Keletmagyarország, 1957. május (14. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-21 / 116. szám
{$ W-la XIV. évfolyam, 116. szám 1957. május 21, kedd Megyénk KTSZ-ci too forint 11.7 százalékkal növelték: a termelékenpégefj megtakarítás holdanként a szóld első kapálásakor A megye kisipari termelőszövetkezeteiben már eltűntek az októberi ellenforradalom következményének nyomai. Megszűnt a nyugtalanság, s teljes lendülettel a jövedelmező termelésre irányítják figyelmüket. Már elérték az október előtti termelési színvonalat, sőt vannak iparágak, mint például a bőrés textilruházati ipar, ahol jóval túlszárnyalták az október előtti termelési, illetve termelékenységi szintet. A bőrruházat 12.7 százalékkal, a textilruházati ipar 19 százalékkal, az építőipar 23 százalékkal növelte a termelékenységét. Megyeszinten ez 17.7 száza. I lékos emelkedést jelent. < Sóstóhegyen, a Kemecsei Állami Gazdaság üzemegységében élnek az önálló-Ujhagyma, sárgarépa, petrexselyem kerül piacra a dombrádi termelőktől A dombrádi hagyma megyeszerte híres. Termelését már az idén jobbán fellendítik, mint a közelmúlt évekbe!} bármikor. A hagymát Dombrádon megérett állapotban adják el, úgy is szerződik, de mindig jut belőle zöldhagymaként is a piacra. Ezen, a héten megkezdik a zöldhagyma értékesítését s mintegy 60 mázsát adnak el a helyi földművesszövetkezetnek. A hagyma termelése mellett jó hasznot hoznak a gyökérzöldségek is a gazdáknak. Itt is a koraiságban van a termelési titkuk a dombrádiaknak. Egy-két héten belül megkezdik a csomózott sárgarépa és petrezselyem értékesítését. A kiritkított zöldség pedig — elegendő helye lévén — szépen fejlődhet tovább. ság-nyújlotta lehetőségekkel: csökkentik a termelési költséget. 34 hold szőlő van az üzemegység területén. Metszés után megkezdték a szőlő talajmüvelését s már be is fejezték az első kapálást. A mélykapalás a legfontosabb talajmunkák egyike s a legdrágább is, mex't nehezen lehet vele haladni. Egy hold megművelése kézi erővel 600 forintba kerül. Ezzel szemben lóvontatású kapával 40, ehhez a kézi sorkapa 159.90 összesen 199.9C forintba kerül egy hold megművelése. Ez holdanként 400 forint megtakarítást jelent s majd literenként 25—30 fillér önköltségcsökkentést. Takarékoskodjunk ! Takarékoskodó vasúlasok Á nyíregyházi MÁV Fűtőház dolgozói arról híresek, hogy hónapról-hónapra folytatják a takarékossági versenyt és jelentős takarékossági eredményekkel büszkélkedhetnek. Áprilisban 422 tonna szenet takarítottak meg. A széntakarékossági eredményhez különösen hozzájárult Kézi András, Szakács János és Vészeli András mozdonyvezető és fűtőik jó munkája. A fiókműhely dolgozói is kitettek magukért, — áprilisban 6 ezer forintot takarítottak meg. A ruhagyáriak is takarékoskodnak A ruházati gyár nyíregyházi telepén a szabászat és a varrodák dolgozói napmint nap takarékoskodnak, tudják, hogy minden centi textilanyag megtakarítás, és a kellékekkel való takarékos bánás hozzájárulás az önköltség csökkentéséhez, az évvégi nyereségrészesedés biztosításához. — Első negyedévi kellék takarékossági eredményük 142.781 forint volt, felsőszövet anyagból pedig több mint 70 ezer forint értékű anyagot takarítottak meg. Áprilisban 122 ezer forintot tett ki az anyagtakarékossági eredményük. Újra gyűjtenek a kisdiákok Az októberi események porán — a felnőttek példájára — az iskolásgyerekek közül is sokan visszaváltották megtakarított pénzüket a takarékból. Ki futballlabdát, ki kerékpárt akart venni, sokan nyári táborozásra gyűjtöttek, de hát úgy megzavarodtak sokan attól, amit a felnőttektől hallottak, — esetleg saját szüleiktől, hogy sokan hozzányúltak félretett pénzecskéjükhöz. Az év első negyedében azután újra megkezdődött a gyűjtögetés. — Március végére 472 ezer, május közepére pedig már 579 ezer forintért vettek takarékbélyeget újból megyénk iskolásai. Talán, ha a szülők is segítenek, mégis teljesülhetnek a tanév eleje óta szőtt tervek, vágyak. Nyírmadán is vidám az úttörőélet Március 14-én 20-an fiúk és lányok az egyes osztályokból összejöttünk Pintér vezető pajtás vezetésével, hogy megbeszéljük az úttörő csapat további sorsát. Tiszanagyfaluban megalakult a KISZ szervezet A hónapok óta jól működő rakamazi KlSZ-szervezet már korábban felajánlotta, hogy segítséget nyújt a környékbeli községek fiataljainak. Segítségükkel pénteken este Tiszanagyfaluban is megalakult harminc taggal a KISZ-szervezet. Megválasztották az öttagú vezetőséget. A rakamaziak megígérték, hogy vasárnap kultúrcsoportjuk műsoros előadást tart Tiszanagyfaluban, s bevételüknek felét az újonnan megalakult helyi KISZ-szervezetnek adják. Terveink is születtek: elmegyünk kirándulni július elején Egerbe egy hétre a saját erőnkből. Már alig várjuk, hogy megérkezzen az újoncpróba anyaga, hogy évvégére lepróbázhassunk, s annál is jobban az engedélyi a csapat működéséhez. A Szervező Testület már megvan, s ha megérkezik az engedély, mindenben segítségünkre lesz. Hétről-hétre egyre többen jönnek el foglalkozásainkra a pajtások. Május 19-én nagyszabású tombolát rendezünk a nyári, vidám csapattáborozás létrehozása céljából, BERNÁD ÁKOS EGY NÉP Mozaikok az NDK-ból Az NDK közel 500 építőipari üzemének 60.000 dol• ‘teája már csak heti 45 érát dolgozik május 2-a óta. Alig 14 héttel a 45 órás munkahét fokozatos bevezetésére vonatkozó határosat törvénybe iktatása után 2,600.000-ren dolgoznak 45 órás munkahétben. Ez első lépést jelent a kitűzött cél, a 42 órás munkahét felé, ★ A nemzetközi rcstaurílóbizottság május 7-én tar- ] tolta első ülését Drezdában.] A szakemberek drezdai kép-! tárban végzett közel egész-j napos vizsgálatok után megállapították, hogy a Szor-j jetunió által tavaly átadott] világhírű fesményeket kiválóan gondozzák. Egyes 1 képeknél még nem fejeződött be az akklimatizálódás i folyamata. KÉT VILÁG A nyugatnémet helyset Az ifjúság sportpályát és otthont követel Egy ifjúsági vezető Bremerhavenben tartott ifjúsági gyűlésen kijelentette: „Mi nem ágyukat és tankokat akarunk, hanem sportpályákat és otthonokat. Az ifjúság kérte a hatóságokat, teljesítsék kérésüket. Á kormány eddig még semmit sem tett az ifjúság megsegítésére. Minden második nyugatnémet iskolás gyermek fogbclcg. Rheinland Pfalz tartományban 1956-ban 250.000 gyermek fogát vizsgálták meg amelynek során kitűnt, hogy minden második gyermeknek rosszak a fogai, mégsem részesülnek orvosi kezelésben. Kommunista fegyelmet az államigazgatásban Amai modern, szocializmust építő társadalomban közös munka nélkül nincs előrehaladás, eredményes közös munka pedig nincs munkafegyelem néi. kül. Erre tanítanak vezetőink és a marxizmus-leninizmus, ezt követeli tőlünk az élet a munka minden területén. Különösen jelentkezik a jó munkafegyelem szükségessége az államigazgatásban, ahol Nagy Imre és ellenforradalmi klikkje úgy az ellenforradalom alatt, mint ezt követően nagy rést ütött, vészesen aláásta a munkafegyelmet. Volt idő, amikor hetekre, sőt hónapokra megbénult az államigazgatás egy-egy területe. Nálunk, Mátészalkán is így volt ez. Legelső intézkedése volt a Fekete, dr. Bereczky, dr. Győry, dr. Kovács, valamint Papp által vezetett járási „forradalmi bizottságnak“', hogy szétzúzták az államhatalom, az államigazgatás helyi szerveit. Ök tudták, hogy miért teszik ezt. Tudták, hogy ha nincs népi hatalom, ha nincs népi államigazgatás, akkor felborul a rend, megszűnik a személyi és vagyonbiztonság, lehet a zavarosban halászni. Nyugodtan végezhetik aljas, restaurációs célkitűzéseik megvalósítását, a kapitalista, a tőkés rend visszaállítását. Hiba, hogy nem láttuk tisztán azokban a napokban a céljaikat. A hazug, áruló Nagy Imre és ellenforradalmi társaik hazafias mezbe öltöztetett jelszavai megtévesztettek bennünket egy-két napra. Azonban már tisztultabbak az agyak. Pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányunk vezetésével helyi tanácsaink újra a népi államhatalom és a népi közigazgatás, a proletárdiktatúra hélyi szerveivé váltak. Államigazgatásunk megújhodott apparátusa a nép legjobbjaiból származik. Ez az apparátus levonta a következtetést az ellenforradalmi eseményekből. Tudja, hogy mi következett volna, de azt is, hogy mit kell tenni mindazokkal, akik még egyszer megkísérelnék a szocializmust építő államunk megdöntését. Hatalmas erőt adott a szovjet és a népi demokratikus országok anyagi, erkölcsi, politikai, ideológiai segítsége, áldozatkészsége. Azt is tudjuk, hogy mi a kötelezettségünk ezért a segítségért. Véleményünk szerint ezekből kell kiindulni és ezeket kell látni, amikor kommunista fegyelemről beszélünk az államigazgatásban. A kommunista fegyelem jellege — ha szocialista társadalomról beszélünk — nem változhat. Érvényes volt és marad továbbra is az a fontos marxi-lenini tanítás, hogy szabad, áldozatkész és tudatos fegyelem az alapja a továbbhaladásnak. Módszerével kapcsolatban azonban kell egy-két kérdésről beszélnünk. Az ellenforradalmi események tanulságai, köztük a kínai elvtársak megállapításai az államigazgatás területére is vonatkoznak. Alkalmazás közben nem egyszer, összekevertük a demokrácia és a diktatúra elveit. Akikkel szemben elnézőbbeknek kellett volna lennünk, azokkal szemben kemények voltunk a munkás-paraszt származásra és a párttagságra való hivatkozással. A másik oldalon elnézőek voltunk a szakmai tudásra való hivatkozással. Az úgynevezett régi szakemberek közül — akiket nem egyszer elvtelenül dédelgettünk, holott magatartásuk és megnyilatkozásaik alapján erre nem volt meg bizalmunk alapja — megmutatták igazi arcukat az ellenforradalom alatt, amint a mátészalkai példák is igazolják. Határozottan állítjuk, tanultunk ebből. Véleményünk szerint jelenleg a kommunista fegyelem megszilárdítására az államigazgatásban a legfontosabb teendői;: 1. Becsületes, lelkiismeretes, pontos munka. 2. Példamutató viselkedés magatartás. 3. Bátor, harcos kiállás a dolgozó nép ügye, a szocializmus mellett. 4. Báttor, harcos szószólójának kell lenni pártunk és kormányunk politikájának. 5. Következetesség a törvények betartatásában. 6. Az állandóan tanulást, önképzést tartsuk kötelességünknek. 7. Minden munkában támaszkodni a választott szervekre, a tanácsokra, a végrehajtó bizottságokra és a dolgozó tömegekre. Az illetékes vezetők, akik a fegyelmi jogkört gyakorolják, határozottan. de a szocialista humanizmus szellemében, a reális elbírálás elvéből kiindulva járjanak el. — Egyformán veszélyes, akár a liberális, elnéző magatartás, akár pedig a túlkapás. A fiatal kommunista szakembereket ne mellőzzük az ellenséges érzelmű, a megcsontosodort régi szakemberekkel szemben. Nem kétséges, hogy a létszámilag csökkent népi államigazgatásunk a kommunista fegyelemmel képes lesz pártunk és kormányunk politikájának, célkitűzéseinek megfelelően az államigazgatásra háruló, sokszor nehéz feladatokat a szocializmus érdekében végrehajtani, megoldani. J?1 *Világ ft tale (árjai egyesüljetek ! r Ára. iKeletmaqrarorszaq i As MSZMP megyei intéző bizottsága és a megyei tanács lapja