Kelet-Magyarország, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-17 / 14. szám
1058. JANUAR 17, PÉNTEK KELETMÁGTARORSZAG Fényképre kerülnek a hanyagok •* Mozgalom a társadalmi Tagron védelméért A fehérgyarmati járási tanács mozgalmat indított a társadalmi tulajdon fokozottabb védelme és megbecsülése érdekében. E mozgalom keretében egyéb módszerek mellett 5 fényképezőgépet is felhasználnak. A társadalmi tulajdont képező vagyontárgy ellenőrzése során fényképeket készítenek. Ezeket a felvételeket a leglátogatottabb helyeken kifüggesztik és egyidejűleg közlik az ellenőrzés során szerzett tapasztalatokat is. A járási tanácsnak ezzel az a célja, hogy a társadalmi vagyon példás kezelőit népszerűsítsék, Természetesen közhírré teszik a hanyag vagyonkezelők és a közvagyon elherdálóinak nevét is, akik nagyon is rászolgálnak a közvélemény kemény bírálatára és megvetésére. Erre nyilván az adott alkalmat, hegy a járás területén nem egy községben látható elhanyagolt állami épület, rendetlen tanács- udvar, vagy egyéb elhagyatott társadalmi vagyontárgy, főleg olyanok, amelyek a korábban feloszlott termelőszövetkezetektől kerültek tanácsi kezelésbe. Kíváncsian várjuk a mozgalom első eredményeit. Nyírbátori növényolaj Bécsben Jö volt a megye idei napraforgótermése. A szokottnál nagyobb ütemű termelés folyik » Nyírbátori Olajipari Vállalatnál is. A januári első dekádban például 87 vagui termény érkezeti be a telepre és ebből több mint 54 vagon feldolgozása történt meg. A feldolgozott mennyiség egyrésze, 60 tonna — exportálásra került, melyei már el is küldtek Récsbe. Érdemes erről a burgonyapanamáról még egyszer beszélni. Időszerűsége sem szenved csorbát, hisz’ a napokban készült el a 32 oldalas vádirat az utóbbi évek „legelőkelőbb” bűnperéről. Ebből a vádiratból, amelynek harmincnégy főszereplője és egy tucat mellékszereplője van, megtudhatunk egy-két dolgot a Péter- féle milliós . burgonyapanamáról. a „liolt JelkeK“: 73 vagan krumpli Ügy kezdődött ez az ügy. mint - Gogol: „Holt lelkek“ című regé- j nyében, ahol - az élelmes. Csicsi- ;kov a temető fejfáiról másolta le ! a halott jobbágyok neveit, s egy- egy földbirtokosnak, jő pénzért ' eladta a holt lelkeket, mintha j azok eleven, élő testek lennének. ! Itt ugyan más volt a helyzet, ' de azért van némi hasonlatosság, í Ennél az ügynél, amint ez' sajt„Megfordítva is álljon az igazmondás.,. \" Őszintén az udvarias kiszolgálásról A pincér megpihen egy * percre. Leül, térdére teríti « szalvétát és jólesően pillant végig a néhány vendégen.., Hát igen, ez is megeshet manapság: pihen a pincér. Hiába, vége az ünnepeknek és „beszökött” az uborkaszezon az éttermekbe és tart egészen farsangig. És ahogy innen, a nyíregyházi. Kossuth-étterem egyik félreeső asztalától jobban megfigyelhetem Béni bácsit, városunk egyik legrégibb pincérét, egy ilyen nyu- godtabb percében, önkéntelenül is felvillan előttem a „rrag,y hajrá” néhány képe. Akkor Béni bácsinak bizony nem volt perc megnyugvása sem. És hajnali kettő után amikor ismét civilt ölthetett, fáradtan törölte le arcáról a gyöngyöző verejtek- oseppeket... Hej, de kevesen látják a pincérnek ezt a mozdulatát Mert h* látnák, talán kevesebb lenne a pincért sértő szó j több lenne az érdemleges megbecsülés... Mivel nincs nagy forgalom — és ráér a pincér is — nézzünk szét ezen a területen. Szóljunk bátran és őszintén a nyíregyházi „magyaros vendéglátásról”, a Vendéglátó udvariasságáról. Elöljáróban talán hadd álljon itt tfgy his pesti »emlék“ P őleg azok. figyeljenek most, akik így vélekednek: „Azért a pénzért jobban is mozoghatnak!” Még a múlt évben hccta úgy a sors, hogy Pesten jártam és a barátom meghívott az egyik presszóba egy feketére. Szokatlan gyorsan megkaptuk a két duplát és a fizetésre is hamar sor került. — Héthúsz — mondta a pincér és füle mellé bigyesztette ceruzáját. Tízessel fizettünk. Aztán váriunk. A pincér tárcába tette a pénzt és indult el. Barátom — pesti lévén — lázba jött: — Mester és ami visszajár...? A pincér nem zavartatta magát és egyenes válasszal „terített le” bennünket. — Na és a borravaló...? Egymásra néztünk és úgy éreztük abban a pillanatán, hogy nagyon utálatosak lehetünk mi ketten... Hát így történt Pesten. De nézzünk csak szét: mi a helyzet a gyorsaság cs a pénz körüL itt Nyíregyházán? Vidéki vonás A J eg kell mondani: a nyírégy • házi Vendéglátó kiszolgálói szerényebbek. És ez helyes is. Am van ennek a szerénységnek egy hátulütője ií, s ez a lassúságban mutatkozik meg. Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy városunkban kevés az étterem, s hogy a szezonban — a forgalmas napokon — igen sok a szórakozni akaró. Ilyenkor történik meg aztán, hogy — ■ őszintén szólva — a guta ütögeti a vendéget, míg egy pohár világos az asztalára kerül. És egy másik vidéki sajátosság: a végén mégis engesztelve böki oda a vendég a felszolgálónak: „A többi a magáé”. Igen. a borravaló. Itt az ország félreeső részén sem múlt még el a borravaló kora. Egyesek tatán hivalkodásképpen, mások meg lcötözködés alapjául „szégyenük tartani tenyerüket a fillérekért”. Ha meg már így áll a helyzet, nem nagy fáradság tudatni a »zomszed asztalnál ülőkkel, hogy: halljátok ti is, én borravalót adtam. Egy azárt biztos, és ez megnyugtató: a mi pincéreink nem követelik ki. Van rendes fizetésük és 5k nem nagyon szeretik ha a hátuk mögött ezt súgják a vendégek: ..-ízért a pénzért...“ TV -m lenne ésszerű kendőzni a dolgot: a ..mellékes” itt vidéken is „összejön” havonta. Ezért elsősorban a vendégek a felelősek. Hanem érdemes benézni a kulisszák mögé. Nem árt eev kis statisztika, melynek segítségével meggvSződhetünk arról, ho-n- mennvft de1 gaznak, fáradoznak a ven-',iv,átó dolgozói . azéri a nénzért” — míg mások élvezettel szívják a cigarettát. Pro saseős lány: Forsalmas .lapon általában 1000—1200 fékeiét készít el. Kiegészítésként: egy dupla megfőzéséhez négyszer kell lehúzni a presszókart. A szorzat: 4.5—5 ezer húzás — egy karral. Csapos: Naponta 200 féld érit, 1500—1000 pohár sört, félhektó legágyat” a viszaéléseknek, csalásoknak. Különösen ha tisztában vagyunk azzal, hogy a vállalatnál soha nem egyeztették & főkönyvelési osztály által vezetett főkönyv és a burgonyaosztály által vezetett burgonyakönyv adatait. így alapozták meg visszaélésüket a panama főcinkosa r, összejátszottak a szövetkezeti felvásárlókkal, hamis okmányokat, állítottak ki olyan burgonya tömegéről, amelyet fel sem vásároltak. A központba küldött összesítő után a „felső lépcső” sorra utalta ki a nagyobbnál nagyobb összegeket, melyen testvériesen megosztoztak a bűn.per részesei. Miközben egymás után sorakoztak papírra a máriapócsr, balkányi, anarcsi, dombrádi, oro- si, gégényi, napkori, tiszalöki és mándoki dolgozó parasztok nevei, a soha át nem adott burgonya mázsái és a parasztoknak soha ki nem fizetett sokezer forint. Ezzel a bevált és biztosnak vélt „munkamódszerrel" behálózták a megyét és egymillió 120 ezer forinttal károsították meg népgazdaságunkat. Az elsőrendű vádiéit ítélete önmaga felett í És most a debreceni megye* bíróság asztalán fekszik a nyíregyházi megyei ügyészség vád-’ irata, amely részletesen magába foglalja Török Pál és társai bűn- ügyét, melyet társadalmi tulaj -' dón sérelmére ismételten és bűn- szövetkezetben követtel! el, különösen nagy kárt okozó csalás ee egyéb bűntettek formájában. — • j Tudni kell még azt is, hegy a bűnper főszereplője, Péter KÁ roly időközben öngyilkosságot 'követett el és így a bűnper első rendű vádlottja Török Pál ee a. | többiek, Járási László, Boros Mi hály, Törő László, Sinka László j Hetei Ferenc, Hozóik László, Hó- dós János, Papp Ferenc és még1 j 3okan mások, Rz ellenőrzés etmsisszféí nem bűnösök?? Bizonyára többen érthetetienu. csapják össze kezüket, amint ismerkednek a per tényadataival s azok okaival. Hogyan történhetett, hisz sokak szemeláttára loptak ki százezreket a népgazdaság zsebéből! Megfejthető a titok: t milliós érték elfecsérlésére egye-: bek között a iaza ellenőrzés nyújtott csábító alkalmat. A népi tulajdon eiherdklóinak bűnpere elé nagy érdeklődéssel néz a megye lakossága és azzal a határozott szándékkal várja a márciusban Debrecenben sorra kerülő tárgyalást, hogy a milliós burgonyapanama valamennyi jogtalan haszonélvezője bűn* arányában megkapja szigorú büntetését. P. G. bort, 300—400 liter szódát ad ki; a pult mögül. ; Pincér: Már korábban, leje-j gyezték a naponta “ lerótt' kiío-’J métereket. } Ezek láttán feltétlenül elgon-1 doikodik az ember, és fejfcólin-1 lássál helyesli a felszolgálók ké-1 ’ rését. Mert mi is csak ez a 1 t ' « kérés? .......... II F gy fogalmazzék meg ezt a; 1 nyíregyházi „Béni bá-< esik”: ; Van egy régi plrícéí” ig'ázöioh- « das: „Annyi megbecsülést aj vendégeknek, amennyit - önma- j gadnak megkívánsz”. Vajon nem] lenne-e heiyes, ha egyszer,márj 'megfordítva is állná a tétel —j a vendégek részéről: „Annyi? megbecrülést a pincérnek, mint? amennyit magadnak megkí-< vánsz.” j Nem, nem lehet már ez kérés] a mi társadalmunkban. Ez a< legminimálisabb követelmény,] amit teljesítenünk kell pincá-j reinkkel szemben. Nagyobb] , megbecsüléssel oszlassuk cl aj tévhitet. Azt, hogy ’mindig csak 1 a vendégnek van igaza és a] pincérek rr.a is alárendelt sze-J repet töltenek be társadal-1 markban. Végre viselkedésünk-? kel és megbecsülésünkkel fe-í jezzük ki pincéreink felé, hogvj ők már nem megalázó munkát? végeznek— úgy mint' á múlt-] ban. 'Küzdőtárjak ők is. Olya-? nők, akik ha alkalom adódik ? szeretnek és íüdriák múlatni. —? Ért eévidként iaruár 23-án bi-j zonyítjék , be: ekkor kerül meg-• rendezés, c a nyíregyházi * 4 pineérbál ♦ ♦ A hagyományos render, vény ] puszta megtartása is már» jele a megbecsülésnek, A lázas» készülődés 6 a vezető szervek} gondoskodása mind azt biz'-} nyitják: egyre jobbén kezdik} megbecsülni g verdézlátő dől go-} zóit. Már előre kíváncsiak va-J pvtmk. hogy mennyire, érvénye-1 sül ma'd a szakmán bolü’i ősz-} szetartás. Reméljük, nem csőr « getik majd a poharakat az ek-} kor vendégpinőének. Elponyáro 1 együtt éreznek majd a. felszol-J gólokkal,.. i Ha így iesz. ha nem: jó mu-1 látást kívánunk! .. | (— angyal •), hető i?, burgonyák helyettesítették a hclt lelkeket. Hetvenháronr vagonnal adtak ti, mielőtt me; felvásárolták volna az „élelmes’ emberek. Péter Károly, Töröl Pál és társai aztán az összeget.. De vegyük- csak sorjában! 3 titokzatos burgonyaköiw Aki valaha járt már ilyen burgonyafelvásárló telepen, láthatta hogy , a burgonyáról, amelyet a felvásárló, átvesz, mérlegelési jegyet állítanak ki. Ebbe szoktál bejegyezni többek között a burgonya fajtáját, mennyiségét, i termelő és az átvevő aláírását. A dolog azzal folytatódik, hogy < mérlegelési jegy után — rendszerint az adminisztrátor —• három példányú vételijegyet állí ki: egyik példányát átadja a termelőnek, a másikat a felvásárlónak, a harmadikat pedig a hét összesítővel megküldi Nyíregyházára a Mezőgazdasági Termékeket Értékesítő Szövetkezeti Központ burgonyaosztályának. Ilyenformán el is érkeztünk £ legmagasabb lépcsőhöz. Ez alkalommal ugyanis nem lentről megyünk felfelé, hanem fordítva Mint említettük, ide futnak be í heti összesítők, sorsukat aztán itl tetézik a továbbiakban. De figyeljük csak, hogyan? Futólag | pillantsunk a burgonyakönyvri - Is, melyet Péter Károly, a búr- ;gonyaosztály adminisztrációs csoportjának vezetője és beosztottja ;Török Pál kezelt. Ez tulajdon- .képpen nyilvántartás lett volna ; amely szövetkezetek szerint tar- ;talmazta a felvásárlás és az érté- ; kesítés adatait. Csak az volt i ; hibája, hogy nem összefűzött számozott, hitelesített könyv volt hanem betétlapok összessége Imelyből az egyes lapokat minder további nélkül el- lehetett távolítani. Ennyit a könyvről. - R „felső lépcső“ De miként ügyködött a központban a „felső lépcső”? Hát először is jól szétnéztek maguk körül, és "kiismertek, hogy igen csak hadilábon áll az elszámolt»- tás és az ellenőrzés a víÉK-nél A burgenyaosztály ügyi n elszámoltatta a szövetkezeteket, ' de nem támaszkodott a könyvelés adataira, nem szerezte be például: vi MÉK nyújtott-e be .nkasszót, vagy nem, egveztette-e a könyvelés adatait a burgonyakönyv adataival? Ilyenképpen a szövetkezet mutatott okmányokat, vételi- jegy-összesítőkeí, árukisérő-je- gyeket és ez teljesen elegendő volt a központ illetékeseinek, pillanatok alatt jóváírták az összeget. Miért ment minden ilyen simán? Egymillió-százhúszezer a „bevétel’* A kérdésre ezután bizonyára nem nehéz megtalálni a választ. Az ellenőrzés hiánya vetett „me4mi volt, és ami jön... • JANUÁRI TEADÉLUTÁN — } SZILVESZTERI MŰSORRAL ♦ ? A napokban Nyírtass községiben nagysikerű teadélutánt ren- *deztek az iskolások. A számtan♦ szakkör lelkes tagjai — Bárdi Ist• ván tanár irányításával — vidám • műsorral szórakoztatták a meghí- J rótt vendégeket, míg az ügyeske- tsű lányok ízes teát tálaltak fel. Az í estébe nyúló tsadélután utolsó * akkordja a tombolasorsolás volt. ♦A jólsikerült rendezvény után re- tmélhelőleg újra fellendül a kul- rtvrális élet Nyírtass községben. burgonyapaiiamáről FARSANG A SÓSTÖN Evek óta nagysikerű farsangi mulatságok rendez a Sóstól Fürdő és Üdülő Vállalat. .Az idén február 13-án, szombaton este rendezik meg a farsangi mulatságot. A mostani farsang érdekessége lesz, hogy a szálló összes helységében jelmezbálra kerül sor. Lehet készíteni az érdekes jelmezeket, versenyre is kilátás van. Mén: esirsxer a milliós szabolcsi