyházi lóvásárteren. nyíregyházi Belsped Vállalat. ____ Kössön értékesítési szerződést | AZ ÜJTERMÉSÜ I büzára, ROZSRA, SÖUÄRPÄRA, NAPRAFORGÓRA. ; A szerződésre azonnal előlegei folyósítanak. NAPRAFORGÓNÁL MAGASABB ÁRAT LEHET ELÉRNI SZERZŐDÉSKÖTÉS ESETÉN. Részletes feltételekről érdeklődni í kell a helyi terményíelvásárlónál. Jonathan, Starking, kései Rózsába* rack, besztercei szilva, közebes tör* zsön naspolya, birs. körte törpe alaí nyon. EAST MELLINGI IV-es. IX-eí doucin és „A” birsalanyok beszerez* hetük ZATYKÖ SÁNDOR faiskolája^ Orosháza. VÁLLALATOK! KÖZÜLETEK! ÁLLAMI GAZDASÁGOK! TSZ-EK! Minden motorkerékpárt üzembetartó! Szövetkezetünk megkezdte a Dongó, Simpson, Jawa és mindenfajta belföldi motorok javítását, szervizét Ezen motorkerékpárok, robogok gyors cs pontos javítását és szervizét rövid határidőre vállaljuk. NYÍREGYHÁZI VAS- ÉS FÉMIPARI KTSZ Vasvári Fát utca 4. Telefon: 30—52. KELETMAGYARORSZÁG Szerkeszti» • Szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: az MSZMP megyei bizottság es a megyei tanács, Szerkesztőség: Nyiregyhaza. Sztálin tér 21. Tel.- H-70. 71 76. Kiadóhivatal: Zsdánov ute» L Telefon: 3<MM>* Nyíregyházi Nyomdaiptri Vállalat* Nyíregyháza Dózsa CJyörgv utca »*