Kelet-Magyarország, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-29 / 24. szám

1958. JANÜÄK 29. SZERDA KELET MAG VAUOKSZAG s As országgyűlés tegnapi ülése fFotytatáö as 1. oldalról) A továbbiakban a katolikus békemozgaiom, az Opus Pads te­vékenységéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy az Opus Pa­ds az Országos Béketanács révén a Béke-Világtanácshoz tartozik, annak irányvonalát követi, prog­ramját valósítja meg. A papság örül annak, hogy megjavult a vi­szony az állam és egyházunk kö­rött. örül, hogy minden gátlástól •mentesen, elveinek feladása és hi­vatásának legkisebb sérelme nél­kül védelmezheti a békét. Tisza József hozzászólásában el­mondotta, hogy az elmúlt 14 hó­nap falun is kemény küzdelem időszaka volt a haladó erők és a dolgozó nép ellenségei között. Eb­ben a küzdelemben dolgozó pa­rasztságunk jól vizsgázott, bebizo­nyította, hogy nem kívánja vissza a múltat, megérti a ma feladatait, s építeni akarja a jövőt. Ennek egyik jele az a bizakodó hangulat is, amellyel a falvakban minde­nütt találkozni lehet. A termelőszövetkezetek tagsá­ga ma jobban él, mint azelőtt bármelyik évben. A tagság érzi, hogy a kormány helyes mezőgazdasági politikája ré­vén igazi gazdájává válik szövetkeze tének. Az egyéni parasztok munkájáról szólva megállapította, hogy a fal­vaknak ezek a dolgozói is bizton­ságosabban. nyugodtabban végzik munkájukat, abban a meggyőző­désben. hogy a párt és a kormány támogatja őket terméshozamaik növelésébe.,, a magasabb életszín­vonal elérésében. A továbbiakban megemlített né­hány hiányosságot, amelyek a ter­melőszövetkezeti gazdálkodásban ez idő szerint fennállanak. Ilyen például az, hogy bár a tsz-ek je­lentős előrehaladást értek el a nö­vénytermelésben, de ugyanez már nem mondható el a tsz-ek állatte­nyésztésére, különösen a szarvas­marhatenyésztésre. Ha ezen sürgő­sen nem változtatnak, akadálya lehet a növénytermelés további fejlesztésének Is, visszavetheti a közös gazdaságokat, mert csök­kenti jövedelmezőségüket. A tíz­eknek a kormány jelentős támo­gatása mellett saját maguknak - is törekedni kell az állattenyésztés megjavítására. Ezt kívánja a nép­gazdaság érdeke is. Ezután az elnök szünetet rendelt el. Kádár Jáuos eWtárs válasza a vita felszólalóinak Szünet után Kádár János, a Mi­nisztertanács elnöke válaszolt a vitában elhangzottakra. — Tisztelt országgyűlés! Első­sorban azokra a megállapításokra térek ki, amelyek a kormány munkájának lényegét érintették. Az országgyűlés vitájából is vilá­gosan kitűnik, — és ez az utóbb! hónapokban sokféle formában is -kifejeződött, hogy a széles töme­gek a kormány politikájában nagyra értékelik azt. hogy ez a po- f.itika nyílt és világos — kezdte beszédét, majd így folytatta: — Nemrégiben részt vettünk Moszkvában a szocialista és más országok kommunista és munkás­pártjainak két értekezletén. Kü­lönösen a második értekezleten, ahol valamennyi világrész úgy­szólván minden kommunista és munkáspártja részt vett — a íel- Kzólálók sorra, rendre elmondták, hogy abban az időszakban, amikor a haladáshoz való viszony közpon­ti kérdése világméreteidben a ma­gyar kérdésben való állásfoglalás volt. az emberek mindenütt fél­tették a kérdést a haladást kép­viselő pártoknak: mi a helyzet Magyarországon és hogyan fosai­nak állást irányukban? Az egész világon minden haladó párt meg­vívta a maga csatáját ebben a kér­désben. Minden országban össze­csaptak a haladás és a reakció erői. Az említett tanácskozáson nemcsak az tűnt ki. hogy a hala­dás erői világszerte egységesen szolidaritást vállaltak a forradalmi munkás-paraszt kormánnyal és annak harcával, hanem az is ki­tűnt. hogy az egyes pártok közül azok növelték leggyorsabban saját erőiket, amelyek a legkorábban és a íeghatározartabban elftél'ék 'a magyar nép elleni reakciós és im­perialista támadást és szolidári­saknak jelentették ki magukat a magyar forradalmi munkás-pa­raszt kormánnyal. (Ügy van. Ügy van?) — Azt, hogy ki hogyan viszo­nyul a haladáshoz. alapvetően meghatározza korunkban hogyan •iszonyul a Szovjetunióhoz, a rzevjet néphez, annak törekvése’- ' ez. (Nagy taps.) Ami minket il­az élet bizonyította be, hogy helyesen jártunk el, amikor állásfoglalásunkat nem rejte­gettük, hanem nyíltan képvi­seltük. A tömegek a nyílt szét megértették és csatlakoz­tak állásfoglalásunkhoz A felszólalókkal egyetértve val­lom: kormányunk politikájának ereje abban is rejlik, hogy a tö­megekkel együtt harcolt és egyiit* cselekedett. A munkás- és paraszt tömegek állásfoglalása és munká­ja mellett gazdasági és politikai eredményeinkben, a politikai kon­szolidáció eredményeiben is kiie. iezésre jut természetesen az értel­miségi dolgozó tömegek állásfog­lalása és munkája is. Az értelmi­ség pozitív állásfoglalása nélkül nem lehetséges sem alkotó mun­ka. sem termelő munka. S ami­kor mi. mint rágalmat visszauta­sítjuk áz olyan állítást, amely az értelmiséget egészében, vagy an­nak egy kategóriáját reakciósnak akarja beállítani, akkor az a mély meggyőződés beszél belőlünk, hogy m értelmiség pozitív állás­foglalása nélkül nem képzel­hető el az alkotó munka és a szocialista társadalom felépí­tése sem (taps). Számítunk az értelmiségre és nyugodtan mondhatjuk, hogy nem fogunk csalódni számítá­sunkban. (Taps.) — A kormány tevékenységének egyik erényeként ismerik el a kö­vetkezetességet — és azt hiszem joggal. A tömegeknek a legelső és legelemibb követelése a vezetés­sel szemben az. hogy a vezetés mondja meg értelmesen, hogy mit akar. (Ügy van!) Azt vagy helyes­lik és akkor támogatják, vagy nem helyeslik és akkor tartózkodnak, esetleg küzdenek ellene. De min­denképpen jó tudni azt. hogy a ve­zetés mit akar. Az élmúlt évek­ben demokratikus erőink számára többek között az éles kanyarok je­lentettek vészes betegséget, mert sem a szolidáris tömegek, ame­lyek természetesen az ország túl­nyomó többségét teszik ki. sem az ingadozó tömegek nem tudták, hogy végül' is mit kívánnak tőlük. Immár 15 hónapja — amely sok tekintetben történelmi időszak hazánk és népünk életében — az emberek vilá­gosabban látnak, tudják, hogy mit akar a vezetés. Megmondja, mit akar. A kor­mányzásnak ezt a következe­tes erényét meg is keli őrizni. ~ Van bíráló észrevétel is a kormány tevékenységével kapcso­latban, ez már finomabb árnyala­tokat érint. Gyakran beszélgettünk különböző csoportokhoz tartozó emberekkel, akik egyes kérdések­ben egyetértenek velünk, más kér. désekben nem. és akik néha azt mondják: amit fent mondanak, az­zal mi egyet is értünk, de az lent nem mindig úgy néz ki! Tényleg hiba, ha valami másképp hang­zik el fent és másképp megy lent. Azt hiszem nem leltet azt monda­ni. hogy a párt Központi Bizottsá­ga, a kormány, az Elnöki Tanács mást mond, mint lent a végrehaj­tó' szervek. Tehetséges. hogy ! egyes esetekben a végrehaitás menetében kicsit gyengül a helyes vonal. Ez — sajnos — a dolgok természetében rejlik. Ha egy ha­tározóit döntést több áttételen ke­resztül kell végrehajtani, termé­szetes, hogy bizonyos mértékig gyengül. De azoktól, akik ezt pa­nasz tárgyává teszik, kérjük és elvárjuk, hogy gondolják jobban végig a dolgot. Erről a kérdésről például Münnich elvtárssal együtt beszélgettünk a közelmúltban a Tudományos Akadémia vezetőivel. A több órás. nagyon baráti be­szélgetésen kiderült, hogy mind. azokban a kérdésekben egyetértés van. amelyek a kormány és a Tu­dományos Akadémia alapvető te­vékenységét. közös tevékenységét illetik. A végén ott is előjöttek az­zal: milyen jó volna, ha az, amit a kormány vezetői mondanak, lent is így lenne. Erre azt kérdeztem az illető tudós barátunktól: mi is egyetértünk azzal, amit ők mon­danak nekünk a tudósok, a tudo­mányos kutatók állásfoglalásáról De tegvék a szívükre a kezüket, és mondják meg. hogy az ő vonalu­kon lejjebb pontosan úgy érvé­nyesül-e minden, hogy ők mond­ják (derültség.) A kormánynak )#, de ásók­nak is, akik e*t A kormányon reklamálják, a magúk vona­lán gondoskodniuk kelt ar­ról, hogy lefelé Is úgy men­jen minden, mint — ahogy ők hangoztatják — pozitív formában nálunk, fent. i A továbbiakban az életszínvo­nal egyes kérdéseiről beszélt Ká­dár János. Többek között ezeket mondotta: —- Az életszínvonalat illetően idei munkánk arra irányul — és erről a kormány jelentése világo­san beszél, hogy félreértés ne le­gyen, — hogy megszilárdítsuk az 1957 decemberére elért nívót, és ' a termelés vonalán megteremtsük annak feltételeit, hogy később új­ra előre tudjunk menni. Nyugod­tan állok oda bármely munkás­kollektíva elé, vagy akármelyik dolgozó közösség elé és felteszem a kérdést: akkor jár-e el becsü­letesen és a dolgozók érdekében a kormány, ha azt mondja, hogy most a megszilárdítás esztendejé­hez fogunk hozzá, vagy ha fele­lőtlenül azt mondja: tegyünk újabb emelést, mielőtt annak reá­lis feltételei megvolnának. Biztos vagyok benne, hogy minden be­csületes dolgozó, aki valóban szem előtt tartja saját érdekeit, azt válaszolná: szilárdítsuk és csak akkor menjünk előre, ha megteremtettük annak feltételeit. — Most egy különálló kérdéssel is szeretnék foglalkozni. Egyik képviselőtársunk állapította meg, hogy az újságok munkája is kö­zelebb került a valósághoz. Ami az újságokat illeti: véleményünk szerint a lapok általános tevé­kenysége, összehasonlítva mond­juk az elmúlt év első hónapjai­val — 1956 októberéről és novem­beréről nem beszélünk — nagyon sokat javult! Vannak azonban hiányosságok és lazaságok. Az újságírói hivatást és az újságok tevékenységét mi igen nagyra ér­tékeljük. Rendkívül nagy szere­pük van a közvélemény formálá­sában. Kérjük az újságíróktól, járjanak el nagyobb felelősség­gel. Kérjük tőlük, hogy ők leg­alább annyira tiszteljék saját hi­vatásukat, mint ahogy mi tisztel­jük. Rögtön megemlítek egy kér­dést, amely ezzel összefügg, bár alapjában véve egész mást érint. Peskó elvtársnő beszélt arról a nagy és nehéz feladatról, amely a pedagógusokra hárul a jellem- nevelésben és az erkölcsnevelés­ben. Mindjárt megszeretném mondani, hogy — legalább is, ami engem személy szerint illet — egyáltalán nem értek egyet a , Hétfői Hírek”-nek azzal a cik­kével, amely egy iskoláslány tra­gikus esetével kapcsolatban olyan elméletet fejt ki, ami nem válik a köz javára. (Parragi György: Bocsánatot kérek...) ■— Előbb megvitatjuk, majd ak­kor megmondja. (Derültség.) — Maguk a cikkben kifejtették vé­leményüket, most én vagyok so­ron. (Derültség és taps.) — Mi van ebben a cikkben? Egy tragikus eseményhez kapcso­lódik. Mindig tragikus, ha egy sarjadó fiatal emberélet önmagát elpusztítja. Hogy ennek mi volt az oka, senki sem tudja, soha nem is fogja megtudni, mert nem mondta meg. Feltételezésekből indulnak ki és a következtetést odáig vezetik, hogy ennek a gyermeknek haláláért az a tanár felelős, aki intőt küldött a szülők­nek, mert a gyermek az isko­lai foglalkozás helyett moziba ment. Szerintem ez igazságtalan megtámadása általában azoknak a pedagógusoknak, akik nagyon nehéz körülmények között vég­zik munkájukat. Igen lírai hú­rokat pengetnek, amikor azt mondják, hogy ez a kislány nem bírta elviselni, hogy intőt vitt haza szüleinek, mért nagyon sze­rette az édesanyját. Sajnos, ser­dülő gyermekek között mindig elő szoktak fordulni ilyesfajta tragé­diák. De ha már serdülő gyer­mekről van szó, az ne csak úgy tisztelje és szeresse az édesany­ját, hogy nem akar neki kelle­metlen estét csinálni egy intővel, — mert isko'ai foglalkozás ce- lyetl moziba ment, — hanem ügy tisztelje, hogy iskolai foglalkozás helyett ne menjen a moziba. (He­lyeslés és taps.) Felkiáltások: (Ügy van!) Szeretnénk, ha a közvéle­mény formálóinak oiy fontos tényezői, mint a sajtó mun­katársai, támogatnák azt az általános törekvést, és erőfe­szítést, amelyre szerintünk magának *s ifjúságnak min­denki másnál jobban szüksé­ge van. Ezután egyes tudományos kér­désekről szólt. — Előfordul — mondotta többek között, — hogy a tudósok hozzáfognak egy tudo­mányos probléma feldolgozásához és a reális élettől elvonatkoztatva, teoretikusan dolgozzák ki a té­mát és azt mondják, hogy ezt így és így kell megvalósítani. Aztán jön a gyakorlat. Körülnézünk, s lehet hogy azt az ideát úgy, aho­gyan ők elképzelik a Szovjetunió a maga adottságaival meg tudná valósítani, esetleg az Egyesült Államok is — kivéve ha a szput- nyikról van szó. (Derültség) De a mi viszonyaink között azt az ideális megoldást nem tudjuk végrehajtani. Bűn volna a tudó­soknak és a tudományos kuta­tóknak a földöncsúszást ajánlani. De nagyon kérjük, hogy kapcsol­ják össze a kettőt: törekedjenek az ideálisra, de soha ne szakadjanak cl a reá­listól. És akkor olyant fognak alkotni., — és nem keveset al­kottak is a magyar tudomá­nyos élet dolgozói az utóbbi esztendőkben — ami javára válik a népnek, a hazának ( és büszke lehet rá a magyar tudomány K. A továbbiakban feltette a kér­dést, hogy a tudományos élet munkásainak, általában az értel­miségnek, jobb-e a helyzete — most, a népi demokráciában, mint a Iíorthy-világban volt? "Nyugodt lélekkel adhatjuk erre a következő választ: ami az értel­miség tömegeinek alsó és kö­zépső részét illeti — és ez a fő­tömeg — a népi demokrácia vi­szonyai között feltétlenül jobban él, mert megszűnt az a fajta ér­telmiségi munkanélküliség, az a megalázás stb., ami 15—20 évvel ezelőtt várt egy fiatal értelmi­ségire, mielőtt pályáját megkezd­hette volna. Tehát az értelmiség tó tömege * í népi demokrácia viszonyai között jobban él. I Ka az értelmiség legfelsőbb és kiváltságos csoportját — nem is rétegét — nézzük, akkor lehet mondani, hogy közülük jónéhány- nak a régi világban jobb volt ar, anyagi helyzete, mint ma. Ha az a magas képzettségű és nagytu­dású értelmiségi kimegy a falura, ás látja ott «zokat a már-már villának tűnő házacskákat, ame­lyeket tízezerszámra, sőt lehet mondani szézezerszámra építettek a felszabadulás óta, akkor lát­hatja, hogy az azelőtt emberileg megalázott, nyomorgó fa’usi dol­gozó most ember, méghozzá tisz­tességesen és jó! élő ember. Hát mindez nem javítja meg az ő éj­szakai nyugalmát? H'szen az 6 munkája is benne van mind­ebben az eredményben. Ami oedig a villát, meg az autót illeti, nálunk nem elv az, hogy ne legyen viháia és ne le­gyen autóba. N°k(!nk most pár­millió ember életét kellett fel­emelni és bizonyos, hogy nénünk még nem tud egészen kiváltsá­gos dolgokat nyújtani, de fog nyújtani!-r Dinnyés képviselőtársunk igen éles és bár néhol tréfás, de nagyon komoly szavakkal jelle­mezte a mi — hát olyan érte­lemben a mienk, hogy magyar — emigrációnk helyzetét. Azt hi­szem, hogy az emigrációt alapjá ­ban két részre oszthatjuk. Elő­ször vannak az emigrációból élők, aztán vannak az emigrációban élők. Azok, akik az emigrációból élnek, nem különösen érdekelnek: minket, mert tőlük soha- sem fog bocsánatot kérni a haza. (Helyes­lés.) Ha arról van szó, hogy Varga Béla örökös elnök legyen valamilyen kinti bizottságban, akkor mindjárt ajánlani kellene, hogy trónörököst is keressenek, mert nagyon sokáig kell még an­nak a bizottságnak működnie, (Derültség és taps.) Ha csak le nem mondanak a hazával szem benálló ellenséges pozíciójukról. és ők nem jönnek bűnbocsánatér' a hazához (Helyeslés és taps). Ami pedig a megzavarodottsá* gukban 1956 végén innen kiszö­kött embereket illeti, őszintén meg kell mondani, mi ezeket az embereket nagyon sajnáljuk. Tö­megükben nem bűnösök, és lehet ’átni rajtuk, hogy ismerve „az- a bizonyos paradicsomot*4 — né­melyik -az élete árán is törek­szik haza. Nem is egy olyan eset volt. hogy — mivel nem ju­tott legális okmányokhoz — most ford'tva csinálja: átszökik a ha­táron és jelentkezik a határőr ségnél, hogy: itt vagvok, megjöt­tem, igazítsanak el. Mi azon va­gyuk. hogy az ilyenfajta embe­rek megtalálják útjukat haza­felé. ­— Máté János képviselő űr fel­szólalásával — mondhatom — tel­jes egészében egyetértek. Ezzel kapcsolatban szeretnék utalni arra a gondolatra, amit a Haza­fias Népfront Országos Tanácsé nak ülésén már érintettem: Jó a mindennapi együttműködés, leg­alább is a kormány és a püspöki kar viszonylatában. Mi arra tö­rekszünk, hogy az élet menetében keletkező ellentmondásokat és nézeteltéréseket beszéljük meg. tárgyaljuk meg, vitassuk meg, és végül valamiféle döntésre jus­sunk. .Ez jó és hasznos dolog. De az állam, és az egyház viszonyá­ban az állam és az egyház együtt­működésében, véleményünk sze­rint, tartósabb elvi alapra is szűk ség volna — hangsúlyozta Kádár János, majd rámutatott arra, hegy az egyházfőknek, mint a történelem folyamán többször, most ismét mérlegelniük kell, mit csinálnak: harcolnak a feltörek­vő új s annak társadalomfelfo­gása ellen, vagy pedig elismerik azt és akkor a békés együttélés­nek elvi alapja is van. (Folytató* £ 4. «idolon.}

Next

/
Thumbnails
Contents