Keletmagyarország, 1957. május (14. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-14 / 110. szám

1957» it^jus 11. Ikcvíd IvELEl magyarorszAg EHLÉKMÍÍ a Hármasdombon Nemrégiben kedves ünnepségre, emlékmű-avatásra került sor a sóstói erdőben, a nevezetes Hármasdomb­nál. A negyedszázados Horthy fasizmus idején itt jöt­tek titkon össze a kommunisták, a szocializmus eszméi­nek hű harcosai. Nem egyszer ütöttek rajtuk a csend­őrök. A dombormű is egy ilyen jelenetet örökít meg. Benkei András elvtárs, az MSZMP intéző bizott­sága nevében a régi harcosok megbecsüléséről, az új harcosok neveléséről beszélt. az avatáskor. Dankó András elvtárs, az októberi ellcnforralmi események tanulságaiból említett, Tóth elvtárs egyszerű szavakkal, de izzó gyűlö­lettel szólt azokról, akik ki akarták verni a dolgozók kezéből a hatalmat, tönkre akarták tenni eredmé­nyeinket. Fokozott éberségre intett, hogy október 23-a soha többé ne ismétlődhessen meg. (Öt perc i i a 41-esbenj x * x X A városi tanács, föld-5 • szint 41-es számú szobájá-J Joan végzik a személyi iga-J ízoiványok érvényesítését, J t összesen hatan. Többszáz { |ember megfordul itt na-{ Jponta, különösen a mos-j {tani esős időben, amikor aj 1 környékbeliek és a tanya-{ {bokrokban élők ráérnek! {bejönni Nyíregyházára. Egy!n {nap 6—700 ember személyi! ! igazolványát érvényesítik a!n !41-es számú szobában-. Az! {eddigi tapasztalatok szerint! íaz hátráltatja a munkát,! Jhogy néhányan nem hoz-! !zák magukkal a szükséges! { katonakönyvet, amely nél-! {kül nem lehet érvényesíte-t { ni a személyi igazolványt. |(i { Vannak olyanok is, minit {S. J. Üjfehértóról, aki az{k {alig egy éve kiállított sze-t tmélyi igazolványát annyira! k íeirongálta. hogy az hasz-í Jnálhatatlan, be kell vonni!' Jés kicserélni. Többen nem! • jönnek be személyesen, ro-J Jkonuk, ismerősük, vagy! {barátjuk által akarják - el-{" jintézletni, vagy érvényes!-{ {teni igazolványukat. Pe-{, Jdíg ez nem lehetséges, a! {személyi igazolvány érvé-*1 nyesítésére mindenkinek! személyesen kell megje-í* lenni. £ Az egyik esős napon többi mint 600-an érvényesítet-! ték igazolványukat. A meg-! jelentek nagy része ekkor is| vidéki volt. Az érvényesítő? bizottságnak az a vélemé-j n nye, hogy a városban élők! későbbre hagyják ezt aj n fontos teendőt és az a ve-! szély lehet, hogy a csúcs-; I: forgalom és az utolsó hajrá! p napjaiban jelennek meg; ^ tömegesen. A nyíregyházi! ír bizottságon kívül a megyé-::^ ben még működik egy ér-! n < rr venyesitesi csoport, tagjai! ö eddig Üjfehértón és Raka-; f, mázon voltak. Megköny-! sí nyítené a munkát, ha a;;h falu lakói megjelennének;,^! az érvényesítési csoportnál,; Ti hogy ne kelljen beutazni;; majd az elmaradottaknak;; Nyíregyházára, — ez úti-;; költségbe kerül — és hát-; n váltatja a városi érvénye-, ^ sítők munkáját is. : d, _________________________ ______________________* 16 Köszönatnyiivánítás! R Ezúton mondok köszönetét mindazoknak, kik drága jó 2, férjem temetésén részvétük-] , lc kel fájdalmamat enyhíteni §c igyekeztek. ^rs ÖZV. PANYIK JANOS.NÉ kl £S KISFIA, JANCSIKA 22 Május 14, kedd Bonifác A Nap kél: 4.09 órakor, nyugszik: 19.12 órakor. A Hold kél: 19.59 órakor, nyugszik: 4.25 órakor. Béke mozi: Bakaruhában, (magyar film). Bessenyei mozi: Bakaru­hában, (magyar film). Dózsa mozi: Tavasz a kisvárosban, (szovjet film). Többéves mezőgazdasági gyakorlattal rendelkező vezető bérelszámolót keresünk azonnali belépés­re. Keményítő Ipari Cél­gazdaság, Demecser. Kerl-mozi: Visszaélés,-n). Mit főzzünk? Ebéd: Karalábéleves, töl­tött burgonya, saláta. Vacsora: Rántotta, tea. ★ A Sárospataki Kollé­giumban 1907. évben érett­ségizett osztálytársaimat ffchvérem, hogy az 50. esz­tendős érettségi találkozó megszervezéséhez címűket közöini sürgősen szives-1 kedjenek. Dr. Bodnár Jenő ügyvéd Nyíregyháza, Kos* sv-th tér 7. szám. ★ Várható időjárás kedden estig: felhős idő, többfelé eső, helyenkint'zivatar. —< Mérsékelt szél. A hőmér­séklet alakulásában nem lesz lényeges változás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ked* den: 20—23 fok között. Apróhirdetések Egy kertimunkást kei esek kertészetbe. Bocskai u. 36. sz. Zongora „Singli” eladó. Dr. Somogyiné, Nagykálió, vörös­hadsereg u. 4. Nagy Mihály újíehértói, Tolsztoj út 12. sz. lakos 11 éves zsemle színű tehenének Isme­retlen körülmények között el­vesztette járiatlevelét. Az u„ fe­hértói községi tanács körözi és egyben megsemmisíti a járlat­­levelet.--♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦« Rádióműsor MÁJUS lt, KEDD KOSSUTH RADIO 8.10 Keleti népek dalai, 8.40: Indulók és dalok. 9.00: A Gyer­mekrádió műsora. 0.20: Isko­lások mikrofonja. 9.-10: A Gyer­mekrádió műsora. 10.10: Lá­nyok, asszonyok.. 10.20: Szim­fonikus táncok 11.60: Ifjúsági műsor. 11.20: Ajándékműsor. 12.10: Szórakoztató zene. 13.00: író a mikrofon előtt: Szabó Pál. 13.10: Operarészletek. 14.00: Történetek nagy karmesterek­ről. 14.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 15.10: Színes népi mu­zsika. 16.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. 16.50: Brazil dalok és népdalok. 17.15: Akikről nem mondhatunk le. Beszélgetés öreg kommunistákkal. 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. 18.10: Emil Stern zenekara ját­szik. 18.45: Alberttelepi esték... 19.00: Közvetítés a Magyar Nép­hadsereg Színházából: Espe­ransa. Dráma 3 felvonásban. 22.20: Tánczene. 23.40: Zenekari hangverseny, PETŐFI RADIO 14.20: Magyar szórakoztató muzsika. 15.00: Bach orgona­művei. 15.35: Telekes Béla ver­seiből. 13.50: Nemzetközi kér­dések. 16.00: Mai operettek. 16.50: Francia versek. 17.02: Del-amerikai melódiák. 18.30: Kamarazene. L.OS: /z ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Magyar nóták. 19.45: Műszaki írónika. 20.00: Olas- madrigá­­,ok. 20.20: Kísérletek a hidi‘0- jénbomba békés hasznositásá­­-a. 20.40: A Solymosi-Beamter iettős játszik. 21.05: Tánczene. 12.00: Operarészietek. 22.30: Népdalok, MÁJUS 15, SZERDA KOSSUTH RADO 8.10: Népszerű operarészletek. 1 9.00: Rádióegyetem. 9.30: Nép­dalcsokor. 10.10: A Gyermek­­radio műsora. 10.30: Hangszer­­szolok. H.00: Kör-iívű zene Tallinból. 11.30. Magyar szer­zők kórusművet. 12.10: Tánc­zene. 13.00: Lányok, asszonyok. 13.10: Operettrészletek. 14.00: Népi zene. 14.45: Orosz nyelv­lecke az általános iskolások-1 nak. 15.05: A nyári divatról. | la.30: Válaszolunk hallgatóink- I nak. 15,45: Koncert-zenekar. ! 16.10: Szív küldi szívnek szíve­sen. 17.00: Az ..eltüntetett” osztály ellenség. Előadás. 17.15: A modern zene mesterei. 18.10: A Gyermekrádió műsora. 18.20: Könnyű zene. 18,45: Közgazda­­sági rovat. 19.00: Mozart: A-dur klarinétötös. 19.30: Tánczene. 20.25: A Gyermekrádió műsora. 22.15: Helyszíni közvetítés a kerékpáros „Béke.‘’-versenyről 22.23: A Magyar Rádió szimfo­nikus zenekara játszik. 23.40: Könnyű melódiák. 24.00: Az Ál­lami Népi Együttes zenekara játszik. Kereskedelmi szakmában, ad­minisztrációban jártas férfi el­helyezkedne bármely község­ben. Cím a kiadóban. A Minőségi Cipőipari Vál­lalat javító és varott új műn kára cipész szakmunkásokat felvesz. A munka állandó­­jellegű. Jelentkezés Nyíregy­háza, Zrínyi Ilona u. 2. sz. Ferenczik műszak’ vezetőnő Erősáramú villamos berende­zések tervezéséhez mérnököt vagy technikust keres az Épitö es Szerelő Vállalat tervező részlégé, Nyíregyháza, Iroda­ház II. em. Nem lesz gondja a najara, ha hideg-meleg dauerjét, haj­­lestését MARIKA nölgyfod­­rasz gaiancíaval megcsinál­ja. Kiss Ernő u. 19. szám, _Teieforu_ 35—08. __________ Kisméretű íróasztalt megvéd tehe keresek. Pacsirta utca 31; szám. Szép sötét hálószobák.! kombinállszobák, dupla ceka-l mlíőkls és nagymérefü'kőtT'j “fiák.' olcsó barna hálók, rii-l hásszekrények eladók. SpiU-sz? -Ofljhály, u. 20. ' | PETŐFI RADIO 14.20: Az Ifjúsági Rádió mü-j sora. 14.40: Zenekari hangver­seny. 15.45: Vidéki stúdiónk: je­lentkezik. 16.00: A Mantovani zenekar játszik. 16.20: Opera­hangverseny. 10.50: Versz.c. 17.0P Ajándékhangverseny. 18.10: A Gyei mekrádió műsora 18.20: Rádióegyetem. 19.05: Az Ifjúsá­gi Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Fúvószene. 20.00: ..Halhatatlan szerelmesek." — Csongor és Tünde. 21.05: Népi zene. 21.50: Az orvostudomány eredmé­nyeiből. 22.00: Tánczene. Nagydobos és Vidéke Körze­ti Földmüvesszövetkezet meg­vételre keres 5—6 ezer kg-os hídmérleget jó hasznaiható ál­lapotban. Bejelentést a fenti címre kérünk. A Nyírbogán Rákói zi Mező­­gazdasági Termelőszövetkezet­nél 1 db. négyhengeres „Rába­­klub” stabil-motor vázra építve eladó. Elcserélnénk egy üzem­képes 5 tonnás Mandisel gyárt­mányú tehergépkocsit Csepel diesel 3 tonnás üzemképes te­hergépkocsira, esetleg el is ad­juk. Érdeklődni a helyszínen, Nyírbogát, Rákóczi TSZ. *♦♦♦♦*♦♦*♦♦♦♦♦♦♦*♦*♦**♦♦♦♦* KELETMAG YARQRSZAG Szerkeszti: s Szerkesztőbizott­ság. — Felelős kiadó: az dSZMP megyei intéző Bizott­sága és a megvet tanács Szerkesztőség: Nyíregyháza; Sztálin tér. TeU U-7#: 71i 78, kiadóhivatal: Zdariov utca 1: Nyíregyházi Nyomdaipari Vi 1»♦♦♦♦♦«♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦»♦♦ Rendkívüli utazási kedvezmények a Budapesti Ipari Vásár látogatóinak Kuruc*, Spisák, Bartha, Oláh, Lackovszki és Tímár elvtársak Bcakci elvtárssal beszélgetnek az em­lékmű avatása után. (Hammel J. felvételei) A folyó évi május 31. és június 10-e között megtar­tásra kerülő Budapesti Ipari Vásár — BIV —ve­zetősége messzemenő me­netdíjkedvezményekröl gondoskodott az előrelát­hatóan nagyszámú vidéki és külföldi látogatók ré­szére. A vásárigazolvány birtokában a vidéki láto­gatók május 28,-ának 0 órájától kezdve június 10. ének 16 órájáig, viszauta­­zásuknál pedig május 31- ének 16 órájától június 13- ának 24 órájáig a követke­ző kedvezményeket vehe­tik igénybe: a MÁV és a GYESEV (Győr—Sopron—Ébenfurti vasút) összes vonalain 50 %> a MAHART dunai személvhaiójáratain 50 %; a MÁVAUT járatain a visszautazásnál 50 0 „; a MALÉV belföldi vonalain oda és vissza 20 o 'ö, (külön­­külön is igénybevehető.) nyújt az az újítás, hogy a vásárra felutazott látoga­tók az említett kedvezmé­nyek időtartamán belül, Budapestről még egy kü­lön utazást is lehetnek a vidék bármely pontjára és vissza a magvar vasutak és a MAHART vonalain. Ez alakalommal mind az A kiállítók és a külföld­ből jövő látogatók az itt megadott időpontoknál hosszabb ideig is igénybe­­vehetik ezeket a menetdíj­kedvezményeket. oda-, mind a visszautazás­nál külön-külön 33 °,0-os menetdíjkedvezményt ve­hetnek igénybe a birto­kukban lévő vásárigazol­­vóny alapján és pedig az igazolványban található, e célra rendszeresített külön „kedvezmény-szelvény“ felhasználásával. zolványok a MÁV, GYE­­SEV és a MAHART vidé­ki állomásainak jegypénz­tárainál. az IBUSZ fiókok és kirendeltségek pénztá­rainál, valamint számos város és község tanácsánál beszerezhetők. A vásárigazolványok fel­használási módjának rész­letei pontosan fel vannak tüntetve az igazolványo­kon. Az igazolványok a vásár egyszeri, díjtalan látogatá­sára is jogosítanak. »♦♦•♦♦»»»♦«♦«•»♦»♦»♦♦««*»♦♦ Hirdessen a Keletmasíarerszáglian A kedvezmény megszerzésének módja A látogató előzetesen vásárigazolványt darabon­­mcgvásárolja a szükséges ként 10 forintért. Az iga-Egy további értéken kedvezményt

Next

/
Thumbnails
Contents