Keletmagyarország, 1957. április (14. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-14 / 87. szám

1951. április 14, -vasárnap KELETM AGYARORSZÁG TÁJÉKOZÓDJUNK FRISSEN, GYORSAN... KÜLPOLITIKAI KRÓNIKA BELFÖLDI NAPLÓ A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM SAJTOOSZTALYA KÖZLI: Mód Péter, a Magyar Népköztársaság állandó képviselője az ENSZ mellett április 12-én felkereste Hammarskjöld urat, az ENSZ főtitkárát. A beszélgetés folyamán Mód Péter, — hivatkozva a magyar kor­mány múlt év tavaszán tett meghívására — közölte a főtitkárra), hogy szívesen látjuk Budapesten bármely —■ a főtitkár számára alkalmas — időpontban, ★ A KORMÁNY HATÁROZATOT HOZOTT', amely­nek értelmében napi 2 forint gyógy- és üdülőhelyi dí­jat kell fzetniök mindazoknak, akik a kijelölt gyógy- és üdülőhelyeken nem állandó lakosok. Nem kell a díjat fizetniük gyermekeknek, a kórházba be­utaltaknak és azoknak, akiket állami vállalat vagy költségvetési szerv munka elvégzésére küld ki az illető helyre. A díj az illetékes községi, városi tanácsok be­vételeit képezi. Az e címen befolyt összegeket kizá­rólag a gyógy- és üdülőhelyek fejlesztésére és fenn­tartására lehet felhasználni. ■4-DOBI ISTVÁN, a Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, a Munkás-Paraszt Kormány elnöke és Horváth Imre külügyminiszter köszönőtáviratot küldött Mao Ce-tung-nak, a Kínai Népköztársaság elnökének, Li Sao-csi-nak, a Kínai Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága elnökének és Csou En-laj-nak, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének és külügy­miniszterének a hazánk felszabadulásának 12. évfor­dulója alkalmából küldött jókívánságaikért. Az április 4-i felszabadulási ünnep alkalmából számos üdvözlő távirat érkezett magyar államférfiak címére — az üd­vözléseket a magyar államférfiak ugyancsak távirat­ban köszönték meg. ★ ÖTVENEZER TONNA CEMENT TERVEN FELÜL. ez ország cementgyárainak dolgozói jó eredménnyel zárták az első negyedévet. Cementből 50.000 tonnával termeltek többet az előirányzottnál. A cementüzemek dolgozóinak becsületes munkája a második negyedév első harmadában is folytatódott. ★ HÉTFON TÁRGYAL először a Magyar. Népköz­társaság Legfelsőbb Bíróságának újonnan felállított népbírósági tanácsa, amely az 1957. évi 25. számú tör­vényerejű rendelet alapján kezdi meg működését. A népbírósági tanács hétfőn Micsinai István szándékos emberölési bűnügyével foglalkozik. A Fővárosi Bíró­ság szándékos emberölésben való bűnsegédlet bűntet­tében mondotta ki bűnösnek Micsinai Istvánt és ezért 15 évi börtönre ítélte. Az ügy fellebbezés folytán kerül most a népbíróság elé.-k A MAGYAR KATOLIKUS püspöki kar április 9-én tartott konferenciáján elhatározta, hogy ebben az évben a feltámadási és a bűzaszentelő körmeneteket a templomokban tartják. ★ SZOMBATON széleskörű, mély részvéttel kísérték utolsó útjára Szaton Rezsőt, a magyar munkásmoz­galom régi harcosat, a Kommunisták Magyarországi Pártja egyik alapítóját. Szaton Rezső koporsóját a Magyar Szabadságharcos Szövetség székházának elő­csarnokában ravatalozták fel, innen a Kerepesi teme­tőbe vitték Szaton Rezső földi maradványait. A te­mető Kossuth mauzóleuma előtti térségén nagyszámú gyászoló gyülekezet jelenlétében történt meg a végső búcsúvétel. ★ A SPORTFOGADÁSI ÉS LOTTO IGAZGATÓSÁG Jelentése a Lottó 6. játékhetének eredményéről: a 6. hétre 2,280.239 szelvény érkezett. A nyereményalapból egy nyerő osztályra 855.089,62 forint jut. Ezúttal — á játék fennállása óta először — egy telitalálatos szel­vény is akadt, amely 855.089,62 forintot nyert. Négy találatot 54 szelvényen értek el, amelyre egyenkint 15.835 forint nyereményt fizetnek. A háromtalálatos szelvényekre járó nyeremény összege 301,25 forint, a kéttalálatos szelvényekre 13 forintot fizetnek ki. ★ A HAZAI, fehérjeszegény takarmányozási viszo­nyok mellett különösen nagyjelentőségű a sertések ta­karmányozásának feljavítása tápszerrel. Magyarorszá­gon az első ilyen állati tápszert, a Vitacillint a deb­receni hajdúsági gyógyszergyárban állították elő a penicillin melléktermékéből és azt a hajdúsági sertés­­tenyésztő és hizlaló vállalatnál használták fel kísér­letképpen. A vitacillines takarmánnyal etetett falká­nál a sartésenkinti súlygyarapodás 5 hónap alatt meg­haladta a 37 kilót, 9 kilóval többet híztak, mint a táp­szerrel nem etetett falka sertései. A vitacillines ta­karmánnyal etetett 'll.000 sertésnél havonta mintegy 120 mázsa, évente pedig több mint 1400 mázsa súly­többlet érhető el. * ISMÉT MEGKEZDTÉK a felszabadulás előtt igen kedvelt Ceres növényi ételzsír gyártását. Ugyancsak sor kerül a közeljövőben a régen ismert és — mint a szakemberek állítják — a vajjal vetélkedő liga mar­garin készítésére is. Az idén már jelentősen több, fél­literes palackozásé étolaj kerül forgalomba és egy új­donság, a két decis üvegekbe töltött olaj is megjele­lik az üzletekben. Ma már nincs kijárási tilalom J Ucliigy minisztérium közleménye, 1957. április 13-án 24 órától a kijárási tilalom az ( egész ország területén megszűnik. A lakosság cs nvn­­«leruicmű közlekedési jármű éjjel-nappal, akadaly nél­kül, szabadon közlekedhet. Az egész lakosság ne­vében üdvözölhetjük azt a hivatalos rendelkezést, amely szerint mától kezd­ve az ország egész terü­letén megszűnik a kijá­rási tilalom. Mint isme­retes, a tiltó rendelkezést akkor hozta a forradalmi munkás-paraszt kormány, amikor az ellenforradalmi és egyéb huligán, garázda elemek felszámolását tűz­te ki célul. A rendelkezés, s annak a lakosság részé­ről történt fegyelmezett végrehajtása megkönnyí­tette a karhatalmi szervek e munkáját. Most, hogy teljes mér­tékben helyreállt hazánk­ban a rend és a nyuga­lom, sikerült megszilárdí­tani a közbiztonságot, a kormány megszüntette ezt az intézkedését. A konszo­lidáció ezen újabb jelen­tős állomását azért is kö­szöntjük, mert nagyban hozzájárul — elsősorban a városokban s főleg Bu­dapesten — az élet teljes normalizálódásához. Fon­tos lépés ez is a termelés zavartalansága, a közle­kedés folyamatossabbá té­tele terén; emellett a ki­járási tilalom feloldása megszünteti a napi mun­ka után szórakozni vá­gyók esti programjának kényszerű korlátozását is. Nassxer hír szerint hajlandó módosítani a csatorna igazgatására vonatkozó tervét Washington, (MTI). John M. Hightower, AP tudó­sítója írja: Hírek szerint Nasszer elnök közölte, hajlandó néhány ponton módosí­tani a Szuezi-csatorna igazgatására vonatkozó tervét, hogy eleget tegyen az Egyesült Államok főbb kifogásainak. A hírek szerint Nasz­­szer hajlandó lenne elis­merni a csatorna haszná­lóinak olyan csoportját, amely a hajótulajdonosok: képviselőiből állna és in­kább velük tárgyalna, mint kormányaikkal. Npsszer nem volt haj­landó belevenni javasolt nyilatkozatába az ENSZ Biztonsági Tanácsa által a múlt év őszén ajánlott hat alapelv elfogadását. Ezek az elvek arra irá­nyulnak hogy minden ha­jó számára megkülönböz­tetés nélküli bánásmódot biztosítsanak a víziót használatában. Most azon­ban hírek szerint Nasszer kijelentette, hogy hajlan­dó belevenni nyilatkoza­tába bármily olyan meg­határozott pontot a csa­torna igazgatásának gya­korlatával kapcsolatban, amit az Egyesült Államok véleménye szerint az egyik vagy több alapelv megkíván. Az Egyesült Államok sürgette Nasszert, nyilat­kozatának adjon szerző­dés-jelleget azzal, hogy azt letétbe helyezi az ENSZ-nél, s lehetővé te­szi, hogy más országok aláírják. Amerikai véle­mény szerint az okmány így jobban kötelezné Egyiptomot. , Nasszer Hare amerikai nagykövettel folytatott megbeszé’ései során hírek szerint többízben kijelen­­gy hajlandó meg tenni ezt, ha valamilyen módot találnak Izraeli’ részvételének kizárására. Nyugati diplomaták hangsúlyozzák, hogy a most tárgyalás alatt álló pontok egyáltalán nem érintik azt az alapvető kédést, amelyben a nyu­gat vereséget szenvedett, vagyis azt, hogy a csator­nát Egyiptom igazgassa-e vagy pedig valamilyen nemzetközi szerv. Az a terv, amelynek alapján az Egyesült Államok Nasszerral tárgyal a csa­torna egyiptomi igazgatá­sának elvén alapul. A MÁSODIK NEGYEDÉVBEN az állami gazdasá­gok Csehszlovákiából 70 Zetort, a Német Demokrati­kus Köztársaságból pedig a takarmány betakarításá­hoz 1000, úgynevezeett ,.Mählender”-t kapnak, amely a takarmányt nemcsak levágja, de kocsira is rakja. Jól használható a renden száradó széna felszedésére is. ★ A PÉCSI KÖZKÓRHÁZBAN dr. Skoda Ervin­nek, a korszerű altatás egyik magyarországi úttörőjé­nek vezetésével négy éve foglalkoznak az úgynevezett hibernációs altatási eljárással. Ennek lényege az, hogy a szervezetbe úgynevezett litikus keveréket juttatnak. A keverékkel a szendergéstől a legmélyebb álomig fo­kozhatják az alvás erősségét. A nagysikerű új alta­tási eljárást eddig több mint 300," úgynevezett nagy műtétnél alkalmazták kiváló eredménnyel. A hiberná­­ciót nemcsak műtéteknél, hanem különleges betegsé­gek gyógyítására is felhasználják, például basedowos krízis, a súlyos fertőzés, vágy baleseti sokk ellen. SZOMBATON DÉLBEN MEGNYÍLT a zágrábi ta­vaszi nemzetközi árumintavásár. SVÁJC KORMÁNYA a Szovjetunió kormányával való megyegyezés alapján moszkvai követségét nagy­követségi rangra emelte. Svájc moszkvai nagykövetévé Alfred Zehnder külügyminiszterhelyettest nevezték ki. AZ ENSZ GAZDASÁGI TANÁCSA befejezte a francia igazgatás alatt álló Kamerun gyámsági terület helyzetének tárgyalását. A Szovjetunió képviselője el­mondotta, hogy a gyámsági terület gazdasága fejletlen, a külföldi tőke uralkodik. Az őslakosság anyagi hely­zete nyomorúságos, a művelődés fejlődését a hatósá­gok akadályozzák. A szovjet küldöttség javasolta: a gyámsági tanács hozzon olyan határozatot, hogy négy éven belül függetlenséget juttat Kamerunnak. SZERGEJ GERSZIMOV ismert szovjet filmren­dező három részből álló színes filmet készít Solohov Csendes Don című regényéből. A FRANCIA KORMÁNY minisztertanácsi ülésen végre döntött a költségvetés 250 milliárd frankos csök­kentési tervéből a katonai kiadásokra eső részt ille­tően. A pénteki minisztertanács 100 milliárd frankban állapította meg azt az összeget, amellyel a katonai ki-'* adások 1957-es előirányzatát csökkentik. A SZÖVETSÉGI NEMZETGYŰLÉS közlése sze­rint május elején jugoszláv parlamenti küldöttség lá­togat Romániába. A jugoszláv nemzetgyűlési képviselők 10 napot töltenek Romániában és Bukaresten kívül el­látogatnak több más városba is. LANZA DEL VASTO francia író Párizs egyik elő­városában lévő otthonában második hete folytatja böjtjét, amelyet április 1-én kezdett a franciák által Algériában elkövetett túlkapások elleni tiltakozásul. Az író most böjtölés közben két felhívást adott ki, az egyiket a franciák lelkiismeretéhez intézte s ebben a többi között megállapítja: „Elhangozhat egyes ré­széről: Algériai ellenségeink is elkövetnek kínzásokat, de válaszoljunk rá azonnal: más hibája »nem igazol­hatja a mieinket!” Az egészen húsvétig bőjtölni szán­dékozó író másik felhívását az Izlam vallási vezetői­hez és az algériai nemzeti felszabadítási front vezetői­hez intézte és ebben megállapítja, hogy a felkelők hil-! kapásai is „ellentétben állnak a törvényekkel.” A. A. SZOBOLJEV, A SZOVJETÜNK) állandó' ENSZ-képviseiője pénteken letétbe helyezte az ENSZ főtitkáránál a raoszoigaság, a r.. .•^oigak-.iv..s ...uv lem, valamint a rabszolgasággal analóg intézmények és szokások megszüntetéséről szóló kiegészítő konven­ció ratifikációs okmányát. A kiegészítő konvenciót az ENSZ tavaly szeptember 7-én fogadta el. Ez idő sze­rint 34 állam írta alá, köztük a Szovjetunió, a Bjel­­orusz SZSZK, az Ukrán SZSZK, Csehszlovákia, Ma­gyarország, Lengyelország, Románia, Jugoszlávia, In­dia, Libéria és más államok. A Szovjetunió az első olyan állam, amely ratifikálta az új konvenciót. Az, Egyesült Államok eddig nemcsupán, hogy nem ratifi­kálta, de még alá sem írta. A NYUGATNÉMET EGYETEMEK legnevesebb tudósai, számszerűit 18-an — köztük Werner Heisen­berg Nobel-díjas világhírír Palnck-intézet vezetője, Otto Hahn Nobel-díjas, akinek először sikerült hasa­dást előidéznie az urániumban, Max von Laü Nobel­­díjas, Nax Born Nobel-díjas, valamim Frederic!» vön Weizsäcker — pénteken délután nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelentik: nem hajlandók résztvenni atomfegyverek kikísérletezésében vagy alkalmazásá­ban. A tudósok óva intenek a nyugatnémet hadsereg atomfegyverekkel való felszerelésétől. A neves atom­fizikusok nyomatékosan figyelmeztetnek a taktikai atomfegyverek hatására, amelyet a közvélemény ma még kevéssé ismer. Megállapításuk szerint minden taktikai atombomba vagy atomgránát hatása az első hirosimai atombombáéhoz hasonló. ..A stratégiái atom­fegyverek pusztító hatása fejlesztésének nincsenek is­mert természetes határai” — hangoztatják a tudósok és állástfoglalnak az atomerő békés felhasználására irányuló megfeszített erejű kutatások mellett. „Ebben a feladatban hajlandók vagyunk, mint eddig is, közre-1 működni” — mondják nyilatkozatukban. MCLAUGHLIN SZÖVETSÉGI IURO nem volt hajlandó elutasítani a vádiratot, amely a kongresszus megsértésével vádolja Arthur Millert, az ismert ame­rikai színdarabírót, Maribyn Mourec férjét. A bíró úgy döntött, hogy Millernek május 13-án bíróság elé kell állnia. Miller a múlt év júniusában nem volt haj­landó az amerikae! lenes tevékenységet vizsgáló bizott­ság előtt megnevezni azokat a kommunista írókat, akikkel együtt több gyűlésen résztvett mintegy 9 év­vel ezelőtt. Miller kijelentette, lelkiismerete nem enge­di meg, hogy megnevezze és ezzel bajba sodorja őket. JORDÁNIA FŐVÁROSÁNAK főútvonalain szom­baton diákok tüntettek az Eisenhower doktrína ellen és nemzeti kormány megalakítását követelték. Jelsza­vakat kiáltoztak, amelyekben ellenezték Richards rendkívüli amerikai nagykövet középkeleti küldöttsé­gét és követelték, hogy Jordánia őrizze meg függet­lenségét. ÁPRILIS 12-ÉN az amerikai tengerész gyalogsági partraszállt a gallipoli félszigeten, s ezzel • megkez­dődtek a NATO hadgyakorlatai. Az amerikai tengeré­szeti légi és gyalogsági erőkön kívüli a hadgyakorla­tokban résztvesznek török és angol tengeralattjárók, valamint a török légierők is.

Next

/
Thumbnails
Contents