Keletmagyarország, 1957. április (14. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-21 / 93. szám

KI' ! t ví I f, v * Tj »*«*•=■ o» < r,

21. vasárnap

•í

Lenin katonája I

Ha valaki azt mondaná Maicseií Jani bácsmfiK, hogy megette a kenyere javát, biztosan megsértődne az öreg. De én is megveoenem ezt az mos, de jó kiállású elvtársat a gyanúsilóval szemben.

Az igaz, hogy hatvanöt kemény esztendő nyomja a vállát, amely nem múlt el a feje feiett nyomtaianul. Haja megderesedeit. No, de mégsem ette meg kenyere javát. Hisz, ha öreg is, jól áll a lábán, szemeiből r.emcsak az ér, telem, hanem az eró js sugárzik.

Munkából jött haza, szívélyesen fogadott és betessékelt a belső szobába.

— Én a szervezett munkásokhoz álltam — büszkélkedett, megpödörte fehér bajuszát. —Mert megkérdezték Pesten az öreg szakmunkások, amikor munkát kértem: „Öcsém. hozzánktartozónak erzed-e magad, vágy nem? Ha közénk állsz ... — már mint a szakszervezetben — akkor dolgozhatsz.” Melléjük álltam, és már 1910-ben szervezett munkás lettem.

Ettől a perctől kezdve jegyezte el magát a-munkásmozgalommal Marcsek János, a nyíregyházi henteslegény.

— Az öregek neveltek, tanítottak, ök nyitották fel a szememet. Megtanul, tam már akkor, hogy nekünk munkásoknak össze keil fogrunk, csak azzal védekezhetünk a tőke ellen. Hiszen fegyverünk nem volt, — tárta szét a kezét. — Meg is mutatta*. amikor sztrájkoltunk. tvr0 r-„r< a rnáius elseiéken. Ekkor derült mindig

a. hogy sokan vagyunk és hogy mennyire félnek tőlünk a burzsujok.

— De jött a világháború. Behívta* Katonaira::. — En már akkor tudtam, hogy mire megy az egész. Keil nekünk Gaucia, Oroszország?! Nem kell. Így aztán arra törekedtem, hogy mielőbb fogságba kerüljek. Sikerűit is. 1915 szeptember 18-án a Dny észtéinél elfogtak. Ügy emieívszem eue a napra, mintha tegnap történt volna. Innen gyalog mentünk Kijevbe. Nyelvüket már akkor értettem. Kapcsolatba kerültem egy orosz őrmesterrel. Nagyon vigyázva, tartózkodóan beszélt velem eleinte. Ám mikor aztán megismertük egymást, már őszintébb volt. Elmondotta, mire készülnek.

— Meglátod János, itt forradalom lesz — mondta az egyik alkalommal.

Én csak néztem, csodálkoztam. Nem akartam hinni a fülemnek. Gondolkodtam. Az eseményeket figyeltem. De csak kételkedtem.

— Te értelmes ember vagy... értei szlávul is. Figyeld meg, mit mondtam neked — magyarázta.

— Ez Lenin katonája — gondoltam magamban.

Valóban úgy volt, ahogy az én barátom mondta. — Leverték a cárt, a képeit összetörték. Egy napon arra ébredünk a tockói lágerben, hogy nagy éljenzést hallunk. Jönnek az oroszok, az őrök nyitják kifelé a kapukat.

— Szabadok vagytok magyarok — kiabálták. -— Öleltük, csókoltuk egymást. Boldogok voltak az emberek. A munkások, parasztok, katonák, Lenin népe vette kezébe a vezetést. No. de jött az ellenség. Láttuk, hogy mit akar Kerenszkij. meg a többiek. Fegyvert fogtunk. Sokszáz hadifogoly baj társammal .együtt harcoltunk;: Kolcsak ellen. Megkezd-;, lük Szamaránál, Kujbi-k sevnél 5000 kilométeren át! vertük az elienforradal-! - márokat. Harcoltam az!! Uraiban és egész Nyev-;; Nyikolejevszkijig hajtöt-;; tűk őket. Győztünk. — s;; olyan hévvel magyarázott-:: Jani bácsi, mintha tegnap;; történt volna. Szemei csil-;; lógtak, arca pirosabb lett,:; ömlött belőle a szó, míg:! végül ezt mondta:

— így volt. Végigjár.;; tam a forradalmat, meri;; Lenin lelkesített. ;;

—Látta Lenint? ;;

Mosolygott, maga elé:; nézett, s lelki szemeim!; előtt láttam amint a nyír.;; egyházi henteslegény ott 11 áll a szamarai temetőben,:: s hallgatja Lenint, a for-:: .radalom lángelméjét, aki'; éppen egy vörös ezredest;; búcsúztat a bajtársaiiól. ;;

— Itt találkoztam Le-;;

ninnel. ö mondott búcsú-;; beszédet a sírnál. Ez min-;; dig emlékezetes lesz szá-;; momra. Alacsony ember;; volt, mégis nagy... nagyon;; nagy. Lenyűgöző egyéni-.: ség. •|

— Milyen ember volt?::

— Egyszerű, szerény,;; emberséges, félelmetes;; az ellenséggel szem-: I ben, lángoló, vidám,;: nagy elme. Szavai tüzel-:: tek, buzdítottak bmnün-: két újabb harcokra. For-!! radalmi idők voltak azok.!; Emlékszem, a Téli Palota-'j ban láttam akkor egy;; feliratot. Ez állt rajta:;; „Nézzed, semmihez ne;; nyúlj, hallgass, semmit;; ne beszélj.” A forradalmi;; éberségre intett ebben az;; időben Lenin. S ez a fel-:: irat most is eszembe ju-:; tett, -hisz olyan időket:: élünk, amikor vigyázni:! kell, s éberen kell őrköd-!! ni a néphatalom felett. ■;

Farkas Kálmán.

Ahol Lenin kéziratait őrzik

Április 22-én ünnepeljük Lenin születésének 87. évfordulóját. Őt ünnepeljük, aki a legnagyobb örökséget hagyta utódaira: annak a tudományát, hogyan lehet boldoggá tenni minden nép életét a földön.

Természetes, hogy utódai mindennél nagyobb bécsijén tartják ennek az örökségnek rám? maradt írásos dokumentumait, Lenin eredeti kéziratait. Moszkvában külön intézetben őrzik ezt a páratlanul becses hagyatékot.

Kalandos utakon

Nem mindennapian érdekes és kalandos úton jutott az intézet birtokába a legtöbb eredeti Leninkézirat. A cseljabinszki területen levő Maszlovka faluban például nemrégen lebontottak egy régi házat, amelyben egykor Maszlov, az ismert publicista lakott. A padlásról bontás közben egyszercsak Leninnek három, Maszlovhoz intézett levele került elő. Egy másik alkalommal Galaktyiono_ va, a volt szamarai kormányzóság partvégreh ajtó bizottsági elnökének özvegye elküldte az intézetnek férje párttagsági könyvét, s a védőboríték mögül Leninnek egy leve. le bukkant elő, amelyben élelmezési kérdésekre vonatkozó tanácsokat adott Galaktyionovnak.

Párizsból, Géniből, Berlinből még ma is gyakran kerülnek elő eredeti Lenin-kéziratok. A lengyelországi Gdynia kikötővárosból nemrég küldték el az intézetnek az Iszkra első évfolyamának I—52. összekötött példányait, Lenin széljegyzeteivel. —Krakkó lakói pedig két könyvet ajándékoztak,

amelynek i-ipjaira Lenin különböző megjegyzéseket írt. Az intézet felhívására a megalakulása utáni első félév alatt ötve" intézménytől és .97 magánszemélytől 3300 Lctin-dokumentum érkezett be és még ma is gyakran érkezik e *v-egy újaot’ dokumentum. 1953-ban például 88, 1954-ber 200, s a múlt évben is számos Lenin-kézirat és személyes dokumentum érkezett „z intézetbe.

A második világháború óta a legtöbb és legértékesebb Lénln-kézirat a .i.al.kói vajdasági levéltárból került elő. Ezeket azután a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága tavaly az intézetnek adományozta. Mint ismeretes, Lenin 1912—1911- ig élt Krakkóban és Poroninban. Az itt talált dokumentumok alapján azóta sikerült újabb, eddig ismeretlen kéziratok nyomára bukkanni.

1911. február 9

Vagy itt van egy másik, valósággal regenybeillő történet. A forradalom után megtalált cári „-tkosrendőrségi archívumokból régóta tudták, hogy Lenin felesége, Krupszkája Krakkóból egy konspiráció' levelet küldött Moszkvába. A rendőrségi dossziékban azután meg is találták az ..«".eszett” levelet. Ké. sőbb az ügy újabb fejleményei, részletei is napvilágra kerültek. Kiderült, hogy a levél érkezéséről a titkosrendőrség előre értesítette harkovi fiókját, amiből tehát arra lehetett következtetni, hogy a levél valamelyik harkovi bolseviknak szólt és Moszkvában csak a közvetítő lakott. A tényleges

helyzet azonban csak most, több mint harminc évvel később, a krakkói vajdaság archívumának dokumentumaiból került napvilágra. Kiderült, hogy a levelet «nem is Krupszkája, hanem maga Lenin írta: az archívumból előkerült Vlagyimir Iljics eredeti kézirata.

Az intézet egy másik részlegében őrzik azokat a dokumetumokat, amelyek Leninnek Párizsban, Londonban, Genfben, Zürichben és Brüsszelben tartott előadásairól számolnak be. Eddig 170 ilyen külföldi előadás dokumentumai kerültek elő, nem számítva a pártkong- • resszusokon és pártknnfsrenciákon tartott beszédeit és felszólalásait. Nemrég pl. előkerült egy párizsi társadalomtudományi előadássorozat hirdetménye. Az első sorban pj állt: „N. Lenin: A politikád gazdaságtan bevezetője (röv. lanf.).” A hirdetmény jobb felső sarka leszakadt és csak ennyit lehetett elolvasni: „...az előadássorozat megnyitása csütörtökön, február 9- én”. Melyik évben volt Lenin Párizsban? Ezt a kérdést kellett eldönteni.

Az intézet munkatársai sorban felkeresték azokat, akik feltehetően Leninnel egyidőben jártak Párizsban. Az élő kortársak 1911-et mondtak. A régi naptárakból azonban kiderült, hogy 1909 és 1913 között valóban csak 1911- ben esett csütörtökre február hó 9-e!

_L E M I X.

(Maxim Gorkij szemelvényeiből)

Lenin arcképét megrajzcéni nehéz. Külsejét egészen elborítják a szavai, mint a halat a pikkely. Egyszerű volt és közvetlen, mint minden, amit mondott.

... Ma is magam előtt látom a nevetségesen szegényes, fából épült templom mezítelen falait London külvárosában, a nyomorúságos iskolaszobára emlékeztető, szűk kis terem csúcsíves ablakait. Ez az épület csak kívülről hasonlított templomhoz, belül teljesen hiányoztak a vallásos kultusz tárgyai, sőt az alacsony szószék sem a terem belsejében állott, hanem a két a.itó között, a bejáratnál.

Mindaddig nem találkoztam Leninnel, írásait sem olvastam amennyire kellett volna. De az, amit olvastam és még inkább a Lenint személyesen ismerő elvtársak lelkes nyilatkozatai, nagyon vonzottak hozzá Mikor bemulattak neki, erősen megszorította a kezemet, figyelmesen rámnézett és régi ismerős hangján. tréfásan mondotta:

— Jó, hogy eljött! Maga ugye szereti fi verekedést? Ttt nagy csctc-palé lesz. Én nem ilyennek képzeltem Lenint. Valami hiányzott belőle számomra. Raccsol. kezét a hóna alá dugja és karját kifeszílve éli. És egészben véve, valahogy túlságosan egyszerű, nem érez benne az ember semmit a „vezér“-ből. Én író vagyok. A foglalkozásommal jár, hogy megfigyeljem az apróságokat s ez már szokásommá, néha bosszantó szokásommá vált.

Azv„Anyárór kezdett beszélni.

„Nagyon időszerű könyv.“ Ez volt egyetlen, de számomra nagyon értékes bókia. Aztán kikérdezett arról, hogy Icforditják-c az ..Anyát” idegen nyelvekre, s hogy mennyire csonkította meg az orosz és az amerikai cenzúra és amikor meghallotta, hogy a szerzőt vád alá helyezték, először összeráncolta a homlokát, aztán fejét fölvetette, lehunvta a szemét és elnevette magát, valami furcsa nevetéssel. Nevetésére odajött, ha jól emlékszem, Foma Uralszkij és még három munkás.

Nagyon ünnepélyes hangulatban voltam: háromszáz válogatott párttag között találtam magam és megtudtam, hogy 150 ezer szervezett munkás küldte őket a kongresszusra s magam előtt láttam a párt összes vezéreit, a régi forrradalmárokat, Plehánovot, Axelrodot, Deutschot. Ünnepélyes hangulatom egészen természetes volt és az olvasó is megért, ha megmondom, hogy az alatt a két é.v alatt, amit hazámtól távol töltöttem, hangulatom nagyon megrosszabbodott.

És egyszerre, mint a meséljen, itt vagyok az Oroszországi Szociáldemokrata Párt kongresszusán. Persze, hogy ünn.ep volt ez.

De ünnepélyes hangulatom csak az első ülésig tartott — amíg ki nem tört a vita a „napirend” kérdéséről. — A vita vadsága hideg zuhanyként zúdult rám, nemcsak azért, mert éreztem, hogy milyen élesen szakadt a párt reformistákra és forradalmárokra, — ezt már 1903 óta tudtam, — hanem azért is. mert láttam, hogy mennyire gyűlölik a reformisták Lenint. Ez a gyűlölet átjárta a beszédeiket és úgy buggyant ki szavaikból, mint a nagy nyomás alatt álló víz a régi tűzollócsőből.

Es íme, Vladimir Iljics gyors" léptekkel a pódiumra sietett és raccsolva mondta: „Elvtársak!” Ügy éreztem, hogy roszszul beszél, de már egy pillanat múlva engem is, mint a többieket „lenyűgözött“ a beszéde. Először életemben hallottam, hogy a politika legbonyolultabb kérdéseiről ilyen egyszerűen lehet beszélni. Ez

a szónok nem próbált szép frázisokat szerkeszteni, de minijén szónak csodálatos könnyedséggel a legpontosabb értelmét adta. Nagyon nehéz megrajzolni azt a .mély benyomást, amit a szónoklata tett.

Előrenyújtott keze és kissé felemelt tenyere, mely mintha minden szót mérlegre tett volna, visszautasítva az ellenfél frázisait, nyomós érvekkel helyettesítette azokat, bizonyítékokkal, hogy a munkás, osztálynak joga és kötelessége saját útján és nem a liberális burzsoázia mögött, sőt nem is vele egy sorban haladni, — mindez rendkívüli volt és mindezt Lenin nem a saját nevében, de tényleg a történelem akaratából mondotta. Beszédének tömörsége, befejezettsége, közvetlensége és ereje, ő maga ott a pódium — mindez olyan volt, mint valami klaszikus mű: minden a helyén, benne és semmi se fölösleges, semmi íicoma’és ha van is, nem látszik, mert annyira természetes és szükséges, mint az arcon a két szem, a kézen az öt újj.

Ami az időt illeti, Lenin kevesebbet beszélt, mint az előző szónok, de ami a benyomást illeti, sokkal többet; nemcsak én éreztem ezt, a hátam mögött lelkesen suttogták:

— Tömören beszél...

Néhány munkás, aki most látta először Lenint, a Hyde-parkban Leninnek a kongresszuson tanúsított viselkedéséről beszélgetett. Valamelyik a következő jellemző szavakat mondotta: •

— Nem tudtam, lehet, hogy itt Európában a munkásoknak van mái Uyerj okos emberük is, Bébel, vagy más valaki. De, hogy volna még egy olyan, akit én azonnal így megszeretnék, azt nem hiszem.

Egy másik munkás mosolyogva hozzáfűzte:

— Ez a mi emberünk! hangzott az ellenvetés.

A felelet fején találta a szöget.

— Plechánov tanítónk és emellett úr, de Lenin: vezérünk és elvtársunk.

1918 őszén megkérdeztem Dimitrij Pavlov szormovói munkást, hogy vélemé. nye szerint melyik Lenin legkiemelkedőbb jellemvonása?

— Az egyszerűség, tgyszerű, mintáz igazság.

Ezt úgy mondta, mint amit jól átgondolt és régen megállapított.

— Plehánov tanítónk és emellett úr,

Tudvalévő, hogy az embert a legszigorúbban saját alantasai ítélik meg. De Lenin sofőrje, Gill, aki sokat tapasztalt ember ezt. mondta:

— Lenin rendkívüli ember. Ilyen nincs több. Viszem egyszer a Mjasznie* kája utcán, nagy a forgalom, alig tudom vezetni a gépet, félek, hogy öszezúzzák, tülkölök, nagyon izgatott vagyok. Ö meg kinyitja a kocsi ajtaját, a kocsi hágcsóján keresztül hozzám kapaszkodik, — minden percben elütheti valamilyen jármű — és azt mondja: „Kcrem GUI. ne idegeskedjék, csak vezesse a gépet, mint * többiek.” — Én regi sofőr vagyok, én tudom. hogy ilyet más nem Lesz.

Nehéz visszaadni, megrajzolni azt * természetességet es hajlékonyságot, amellyel minden benyomása egy mederbe ömlött.

Gondolatai, mint az iránytű mutatója. hegyükkel mindig a dolgozó nép o*zlályérdekei felé fordult».*-