Keletmagyarország, 1957. március (14. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-07 / 55. szám

4 KELETMAGYARORSZÄG lí»57. március 7, csütörtök «2 Dl í iitőfiuszkülönjárat! ndul Debrecenbe j n árcius 12-én a Csokonait Színház Bohémélet címűt aperaeioadásának megtekintésére Az IBUSZ március 12-én, kedden 17.00 óra­kor autóbuszkiUónjáratot Indít Debrecenbe Pucci­ni: Bohémélet című ope­rájának megtekintésére, melyet a Csokonai Szín­ház operatársulata ad clö. Az utazás az 53. s'. AKÜV Ikarusz 55 autó­buszával fog történni, mely rádióval van fel­szerelve cs fűthető. Részvételi díj 40.— fo­rint, aiely összegben a a~inh!»7jegy ára (1—8 sor) valamint az autóbusz költsége is benne van. Az autóbusz 22.30 óra­kor érkezik vissza Nyír­egyházára. Jelentkezési határidő 1957 március 8-án 16 óráig az IBUSZ Menet­­jegyirodában, Rákóczi u. 1. szám alatt. Volt partizánok figyelmébe A Magyar Szabadság­harcos Szövetség Megyei Titkársága 1957 március 9-én délelőtt 9 órára a Megyei Titkárság helyisé­gébe (Nyíregyháza, Iskola u. 7), fontos megbeszélés­re hívja ezúton azokat az i vtársakat, akik „Parti­éin Emlékércm”-me) ren­delkeznek. Az elvtársak költségeit az MSZHSZ megtéríti. A TACSKÓ Darió Nicodómi 3 felvonásos vígjátéka *ütése. Jól sett, újra látni I Könnyekig megható, bá­­jós, szellemes, fordulatok­ban gazdag vígjátékot mu­tatott be hétfőn este a József Attila Művelődési Házban a debreceni Cso­konai Színház. — A tör­ténet Rómában játszódik le a 30-as években. Meg­­’smerkedünk egy állásta­lan már-már az clzüllés határán támolygő fiatal, tehetséges, állástalan mér­nökkel. Nagy tervei van­nak, többre hivatott, mint " tétlen semmittevés, de hiába, nincsen befolyásos összeköttetése. Márpedig a világváros emberengete­­gében, az emberek szövet­ségi rendszerében a meg­élhetési hajszában férj annak, akinek nincsen szövetségese, támogatója. Legyen bár égigérö tehet­ség, ha magános, elvész az alkotás, a társadalom számára. Franca, a kedvese, nem­hogy felemelné, ösztönöz­né, segítené kivezetni a züllés mocsarából, inkább még jobban magával húz­za a szédületes lejtőn, a megsemmisülés felé. Hi­szen őrjöngő, önző hiszté­riájában mással sem törő­dik, mint önmagával, a pillanatnyi élvekkel. Gya­kori a veszekedés köztük, mely olykor tetlegességig fajul. Már nem is veszik gyakran emberszámban sem, a pincér nem kopog, ha belép szobájukba, nem köszönti őket, érez­teti velük megvetését, mert számára minden ember között a legmegve­­tendöbb az, akinek üres a zsebe és mégsem tud koldus lenni. A vígjáték .selekményé­­nck döntő fordulata akkor következik be, amikor — szinte devs ex machine — megjelenik Tacskó, egy maszatos képű ron­gyokba burkolt, csónak­nak is beil'i, agyon kop­tatott cipővel a lábán, vele küldte le a mosónő a fe­hérneműt. ö Marió jobbik énje, ö adja vissza élet­kedvét, s vezeti felfelé a boldogulás útján. A leg­izgalmasabb ennek a dön­tő fordulatnak a kiélem zettségc. Marió Bemáni barátjá­hoz küldi Tacskót egy le­véllel (pert. t ki- hogy ki­fizethesse ~ szállodai költ­ségeket). Tacskó nem ta­lálja otthon a címzettet, de mégis elhozza a kí­vánt összegei, megszánja Máriát és eladja egyetlen kincsét, a gyanús eredetű értéktárgyat. Mária nem alutrja elfogadni a pénzt, mert megalázónak érzi, de nem tud szabadulni az emberi együttérzésnek ilyen, eddig sohasem ta­pasztalt, nemes, rokon­szenves megnyilatkozásá­tól. Sose hitte volna, hogy a tiszta emberséget, a ne­­eslelkűséget ilyen ron­gyok alatti egy kócos, kölyökleány, Tacskó szí­vében találja meg. Jóba­­rát-k lesznek Marió ott­hont ad Tacskónak. Fel­szedi az utca porából, ma­gához emeli. A konfliktus • ' ban van, hogy Máriáért három kéz nyúl, az önző, hisztérikus, lejtőre jutott Franca, az egykori szer ’­­met megújítani kíván­kozó Emilia asszony (Ber­nini felesége), a harma­dik kéz, bár nem látszik Tacskó jelenléte, Tacskó közelsége, Tacskó hatása. Marió a.kltor döbben rá, mit jelent számára ez a. pycrmeklány, amikor Ber­nini el akarja csábítani. Marióban felébred a fe­lelősségérzet és valami más is, ami még megfog­hatatlan, körvonalazgtlan, érzéskomplexum-, de végül is ebből lesz az igazi, a nagy, a felemelő szerelem. — Tacskó, ki az utca szennyében is megmaradt üdének, tisztának, gyer­meknek, az úri világban sem téved el, és méltó társa lesz Mariónak. ovidén ennyi a cse­lekménye ennek a vígjátéknak. Elmondhat­juk, nagy művészeti élve­zetet nyújtott számunkra a darab mesteri megeleve­az országoshírű Csokonai '■ Színház művészi játékát.; Valami hihetetlen báj- < jal, könnyedséggel és\ gyermeki tisztasággal ala-; kította a címszerepet Or-1 kényt Éva. Még sohasem; láttuk, ilyen kitűnő viq-\ játéki szerepben. Hallal-1 lanul ügyesen, mély át-1 érzéssel, de kellő mér-9 téktartással játszotta a • szókimondó, nemeslelkű, '• bájos leánygyermeket. •— ; Méltó partnere volt a ■ Hamlet debreceni bemu­tatása óta országos híru% művész, Mensiros László, * ♦ . ö alakította Mariig Sacchi;; mérnököt. Rokonszenves, • • gyöngéd, finomlelkű mér- \ \ nököt ábrázolt. Egyszerű ;; emberi eszközökkel, mély1.', átérzéssel. Kitűnő volt Emilia (Bernini feleség ?) szerepében Simor Erzsi.;; Egy-egy mozdulattal olyan',', érzéseket, érzelmeket tu-'. dóit kifejezni, ami hallat­lanul nagy művészi rutin­ra vall. — Remekül alaki-; íoíta a hisztérikus, eltar- • tolt nő figuráját — He-', gedüs Agnes. Giulió Bér-; nini Bánvölgyi Károly,'­­Egistos Tyll Attila, Gig-', liolit Novák István alaki-'­­tóttá ugyancsak valóságot',', keltőén. ; Nagysikerű, művészi él-;; ményt nyújtó előadás volt.* Szarvasmarha invázió — Melbourneban Mint a Reuter közli, kedden este 107 szarvas-* marha elszabadult a mel­­boumei vágóhídról és el­­örönlötte a város utcáit. A hírre rendőrségi riadó­­autók siettek a helyszín­re, hogy a lakosság — köztük a város déli ne­gyedének csaknem min­den gyermeke — segítsé­gével összetereljék. a szarvasmarhákat. Az elszabadult szarvas­marhák nagy része egy olajtársaság raktárába tört be, ahol felforgatta 02 olajoshordókat. Két évi munka — <*#,»■ lihnen A moszkvai népszerű tu­dományos filmek műtér-! me „A Csend§sóceánon”j címmel új színes filmet készített. A 30 tagú fel­­vevőcsoport közel két évig dolgozott, a filmen, hogy teljes képet adjon a Csen­desóceán állatvilágáról, partvidékének és szigetei­nek életéről. A vízalatti fényképezés ismert módszerein kívül a film készítéséhez újrend­szerű búvár-filmezőszek­rényt is használtak, amely­ben az operatőr hosz­­szabb ideig tartózkodhat nagy mélységben oxigén­­belégző készülék nélkül. A szekrény három nagy ki­látóablakán keresztül tör­ténik a felvételezés, ny­modon sikerült cápa- és polip-vadászatot is meg­örökíteni. (19. folytatás.) A demokrata pártnak a Julie kerületben két különálló csoportja volt és Ben Allen bíró a nagyobb taglétszámú csoportnak volt a vezére. Az Allen-demokraták, amióta ő tartotta kezében a gyeplőt, egyetlenegy vá­lasztáson sem maradtak alul és a kerületet azok a politikusok irányítot­ták, akik elég szerencséseknek mondhatták magukat, hogy baráti kap­csolatot tarthattak fenn vele. A kerületben gyéren voltak a Köztár­sasági Párt szavazói. Évek óta lehetetlenségnek számított, hogy egy köztársaságpórti hivatalt kapjon. Ha akadtak is néhányan, akiknek a politikai meggyőződése nem egyezett az Allen-párt irányvonalával, ezek bizony teljesen elsikkadtak a demokrata párt két csoportja között. Néhány perc múlva már ki is nyílt az ajtó. Wardlaw, Ben Allen bíró szolgája hajlongott Jeff seriff előtt. Igaz, hogy Wardlaw csak néhány évvel volt fiatalabb Allen bírónál, de csaknem kétszer olyan idősnek Játszott. A haja olyan fehér volt, mint a gyapot és a háta gör­nyedt. Sőt, csaknem úgy járt-kelt, mintha folyvást keresne valamit a földön, s a lábát húzogatta maga mögött. Jeff félrelökte Wardlaw-t, hatalmas lépéssel a szobában termett. Bevágta maga mögött az ajtót. Wardlaw félreugrott az útjából. Nem most először történt, hogy a seriff sietve jött a bíróhoz. Ben Allen bíró a könyvtárszobában várta már Jeffet. Hálóköntösben és papucsban ült olt és Wardlaw egy kék-fehér gyapjútakaróba bugyo­­lálta gazdája vállát. A bíró mozdulatlanul ült az íróasztala előtt. — Mi a baj, bíró úr? — tört rá a kérdéssel Jeff s úgy állt meg előtte az íróasztal mellett, mint a vádlott bírája előtt. Allen bíró komoran nézett rá. Jeff nem emlékezett, hogy valamikor is ilyen gondterheltnek látszott. — Kissé túlsókéig tartott, McCurtain, amíg ideért hozzám — mondta a bíró. — Én azóta már tízszer is ideértem volna. — Kérem bíró úr, nagyon távol voltam innét, a kerület déli végén, j a Lord-öböl közelében és már csaknem odaértem, amikor ér.esültem ! róla, hogy beszélni óhajt velem. — Mit művelt ott Ilyenkor, késő éjszaka? — förmedt rá a bíró. — Miért nem az ágyában hempergett? Jeff alaposan szemügyre vette a bíró arckife.iezásét, mielőtt válaszolt volna. Hiszen Ben Allen bíró az elmúlt tíz év során legalább hatszor vagy nyolcszor küldte őt halászni és Jeff most azon töprengett, lehet­­sőges-e, hogy a bíró haragszik rá, mert ez egyszer a saját jószántából, 37 felsőbb utasítás nélkül ment el a szokott és mindig oly jól bevált rej­tekhelyre. — Halászni mentem, bíró úr, halászni — jelentette ki végül. Ben Allen bíró dünnyögött valamit az orra alatt és szorosabbra húzta a vállán a takarót. — Csúnya gabalyodásba csöppentünk, —• tagolt minden szót ünne­pélyesen a bíró, mintha törvényszéki tárgyaláson elnökölne és éppen most hirdetné ki a súlyos ítéletet. — Üljön le, McCurtain. Jeff leült. —• Ennek az ügynek percről-percre csúnyább a színezete — folytatta a bíró, miközben Jeffre nézett. Látszott rajta, hogy erősen gondolkodik. — És egy nagyon is súlyosbító körülménnyel kell számolnunk. Alig négy hónap múlva már megkezdődik a jelölő pártértekezlet. Márpedig nekünk egyetlen pillanatra sem szabad a biztos talajt elveszítenünk a lábunk alól. Jeff bólintott. — Hol és ki látta magát ma éjjel, amióta ez a dolog történt? 1— Valamivel éjfél utánig ágyban voltam és aludtam — hangzott JeÄ gyors válasza. —• Aztán nyomban felöltöztem és azóta úgyszólván egyebet se csináltam, mint a Lord-öbölhöz hajtottam és onnét vissza. A feleségem és a helyetteseimen kívül egyetlen élő lelket se láttam ma éjszaka. Allen bíró fürkészve vizsgálta Jeff arcát, mint aki azt a lehetőséget mérlegeli, hazudik-e Jeff. — Na, majd meglátjuk — szólt végül. Ekkor Wardlaw jött be, széles, lapos lábát nesztelenül húzta maga után a szőnyegen. Odaállt az ajtó melletti sarokba és mozdulatlanul ottrekedt. Ez volt a megszokott helye. — Nem szívesen mondom bíró úr, ■— kezdte el feszengve Jeff — mivelhogy fehér felebarátainkról van szó, de azok az emberek, ott fenn a homokdombokon, nem veszik olyan szigorúan a néger-kérdést. Egyszer ott fenn egy fehér asszonyra akadtam, aki egy nigerrel élt együtt, de még mielőtt megfelelően intézkedhetten volna, ügy eltűntek, mint a kámfor. Lehet, hogy ez a Katy Barlow az igazat mondja, de az is lehet, hogy nem. — Jónéhány fontoskodó keze van ebben a dologban — mondta a bíró, kényelmesen nekidőlve a szék támlájának és álla alá húzva a ta­karót. — Annyi biztos, hogy ez a Narcissa Calhoun okozhatja nekem a legtöbb bajt. Ennek a riőszemélynek petíciós ötlete olyan váratlanul bukkant föl, hogy most már beláthatatlan, milyen hatással lesz az el­következő választásokra. Ostobaság az egész, elejétől végig, de az nem akgdály, hogy ne okozzon bajt, tekintve, hogy a választások időpontja nincs már messze. Az embereket olyan dühödt izgalomba lehet hozni egy fehér lány megerőszakolásával, hogy akármilyen papír alá odabigy­­gyesztik a nevüket. 38 (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents