Keletmagyarország, 1957. március (14. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-10 / 58. szám
1951. március 10, vasárnap KELETMAGYARORSZAG ESZ-ME! TISZTASÁGOT! IV. A zt is mondják, hogy a párt a múltban nem vette tekintetbe a haladó nemzeti hagyományokat. — Ahelyett, hogy ezt annak minősítettük volna, ami — közönséges rágalomnak, ebben a kérdésben is engedtünk az ellenforradalom nacionalista nyomásának és magunk is kezdtük elhinni, sőt terjeszteni ezt a rágalmat Mi egyéb volt ez, mint szintén egyik tormája az ellenforradalom előtt való eszmei behódolásnak. az ideológiai likvidátorságnak? A párt soha nem tagadta meg, hanem kidolgozta, kiemelte és magáévá tette a haladó nemzeti hagyományokat, de persze nem helyezkedett arra az álláspontra, hogy az egész magyar történelem egyetlen nagy haladó hagyomány. Nagy Imre hirdette meg a Hazafias Népfront alakuló kongresszusán az ,,egységes magyar nemzeti kultúráról” szóló hamis, antileniriista és reakciós tételt, de csak az ellenforradalom nyomására tett a párt engedményeket ennek a revizionista antileninista tételnek. A párt központi lapjába cikk jelenhetett meg (Mesterházi Lajos cikke), amely állást foglal az ellenforradalommal szemben és a munkás-paraszt forradalmi kormány mellé áll, helyesen értékeli a Szovjetunió segítségét az ellenforradalom leverésében, de ugyanakkor feleleveníti a régi reakciós történetírásnak azt a tételét, hogy a magyar történelemben van egy forradalmi hagyományvonal: Dózsa— Rákóczi—Kossuth—19Í9. És van egy reálpolitiai vonal: Martinuzzi—Bethlen Gábor—Széchenyi—Deák. És a cikkíró — kinek jószándékában nincs okom kételkedni — azt az óhajtását fejezi ki, hogy „a mi forradalmi és reál politikai, nemzeti tradíciónk találkozhatnék!” A mi pártunk, ellentétben a Hóm an—Szekfűféle reakciós történetírással, valóban nem tekintette haladó hagyománynak ezt az úgynevezett „reálpolitikai” vonalat, amely semmi egyéb nem volt, mint szembefordulás a valóban haladó, forradalmi cselekedetek politikájával. Mi valóban nem Széchenyi és Deák, hanem Kossuth pártján álltunk, nem Zápolya, hanem Dózsa pártján. Csak a Horthy-korszak történetírása fedezte fel és dicsőítette azt a „reálpolitikát”, amelynek lényege a forradalomellenesség volt. Csak az ellenforradalom eszmei nyomására, az ellenforradalom befolyása alá került rétegek, s nyilván főieg ér. telmiségi récegek hangulatának engedve váiha-olt a cikk írója a „forradalmi hagyomány vonal” elismerése mellett a , íeálpolitikai hagyományvonal” elfogadójává is. Azonban meg kell mondanunk, hogy nem kérünk ebből a hagyományból. Elég sajnálatos, hogy a Népszabadság szerkesztősége nem tartotta szükségesnek ezt rögtön megmondani. Viszont csak helyesléssel vehetjük tudomásul, hogy Mesterházi Lajos legutóbbi, március 3-i cikkében egyértelműen ■„Kossuth és a magyar baloldal százéves hagyományaihoz” való hűség mellett áll ki és a népek forradalmi szolidaritása mellett tesz hitet. Az ellenforradalmi revizionizmus kikezdte nálunk a párt szerepéről szóló marxista—leninista tanítást is. A párt a leninizmus szerint a munkásosztály legmagasabbrcndű szervezete, amely hivatott arra, hogy irányítsa, vezesse a dolgozó nép minden tömegszervezetét, vezesse az állam munkáját, beleértve a gazdaságot is. Az októberi ellenforradalom a pártot minden téren detronizálni akarta. Szocializmust kommunisták nélkül, szakszervezeteket kommunisták nélkül, ifjúsági szervezeteket kommunisták nélkül, üzemeket pártszervezetek nélkül — ime, ezt szerette volna az ellenforradalom. Ez persze végső soron magának a munkásosztály vezető szerepének felszámolását jelentette volna, mert a párt vezető szerepe nélkül nem valósulhat meg magának- a munkásosztálynak a vezetése sem. Már sok minden történt a párt vezető szerepét aláásni igyekvő revizionizmus visszaverésére, de még mindig elegendő a tennivaló. Teljesen érthető és helyes volt, hogy a párt tapintatosan és óvatosan lépett fel a munkástanácsoknak azzal az igényével szemben, hogy ők legyenek az üzem egyedüli gazdái. Ezeket a fiatal és még nem eléggé megszilárdult és meggyökeresedett szerveket nem lehetett (és ma sem lehet) parancsszóval rábírni a pártvezetés szükségességének elismerésére, ehhez türelmes meggyőzés és jó munka szükséges. De ebből korántsem következik, hogy a párt elvileg elfogadhatna valami olyasféle „munkamegosztást” az üzemekben, amely szerint a munkástanácsokra tartozik az üzem gazdasági vezetése, a pártszervezetre tartozik a dolgozók politikai nevelése és ezen az alapon kell együttműködnie a pártszervezetnek és munkástanácsnak. Az üzemi pártszervezet természetesen nem szorítkozhatok tisztén politikai nevelőmunkára, nem fordíthat hátat az üzem gazdasági kérdéseinek, mert akkor a párt vezető szerepéről mondanale. A revizionizmus persze abból indul ki, hogy a centralizált állami tervgazdálkodás teljes fellazítása, sőt megszüntetése esetében arra sincs szükség, hogy az üzemi pártszervezet Őrködjék az ö'sz-állami, össz-társadalmi érdekek fölött az üzemi és lokális érdekekkel szemben. A párt szerepét tagadó, a pártszervezetet az üzemből kitiltani törekvő álláspont október 23 után először a szakszervezetekben született meg. Az ellenforradalmi fegyverek hatására a SZOT régi elnöksége helyére lépő „ideiglenes forradalmi bizottság” és „ideiglenes intéző bizottság” fogadott el olyan nézeteket, amelyeket eme úl, de demokratikusnak semmiképpen sem nevezhető és rövidéletű szerv elnöke, Vas-Witteg Miklós fejtett ki: „a szakszervezeti mozgalom nem függhet egyetlen párttól, vagy pártoktól Irta: Révai József sem. Követeltük, hogy az üzemekben egyetlen párt se működhessen, csak egyetlen szerv, a szakszervezet kapjon helyet.” Az sem véletlen, hogy a szakszervezetek „függetlenségének" jó öreg opportunista jelszavával egy időben született meg a határozat a Szakszervezeti Vi ószövetségből való kilépésről, a szocialista verseny megszüntetéséről, a proletárállammal szemben a „sztrájkjog” proklamálásáról. Mindezekben a kérdésekben az újsütetű revizionizmus álláspontja egybeesett a peyerizmus ócska álláspontjával. S Vas- Witteg nem csupán a maga személyes nézetét fejezte ki — ami azóta megváltozhatott, — hanem azt a nézetet, amely az ellenforradalom nyomására a szakszervezeti demokrácia megcsúfolásával létrehozott új vezető szervben ténylegesen felülkerekedett. Az ellenforradalom hatására nemcsak szervezetileg, hanem ideológiailag is újjáéledt a peyerizmus és még ma sem lehet állítani, hogy már nem mérgezi a msgyar munkásmozgalom levegőjét. Ha az ideológiai harc fokozásáról beszélünk, akkor ezt az ellenséget is szem előtt kell tartanunk. A jobboldali szociáldemokratizmus egyik fő jellemvonása-, hogy igyekszik elhitetni a munkásokkal, hogy a munkásállam tulajdonában lévő üzemek nem az ő üzemeik, hogy a szocialista állam is éppúgy kizsákmányolja őket, mint a tőkések, hogy tehát éppúgy szemben kell állniok a népi demokratikus állammal, és annak szerveivel, mint a régi tőkés állammal és annak szerveivel. Hogy ez az álláspont támogatásra lelt egyes népi demokratikus országokban jelentkező, magukat marxistának feltüntető, de a marxizmus —leninizmussal homlokegyenest ellentétes elméletek képviselői részéről — akik szerint a munkásállam által végrehajtott államosítás a termelőeszközöket, az üzemeket stb. nem változtatja össz-társadalmi tulajdonná, hogy az állam, tehát a prcletárállam is lényegénél fogva és eleve forrása és talaja a bürokratizmusnak, hogy ;i centralizmus, a gazdaság központosított állami irányítása már magában véve és eleve: bürokratizmus — nem változtat azon, hogy ezek az elméletek lényegükben, tartalmukban kivénhedt antileninista, jobboldali szociáldemokrata elméletek. A proletárállam irányító szerepének tagadása (akár a gazdasági, akár a kulturális éleiben) együtt jelentkezik a párt szerepének tagadásával és a munkásosztálynak a proletárállammal való tradeuniorista szembeállításával. Még ha százszor a „sztálinizmus” elleni harc jelszavával álcázzák magukat ezek az elméletek, akkor is antilemnisia, rn■tikonimumsta e’méletekrő' van szó. A szervezeti líkvidáltság legtöbb esetben eszmei Ijkvidátorsággal jár együtt. Láttuk ezt a Szikra Kiadó átkeresztelésnél és láttuk ezt a Szakszervezeti Világszövetségből való szégyenteljes kilépési határozat kapcsán. Ugyanerről van szó az úttoivk kéraeséncn is. öziute bizonyításra sem szorul, hogy az út.örő-szervezer imgszün „etásenek és átkeresztelésének terve az ellenforradalom nyomása alatt vetőaött fed. Az Oktatásügyi Minisztériumnak az a néhány vezetője, aki rögum ielkapta és helyeselte azt a tervet, behódolt annak az ellenforradalmi közhangulatnak, amely az úttörőszervezetet csak azért mert a Szovjetunió gyermekszervezetét is „pionír”szervezetnek hívják, valamiféle idegen, nemzetietlen dolognak tartotta. Tehát az angoloktól importált ,.scout boys”; nemzeti, míg a szocialista Szovjetunióból átvett és nálunk teljesen meggyökeresedett, a gyermekek és a pedagógusok jórésze által megszeretett és elfogadott úttörőszervezet: nemzetietlen. Örvendetes, hogy e kérdésben komoly ellenállás keletkezett az úttörőszervezet védelmezői részéről; s miután határozottan felemelték szavukat, hamar kitűnt, hogy meg is tudják védeni a népi demokrácia e kedvelt és tiszteletet érdemlő szervezetét. Általában az ideológiai revizionizmus és likvídátorság talán a legjobban kulturális területen burjánzik. És talán ezen a területen ütközik a legkevésbé eszmei ellenállásba. Hiszen az iskolákban sem csak az úttörőkről van szó. Az a gyalázatos ellenforradalmi előretörés és terror, amelyet a hittantanítás kérdésében tapasztalhattunk, szintén aligha bontakozhatott volna ki ilyen arányokban az oktatásügy vezetőinek nemtörődömsége, megzavarodottsága és liberális szemelhúnyása nélkül. Az irodalom és művészet területén még szabadabban uralkodik a revizionizmus, mert a tavalyi íróközgyűlésen diadalmaskodó pártellenes szellemet azóta sem lepleztük le és vertük vissza, nem védelmeztük meg a marxizmus—leninizmus irodalmi elveit a Háy Gyula és társai képviselte polgári-liberális elvekkel szemben. Az ellenforradalom után pedig ezek a polgári elvek szinte magától értetődően diadalmaskodtak a könyvkiadásban, a színházi életben, és a párt, amely el volt foglalva az újjászervezés, a talpraállás feladataival és nehézségeivel, nemigen talált alkalmat és módot arra, hogy a kultúra és az irodalom pártosságának, a szocialista realizmusnak nagy lenini elveit képviselje és védelmezze a polgári ideológia áradatával szemben. Ez vezetett arra, többek között, hogy színházi életünk Molnár Ferenc és Herczeg Ferenc feltámadásának jegyében éledt újjá, hogy könyvkiadóink tervezése megfeledkezett arról, hogy szo";alista irodalom is van a világon. Az ellenforradalom győzedelmének, a kapitalista restaurációnak veszedelmét a szovjet csapatok testvéri támogatásával sikerült elhárítani. De nyilvánvaló, hogv az ellenforradalom teljes szétzúzásának, újabb ellenforradalmi kísérletek megelőzésének feladatát nekünk magunknak kell megoldanunk saját erőnkből. Ennek pedig legeslegfontosabb feltétele a párt erejének, egységének fejlesztése, hogy képessé tegyük az állam és a szocialista építés vezetésére. Ehhez pedig döntően eszmei tisztázottság, pártunk ideológiájának egysége és tisztasága szükséges. A párt marxista—leninista ideológiájának tisztaságára úgy kell vigyáznunk, mint a szemünk fényére. Fel kell vérteznünk párttagjainkat a polgári, az ellenforradalmi ideológia minden behatolásával, fertőzésével szemben. Ezért van szükség ideológiai téren is kétfrontos harcra: harcra a dogmatizmus, és harcra a revizionizmus ellen. E két harcot egyszerre kell megvívnunk. A dogmatizmus ellen küzdve nem szabad megengednünk revizionista, antileninista nézetek feltámadását és terjedését. Az öt kommunista és munkáspárt, valamint az illető országok kormányainak képviselői budapesti találkozójáról kiadott közös közlemény — a többi között — a következőket mondja: „A magyar népgazdaság sikeresen haladt előre a szocialista úton. Ezt a fejlődést zavarta meg az ellenforradalmi erők támadása.” Á párt és a forradalmi munkás-paraszt kormány most sikerrel hárítja el az útból az ellenforradalmi erők támadásának hatását, hogy a szocialista építés ügyét újra továbbvigyük. De nyilvánvaló, hogy nemcsak a gazdaságról van itt szó. Az ellenforradalmi erők támadása megzavarta nemcsak a magyar népgazdaság fejlődésének folytonosságát, hanem eszmei fejlődésünket is. Ezen a téren a dolgok rendbetevésével kissé elmaradtunk. A feladat az, hogy behozzuk ezt az elmaradást és ideológiai téren is kiküszöböljük az ellenforradalmi erők támadása okozta zavart és törést. Csak ha elvégezzük ezt a feladatot is, lesz képes az MSZMP arra, hogy valóban a magyar munkásosztály forradalmi élcsapatává váljék, hogy még mélyebbre eresztve gyökereit a munkásosztályba, a szocialista építés, a munkás-paraszt állam vezető erejébe, kijavítsa a párt és a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének kérdésében elkövetett hibákat, hogy leküzdje az értelmiség gondolkodásában még jóval 1956 október előtt fellépett ingadozásokat és a szocializmus építésének, nagy nemzeti feladatán való közös munkálkodás jegyében az értelmiséget újra h dolgozó nép hű segítőjévé tegye. A mi ideológiánk, a marxizmus—leninizmus van olyan erős van annyira népi és nemzeti, hogy segítségével leküzdhessük a polgári a nyugati kapitalista ideológia minden csábítását. A régi, október előtti pártvezetésnek egyik döntő hibája épp az volt, hogy nem tudott megfelelően élni a marxista—leninista ideológia fegyverével. Ennek nem szabad megismétlődnie. Mi a szocialista építést — a belső és a külső osztályéiig nség aknamunkájára éberen vigyázva, sokkal nagyobb éberséggel, mint október előtt — de mégis belső békében, nyugalomban, a magyar nemzet minden egészséges építő erejének egységében akarjuk folytatni. Ehhez erős pártra, az eddiginél jóval erősebbre van szükség. Igaz, hogy nem törekszünk arra a felduzzasztott tag létszámú pártra, ami az MDP volt. Az ideológiai tisztázás, a revizionizmus, az ellenforradalmi fertőzés leküzdése nemcsak pártunk eszmei erejét és vonzását, fogja növelni, hanem kiszé lesíti az alapot pártunk tömegerejének további növeléséhez is. Csak az a párt tudja vezetni az országot és a nemzetet, amely ki tudja javítani hibáit és egyben nem tagadja meg semmilyen viharban a dől-gozó nép, tehát a haza javára véghezvitt nagy tetteit. Űj gyümölcstermesztés! szakkönyvek MOHÁCSY MÁTYÁS. Őszibaracktermesztés. A könyv olyan nagy sikert aratott, hogy már harmadik kiadása vált szükségessé. Ismerteti a növényt, virágbiológiáját, fejlődésmenetét rendszertani helyzetét és fajrokonait. Leírja az igen nagyszámú őszibarackfajták közül a nálunk ismertebbeket, elterjedtebbeket. Részletesen tárgyalja az őszibarack telepítését, szaporítását és .-etszését. Foglalkozik az őizibarackfa ifjításával, ápolásával, kiöregedett fák pótlásával. Hosszabb reszt szentel az őszibarack-betegségek és kártevők elleni védekezésnek. A könyvet számos egyszínű és színes kép teszí még érdekesebbé. MOHÁCSY MÁTYÁS - PORPÁCSY ALADAR A szamóca, a málna és « szeder termesztése: Ez a mű a szorosan vett termesztéstechnikán kívül ismerteti e gyümölcsnemek növénytani leírását, elterjedését, értékesítését. Foglal kozik a nemesítés felada taival, valamint a szamóca és málna feldolgozásának módjával is. A gyakorlat számára különösen hasznos és érdekes „A szamóca szaporítása” című fejezet, mely a két neves tudós kutatásának legújabb eredményeit tartalmazza—aa
