Keletmagyarország, 1957. május (14. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-19 / 115. szám

195t május 19, vasárnap KEI P l M AGY *.KOR«7. \> 7 A mátészalkai gimnázium jubileuma • 11 Hazafias Népfront Megye! Elnökségének felhívása! Szerdán, május 15-én ün­nepelte a mátészalkai Esze 1 amás-gimnazium fennállá­sának 10. évfordulóját. Ez a/, ískoia a lelszabaduias után leiesueu o iso Ko^epiiivuia megyenüben, s ugyancsak első gimnáziuma von ez a szatmári részeknek, ano, azelőtt ,ilyen iskola egyai­­talában nem volt. A jubileumi ünnepségek délelőtt a kbzel száz végző tanuló ballagásával kezdő­dött. A többszáz főnyi ér­deklődő szülő előtt Puskás Kálmán igazgató búcsúz­tatta a távozó diákokat, majd á járási KlSZ-szerve­­zet képviselője meleg sze­retettel üdvözölte az iskola KÍSZ-szervezetét és a vég­ző fiatalokat. Az esti műsoros ünnep­ségen Csomár Zoltán Jr. igazgatóhelyettes ismertette az iskola keletkezésének körülményeit, azt a hosszú harcot, amelyet az iskola megindításáért folytatni kellett Kisgyörgy János megbízott vezető tanár ve­zetékével. Méltatta a helyi párt- és tanácsszervek nagyfokú segítségét, az első igazgatók fáradságos mimikáját: Cserepes Gyula és Parragh László, vala­mint a jelenleg is működő igazgató érdemeit. Ismer­tette azt a sok-sok segítsé­get, amellyel népköztársa-Ságunk igyekezett az iskola helyzetét minél kedve­zőbbé tenni, s örömmel utalt arra, hogy hét és léi millió forintos költséggel már valóságban is megin­dultak az új, hatalmas gim­náziumi épület építési mun­kálatai a község egyik leg­szebb helyén. A zsúfolásig! megtelt kultúrterem ün­neplő közönsége — ahol a; párt- és tanácsszervek: képviselőinek egész sora; foglalt helyet — örömmel; láthatta szocialista álla-; műnk kultúrpolitikájának; reális eredményeit a beszá-; móló tükrében. .. beszá*; móló után a megyei ta-; náes kiküldötte,. Margócsyl József szakfelügyelő üdvö-' zölte a jubiláló iskolát. A! gazdag műsor után Jó-! kedvű táncolással folytatta! az ünneplesi az iskola ifjú-! sága és a sok-Sok vendeg.« Az iskola fizikai és poli-< technikai szakköre. Misley; Győző tanár vezetésével« igen ügyes es hatásos ki-j állítást rendezett. Az iskolai történetének képekké', tae-J la# titokkal való isme.télé-J se mellett sor ke. ült aj szakkör gyakorlati mu-nká-' jának bemutatására is,: ameiy sorar) mintegy '25! diák folyamatos kísérletek set végzett bátor rate.-! mentséggel. I A Béke-Világtanács fei­­! hívása alapján fordulunk • megyénk minden jó­• zan gondolkozásé, becsü­letes, a hazáját, családjai •szerető, a békéért harcolni [akaró valamennyi munkás,’* [paraszt, értelmiségi, dolgo-J ízójához, anyákhoz, fiata-} [tokhoz, hogy emeljék fel* í tiltakozó szavukat az atom-í • és hidrogénbomba kisérle-i • tek ellen. t [ Ne engedjék, hogy újra* ’romlásba döntsenek orszá-2 !gokat! Ne engedjék, hogy} ’újra özvegyek és árvák ie-| i Több ügyeimet j Ivarunk a motorvezefttkltll!| ! Szerkesztőségünkbe több? •bejelentés érkezett arról,} ;bogy a megtáltosodott mo-í itorosok kedvenc vadászié-í •rülete a Sóstói út, a töl-| ■gyes előtti keskeny útsza-2 ikasz, á Sóstó sétányai és* ;útjai. A gyerekek épségét* ;is a felnőtteket is vészé-* : yeztetik a gyorsan hajtó,} ; ugyelmetlenül és szabály-} l.alanul közlekedő motorke-? kékpárosok, mint a múlt} hét keddjén a DK 975-ös} motor vezetője. A közieke-} dési rendőrség szakembe-} reinek a jövőben gyakrab-X ban kellene ellenőrizni a| Sóstót és környékét, mivel* több család, gyerek keresi ás talál nyugalmat a napi* munka után. A szülői ka-$ rok közül kiszabadult gye-* rekek játékuk közbeni; könnyen áldozatul eshetnek!; a szabálytalanul túrázó!; motorosoknak. ;; Több figyelmet,, óvatos-;: ságot és emberséget kérnek * az emberek a motorkerék-* párvezetőktől s támogatást* a közlekedés szakemberei-? gyenek! Ne engedjék, hogy szerencsétlenné és nyomo­rékká váljon a jövő ifjú­sága! Felhívjuk a társadalmi és tömegszervezeteket, az is­kolákat, vállalati kát, üze­meket, hogy az általuk szervezett . gyűlés tiltakozó táviratát, levelét közvetle­déktárgyak hímzésével, ha­táridő: augusztus 15. Ugyancsak pályázatot hirdetnek a fazekes népi iparművészeti tárgyakra is. Ä pályaművek beküldése augusztus 15, a HISZÖV népművészeti osztálya, Bu­dapest, V., Sütő ,u. 2. fél­emelet címre,. A . csomagon a pályázat szót fel kell f íi of í A Nemzetközi Nőszövetség felhívása A világ aggodalommal látja; hogy az atom, ésnuk-! leans fegyverek kísérletei tovább folytatód-; nak és további kísérleteket jeleznek. A legnagyobb tu- ; dósok emelik fel figyelmeztető szavukat: a kísérletek J folytatása a népek, elsősorban a gyermekek, a jövő ge- [ neráció életét, egészségét veszélyeztetik. ! A fegyverkezési hajsza folytatódik. Egyre több! atomfegyvert halmoznak fel. A halál és megsemmisítés! előkészítésében mérhetetlen kincseket tékozolnak el, j kincseket, amelyek az emberiség javát és haladását J szolgálhatnák. ; A világ asszonyai és anyái, akiknek szívében ott! él még a második világháború halottainak, romjainak! emléke, nem tűrhetik ezeket a borzalmakat. Követelnünk kell az atom- és nukleáris fegyverek; kísérleteinek betiltását mindenütt a világon. Az atom-J és nukleáris fegyverek betiltása, a fegyverkezés csök-J kentése az első lépést jelentené a lefegyverzés útján,, ami az egyetlen biztosíték a háborús veszély ellen. ! A nők legyenek világszerte a lefegyverzés átfogó < mozgalmának kezdeményezői. Ahhoz, hogy e célt elér- J hessék, össze kell fogniok és meg kell kettőzniök erő-! feszítéseiket. Tegyük május hónapját a lefegyverzés, az j élet és a béke védelmének harci hónapjává. Május hó-1 napja váljon minden országban az olyan akciók hónap-! jává, amelyekben a nők hallatják szavukat, a városok-1 ban és a falvakban, a parlamentekben és kormányok-! nál, áz ENSZ lefegyverzési bizottságának ülésein. Szá-5 mos szervezet, személyiség, mozgalom akciókat indít az | atomfegyver ellen, a lefegyverzésért. ! A Béke-Világtanács felhívást adott ki az atomfegy- í ver-kísérletek betiltásáért. Ez év augusztus 6-án nem- i zetközi konferencia lesz Tokióban az atom- és hidro-j génfegyverek ellen, a. lefegyverzésért". A nők mindeze-­­két az akciókat annak tud-atában támogassák, hogy 1 egyesült erővel jelentős eredményeket érhetnek el. Ál tények bebizonyították, hogy az erőszak helyébe a ba-j rátság és megértés kapcsolatai léphetnek, hogy a népek 1 akarata legyőzheti a háborút. i A békéért folyó harc jelenleg mindenekelőtt a le-, fegyverzésért folyó harc. ] Asszonyok, anyák! Védjétek meg gyermekeitek éle-j tét és boldogságát! ' 1 A Nemzetközi NöszövetségX veszélyt! nül, vagy a Hazafias Nép­front Megyei Irodáján ke­resztül juttassák ti az Or­szágos Béketanacshoz, hogy a Colombóban júniusban összeülő Béke Világtanács ülésén a magyar delegáció í beszámolhasson megyénk ♦ és az ország tiltakozásáról, ♦ a magyar bérharcról. A Hazafias Népfront Szaboics-Szatmár megyei elnöksége. fl Béke-Világtanács felhívása A kísérleti rob jantások folytatódnak. Ennek következtében továbbterjed a levegőben a stroncium 90, amely megfertőzi a földet és a vizet. A következmé^ nyék: a rak és a lueka­­emia (fehérvérűség). Ha to­vábbfolytatják a kísérlete­ket akkor ezzel nemzedé­kek egészségét ássák aló és az emberek életét fenyege­tik. Különösen a gyerme­kek vannak veszélyben. Az atomháború emberek millióit semmisítheti. meg «so egész kontinenseket változtatna sivataggá. — Egyetlen ország, egyetlen nép sem akarja ezt a hábo­rút. Ennek ellenére ennek a háborúnak az előkészítése teljesen nyíltan folyik, és sok ember tétlenül nézi ezt; Követeljük ezeknek a kí­sérleteknek az azonnali megszüntetését. Gyerme­keink életét meg kell vé­deni! Követeléseink teljesí­tése segítené a kormányo­kat, hogy megegyezzenek az atomfegyverek betiltásá­ban és magának a háború­nak az elkerülésében is. Ha az emberek vala■* mennyi országban feleme­lik a szavukat, akkor meg­hallgatásra fognak találni. Most még elháríthatjuk a (70. folytatás.) — Sonny, még a gonoszságnál is jobban gyűlölöm azt, amit meg kell tennem! — kezdte el és minden önuralmát latbavetette, hogy a sötétbőrü fiú arcába tudjon nézni, amikor folytatta: — De ez itt a fehér emberek országa. A niggereknek minden időben bele kellett törődniük ebbe és én magam sem tudok semmi olyasmit kitalálni, ami ezt megmásíthatná. Hiába minden, ez úgy van. ahogy van. Úgy vélem valahogy, itt nem is lehet másként. Sonny egyáltalában semmit sem szólt erre, de a szeme olyan félelme­tesen forgott az üregében, hogy végül is a szemefehérje olyannak látszott, mint a frissen szedett gyapot patyolat tiszta burka. Felfogta annak az értelmét, amit Harvey mondott. Megint tovább mentek az országút felé vezető ösvényen. Valahány­szor a diófák ágas-bogas sűrűségébe értek, behúzták a fejüket, hogy az egymásbahajló, lelógó ágak ellen védekezzenek és valahányszor az ösvény egy-egy oldaláról tüskebokrok nyúltak feléjük, óvatosan elkerülték őket és úgy haladlak tovább. — Harvey úr. — suttogta Sonny. Harvey megállt és megfordult. Tudta, hogy most már kemény el­szántság feszül benne, de nem tudta, mit tenne, ha a fiú hirtelen fogná rhagét és a sűrű bozótba menekülne, !— Mit akarsz. Sonny? — Harvey úr kérem, nagy uram, nem volna olyan szíves, hogy egyet­lenegy kis dolgot megtegyen nékem? — Mit? Sonny előrelépett, az ágakat erős fekete karjával félrehajtotta és es­deklő pillantást vetett Harvey-ra. — Harvey úr. ha azt gondolja, hogy meg kell tennie azt, amit az imént mondott, nagyon, de igazán nagyon nagy hálára kötelezne, ha most fogná magát és egy puskával agyonlőne, engem és így nem volna többé szükség arra. hogy átadjon annak a töméntelenül sok fehér ember­nek. Harvey annyira megdöbbent, hogy képtelen volt szavakat találni in­dulatai kifejezésére. Ideges pillantással meredt a fiúra és úgy érezte, 124 mintha még soha nem látta volna őt. És aztán már a szeme képtelen volt elviselni azt a látványt, ami a vele szemben álló fiú szemében tárult elé­je, és egy erőszakos rándítással megfordult. Egyik lábát a másik után rakta, a két láb ment és magával vitte az embert. .— Harvey úr kérem, nem teszi meg nekem? — Képtelen vagyok megtenni, Sonny. — Miért. Harvey úr? Harvey tagadóan ingatta a fejét és közben nyakának minden egyes izma felsajgott. — Miért, Harvey űr? — ismételte esdeklően Sonny. — Nincs nálam puska, amivel ezt megtehetném, — hangzott a válasz, miközben Harvey botladozva tovább lépkedett. XV. FEJEZET Jeff és Bert még a kora délelőtti órákban elhagyta Needmore-t, de Jeff már ekkor úgy érezte, hogy ennél hosszabb napot még soha életében nem kellett végiggyötrődnie. Jim Coucht a seriff visszaküldte Andrew­­jonesba, hogy egy homályosan fogalmazott üzenetet adjon át Ben Allen bírónak. A fárasztó csatangolással eltöltött éjszaka után az álmos és éhes Jeff beletörődött megmásíthatatlan sorsába. De azért valamelyik rejtett agyrekeszében most is ott motoszkált a reménykedés, hátha valamilyen csoda történik és a szavazatok megszámlálása után kiderül majd, hogy megint őt. Jeff McCurtaint választották meg a Julie-kerület seriffjének. Csendben hajtottak tovább. Az út kövezetlen felülete nyers és hepe­hupás volt és cgyszer-másszor, amikor az esőtől <kivájt útszakaszokhoz értek, a kocsi úgy zörgött, recsegett-ropogott, hogy azt hitték, menten da­rabokra hullik szét. Amikor Jeff megelégelte ezt, odaszólt. Bertnek, hogy lassítson. — Fogadni mernék, hogy, az elmúlt két nap során több kocsi vágott neki ennek az útnak, mint az egész év alatt, — elmélkedett Bert. — Emlékeztetni logom az útbiztost. hogy amint vége lesz ennek a lincselési ügynek, küldjön ki ide néhány úthengerlő gépet és simíttassa ki az utal. Ebben a pillanatban a kocsi kanyarba fordult és majdnem elgázolt egy öszvérháton ülő férfit. Farmer volt, aki egy kosár tojással Needmore-. ba tartott, hogy ott az egyik üzletben eladja azt. Bert éppen idejében fékezett. Mivel a farmernek csak az egyik keze volt szabad, nem tudta a lassan' haladó öszyért az út szélére nógatni, Bert félrerántotta a kocsit. (Folytatása következik.) 125 Lehet pályázni A Háziipari es Népi ipar­művészeti Szövetkezetek QCsZ.ágos Szövetsége a hímző' népi iparművészet továbbfejlesztésére az al­kotó munka kiszélesítésére nyilvános pályázatot hir­det.' ' — A pályázaton mindenki részt vehet, de kizárólag kész munkák­kal. Lehet pályázni térítők, párnák', alátétek és aján-

Next

/
Thumbnails
Contents