Kelet-Magyarország, 1958. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-02 / 28. szám

ttKELErMAGYARüRSZAG

li»5S. FKBRUÄU t. VASARXAP

cÁ vm (ukj fí tilos“tizenötödike

mondor nyakából sem sajnálta a nemzetiszín szalagot. A falu apraja-nagyfa sarkig érő átalvetöt tett fel, de tenyérnyi széleset! Én jó istenem, de szép volt! Mint erry nagy zászló az egész nép. A fehérnép rítt, egytől-egyig.

Torkos úr se különben. Szónokolt a pódiumon valameddig. Azt ■mondta: „...Une az igazi haza- szeretet kicsirázott, szárbaszö- kött, de minthogy minden ' növénynek táplálékra van szüksége, úgy ennek sem másként. A jó gazda trágyázza földjét a dús temésért,, hát ez a szent lelki érzés is szorgos gondozásra szorul..." Mondott még mást, ám nem sokat, mert elbőgte magát a nagy szivöröm miatt...

No, ahogy ez megvolt, átmentünk a Csöbrös udvarára ijastól- fiastól bögrácsos gulyásra. Addig ehetett mindenki, míg győzte szusszal Bővén összeszereztük a hozzávalót. Akinek belevásott a foga a húsba, vagy le akarta öblíteni a zsírosat, módja volt rá. Nem fukarkodtunk mi az itókával se. Ettünk is, meg ittunk is. Azután már, hogy az ágyát megvetettük, olyanná váltunk, mint a feneketlen hordó. Az asszonyok hazaszéledtek. Nem zavart, az minket.

Mire este lett, betyármiskásan benyakallunk. Ott. gajdollunk a nagy teremben. Fene se tudja hányán, hiszen annyian voltunk, hogy egymás lábán jártunk. Torkos úr itt sem hagyott cserben bennünket. Ugyancsak biztatta a hazafiúi érzésünket. Én meg nem mondom hányszor, de jó- párszor elénekeltük, hogy: ..Hazádnak rendületlenül, légy híve óh, magyar...A „Horthy Miklós katonája vagyok"-nál meg a bíró sógor annyira igyekezett peckesen állni, hogy hanyattünt a sokaságban. Kehesni szándékoztam, de felrikkantott veszettül Torkos: „AááááUj!” Megálltunk. Rákczd. te kutya erőseri: „Már énnekem beborult az ég...", de ríva fakadt leeservesen. Oszt közben mászott az asztalra. De biz visszaesett a székek mellé. Előkerestük a tá- pászkodó sógorral, s nagy ügy- gyel-bajjal feltoltuk. Gondoltuk, ha oda iparkodott, valami dolga van. ,

„Magyar Testvéreim! Véreim! kantotta fönn. — Szót kérek!... Ki szeret engem?! — összelcapta magát a Boka legényfia: „Hadnagy úr! — mért az volt a katonaságnál — alázatosan jelentem: ént" Segédoktatója volt neki. „Éljen Torkos úr!" — rival'uk.

,.Szo... szóval, szóóval mindannyian?" — derült fel a zsivajra. — Meglátjuk! Súgatt-bú- aott a Boka fiával néhány szót. Elrohant, d: nem sokára jött be. s hozta a Csöbrös négy etető- vályúját a hizlaldából. Kisurol- ták azt fehérre, akár a dagasztó- íeknőt. Teletöltöttek borral a terem közepén.

„Magyar Testvéreim! Véerlm! — rikoltotta Torkos úr —, aki

engem szeret, követ, még a halálba is!’“ — és négykézláb nekidőlt a vályúnak. A Boka fiú hasonlóképpen. A bíró sógor elsŐ- szülö'te se akart lemaradni, de azt túlsófelen billentette a sógor hogy odébb hengereden.

„Hun á tekintély, mi?! Csak

apád után fiú!" — dörögte, mert így van rendién a tisztesség. Mii öregek mentünk elől. azután mind... Jesszusom, mi volt ott! Akadt, aki elnyúlt hason. Azért fölötte ittak.

Mint volt tovább ez a fene mulatság, csak onnan tudom, amikor a rémítő csattanásra és a fejembe hasító fájdalomra felriadtam. Csörgés, puffanás és jaj mindenfelé. Esküdni mernék rá, hogy egy szempillantás alatt több mángorlót, piszkafát láttam, mint addig életemben. FülhegyEMLÉKEZÉS KISFALUDY KÁROLYRA

170 évvel ezelőtt, 1700 február 5-én a Győr megyei Téten született. A történelemnek azt á korszakát idézi neve; amelyben a századokon át tétlenségre kárhoztatott nemzet ébredni kezd és sorsának irányítását maga akarja a kezébe venni. Ez az új honfoglalásra és a százados mulasztások helyrehozására készülő kor a reformkonszak..Irodalmi előkészítője Kisfaludy Károly volt.

Kisfaludy olyan időszakban kezdte meg működését, amikor a nemzet messze elmaradt a művelt világ haladásától, amikor a nemzeti nyelv a .műveltebb és tanultabb körökben" megvetett és száműzött volt. Kisfaludy majdnem minden műfajban adott értékeset és maradandót. Legnagyobb jelentősége mégis elsősorban irodalomszervező munkájában van. Nagy és magasztos cél lebegett előtte: a nemzeti műveltség eszméje. Az 1800-as, az 1810-es évék írói az antik művészet szépségein csüngtek, elvont, az eleven élettől tá- volálió eszméket énekeltek meg, szenvedélymentes hangon, a klasszicizmus merev formáiban. Kazinczy Ferenc, a vezére ennek az iránynak. Kazinczytól veszi át a vezétő szerepet Kisfaludy Kátolv. Az idegen szellemű klasszicizmus helyébe a nemzeti szellemű romantikát, honosítja meg irodalmunkban. Célja: felébreszteni a nemzetet, a múlt hagyományainak idézésével felkelteni a' nemzeti érzést, hogy új út nyíljon a nemzet számára a jövő felé. A k°r szava is ezt követeli. F.zért tapsolja meg lelkesen Kisfaludy múltat idéző, meglehetősen naív történelmi drámáit a színházlátogató közönség. A nemzeti műveltségért P lelkesedik és dolgozik. Hamarosan maga mellé állítja a kor legjelentősebb íróit, elsősorban a fiatal tehetségeket, Vörösmarty Mihályt, Bajza- Józsefet és sok más írót. A fiatalok mesterüknek

tekintik őt, 1822ben megindítja az Aurórát, az első magas igényeket támasztó irodalmi folyóiratot. Minden jelentős írónk és költőnk ír e lapba. Ezzel teszi Kisfaludy Pestet irodalmunk központjává, ettől az időtől tekinthető Pest a magyar szellemi élet centrumának. Az Auróra az irodalmi élet mozgatója lesz. A kezdő írók Kisfaludy- nái jelentkeznek, az író beérkezettségét az Aurórában megjelenő műve jelzi.

AZ AURÓRA azonban nemcsak az írókat serkenti munkára, igen erős a hatása a közéletre is. Nem kis része van abban, hogy — ha lassan is — megindul a reformkorszak építő munkája. Buz- gólkodása nyomán megindul Pesten a magyarosodás, a nemzeti n.yelv pártolása, az irodalom s/eretete. lelkesítő munkájának is szerepe von abban, hogy a tesredősből ébredni kezd a magyar, s „égve honért, bizton nézzen előre“ a jövőbe.

Kisfaludy az Aurórával olvasóközönséget teremt az irodalomnak. A múlt dicsőségét idéző tragédiával, a különböző társadalmi fclszegsége- ket, furcsaságokat, a nemesség idegenes, vagy ép. pen semmilyen, műveltségét bemutató vígjátékéival létrehozza a hatásos színpadi drámát és nézőközönséget teremt a színjátszásnak. így lesz előfutára annak a mozgalomnak, amely majd az é’ső pesti magyar színházat, a Nemzeti Színházai teremti meg.

1830. november 21-cn halt meg. Óriási tömeg kísérte koporsóját, hogy lerója tiszteletét és ■ háláját a nagy irodalomszervező, a magyar kultúra,,a magyar nyelv halhatatlan harcosa előtt, s egyszersmind hitet tegyen a nemzeti éiniakar.ás melleit.

Bacliát László

A T T I T HÍREI- Nagy érdeklődés ftiellett zajlott le a drámaismertetési sorozat első előadása Nyíregyházán. Galamb Gábor tartott; előadást Shakespeare-ről és a korabeli színház sajátosságáról. Az előadásban elsősorban a Hamlet került elemzésre, s szó került e rnű különböző rendezői felfogásáról s főleg a sokak által ismert Uamlet-íilmrői. A legközelebbi előadást Maliers Tartuífe című d rabjáról dr. Szilágyi Béla tartja február 18-án a klubban.

A Keletmagyarország kiadóhivatalának. kircl<Mtábttn láthatók azok a diafilmek és kiadványok, amelyek a. TTÍt megyei titkárságán (Gorkij mozi épület) mindenki számára megvásárolhatók. Így igen sok új mese diafilm kapható színes és fekete változatban, valamint megannyi tájfilm áll rendelkezésre, csakúgy, mint az Akvirium-Terrárlum.cz Élővilág, Természettudományi Közlöny, az Uránia-könyvek, s általában a Gondolat kiadó könyvei. Ezen' ívül kaphatók ugyanitt a szegedi TTIT irodalmi kiadványa, a Tiszafái , egyes számai is, ★

Ma, vasárpap délután 6 órakor a nemrég megalakult Zenebarátok Köre nyilvános klubhangversenyt rendez. Ezen fellép a debreceni fúvós trió, valamint Straky Tibor és Marssó József, a

zeneiskola két művésztanára. An klubest további részében mikro-Ö lemezek kerülnek bemutatásra □ Vendégeket is szívesen látnak. H

★ Q

A megyei szervezet közgyűlésen

előrelátna'ólig március közepén^ kerül lebonyolításra. Addig raía-H mennyi szakosztály meglartjcü

szakosztály gyűlését, az el lökségQ állal mégha árazott időben, g

* □

Schubert-estet rendez-jJ nek a klubban február IG-án, va p sárnap délu'án. Ezen dr. Hankis- O János, egyetemi tanár tart élő Q adást, s a Schubert müveké p AgJné Bocskav Ibolya és Strai';, □ Tibor művészek adják elő. Q

Oláh Lásslfí

jfy[ ^ negyvenháromban, abban a kis faluban hallottam emlegetni „mángorlás" tizenötödikét, ahol akkor kezdtem tani- tóai. Igaz, suttyomban, , meri különben, mintha valami szégyenteljes dolog lett volna. Nem hozakodtak elő vele soha. A férfiak csak nyakig veresedtek, ha a kontyosa elszólta magat és vetettek rájuk olyan ' tekintetet, melytől elillant a lefetyelő kedvük.

Igencsak megéhezett bennem a kíváncsiság, hogy a kackiás keresztelő eredetét közelebbről megismerjem: Végre a kurátor mondta el. nagy titokzatosan:

♦

~ Azzal kezdődött, hogy Lesz és Mos népe Cefettül összehara- gudtak. Négy éve annak, hogy a mosi mén elkóstált, s gyalázia a búzáinkat sorra. Szabó sógorom, a bíró rárlpakodott a korcsma előtt álló legényekre: „Békásaim!... lúra, de ízibe! Lássuk: melyikőtök veszi lógóra a bitangot?!" Kisvártatvást hóztáknagy riadalommal. Morogtunk, pusmogtunk, hogy mitévők legyünk, mert sürvest elkádorgott a moslak jószága. Keresni meg nagy ritkán keresték, vagy sqkára értek hozzánk, hiszen széles a puszta. Azidöben költözött ide egy csenzár. Beriősült. Kutya tréfakedvelő ember volt. Azt mondja a sógornak: „Bíró uram. holnap vásár lesz Nátún. Ha gyövök hazafelé a mosi kiserdőben várjon egy legény. Hozza az magával a mént. Kitérek Mosra, oszt Istók- úgyse, ne legyen többet jó vásárom, ha el nem adom a esődörtN Ügy lett és meg is tette! Eladta az! Méghozzá magának a bíró-í nak! Hogy hazajött, egy kuper-^ tóba becsomagolták paksus he-C lyett a pénzt, s lovaslegénnyelQ elküldték neki. Levél is votl vele.Q Abban meg kifigurázták, hogy neC nagyon csúszkáljon esteliden,U mert aki nappal sem ismeri megr. a jószágát, esthajnalán a »zérűs-E kertek alatt még a saját felesé-)* gét találja elcsábítani... ' C Hogy neveltem, csak leintett aC, pohárszünetben: r

— Tessen várni, mi lett ebbőíC — és folytatta. — A bíró sógort még napok múltán is érezte cd derekát a sok nevetéstől. Mi tnegE vele. Akkor esett a lédi rasár.g Azon már a környékbeliek se áll-Z ták mag, hogy oda ne kurjant-U sanak a mosi bírónak, akivelc mellesleg komák volnánk. Meg-E csipkedték gorombán szóval. LetfP ebből olyan kontra-bontra. mi-fc lyet ritkán lát az ember: cudart harag. A mosi rokonok még láto-j= gatni se gyöttek azidőtőlfogvást.c Innen se igen mehettek oda. £

— Két évvel ezelőtt — meséiig

tordbb, hogy pipára gyújtott,—C ránkfordult a rúd. Hej, hej... —d sóhajtott. — Volt itt az urada-g lomnál egy segédtiszt. Torkos úr.t Olyan ember, aki többet kapatos,E mint józan. Sírba vitte a végén £ megyúllcdt benne a pájinka. AC fene se tudóit rajta segíteni aE leventék fő retye-rutyája rolt-c Ha berúgott nekibőszü.lt, s íc-C szedte sorra a szenteket a fiúkra.h Rúgott-vágott, akár a cigány lo-[ ra a dögrováson. Ügy két liéttelL március tizenötödike előtt balí-y juk, hogy nagy dolog készüt Tár-n gyalfák a legények, de relünícO öregekkel is szót értett Torkosy úr... n

Nekiveselkedtünk a készülő-^ tűsnek Torkos úr csak peccege-C tett valami kitalálmányt, hogve Így meg úgy jobb lenne, hát már^ zajdult dologra a férfinép. Kiri-C comáztuk a községet csudamód Még a Csöbrös korcsmájáról seC feledkeztünk meg. A széljártaE udvar bejáratához diadalkaputjf csináltunk. Rámázoltuk irdatlanf nagy betűkkel, hogy „Isten ho C zottr ó

Híre ment rögvest az égés: C környéken, hogy a lesziek haza p fiúi érzelem tekintetében— ígic mondta fűnek-fának Torkos úr— d nem ismernek derekabbat ma q gvknáL „Izmosodik a tekinté □ Ivünk!" — hümmögte elégedd □ ten a bíró. Nem látott még olyas g felét. Tanító úr! Magam se, he□ csak azon a napon nem! A vén^ balog Bodnár, a vitéz, még a kooyel még hallani véltem harsogó visítást: „Piszkosak!... Disznók!... Vályú kell nektek? Mángorló!!!... Tizenötödike?!... Mángorlódé!*

— Na, de újból kezelésbe vett az

életem párja. Márta. Ahogy később megtudtam, egy levesszűrő kanállal. (Azt azonban sose tudtuk meg, kitől eredt ez az egész galiba!) Nem volt bizodalmám a dolog további meneteléhez, hát helyesebbnek láttam megkeresni az ajtót. Ott volt kutyavilág! Olyan szűk istenverte az a vacak, mint a garat. Mehettünk, már ahogy engedte. Megszorultunk pogányul! Őrölt bennünket pogá- nyul az asszonyok haragja. Nem számított: férjem, fiam, avagy egyik sem! Egy szó, mint száz,', még Torkos urat se kímélték.{

Akadt asszony, a sok közül, aki hazáig lazsnakolta...

Bizonyisten, napokon át nem néztünk egymásra! Szólni? Na, azt meg a kerek világért se tét-' te senki!

Negyednap dobolták, hogy falu-, gyűlés. Oda elmentünk, de kerültük egymás tekintetét. Szabó sógor, a bíró fenn állt a lépcsőn, s kegyetlenül .törölgetia homlokát. Vörös volt, mint a rák. „Na, tán csak nem beteg..." — gondoltam. Az volt. A guta kerülgette. Akkor derült ki, amikor szörnyűségesen elordította ma-. gát:

* Emberek!... emberek! — s elakadt a nagy lendület után. Mi meg álltunk, mintha az orrunkj vére eredt volna. Vártunk. Egy-j szerre nagyot hördült: „Gacsá sógor, olvassa! — és ellbém dobott egy levelet. — Olvassa han-' gosanF• Kivettem keservesen, mert remegett a kezem. Hát az állt benne, hogy a leszi bírónak minden jót kíván a mosi bíró a* „mángorlás" tizenötödikén megtartott. szép ünnepély után. Mi az?!... Mi?!... „Mángorlás?!!..."

■ zúdult fel a sokaság. „Az a szentháromságát !,k — üvöltötte fuldokolva a dühtől a bíró. „Ehun-e. és itt a többi is! Nála, Leszel. Űjház és sorra a környék! Mind rajiunk nevei! — És szórta a leveleket reszttető kézzel közibénk. Mi m.eg dobáltuk széjjel megveszekedve. — Emberek! Kigyelmetek tudják, hogy oda a tekintélye a falunak, s vele a miénk is! Ezt a, szégyent le nem vakarhatjuk magunkról!... Nem magunk vagyunk egészen hibásak asszonyainknak igazuk volt! A vakságunk mocskolt be bennünket és Torkos úr! Köszönjük, de ezentúl nem fogunk egy tálból cseresznyezni!... Gyalá-. sat... — Sose láttam a sógort sírni, de akkor könnyezett. ■— — Nagyapám Ivonvcd volt negyvennyolcba, és most úgy érzem, piintha a sírját mocskoltam volna be... Mint az állat..." —: Hideg szél fújdogált. de izzadtunk. Görnyedtek a hátak. Nehéz teher a szégyen! Nehezen folytatta: „Magunk hibaja-vétke, súlyát közösen érezzük maid. Viseljük cl emberséggel... Én. a bíró mondom: ne ügyeljen senki á gúnyolódásra sehol sem! Mert ha pataki évéoből lőcsöt c.kaezt, mindannyiunknak ártalmára lesz. Egy szót erről ne szóljon les'zi srái.’.'” És elmentünk mind. haza. Erős akarással, honi/ elfeledlel- jük az otlhovvalókkal clsöbbcst ezt a csúnya históriát...

A sógort azt másnoo behívatták. Rútul lemocikolták. amiért a Torkos úr tekintélyénk ártott a falu előtt...

+

Végére ért és hallgattunk sokáig szótlanul. Majd megtörte a csendet:

— Tanító úr! Elmondtam magának, da hallgason róla. Majd egyszer, ha messze kerül innen és évek múltán eszébe jut ez a mese, igazat ad nekem, hogy a magyar ember életében két átok van, s mindkettő meggyalázza: áz úr és a bor!

S ma is látom mennyire igaza volt. Két átka közül egy elveszett. de sorvasztja a másik. Óh, mennyi d ága bor! Kancsóban és pohárban gyöngyöző ital: arany- nyel vetekszik csillogása, vagy sötét, mint bíboron ez árny.

Szép temetője az emberségnek, örök tolvaja a lekinlcH/neli,