Keletmagyarország, 1957. május (14. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-14 / 110. szám
1957.május 14, kedd KFLETM AGY A KORSZAG 3 TÁJÉKOZÓDJ BELFÖLDI NAPLÓ A KÖZÉPISKOLÁK (ÁLTALÁNOS GIMNÁZIUMOK, KÖZGAZDASÁGI ÉS IPAKI TECHNIKUMOK) és az általános iskola esti és levelező tagozatainak 1957,58. iskolai évére 1957 május 15 és június 30. között lehet jelentkezni. Részletesebb felvilágosítást a területi művelődésügyi osztályok, valamint az iskolák igazgatói adnak. SELYEMSZÖVÖ GYÁRAINKBAN hétről-hétre fokozódik a termelés, de a szokásos mennyiséget csak a harmadik évnegyedben haladják túl. Ebben az évben a tavalyinál egymillió méterrel több selymet gyártanak. A mostani tervidőszakban négy és félmillió méter, a következő három hónapban pedig 5.5 millió méter, selyem készül. Exportra kevesebb , selyemszövetet adnak és ezáltal is nagyobb mennyiség kerül üzleteinkbe. A MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ egyik törekvése, hogy megismertesse a mai olvasókkal a két háború közötti magyar írónemzedék kiemelkedő alkotóinak műveit. így ebben az évnegyedben közreadják Féja Géza Viharsarok című emlékezetes könyvét, Kassák Lajos Életem története című kétkötetes alkotását, Kodolányi János Vízözön előtt és után című trilógiáját és Tersánszki J. Jenő Félbolond című kötetét. AZ EGYETEMEK, főiskolák levelező (esti) tagozataira és tanfolyamára azok az érettségivel vagy annak megfelelő középiskolai végzettséggel rendelkező dolgozók kérhetik felvételüket, akik 22-ik életévüket betöltötték, de a 40 éves korhatárt még nem lépték túl. Feltétel még, hogy a választott egyetem, főiskola szakirányának megfelelő legalább két évi szakmai, üzemi gyakorlattal rendelkezzenek és egészségileg alkalmasak legyenek egyetemi tanulmányok folytatására. A jelentkezéshez az „egyetemi főiskola levelező (esti) tagozati felvételhez rendszeresített nyomtatványát az üzemek, az intézmények, a megyei nyomtatványboltokban május 20-tól szerezhetik be. A kitöltött nyomtatványt — a szükséges mellékletekkel együtt — a munkahely vezetőihez kell beadni. A felvételhez a munkaadó támogató javaslata is szükséges. A jelentkezési rovatokat a munkahely vezetője küldi tovább az érdekelt egyetemi kar dékánjához, illetve főiskola igazgatójához. A jelentkezési iratok beküldésének határideje iúnius 15. A jelentkezőknek az előírt felvételi vizsgatárgyakból felvételi vizsgát kell tenniök. AZ ORSZÁGOS BÉKETANÁCSNÁL hétfőn értekezletre ültek össze a magyar békemözgalom volt megyei titkárai. Az értekezleten megtárgyalták a békéin zgalum újjáélesztésének politikai, kulturális és szervezeti fejlesztésének problémáit, valamint az átomfegyT verek használata elleni kampány kérdéseit. A tanácskozásokon résztvett Darvas József, az Országos Béketanács elnöke. Felszólalt Georgij Karaszlavov író, a Bolgár Béketanács alelr.tke.a Bolgár Nemzetgyűlés elnökségének tagja, aki a hazánkban tartózkodó békeküldöttség nevében ismertette a bolgár békemozgalom munkáját, feladatait. A megjelentek részletes felszólalásai után az értekezlet több fontos határozatot hozott a magyar békemozgalom fejlesztéséről. UNK FRISSEN, GYORSAN... A szovjet kormány emlékirata a japán kormányhoz Moszkva. (TASZSZ). I. F. ^ I Tevoszjan, a Szovjetunió i tokiói nagykövete május I | 9-én felkereste Kisi japán miniszterelnököt és emlékiratot nyújtott át neki. „Japán moszkvai nagykövetsége március 9-én kor-' l mánya megbízatásából jegyzéket nyújtott át a Szovjetunió Külügyminisztériumában. A jegyzék rámutatott arra, hogy a Szov- ! jeutnió előzetes értesítés I nélkül folytat atomfegyveikísérleteket és tolmácsolta a japán kormánynak azt a kérését, hogy a szovjet kormány a jövőben szüntessen be mindennemű atomfegyver-kísérletet. A szovjet kormány válaszjegyzéke, amelyet március 29-én nyújtottak át Kadovaki úrnak, Japán moszkvai nagykövetének; kifejtette a Szovjetunió álláspontját az atom- és Kidrogénfegyverek eltiltása,' valamint az ezekkel folytatott kísérletek beszüntetése kérdésében. A jegyzek rámutatott arra, hogy a Szovjetunió következetesen síkraszáll az atom- és hidrogénfegyverek teljes eltiltása, a hadseregek fegyverzetéből való kivonása mellett és kész hyomban lemondani az atom- és hidrogénfegyverkísé.rletekről, amint a többi hatalom 1 ugyanilyen kötelezettséget vállal. A szovjet javaslatokká: szemben elfoglalt álláspontok kényszerítik arra a j Szovjetuniót, hogy tanúsítson saját biztonságának fokozása érdekében kellő fi- 1 gyeimet az atom- és hidrogénfegyerkísérletck iránt. Kadovaki úr április 20-án N. Sz. Hfüscsovval folytatott megbeszélésében isme: érintette e kérdést. N. Sz. Hruscsov akkor azt indítványozta, hogy a Szovjetunió és Japán együttesen forduljon az Egyesült Államokhoz és Angliához az alom- és hidrogénfegyverek eltiltása és a kísérletek beszüntetése ügyében. Kadovaki úr leszögezte a Szovjetunió és Japán célki tűzéseines közösségét az alom- és hidrogénfegyverek, valamint az azokkal folytatott kísérletek betiltásáért folytatott harcban. A szovjet kormány, tekintettel e kérdés fontosságára és a japán kormány állásfoglalására, . azt indítványozza, hogy a Szovjetunió kormánya és Japán kormánya nevében együttesen hívják fel az Egyesült Államok és Anglia kormányát olyan egyezmény megkötésére, amely intézkednék az atonr és hidrogénfegyyerkisérletek azonnali beszüntetéséről, vagy legalábbis e kísérletek bizonyos időre szóló felfüggesztéséről. A szovjet kormány magától értetődő módon kész megvizsgálni bármely más o'yan közös lépést is, amely az atom- és hidrogénfegyt er-kísérletek tényleges beszüntetésére irányul,” KÜLPOLITIKAI KRÓNIKA A PRAVDA „A Szovjetunió Legfelső Tanácsának békés kezdeményezése“ című vezércikkében kommentálja a legutóbbi ülésszaknak az Egyesült Államok kongresszusához és Nagy-Britannia parlamentjéhez intézett felhívását. XII. PIUS PÁPA hétfőn fogadta René Coty francia köztársasági elnököt. Ennek a találkozónak történelmi érdekességet ad az a körülmény, hogy több, mint ezer év óta először találkozik hivatalosan a francia államfő a római katolikus egyház fejével. AZ ANGOL KOMMUNISTA PART Végrehajtó Bizottsága Londonban tartott értekezletén ismét John Gollant választotta meg. a párt főtitkárává. A főtitkár helyettese továbbra is George Matthews, míg William Gallacher lett az elnök Harry Pollitt pedig az alelnök. MACMILLAN ANGOL MINISZTEKLLNÖK hétfőn az alsóházban bejelentette, hogy angol hajók most már át fognak haladni a Szuezi csatornán, A csatorna használati díját és más költségeket fontsterlingben fogják fizetni — mondotta. Az angol kormány to■ vább már nem tanácsolhatja az angol hajótulajdonosoknak, hogy tartózkodjanak a Szuezi csatorna használatától. STANLEY LIVINGSTON, a massachusettsi technológiai intézet tanára és dr. Charles Price, a pennsyl■ várnai egyetem tanára vasárnap televíziós nyilatkozatban sürgette az atomfegyver-kísérletek betiltását. A két tudós azt a véleményét fejezte ki, hogy Oroszország bee—.letes ajánlatot tett az ilyen döntéshez, de az Egyesült Államok kormánya késedelmeskedik ezt az ajánlatot kiaknázni. IVRYBEN vasárnap tömeggyűlésen ünneoelték a párizskörnyéki város nemzetgyűlést képviselőjét, Maurice Thorezt abból az alkalomból, hogy 25 évvel ezelőtt itt választották meg először képviselővé, N. FIRJUBIN belgrádi szovjet nagykövet közölte 9 jugoszláv könyvkiadó vállalatok egyesületével, hogy a szovjet könyvkiállítás szervezői a belgrádi szovjet kultúrotthonban kiállított könyveket a jugoszláv kiadóvállalatoknak ajándékozzák, A könyvkiállítás több mint kétezer könyvből áll. SZOMBATON, A CANNESI FILMFESZTIVÁLON • zsúfolásig megtelt teremben viharos tetszésnyilvánítás - közepette mutattak be Frederico Fellini „Cabiria éjszakái" című olasz filmjét. Andre Maurois például szakított szokott tartózkodáséval és elragadtatással nyi' latkozott a filmről. PHNOM PENHX, Kamodzsa fővárosa vasárnap zászlódíszbe öltözött, amikor megkezdődtek a Buddha születése 2500. évfordulóján tartott egy hétre terve. zett ünnepségek. Az ünnepségek központja egy ősi szentély, amelyben az ünnepségek hetében Buddha egyik Ceylonról hozott ereklyéjét őrzik. OSZTRÁK KATONÁK menedékjogot kértek Magyarországon. Paul Leitgeb, Anton Lambersky és Helmuth Kaupe osztrák állampolgárok, az osztrák hadsereg katonái, átlépték a magyar határt és menedékjogot kértek a magyar hatóságoktól. A kormány új lakjainak életrajsa Antos ishán pénzügyminiszter 1908-ban született, értelmiségi. családból. Apja allamvasúti mérnök volt. Közgazdasági Egyetemet végzett. A Magyar Kommunista Párt államtitkáraként, 1945 decemberében került a Pénzügyminisztériumba, Tevékenyen részt vett a stabilizáció előkészítésében, azután a hároméves terv kidolgozásában. 1953-tól országgyűlési képviselő, majd a terv- és költségvetési. bizottság elnöke. 1955-től mint pártfunkcionárius dolgozott. A forradalmi munkás-paraszt kormány megalakulása után ismét a Pénzügyminisztériumba került, s a pénzügyminiszter első helyettese volt. Fncxc .Jenő külkereskedelmi miniszter 1901, április 6-án, Erdélyben született, apja vasúti kalauz volt. 1920. ban beiratkozott a Budapesti Műegyetemre, thol gépészmérnöki oklevelet szerzett. Néhány évig műegyetemi tanársegéd, majd 1948-ig a Ganz-művck mérnöke volt. Ez idő alatt elsajátította az orosz, az angol, a német és a francia nyelvet és ennek, valamint szakmai ismereteinek segítségével többéves gyakorlatot szerzett a külkereskedelemben, különöse'n annak gépipari ágazatában, 1948-ban, a kiilkcresk delem államosításakor részt vett a külkereskedelmi vállalatok létrehozásában. 1953-ig mint az egyik legnagyobb külkereskedelmi vállalat veze tőhely ettese, tevékenyen dolgozott több nagy szocialista létesítményünk megvalósításán, Sokat foglalkozott a magyar gépgyárak legnagyobb gépeinek, létesítéseinek (Diesel-vonatok, hajók, rádióleadók stb.) értékesítésével. exportjával. 1954- től a Külkereskedelmi Minisztériumban mint főosztályvezető dolgozott, 1955- töl miniszterhelyettesként vett részt, a külkereskedelmet irányító munkában. hisháxi Ödön munkaügyi miniszter 1900-ban született Budapesten, Munkásszülők gyermeke volt, már 10 éves korában dolgoznia kellett: a Kistarcsa Gépgyárban a szerszám-esztergályos szakmát tanulta ki. 1916-ban szerezte meg a segédlevelet, s ugyanebben az évben kapcsolódott be e munkásmozgalomba. Ettől kezdve évtizedeken át képviselte munkástársainak ügyét a gyárakban mint szakszervezeti, bizalmi és főbizalmi. Á harmincas években a Vasmunkás Szövetségben tevékenykedett, oktatási, vezetői s több mint egy évtizedig az Angyalföldi Vasas Csoport elnöke volt. Szakszervezeti munkáját a legsúlyosabb elnyomatás éveiben is folytatta. A 40-es években közvetlen munkatársa volt Kábák Lajosnak és Karácsonyi Sándornak, a nyilas pribékek álfái halálra keresett s za ksze nézeti vezetők ne k, s maga is többször került, összeütközésbe Horthy rendőrségével. 1945-ben a Szakszervezeti Tanács elnöke, o Vasmunkás Szakszervezeti Szövetség főtitkárhelyettese. 19i8-tót. 1952-ig az egyik ipari központ és egy nagyobb vállalat osztályvezetője volt, 1952-ben koholt vádak alapján letar. lóztat.ták; 1955-ben a Legfelsőbb Bíróság felmentette, az MDP Központi Ellenőrző ■ Bizottsága pedig rehabilitálta, A múlt évben a Szakszervezeti Tanács .főtitkárhelyettese leit, s ilyen minőségben dolgozott miniszteri kinevezéséig. horács Imre élei,neiesügyi miniszter 19.14-ben született Budapesten, Munkáscsaludoól származik. A négy középiskola elvégzése után sütőipari. szakmunkásként dolgozott, A szakszervezeti munka révén 1936-ban kapcsolódott be a munkásmozgalomba. 1942-ben részt vett a függetlenségi mozgalomban, amiért börtönbüntetéssel sújtották. 1944-ben bekapcsolódott a fegyveres ellenállási mozgalomba. 1945 óta párttag. A felszabadulástól kezdve 1949-ig az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezete főtitkáraként dolgozott, majd egyéves párt iskola elvégzése után 1950 decemberétől az élelmezési minisztérium miniszterhelyettese, később begyűjtési, majd élelmiszeripari miniszterhelyettes. Élelmezésügyi miniszterré történ kinevezése előtt a miniszter első helyetteseként működött. Trnulmnn Kexttő építésügyi miniszter 1907-ben Budapesten született, Ugyanitt, a Műegyetem építészmérnöki karán végezte egyetemi tanulmányait, amelyeket 1929-ben, mint statikus mérnök fejezett be. Az akkoriban jelentkezett gazdasági világválság következtében csak nagy nehezen tudott bekapcsolódni a hazai tervezési munkálatokba. Ezért a harmincas évek elején Lengyelországba ment, és ott végzett tervezési munkákat. Visszatérése után lakóépületek, ipari és középületek — többek között az újlipótvárosi, a budai, a kelenföldi. lakótelep — tervezési munkáiban vett részt, A felszabadulás után bekapcsolódott az új.iaépitési munkálatokba, s. a háború okozta károk megállapításával, a sérült épületek megmentésével kapcsolatban végzett szakértői-, illetve. tervezési munkát. Tevékenyen részt vett az első állami tervezővállalat, az Építéstudományi és Tervező Intézet megszervezésében, 1949-ben a Magasépítési Tervező Vállalatnál volt főstatikus, majd az Építésügyi Minisztériumban a műszaki főosztály vezetője. 1951-től 1953 tavaszáig az építésügyi miniszter helyettesének tisztjét töltötte be, ezután, a Minisztertanács építési szakértő szerveként létre, hozott Országos Építésügyi Hivatal elnöke lett. E munkakörben 1957 januárjáig dolgozott, amikor is a hivatalt az állami szervek átszervezése során megszüntették. Ettől kezdve miniszteri kinevezéséig a Vegyiműveket Tervező Vállalat, főépítésze volt. Trautman Rezső munkásságában főleg a tervezés racionalizálásával, a korszerű, új méretezési és tervezési, eljárások bevezetésével, új építőanyagok felkutatásával, az épületek tipizálásának kérdéseivel, gazdasági vizsgálatokkal foglalkozott. (MTI)