Keletmagyarország, 1957. április (14. évfolyam, 77-99. szám)
1957-04-13 / 86. szám
I KEI.KTM AG Y A KOKSZ AI» 1957. április 13, szombat \1ostanában egy idegen ' érdeklődött, hogy hol szórakozunk mi. nyíregyháziak? S én kénytelenségből jelsoroltam a modellezőkön, a falura való kicsiny mozihelyiséget, a gőzfürdőt és a nagyvasúti várótermet. Talán túlzás ez, hiszen azért vannak itt olyan rendezvények is, amelyeket nem könnyen felejt el az ember. Művészi élményt nyújtó hangversenyek, operaelőadások, kitűnő színdarabok jó színészek tolmácsolásában, s megannyi próbálkozás. (Persze, vannak rossz színdarabok is, és ízléstelenül mulattató vegyesfelvágottak is.) De összességében „vannak”, előfordulnak. Es főként szrmbat este, vagy vasárnap, zsúfoltan a programhiányban szenvedő emberektől, vagy a váratlanságuk révén látogatóktól elfeledve. Rendszeres kultúráiéiról azonban még vajmi keveset lehet mondani. (De sonkái többet a felszabadulás előtti időknél, amely időhöz képest a. jelenlegi helyzet szívderítőbb.) Talán ez a vajmi kevés ébresztgeti a nyíregyháziak szivében azt a. reményt, hogy lassan azért mégiscsak város lesz Nyíregyhá-Nem áll senkinek szándékában követelőzni, aki ezt teszi, az szándékát meg is cáfolja azonnal, hiszen az alaptalan követelözés úgy sem nyerhet kielégítést, s a szándék nem lehet komoly. Éppen elég terhe hazánknak, nem szabad súlyosbítani újabb költségekkel, ha még oly fontosak is. De módot találni, illetve keresni kell. Lehetőség van. Nem is egy. Ha tévedek, tessék kijavítani! 7T'iső pontként leszöge^ zem: állandó jellegű rendezvényeket kér Nyíregyháza. (jmidfai Wyíve(pjliáza fniwEÍúdéi i — Néhány szerény javaslat — Ennek indoklása: gondoljunk a vasárnap délelöttönkénti bábszínház előadások osztatlan sikerére! Törzsvendégek teszik ki ma már a gyerekek és felnőttek közöl. égét, mert megszokták és megszerették a bábelőadásokai,. D? az időpont sokaknak nem kedvező. A műsor nem elég változatos, így sokkal kevesebben juthatnak hozzá. Bírálni azért ónban semmiképpen nem szabad a József Attila nagyszerű együttesét, mert megteremtették a BÁBSZÍNHÁZÁT. Legfeljebb csak kérni lehet, hóm: bővítsék az előadások siámát, lehetőleg hétköznapra is tegyenek 4—5 órai kezdettel. A bábszínház tehát él, szeretik, és lassan kicsi neki a helyiség. A siker egyik titka nyilván az, hogy rendszeres. Sok szülő és gyermek már úgy megy oda, hogy azt sem tudja, mit játszanak. Az időnként megtartott nagyobb műsoroknak is szinte törzsvendégei vannak, Legalább is sokszáz emberre rá lehet ismerni egy-egy komoly hangversenyen. Ezek az emberek figyelik az újságot, vagy egymástól értesülnek egy-egy előadásról. De hol marad az úgynevezett „széles” közönség? Nem megy el. Nem, mert részint meg sem szokta, részint idegenkedik az ismeretlen körülményektől. Még csak a jegyváltástól is! Ismerek olyan fiatal asszonyt, aki azért - nem volt még operaesten, mert nem tudja, hol kell rá jegyet váltani? Es aztán hoz- I hatunk mi Verdi operát, Gyurkovics Máriát, ez: az asszony csak véletlenül kerül oda az estre. Számtalan más indokot is tudnék sorolni. Mindezek megszűnnek, ha rendszeres jelleggel, közelférhető helyen, szokott helyen lesznek megtartva az előadások. Állandó jelleget adni nem nehéz, csak körültekintés kell hozzá. Ezt természetesen majd megoldja a színház megszületése. De az még meszsze van. Azonban segítene a színház első idejét, ha addigra nagyszámú közönség szokna meg a rendszeres színházi esteket. Meg kell szokni, akárcsak a mozit. Emlékszem, tiz-tizenót ével ezelőtt gyakran csaknem üresen játszottak a filmszínházak a városban. Ma? Kevés a három helyiség, s itt mondom a második pontot: figy komoly, szép, nagy mozira van szükségünk. Nem követelés ez sem, csak óhaj. Óhaj abban a reményben, hogy a jól jövedelmező üzlet ajánlását majd csak meghallják a mi tőkéseink, a földművesszijvetkezetek, vagy más olyan szervek, amelyek tudnak pénz befektetni anélkül, hogy az az államot megterhelné. S hogy a befektetett pénz megtérül? Holtbizonyosan. Megjegyzem, nem ismerem ennek a lehetőségét, de úgy gondolom látatlanban is, hogy a célokat tekintve, bizonyosan lehet megoldást keresni és találni. Alkalmas telek is van, — a nyári mozi helyére célzok. Harmadik pont: Miért nem lehet állandó jelleggel esteket rendezni? Hogy pontosabb legyek, például hetenként két ízben mikrohangversenyt, azonos helyen, messze előre kitűzött programmal, hetenként egy ízben irodalmi estet, meahivott és meg nem hívott szereplőkkel, hetenként egy ízben a zeneiskola közreműködésével vagy dalestet, vagy hangszerszólók, vaav kis koncertzenekar műsorát. vagy a növendékek egyszerű próbaszereplését, amelynek ha. kritikája nem is. de bája van? Ismételve: azonos helyen, és azonos időben! Nagyon jó az a zenetörténeti sorozat, amelyet vasárnap délelőttönként az ifjúságnak rendeztek, de hibája, hogy sokan ezt „iskolás” dolognak fogják fel, s ezért nincs annyi látogatója, amennyit érdemelne. Az időpont sem egészen szerencsés. Nos, ha ezek az úgynevezett estek egy helyen, mondjuk a TTIT klubhelyiségében zajlanának le, s a hét minden napjára esne valami, a klubot sokkal többen keresnék fel — egyelőre. Mert ezt is szokni kell. Máról holnapra semmi sem megy. Áldozni kell, de nemcsak érdemes, hanem kell is áldozni a művelődés munkásainak. Ha a köztudatba átmegy, hogy a TTIT-ben kivétel nélkül minden este van valami, ami jó és szép, s ezen belül mondjuk minden kedden zeneest, vagy pénteken vidám irodalmi összeállítás — vagy Villon-esti —, egy bizonyos idő múlva kicsinek fog bizonyulni a klubhelyiség. S esetleg nevet is kapna, szép neoncsöves utcai reklámot: Esti színpad. Heti műsor:... s bérlet, mondjuk heti 7 forintért. Hogy mibe kerülne ez az Esti Színpad? Hogy a mikrolemezjátszó, meg a fellépti díjak, meg a neoncső? Ugyan. A városban több mikrolemezjátszó van. Ha például a 6. sz. Mélyépítő Vállalat művelődét’ munkásait kérnék fel erre a feladatra, bizonyosan elvállalnák, négyen. havi egyszeri, kétszeri munkára. A zeneiskola már sokat áldozott eddig is, s ha esetleg fellépti díjaknak fedezete nem kellő, szükségképpen fel lehet emelni a helyárakat. (A fellépéses előadások úgyis vonzóbbak.) egyedszer ismét, de nem utoljára említem a múzeum dolgát. Nyíregyházához nem méltó, hogy nincs állandó múzeumi kiállítása, de hogy semmilyen sem legyen, (jelen idő szerint így van) mar szégyen. Ez talán a legnagyobb kérdés az eddigiek között, mert itt helyiségről van szó. Helyiség kellene a múzeumnak, kiállítási termek. Szűk ez a cikk annak, hogy fontosságát jelölni tudnám. De ha Budapestré, vagy Debrecenre gondolok, s váró sunk fásult közönyére, fáj a szívem. No, persze, ha tovább fűzöm az álmokat, tüneményes dolgokat is látok. A színház kivilágított homlokzatával hívja a nézőt, a2 új, nagy mozi előcsarnokában kulturált környezetben várakozó közönség egy kicsit azt képzeli, hogy nem is Nyíregyházán van... az Esti Színpad otthonos termében megzendül a zongora, a József Attila Mű- 1 vetődést Házban balettmúsor veszi kezdetét. De aki még siet, pár percre láthatja a városi múzeum képkiállítását, s a régészeti kiállítást, de azt már csukják. S ha mindezekre már elfogytak a jegyek? Van még két mozi, sőt öt is, s kultúr otthonok erejét számítva, klub, hói olt ásni. szórakozni lehet, s ezen felül? Nem vagyerk telhetetlen. Vagy igy is annak látszom? ország legnagyobb városai közé tartozik Nyíregyháza. Sült galambra nem várhatunk. Mindent meg lehet és meg kell teremteni, még az érdeklődő közönséget is. Ha ugyan kell... és akkor nem másként, hanem szoktatással, ízlésneveléssel, jó műsorokkal, pontossággal. Megéri a munkát a jutalom nagysága, hiszen olyan kedves és szép város ez a mienk, még így is, ahogy van. SIPKAY BARNAt (12. folytatás.) Most már a udvarba összegyülekezett valamennyi férfi olyan közelről vette körül őket, amennyire csak lehetett, mert akkor már tudták, hogy kár minden szóért; ezt a két embert nem lehet elválasztani mindaddig, amíg legalább kissé ki nem verekszik magukat. A férfiak mindegyikét annyira lekötötte a két szembenálló ellenfél, hogy egyikük sem vette észre Harrys nagyapót, amikor áí'urakodott a férfiak gyűrűjén és egyenesen a kör közepére szaladt. Akkor már túl késő volt, hogy közbelépjenek, mert éppen abban a pillanatban, amikor Harrys nagyapó odaért, Clint és Shep előrelendült és összecsapott. A hatalmas ütés ereje Harrys nagyapót ledöntötte a lábáról és az öreg a földre zuhant. Először Clint és aztán Shep is visszahőkölt. Egyikük sem tudta, voltaképpen mi történt, de annyi biztos, hogy Harrys nagyapó meg sem moccant attól a pillanattól kezdve, hogy lebukott a földre. A körülálló emberek most már szétválasztották Shepet és Clintet. Amikor a írét ellenfél már az udvar két ellekező oldalára került, néhányan felemelték Harrys nagyapót és a tornácra vitték. Aztán lefekették a hátára. — Mi történt Harrys nagyapóval? — kiáltott fel az izgalomtól elfúló hangon Katy és a mozdulatlanul fekvő öreg mellé ugrott. — Közbevetette magát — világosította fel az egyik. — Bizonyára el akarta választani őket. Annyit látok, hogy nem vérzik. Hamarosan magához tér és nem is lesz semmi baj vele. Mindenesetre nem ilyen öreg embereknek való az ilyesmi. Ha valamelyiknek a kése beleszaladt volna, menten kiszállt volna belőle a lélek. Közben Clint is, meg Shep is torkaszakadtából ordítozott, de az emberek még mindig jó távol tartották őket egymástól és így nem ákaszkodhattak többé össze. Igyekeztek a két halálos ellenség lelkére beszélni, meg akarták gátolni őket abban, hogy a nap hátralévő részében késüket használják. — Harrys nagyapó egyszerre csak elfutott előttem, — mondotta izgatottan Katy — de én nem tudtam, mit akar csinálni. ' Ha meggondolom, megakadályozhattam volna. , Valaki elhúzta Katyt a nagyapó mellől s közben az öreget felemeltek. Bevitték a tornácról a szobába s lefektették az ágyra. Katy bejött hozzá néhány percre, de hamarosan elvesztette a türelmét, látni akarta az udvarban csellengő embereket és már ment is vissza a tornácra. 81 Clínt lerázta magáról az őt még mindig fogva tartani akaró embereket és egyenesen a kocsija felé ment. Rögtön be is szállt és elhajtott. A tömeg átment az. udvaron és követte Shepet a tornác irányában. Sbép leült a lépcsőre és érthetetlen szavakat motyogott maga elé. — Shep, mégis csak szégyen-gyalázat., ami azzal az öreggel történt. De azt hiszem, hamarosan ismét eszméletre tér. Azt hittem, több sütnivalója van annál, hogysem egy ilyen harcba közbevesse magát. Shep nem válaszolt, — De azért mégis megmondhatnád, ki fia-borja ez az óreg? — kérdezte egy másik. Shep megrázta a fejét. — Annyi szent, hogy baleset volt. Bárki így járt volna, ha közbeveti magát a ti verekedésetekbe. Shep felállt, egy pillanatra körülnézett és aztán nyílegyenesen a tornác sarka felé tartott. Oda tette le a fegyverét, amikor hazajött. Ezután szó nélkül a kocsija felé sietett. Az egybegyűlt férfiak most már tudták, hogy megkezdődik az embervadászat. IX. FEJEZET. Katy Barlow vörös volt a dühtől és fulladozott, hogy köpni tudott volna. Hátravetette a fejét, hogy szemébe hullott, zilált haját visszadobja, de aztán a kezével is végigfésülte és ajkát szorosan a fogai közé szívta. Azt kívánta, bárcsak hirtelen férfivá változhatna, hogy mennél tökéletesebben tehesse meg azt, mit lenni szándékozott. Végiggondolta mindazokat a lehetőségeket, hogyan és hányféleképpen tudna köpni, ha menten férfivá ved lene át. A saját lába közé köpne, a válla felett hátrasercinténe és egyenesen a levegőbe lövelné ki a szájában összegyülemlett nyálat. Sőt, Leroy Luggit arcába köpne. Leroy most úgy gubbasztott szálfa-szállító teherautója magas ülésén, mint maga a trónoló ördög és amellett csúfolódva vigyorgott le Katyra. Mialatt Katy vad dühvei rámeredt és először a egyik lábával, majd a másikkal dobbantott, Leroy lassan felemelte a kezét és autószemüvegét feltolta a homlokára. A Leroy szemét övező fehér körök is csúfondárosan tekintettek a lányra. Kajánul vigyorgott. Leroy szemvédő üveget viselt, nehogy a por bemenjen a szemébe, amikor szálfát szállít az Earnshaw hegygerincről az Oconee lapályon dolgozó fűrészmalcmba. De most, hogy ezt a szemüveget feltolta a homlokára, úgy rémlett, mintha Leroy két szem he~ lyett néggyel csúfolódna rajta. — Heves köpési vágyam van, érted-e, Leroy Luggit?! — kiáltott oda neki Katy és dobantott a lábával. Leroy jót nevetett rajta, a fejét hétravetett© és mindkét kézével -’sapkodta a kormánykereket. 82 (Folytatjuk.)
