Keletmagyarország, 1957. április (14. évfolyam, 77-99. szám)
1957-04-25 / 95. szám
»* KEtFTMAOYARORSZAG 1957. április 25, csütörtöki Jletiüt harca i A REVISIONISMUS ELLEM I Nyíregyháza művelődési gondjai $ Hozzászólás az április 13-i lapszámban megjelent cikkhez (Folytatás szerdai számunkból.) A „kritikának” az ilyen „szabadsága” pedig szükségképpen ahhoz az opportunista gyakorlathoz vezet, ameiyet Lenin így jellemez: „Az opportunizmus ... politikai tartalma . .. : az osztályegyüttműködés, lemondás a proletariátus diktatúrájáról, lemondás a forradalmi akciókról a burzsoá törvényesség feltétlen elismerése, bizalmatlansága a proletariátussal szemben, bizalom a burzsoázia iránt.” (Lenin: Művel ZZ. köt. 111. old.) Lenin elvtárs a revizionizmusnak ezt a rendkívüli veszedelmes voltát teljes mélységében látta és fel is tárta, és egész életében úgy harcolt ellene, hogy a vezetése alatt kikovácsolódott bolsevikok pártja mentes legyen a revizionista nézetektől. Ezért vívott állandó harcot elvi síkon a legfontosabb műveiben („Mi a teendő", „Egy lépés előre, két II. Ogy gondolom, hogy az * néhány gondolat, amelyet Leninnek a revizionizmus elleni harcával kapcsolatban az előbbiekben felvetettem, nagyon is aktuális a mai harcaink szempontjából; Az a revizionista vonal, amely ellen nekünk ma a magyar munkásmozgalmon belül meg kell küzdenünk, politikai és eszmei tartalmát illetően a régi revizionizmus felelevenedése. De politikai körülményeit tekintve lényeges különbségek is vannak, Lenin idejében egy, — a hatalomért küzdő párt soraiban meglevő revizionista áramlat ellen kellett harcolni, a mi esetünkben pedig egy — közel egy évtized óta hatalmon lévő párt soraiban jelentkezett a Nagy Imre—Losonczy-féle revizionista frakció. Lenin idejében és a bolsevikok pártjában, jórészt csak elvi-politikai síkon folyt a harc a revizionizmus ellen, mely csak fenyegetett a belőle logikusan folyó szörnyű következményekkel. de Lenin és a bolsevikok elvi szilárdsága és könyörtelen, következetes harca miatt valóraváltani ezeket a következményeket az orosz munkásmozgalomban sohasem tudta. Nálunk viszont a párton belüli revizionista frakció és a vele objektíve összefonódott ellenforradalmi erők közös puccs-kísérlete a pártban is és az államban is hatalomra, juttatta a revizionistákat, hogy a későbbiekben — akár akarták azt ezek, akár nem — kérlelhetetlen következetességgel átmenjen a hatalom ismét az ellenforradalmi burzsoázia kezébe. Szinte kísértetiesen kiütközött a mi revizionistáink arculatán mind az a jellemző bélyeg, amelyről Lenin beszélt. Az október előtt még a szocializmus és párt ügye iránti „lobbanékony szerelemben” lángoló revizionistáink, október napjaiban egyszeriben átcsaptak a legaljasabb árulásba. ,.A kritika szabadságán1 oly nagyon hangoztatok „kritika”, „revízió“ alá vették a marxizlépés hátra”, „Materializmus és empiriokriticizmus” „Az opportunizmus és a II. Intemacionalé csődje”, stb., stb., a revizionizmus minden válfaja ellen. És ugyanezért, — a párt forradalmi tisztaságának a megvédelmezése érdekében — harcolt politikailag és szervezetileg is a pártba bekerült revizionista, opportunista csoportok és frakciók ellen is. (a mensevikiektől való szervezeti különválás 1912-ben, más frakciós csoportok eltávolítása a pártból, stb.) Végül pedig — amikor az első világháború időszakában végleg bebizonyosodott a II. Intemacionalé pártjainak a revizionizmus, az opportunizmus mocsarába süllyedése, — nemzetközi vonatkozásban is ezért kezdeményezte a forradalmi Kommunista Intemacionalé - megalakítását és a revizionizmustól mentes kommunista pártok létrehozását. mus-leninizmus legalapvetőbb elveit, „forradalomnak” nevezték az ellenforradalmat, „kommunizmusnak” a burzsoá nacionalizmust és sovinizmust, „demokráciának" a véres fehér terrort .ellenségnek a barátot és barátnak az ellenséget, stb.. stb. Megvalósították, — pontosan úgy, ahogy arról Lenin beszélt, — az osztályegyüttműködést a burzsoáziával (lásd példának csak a legutolsó Nagy Imre-féle kabinet összetételét), lemondtak a proletárdiktatúráról november első napjaiban Nagy Imre már csak a „független, demokratikus magyar köztársaságról’1 beszélt, stb.), lemondtak a forradalmi akciókról (egyetlen lépést sem tettek az ellenforradalom fehér terrorja ellen), bizalmatlanok voltak a munkásosztállyal szemben (nem adtak fegyvert a munkások legjobbjai kezébe az ellenforradalom ellen), bíztak a burzsoáziában (a burzsoáimperialista nyugati hatalmaktól kértek segítséget a proletár szovjet hadsereggel szemben.) Azt hiszem, hogy a revizionizmus lenini jellemzését világosabban, konkrétebben és kézzelfoghatóbban a nemzetközi munkásmozgalom történetében még nem bizonyították be. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar kommunisták és a magyar nép számára keserves és fájdalmas tanulság volt mindez. Megtanított bennünket arra, hogy a marxista-leninista párt egyetlen percre sem tűrhet meg a soraiban opportunista, revizionista nézeteket és azok hirdetőit. Megtanított bennünket arra, hogy a burzsoá restauráció veszélyét népünk feje felől csak akkor tudjuk végleg elhárítani, ha e restauráció revizionista szálláscsiná-i lóival semmilyen elvi kérdésben soha meg nem alkudunk. Lenin egész hatalmas életművének ezt a tanulságát igyekezzék megszívlelni minden magyar kommunista. Az kétségtelen, — mint a cikk. írója is írja — hogy a felszabadulás előtti időkhöz képest a jelenlegi helyzet szívderítőbb, de még tényleg sok a tennivaló is. Hadd szögezzük le, hogy a cikk írójának minden kívánságával egyetértünk. Egyetértünk abban, hogy állandó jellegű előadások kellenek. De hiszen ez már néhány művészeti ágban meg is valósult. Megvalósult a bábszínház vasárnap délelőtti előadásaiban a József Attila Művelődési ház rendezvényeiben, a vasárnap délelőtti ifjúsági zenei ismeretterjjesztő előadásokban, s a TTIT-ben szombat esténként rendezett és rendezendő hangversenyek keretében. Ha tehát valaki a cikkből azt a téves következtetést vonná le, hogy azért nincs lüktető kulturális élet Nyíregyházán, az téved. Munka van, rendezvény, hangverseny van, csak az érdeklődés foka nem kielégítő. S ez a közöny öl meg sok értékes kezdeményezést. ABBAN IS IGAZA VAN a cikk írójának, hogy bizonyos külső reklám is kellene, mely felhívja a figyelmet ezekre a talán még nem mindenki által ismert lehetőségekre és allcalmakra. Ez tényleg jó lenne, s habár pénzbe kerül, nem olyan sokba, hogy meg ne lehessen valósítani, méghozzá államunk megterhelése nélkül. A Bessenyei mozinak és a TTIT-nek egy bejárata van, de egyik intézménynek sincs még csak közönséges címtáblája sem, hát még ízléses, jól feltűnő reklámja. Pedig a szép és jó reklámok is városiassá teszik a várost. NEM IS ANYAGIAKON MÜLIK a rendezvények látogatottsága. A zenei ismeretterjesztő előadások bérletben 1 forint (mondd és értsd: egy forint!) belépő díjat igényelnek alkalmanként. Bérlet nélkül kettő forint a belépési díj. A TTIT-ben rendezett hangversenyek legfeljebb 5 forintba kerülnek, a növendékhangversenyek ingyenesek. A Zeneiskola művésztanárai nem a tiszteletdíjtól teszik függővé fellépésüket. Tehát nem a drága helyárak riasztják el a szélesebb érdeklődő közönséget. Egy Latabáresten, vagy egy jazz-esztrád előadáson a 16 forintos helyek sem drágák. — Mennyivel inkább nem drágák egy-egy hangver seny olcsó helyárai. Más az, hogy a nagy tömegek ízlését sem segítettünk eddig megfelelő módon, he lyesen fejlődni, s ebben nagy szerepe van nemcsak a Filharmónia állal terjesztett selejtes esztrádműsoroknak, hanem annak a kultúrpolitikai hibának is, hogy Egyáltalán létezhettek, s létezhetnek értéktelen tartalmú rendezvények. Egyrészről a Filharmónia csak üzleti célt szolgáló rendezvényei, másrészről az ugyan jóakaratú, de káros dilettantizmus rontotta a közönség ízlését, szoktatta el a komolyabb rendezvényektől is. Legyünk még tovább őszinték, s mondjuk meg nyíltan, hogy politikai ünnepélyeink kultúrműsorai is sok kívánnivalót hagynak hátra. Pedig ezeknek,' a fővárosi ünnepélyek pél-\ dójaként minta-műsorok-i nak kellene lenni. NEM KEVÉSBÉ FONTOS dolognak tartjuk a jó példát. Ha a hivatalok ve-' zetői nem érdeklődnekJ egy-egy komoly rendezvény, hangverseny iránt, nem remélhető, hogy beosztottjaik több érdeklődést tanúsítanak a művészetek iránt. All ez a hi-1 vatalokra, a tanácsokra, i de legfőként a pedagógu- j sokra. Meg kell - mondani,' hogy a nyíregyházi iskolák énektanárjait — egy-! két kartárs kivételével —í még sohasem láttuk sem1 hangversenyen, sem az ifjúság részére rendezett meretterjesztő zenei előadásokon. Vajon mi fűzi őket a művészethez, a zenéhez? Hogyan láthatják el ifjúságunk esztétikai nevelését azok, akik maguk is tartózkodnak az j esztétikai élménytől? A világért sem akarunk . sorainkkal senkit megbántani. Mindenki úgy rendezi be életét, ahogy jónak látja, abban leli öröpiét, ami éppen gyönyörködteti. De ezt az érzéket fejleszteni kell. Különösen pedig ' al kultúrmunkásoknak, akik*! re a nagy tömegek kultuJ ralis problémáinak meg-' oldása vár. Műveltebb ember kelll országunknak. Mindentj meg kell tenni ezért. Meg kell teremteni még a job-l ban érdeklődő közönséget is. VIKÁR SÁNDOR áll. zeneisk. igazgató A A Uo*n*nuHÍsiáU a népéti, a felemelkedésért karcolnak Körzeti pártaktíva-ülés volt Ököritófülpösön Lassan leszáll az est Ököritóíülösre. Az eső szitál. A lágy tavaszi szellő, a frissen szántott föld szagát, illatát sodorja, hozza magával. A vendéglátó kommunisták csinosítják a párthelyiséget. A piros drapériával leterített asztalon friss virág illatozik. A bejárattal szemben az asztal fölött Lenin, a nagy proletár hadvezér képe függ. Mellette szerény, néhánysoros kis felirat. „Szeretettel üdvözöljük az elvtársakat.” Alatta a vörös csillag. Ennyi a dekoráció. Az ellenforradalmi események idején a pártházat feldúlták itt is. A berendezéseket összetörték, a képeket lecibálták a falról. Többezer forint kárt okoztak az ellenforradalmárok itt is a pártnak. Most mégis szép, tiszta a kommunisták második otthona Ököritófülpösön. A kommunisták munkáját dicséri Néhány perc telik el, s benépesedik a helyiség. — Gondolkodó, parthű termelőszövetkezeti tagok, egyénileg dolgozók foglalják el helyüket a padokon, székeken. Kilométereket kerékpároztak, vagy gyalogoltak ezek a kommunisták, akik most itt gyülekeznek, így jöttek a rápoltiak, füipösdaróciak, győrtelekiek, géberjéniek. A mátészalkai járási párt intéző bizottsága ököritófülpösre hívta ■össze a környező községek kommunisták körzeti aktíva-ülésre. Nagy a várakozás, figyelem. Az asztalnál Labancz elvtárs az alapszervezet párttitkára, Lipők elvtárs, a járási pártbizottság kiküldötte foglal helyet. Itt van Oláh László elvtárs is. a megyei párt intéző bizottság tagja. Közöttük foglal helyet Benkei András elvtárs, az előadó, a megyei pártbizottság titkára. Mindenki arra kíváncsi, miről fog beszélni Benkei elvtárs. Hisz új dolog az ilyesmi a pártban, nem voltak ilyen körzeti aktívák ezelőtt. — Nem volt a megyei titkárnál nagy papírhalmaz. Csupán néhány feljegyzés, vázlat, s airól beszélt. Szabadon, kötetlenül, egyszerűen. — Beszéde elején Benkei elvtárs elmondotta, hogy leró véletlen, miért is Ököcitófülpösre hívták össze ezt a körzeti aktíva ülést. Es a község sokat szenvedett Emlékezünk az 1910-es nagy tűzkatasztróíára, melynek több mint 300 ember esett áldozatul, halt meg, 109 ember pedig súlyos égési sebeket szenvedett. Benkei elvtárs rámutatott az akkori viszonyokra. Elmondja, hogy abban az időben az egyszerű emberek, a nép csűrökben, hodályokban ünnepelt, míg a magyar uralkodó osztály tagjai Becsben, Budán fényes palotákban, virágos .elvekben dorbézolt, tivornyázott, a Habsburg-ház főuraival. Ezek után ecseteli az első világháború borzalmait, a 25 éves népnyúzó fasiszta Hort’nyrendszert, a második világháborút, a Szovjetunió nagy felszabadító tevékenységét, mely leütötte a bilincset a gúzsbakötött, elnyomott magyar nép kezéről. Sokoldalúan mutatta meg milyen eredményeket ért el az ország 1945 után az MKP ve zetésével egész napjainkig. Sok példát hozott fel arra, hogyan feflődött a község, mit kapott 12 év alatt Az ellenforradalmárok hiába akarták befeketíteni a munkánkat, ez nem sikerült és nem fog sikerülni nekik. A tények tények maradnak, s azokkal nem lehet vitatkozni. Benkei elvtárs nem feledkezett meg a hibákról sem, melyek jó talajt biztosítottak a megvert, de még meg nem semmisített ellenségnek. Szólt az iparosításban elkövetett hibákról, s arról, hogy a régi vezetés a legfontosabbról, a munkásosztály életszínvonalának emeléséről feledkezett meg. Ezek után arról szólt, hogy a proletárdiktatúrát nem helyesen tartottuk be a múltban, hiszen csak a kulákok ellen alkalmaztuk, s elfeledkeztünk arról, hogy a letűnt rendszernek itt vannak az emberei, a volt főszolgabírák, bankárok, csendőrök, spekulánsok, s egyéb ellenséges elemek. Ezek után részletesen elemezte azt a revizionista politikát, melynek Nagy Imre volt a főszószólója már 1953-ban. Ez alapjában ásta alá a gazdasági és társadalmi rendszerünket. Néhány értelmiségivel, különösen az írók egy csoportjával, Háy Gyulával, Déry Tiborral, Méiayval és a többiekkel támadást indítottak a párt, a népi hatalom ellen. Ezek. * az írók elégedetlenkedtek,! s szóltak a munkásosztály iievt-oéu, aüikiicK tixioszuzezer forint betétjük volt a bariban, s havonta több tízezer forint jövedelmük V’ ut. Emlékeztetett a Petőn- Körben lezajlott viták-! ra, melyekben már nyíltan támadtak a pártot. „Mind-j tleknek elejét lehetett vclr.a venni — mondotta Benk^i elvtárs, — ha egység van a párt Központi Vezetőségében.” De nem voiíJ Bizalmatlanok \ oltak aj volt MDP egyes vezetői aj kommunistákhoz. Nem volt' meg az erkölcsi alapjuk1 ahhoz, hogy szétzavarják és felszámolják a Petőfi-kört. Ezek után elemezte a legtöbb okot, mely az ellenforradalom kirobbanásához vezetett. Az imperialisták régen készültek errej már október 23-a előtt. Is-; meretes, hogy az USA sokszázmillió dollárt költött ás költ aljas propagandacélokra, hogy zavart keltsen a népi demokratikust országokban. Ezek után as ellenforradalmiI események ismertetésére tért, , majd ismertette az 5 hónapi (Folytatás a 3. oldalon.)]
