Kelet-Magyarország, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-25 / 21. szám
«> KELETMAGY ARORSZAß JANUÁR 25, SZOMBAT Kis sziget a hóban süllyedt világban. Fehér kucsmás házak, hailgatózó utcasor ... Ahogy mondani szokás, még a madár is ritkán jár erre és az utak ezüstös hátán sokáig megmarad a keréknyom. Megyünk a csapáson a fiatal akácfák alatt... A délután álmos szendergéssel esőz, még a szél is elpihent és fészkére tért. Elsőnek a tanácsházára térünk be. A tanácselnök okos, értelmes para ztember. Tudja mi a teendő és azzal is tisztábban van, hogy miképp kell a falut vezetni. Sok kérdést teszünk fel.:, Az egyik így szól: — Olvasnak-e a faluban? A válás? meglepőbb, mint várjuk. — Majdnem háromszázan! Hétéves népkönyvtárunk van! — Kik forgatják *a legtöbb könyvet? Alkalmazottak, munkások. vagy dolgozó parasztok? — Elsősorban a dolgozó parasztok olvasnak! — Hány lelket számlál a falu? — 2900-an élünk itt... E szerint (a gyermekeket kivéve) minden hetedik, nyolcadik ember olvas? Feltétlen. Sőt a kölcsönkért müveket többen forgatják, mint amennyit a mi statisztikánk kimutat! — Hogyan jutottak idáig? — Erről talán a könyvtáros tudna bővebbet mondani.-k A könyvtáros, Görömbei István elvtárs épp tanít. Fénylő- szemű kis magyarok, a holnap emberei, lesik minden mozdulatát. Kihasználva a tíz perces szünetet, most már a fiatal pedagógust faggatjuk a falu olvasó- mozgalmáról ... — Hány kötet könyv forog közkézen Petneházán? — Legalább 200—250. Elsősorban szépirodalmi és politikai művek. — Mit olvasnak legszívesebben az emberek? — Mindenekelőtt Jókait, Móriczot, MiliSzáthot, aztán a külföldiek közül Balzacct és Verne Gyulát. Hm. Nagyon érdekes. Verne Gyula sok mindent megálmodott. többek között a Holdba is elindította hőseit, viszont őt még csak mostanában ..fedezik fel” a petneházi emberek. Ügyszintén Balzacot. Tolsztojt és Solohevot is. Ez a felfedezés azonban mindemé) többet mond. Igazolja, hogy fogynak már a fehér foltok a magyar föld irodalmi térképén. — Kik a legszorgalmasabb olvasók? , — Semegát Szilveszter és Zahclcsák János bácsi forgatja a kölcsönözhető szépirodalmi műveket a legszorgalmasabban. — Hogy jutott idáig? — Ahogy az élet előre lép, úgy nő az emberekben is a vágyakozás a művészet iránt. Esténként kukoricamorzsolás közben Grand kapitány csodálatos kalandjairól vagy Goriot apóról beszélnek az emberek. Persze, mindez még csak az első állomás. Afféle kis nyírségi kétperces megálló, de a vonat már jó úton van velünk ahhcz, hogy táguló értelemmel feszegessük a távolságokat... Ez igen! Ez szép és kedvet csiholó beszéd. A "Zaholcsákok, a Fodor Jánosok és a falu többi dolgozóinak regénye, akik tegnap tán még újságot sem igen vettek kézbe, ma pedig már azt mondják a könyvtárosnak: Adjon nekem egy Jókait, vagy: Árulja el, hol kapható Illés Béla „Ég a Tisza“ című regénye? ... Móricz Zsigmond 35 évvel ezelőtt így írt Hódmezővásárhelyről: „Hódmezővásárhelyen ez év augusztus havában (már mint 1923-ban) egyetlen egy könyvet sem adtak el, ebben a városban pedig körülbelül 65 ezer lélek él. Van polgármestere ... Van városi tisztikara ... Van sokféle hivatalnoka... ügyvédek, orvosok, iparosok, mégis 1923 augusztusában senkinek sem kívánta meg a természete, hogy egy könyvet megvegyen”. Petnéházán még ma is mindössze csak 2300—2900 ember él. Azonban itt szellemi elma- . radottság nyűgét oidozzák már • 350 kilométerre Budapesttől, • vagy ahogy tetszik, talán még távolabb a nyilvántartott kulturális megmozdulásoktól. És, hogy csak egy számot mond- 1 junk, az általános iskola igaz- ; gatójának legalább 100—150 kö- ; tetes könyvtara van, sőt olyan dolgozó paraszt is van már ; Petneházán. aki olvasólámpát akar beszerezni magának .. Hát nem felemelő és szívderítő ez? (K. T.) Megkésett születésnapi jókívánság Egy idős, falusi szülésznő, özv. Holló Mátyásné a nappkban ünnepelte születésének 71. évfordulóját Terem községben. Harmincegy éve járja a tanyavilágot és számítása szerint körülbelül másfélezer gyerek születésénél'• nyújtott segítségét. Azok a fiatal- '■ asszonyok, akik most szülnek,' azok születésénél is jelen volt.' A kilenc tanyai településből állói Terem legtávolabbi zugát is be-' járja. Naponta tiz-tizenöt • kilo-! ■métert gyalogol. < A 71. évforduló éjjelén sem pi- j bent, a Sárgaház-tanyára kellett', mennie sürgősen. Pedig szeretne < már megpihenni és átadni helyét.1 egy fiatalabbnak... - .< özv, Holló Mátyásáét 31 éves< működése alatt a szülő nőkön. ki-\ vűí még nem dicsérte meg senki. I Elismerés helyett ezúttal küld-\ jük kissé késve jókívánságainkat^ születésnapja alkalmából. A KISZ titkár Valamikor újságot árult havi 15 pengőért. Aztán a kőművesek mellé szegődött s a csillagok aiatt bérelt szállást a budapesti Ponomád-kertben. Zsebében „cincogva” sírtak a fillérek és saját bőrén érezte, hogy mit ad ennek a népnek a tőke. Szeme előtt remények hulltak el és emberek buktak térdre, azonban ő ósszeszorította a fogát és hitt valami igazabb s valami emberibb eljövendőben. Ma községi KISZ-titkár, és nyitott könyv az életé. Odatartja és odamutatja a fiataloknak, aztán halkan, minden pátosz nélkül megszólal: „Itt van, olvassatok belőle.” Olvassatok mindenütt, Biribcn meg máshol is és értsétek meg az igazságot. Mert régen bizony jó volt, ha száraz kenyér és sós uborka járta fáradt esteken, mikor megjött a magazinból az anyjuk, mikor csak kormos lámpa pislákolt cs a legyek szárnya óriásra nőtt a falon. Ma pedig ugyan melyik' fiatal járna már lyukas bakkancsban és fqltozott nadrágban? —- mikor a legjobb esetben is a si-> mára vasait pantalló, vagy a vikszos csizma járja. Igen, igen ez az igazság... És a fiatalok olvasnak is ebből az életkönyv- bői. Olvasnak téli estéken, mikor összejön az egész „család” és értelmet fényesít a film, a színdarab, meg egy-egy előadás; Kiss elvtárs különben az elmúlt évben már Moszkvát, a világ föváx'osát is megjárta. A rikkancskodástól, az esettságtől idáig vezetett az út. Látta Lenint, a nagy forradalmárt, aki az egyszerű emberek álmát helyette is oly sokszor kimond-1 ta. Látta az erő és a bizalom áradását, amely ma már zsarnokságot és fosztó trónokat döntöget. Látta a jövőt is, a maga betelt szépségével, nagyságával. És én úgy hiszem, hogy ebben benne van mindaz, amit a mi fiatalságunk a felszabadulás óta elért. A mi fiatalságunk. amely a költővel együtt tényleg „az Értől indult el”, de ma már a szent nagv Óceánt is láthatja a jelen kilátótomvai- ból. * VI. Elkészült az egymillió kétszázezer gyermeket érint« új tanterr Az általános iskolák új tafimegfelelőan készülnek az új tankönyvek is. Az elkövetkező iskolai évben általában az V— VI. a rákövetkező iskolai évben pedig a VII—Vili. osztályokban térnek át az új tantervekre. Az új tanterv vajmi kevés lehetőséget nyújt a vulgáris, sematikus tárgyalási módra, az erőszalcos aktualizálásra és az üres „átpolitizálásra’‘, annál inkább a természet és a társadalom törvényeinek és törvény- szerűségének helyes kifejtésével alakítja ki. a tanulók dialektikus materialista világnézetét. A potitechnikai oktatás fejlesztésére új tantárgyként „gyakor-. lati foglalkozásokat?'. vezetnek be. Helyet biztosítanak az óratervben az úgynevezett erkölcsi ismereteknek. •terveivel kapcsolatban illetékes »helyen nyilatkoztak a Magyar $ Távirati Iroda munkatársának. \A nagy jelentőségű munka első tszakasza lezárult: ebben az Uko- ilai évben az általános iskola I- tlV. osztályaiban áttértek az új «tanterme, s az ennek alapján ké* szült új tanköny vekből oldalinak. Napirendre került az új Itanterv bevezetésének kérdése Xaz ált. iskola V—Vili. .osztá* lyaiban. Abból a módszerből, *hogy az alsó. és felső tagozat I tanterve külön készüli, egyálta- »lón nem'következik az általános «iskola kettéosztottsága.Gondo- Isan ügyeltek arra is. hogy a féltsd tagozat tanterve szervesen í„ráépüljön” az alsó tagozatéra, * A felső tagozati tanterv elkészült és a bevezetés ütemeinek f-Jogy melyik községben van az az Eszti út, minek írnám le, hisz az olvasónak oly mindegy, hol esett meg vele az alábbi történet. Ő meg úgy is tudja, ha egyáltalán elolvassa, annyit azért megmondok, hogy nagyon szép út, két oldalán öreg akácok szegélyezik, s akkor ringó búzatáblák, haragos zöld buja heresá- vok, kukoricások övezték. A közelben ház sem volt. csak jóval odébb egy régi puszta maradványai omladoztak, a másik oldalon pedig egy erdőcske, amit Tilosnak hívtak. Abba a remészbe tilos- volt bemenni mindenkinek, de legfőképpen a lányoknak, mert a mamák általában tiltották. Ki tudná azt megmondani, hogy miért? Talán régi emlékeikből vagy kárukból okultak. Ezen az úton sétáltunk ^Terivel egy néptelen vasárnap délután. Akkor már hosszú ideje ismertem őt, sőt ott lanoltunk, hogy már azt is elárultam neki: úgy szeretem, mint még nőt soha nem szerettem. Amikor ezt mondtam nagyon elpirúlt, s úgy láttam sok veit fiatal lelkének. Utána már csak játszottunk, ő huncutkodott velem, én meg csak úgy szeretetből hátbavertem. Mindig nagyot kacagott azon, ha hátbaütöttem, néha pedig rámcsodálkozott szenvedő zöld szemével, s megkérdezte miért ütöm hátba, hisz ő már nem gyerek. Erre cn soha nem tudtam megfelelni, mert magam sem tudom miért teszem, s így aztán azon a bizonyos vasárnap délután, ki-'t az Eszti úton, nem messze a Tilostól ő is hátbaütött engem és elfutott előlem, egyenest a kiserdő felé. Nagyon tudott futni, Fehér nyári ruhája úgy repült vele. mintha az egész lány egy hófehér lepke lett volna. E-i is futottam utána és alig értem el, pedig neki még arra is volt ideje, hogy két búzavirágot leszakítson, s az egyiket a hajába tűzze, a másikat pedig feiém dobja. Az erdő szélén fogtam meg. Magomhoz szorítottam, s úgy tartottam a karomban, mint egy gyámoltalan gyerek, aki galambot fogott és nem tud,a mit kezdjen vele. Még akkor sem adta meg magát, sőt tenger szeméből incselkedő harag sugárzott, egy hirtelen mozdulattal kipenderült a kezemből és befutott a tilosba. Hogy, hogy sem, nem tudom, de a kezemben maradt az arany nyaklánca, ami a nagy játékban kettészakadt. A láncon egy arany szív függött és úgy simult a tenyerembe, mint egy parányi kismadár. Az eset nagyon megzavar f. Csak néztem, néztem a kis arany szível, s éreztem, hopi melegíti a kezemet, sót még apró dobbanását is érezni véltem, A másik kezembe vettem, s akkor láttam. hogy kinyitható. Elfogott a kíváncsiság, hogy belenézzek, vajon mit rejteget belül, Aranyból volt, s úgy ragyogott rám, mint egy csillag. Ha kinyit-, nám, ha belenéznék a szív mélyébe, ía-' Ián nem is volna olyan fényes. ( gondolatok gyorsan peregtek az agyamban, és hirtelen ez is eszembe jutott, hogy Teri zöldes szemével sokszor tekintett úgy rám, mintha a szíve mélyén valami meghúzódna. Ilyenkor mindig titokzatos dolgot véltem felfedezni leltedben. Kérdezni sosem mertem, mert féltem az igazságtól, féltem attól, hogy valami olyasmit válaszol nekem, amitől abban a pillanatban végeszakad a már két éve tartó önfeledt boldogságunknak. De akkor nem nyugodtam, valami idegen erő kényszerített arra, hogy ki- pattintsaín a kezemben lévő szivecskét. megnézzem vajon mi lehet a belsejében. Már-már elhatároztam, amikor egy nagy sikoltást hallottam az erdőből, s Tercsi rémült arccal rohant felém. — Egy rólia — buggyant ki belőle1 a ,szó. amikor hozzám ért, de ahogy meglátta a kezemben lévő elszakadt nyakláncot az arany szívvel, elborult az arca. — Add ide — mondta. — Nem, — intettem a. fejemmel, — szeretném kinyitni, hogy meglássam mi tan bent, — Ne nyisd ki, mert megharagszom — mondta félig komolyan, félig huncut- kodva. Férfi önérzetemben megsértve éreztem magam, s hanyagul felédobtam a láncot. A nyakára esett. S becsúszott a keblébe. Én kétségbeesve néztem utána, .mórt tudtam, hogy az arany szívet többé nem látom, és nem is nyílhatom ki. Ö húzott egyet piros övén, én meg kö- nyörgöre fogtam, hogy nem is akarom látni a szívnek a belsejét, hanem mondja vieg ö, hogy mi van benne, és én abban megnyugszom. Talán egy félóráig is évödtünk ezzel, de ő hamiskásan tiltakozott, néha pedig az erdő felé nézett, s a lombok haragos zöldje visszatükröződött meiengő szemében. Ettől még inkább kíváncsi lettem, míg nem látta gondterhelt arcomat, odasúgta, hogy egy kép. — Miféle kép? — csattantam fel jogosnak érzett felháborodással. Nem válaszolt. Utána bármit kérdeztem, csak hallgatott, m.ajd belém karolt, s bánatos szomorúsággal a földet nézte. Ezt még kevásbbé bírtam, s véglegesen kijelentettem, ha három perc múlva sem közli velem, mit rejteget abban az arany szívben, többet soha nem fog látni, s még azt a tájat is elkerülöm, amerre ö él. { ' yorsan rájöttem, hogy könnyelmű ^ voltam, mert ettől még jobban magábazárkózott, s még rám se nézett. Konokul állni akartam a szavam, de rettegtem attól a pillanattól is, amelyikben nekem tőle el kell válnom, s ezért politikusán még egy enyhítő kérdést téliem fel. — Azt moridd meg, női kép van benne, vagy pedig férfié? Tercsi szeméből kibuggyantak a kötiy- nyek, sírt, mint még lányt soha nem láttam sírni, s fájdalmasan rámtekíntve kimondta: 1 — Férfi. Én elegánsait, nagy lelkűén megcsókoltam a homlokát, sarkon fordultam, kimentem az állomásra, felültem ú. vonatra, és nehéz szívvel még a környéktől is megváltam mindörökre. Talán öt év is el telt, nem hallottam róla. Még a közös ismerősöket is kerültem, pedig sok éjszalcán kísérteit szöszke fejével, fehér ruhájával és fájdalmasan borongás zöld szemével. Már régen Budapesten laktam, amikor egy kora reggelen postás csengetett hé hozzám. Egy kitömött, vastag levelet hozott. Unottan bontottam fel, s egy rózsaszínű levélpapírt húztam ki belőle. Ahogy szétnyitottam, a földön valami koccant. Az eltépett aranylánc. az aranyszívvel csillogott vissza rám. felkaptam, a markomba szorítottam, hosszú ideig nem mertem kinyitni a tenyerem, hogy megnézzem. Bementem « szobámba, elővettem a kónyaltos üveget, lét pohárkával megittam cs mint egy hős, kikattintottam a szívet. Egy nagybajusza, öreg bácsi tekintett -vissza rám, kérőén mosolygott zöldes szemével. Apró gyöngybetükkel alá volt írva: „Apám, meghalt 1943-ban a fronton". Bogár Lajos\ As olvasó falu. . • P c t ii e li á z a. . . ESZTI ÚTON
