Keletmagyarország, 1957. március (14. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-26 / 71. szám
4 KELIÜTMAGVARORSZAG 1057. március 26. kfd ti Sok a durva helyesírási Inba Egy olvasó észrevételei a Keletmagyarországról Örömmel látom, hogy megyei lapunk — névváltoztatásával — lényegesen megváltozott, a muitoan lapos, érdeklődést alig keltő, tartalmatlan volt.— Most egyre ta. taima_abbá, mvósabbá, színesebbe és így o.vasottaboá is vália. líemelhetőieg éz a javulás még tovább fokozódik. — Hogy ezt én is elősegítsem, néhány könnyen kiküszöbölhető hibara hívom fel a szerkesztőség figyelmét. 1-Sok helyesírási hiba • van a iapoan. Egyik..lusik cikkuen Valu^^ui hemzsegnek ezek a hibák. Csak egyetlen cik.vre h.vom fei a figyelmet, ameiy a lap mú.t hó 19-i szamában — a második Gidaion jelent meg — „A szucializmus építését nem lehet a szucialUmust építő emberek érdekeivel szembeállítani” cím alatt. Ebben a cikkben egészen súlyos hibák is vannak. Pl. ... a termelési kiesések helyrehozásához, amelyet az ellenforradalom következtében országunk szenvedett . . „az egyenletesen emelkedő színvonal csökkenni kezdet’”; „A szakszervezetnek éppen ebben volt nagy erejük, hogy c . , . összetudják egyeztetni , , .a munkásosztály teherbíróképességeinek is meg vannak a felső határai . . , . a magyar szakszervezetek szinte kritika nélkül, vagy ‘kritikával is, akkor is gi^ik házimorgás3al elintézve hajtotta végre...” Még több más hiba is van a cikkben, csak a feltűnőbbeket írtam ki. Nemez az egyetlen szám, melyben ilyep hibák találhatók! Előfordulnak igen súlyos sajtóhibák is. A helyesírási és sajtóhiba ugyanis — szerintem, — nem azonos kg..km. Súlyos sajtóhiba van például a feoruár 24-i szám 2—3 oldalán a Soltész István elvtárs által írt cikk címében. A lapban a következőképpen van írva: História est magistra vitae’. Helyesen így kell írni: „História est magistra vitae.” Igen-igen nagy különbség! Ezt a súlyos sajtóhibát, amit ugyan tanult vagy tanuló olvasó vett észre, el lehetett volna kerülni, ha Soltész elvtárs a latin idézet magyar fordítósát adja cikke címéül, amely a következő: „A történelem az élet tanítómestere.” Ez még egy másik hasznos eredménnyel is járt volna, azzal, hogy a cikk címét mindenki megérti, míg így sok olvasó „házimorgással” töpreng a nagy alakú betűkkel szedett cím felett. A dolgozók nagy tömegei számára írt lapban lehetőleg kerülni kellene az ilyen szavak, mondatok használatát. Ha pedig elkerülhetetlen, zárjelben meg kell adni magyar jelentését. Vannak, akik azt mondják: nem a sajtóhibák és a helyesírási hibák, hanem a cikk tartalma a döntő, a fontos. Ez, valóban igaz is, de higyjék el az elvtársak, hogy ma, amikor nevelési politikánk egyik igen fontos célja szép magyar nyelvünk szóban és írásban való teljes és helyes megismerése, használata, — a hibák elkerülése is fontos. A hibák pedig egy hozzáértő korrektor kerülhetők. 2 Vannak értelemzava• ró, sokszor a Ludas lu..tyiba kívánkozó címbeli hibák is. Iiyen a február 24-i szóm 3. olda.án olvasható ci.tk címe is, mely a következőképpen szól:, Rendőrségről — ügyész-, ségről 175 mázsa fát loptak Pont sehol sincs. Sem a fő-, sem az alcím végén, ami helyesírási szabályaink szerint helyes (szerintem nem). Legyünk őszinték: a cím és alcím — amíg a cikket el nem olvassa az ember — megdöbbenést, vagy nevetést vált ki. Bár a főcím előtt nincs névelő, mégis sok emberben azt a kérdést veti fel, hogy milyen rend van ná.uns, ha még a rendőrségről, ügyészségről is ilyen nagy mennyiségű fái lehet lopni. Sokkal helyesebb lenne a rovatnak ezt a címet adni: Rendőrségi, ügyészségi és bírósági hírek. Elvtársi üdvözlettel: Fehérgyarmat. Ballács B. József Ballács Elvtárs! Észrevételeivel egyetértünk. Nekünk is az a célunk, hogy minél színvonalasabb, jobb újságot adjunk az olvasók kezébe. Ebben az igyekezetünkben segítséget adott az ön levele. Kérjük, észrevételeit máskor is írja meg lapunknak. Szerkesztőség. SAN SALVATORE Nyugatnémet film r tp gbemeredő magas hegycsúcs: a San Salvatore " lábánál fekszik a luganói tüdöszanatórium. Itt él már közel három éve a csinos és gazdag lány, Dagmar Gerken, hogy visszanyerje egészségét. Az egyik nap, amint Dagmar megszokott sétáját folytatja a vadregényes hegyoldalon, megmarja egy kígyó. Segélykiáltására Kant doktor, a közelben tartózkodó orvos siet hozzá, ő szívja ki lábán a kígyócsípést, Dr. Kant még új ember a szanatóriumban, alig pár napja érkezett. A furcsa ismeretség után az orvos egyre gyakrabban találkozik betegével és lassan mindkettőjük szívében szerelem ébred. A csinos Dagmarra felfigyel a szanatórium másik fiatal orvosa, a jóképű Manfred is, aki kihasználja Kant doktor elfoglaltságát és hevesen udvarolni kezd a lánynak. Egy nap végre nagy öröm éri Dagmart. A főorvos közli vele, hogy tüdeje teljesen rendben van, elhagyhatja a szanatóriumot. A búcsúnál azonban lelkére köti, hogy ha férjhez megy, még egy pár évig ne szüljön gyereket. És Dagmamak hirtelen új útitársa akadt Manfred személyében, akinek rokonai szintén Münchenben lakbecsületes munkájával tónak és az ő befolyásuk révén az egyik müncheni kit* nikán Ígértek neki állást. Münchenben Manfred húga és sógora szeretettel fogadja Dagmart, Manfred az ígért állást is megkapja. És talán ez a baj, mert a szépen induló házasság ekkor kerül veszélybe, mivel dr. Katharina Hallberg, Manfred régi szerelmese is a klinikán dolgozik. A régi szerelem újult erővel, tör fel különösen Manfredből. Mini gyakrabban találkozik a lánnyal. Egy nap Dagmar saját szemével győződik meg férje hűtlenségéről. Manfred, hogy asszonyát megbékítse, megfogadja, hogy többet nem fog találkozni Katharinával. Dagmar megbocsájt férjének, hisz nagyon szereti — de titkát, hogy állapotos nem árulja el, mivel férje azonnal elvetetné tőle a gyereket, hisz nem szabad, szülnie. Az asszony egészsége napról-napra romlik. És amikor Kant doktor meglátogatja, már észreveszi, hogy Dagmar tüdőbetegsége kiújult. A sebészeti kongreszszuson, ahol együtt látja Manfredet és Katharinát, rádöbben arra, hogy Dagmar nemcsak testi, de lelkibeteg is. Elutazáskor beszél Dagmarral, de a. asszony eltitkolja, hogy boldogtalan és Manfred védelmére kel. Egy véletlenül kihallgatott beszélgetés, amikor Trude, férje húga felelősségre vonja Manfredet viselkedéséért — olyan hatással van Dagmarra, hogy összeesik. Eredmény; azonnal elveszik a gyereket tőle. A súlyos beteg nő utolsó erejét megfeszítve siet az állomásra, hogy még elérje a barátját az öreg írót, aki pár napi szabadság után újból visszatér Luganóba. Sikerül is felszállnia a vonatra, de Luganóban már hordágyon viszik a szanatóriumba. Dr. Kant megoperálja Dagmart, ugyanazzal a módszerrel, amellyel Stormen professzort. Az asszony szive erősebb és így a műtét sikerül. Manfred, — aki a röntgenfelvételeket hozta felesége után — visszatér Münchenbe, mert úgy érzi, nem tudna igaz lelkiismerettel az asszony szemébe nézni. (31. folytatás.) Az emberek hatlgatagon maguk elé bámultak. Mialatt Jeff a keskeny közben álló férfiak kifejezéstelen arcát nézte, abban reménykedett, hogy senki nem fogja megkérdezni tőle, hogyan került a saját fogházába, hogy s mint történt az, hogy az ajtót rázárták és különösen, hogy s mint eshetett meg az, hogy ezzel a néger lánnyal egy zárkába került. — Corra, úgy-e, hallottad, amit ez az ember mondott? — szólt rábeszélő hangon a feleségéhez. — Nyugodt lélekkel megmondhatod neki, hogy én csak olyasmit állítok, ami megfelel az igazságnak. Corra rá se hederített. — Emberek, — szólította meg ismét a seriff az ajtó körül fenyegetően álldogáló férfiakat — mint Julie kerületének a seriffje, szavamat adom, hogy sejtelmem sincs arról, hol és merre lehet ez a Sonny Clark. Ez a tiszta igazság. Ha valaha hazudtam volna is* az éleiben, Isten látja a lelkemet, most a színtiszta igazat mondom. Most a férfiak közül ketten eltűntek. A hajnal tompán beszűrődő világossága nyomott, szürke derengéssel öntötte el az egész helyiséget. Jeff hallotta, hogy az emberek fojtottan súgdolóznak. Eleinte semmitől sem tartott, de később erőt vett rajta a félelem, hogy az emberek talán azt vitatják meg, ne vigyék-e őt magukkal. Esengő tekintettel nézett a feleségére, most már csak az volt az egyetlen- reménysége, hogy talán Corra segít rajta. A két férfi visszajött. Elkérték Berttől a zárkák kulcsát. Bert tiltakozás nélkül átadta a kulcsokat. Erre nyomban kinyitották Sam Brinson zárkájának ajtaját. Az egyik férfi ráfogta fegyverét a remegő négerre és kényszerítette, hogy lépjen ki a keskeny folyosóra. — Hé, megálljának! — kiáltott Jeff, mert most már látta, hogy mi ezeknek az embereknek a szándéka. — Sam Brinson az égvilágon senkinek sem ártott. Még soha nem tett kárt senkiben. —Mégis csak magunkkal visszük arra az esetre, hogyha az a másik nigger nem kerülne elő, — szólt vissza az egyik. Sam-ot úgy rázta a rettegés, mintha görcs kapta volna el. Szüntelenül hunyorgott a hajnali fényben. — Hé, te nigger, állj ide — üvöltötte rá az egyik. — Kérem szépen, fehér emberek, nagyságos uraim, én semmi roszszat nem tettem. Alázatosan kérem, tessék csak megkérdezni Jeff urat! Tisztelettel kérem, nagyságos uraim, Jeff úr mindent el fog mondani rólam! 60 — Fogd be a pofádat, nigger! — Megálljatok! — harsant fel Jeff hangja. — Én nem szállnék. szembe a. nép akaratával, hacsak arról volna szó, hogy azt a Clarkniggert elfogják, de igenis bárhol és bármikor helyt állok Saru Brinaonért. Sam még soha életében senkinek semmi rosszat nem tett, soha senkinek nem ártott és nem is vagyok hajlandó eltűrni, hogy bármilyen cifra dolog essen meg vele! — Ha ez így van, hogyan került a börtönbe? — kérdezte ugyanaz a férfi. — Csak időlegesen van' itt, — magyarázkodott Jelt. — Már ígéretet kaptam odaát, a bíróságnál, hogy hamarosan visszavonják az ellene emelt Vádat és felmentő ítéletet hoznak. Sam csak légi kocsikkal kereskedett és csereberélt. Néhanapján pedig, amikor már úgy belekeveredik a csereberélésbe, hogy maga se tudja hol áll a feje, olyankor mindig hűvösre teszem egy kis időre. — Az ilyés jogi lárifárinak semmiféle értelmét nem látom — vágta el Jeff szavát az egyik férfi. —• Fehér emberek, — fordult feléjük könyörögve Sam — ha most ez egyszer elengednek, soha többé nem kereskedek gépekkel. A jövőben akármilyen gép kerül a szemem elé, azannyomban be fogom csukni a szememet, hogy ne is lássam. — Fogd be a pofádat, nigger — rivallt rá az egyik férfi és puskájával a bordái közé döfött. —• Túlságosan nagy szájad van a rusnya arcodhoz képest. Egyáltalán nem illő dolog, hogy kinyisd azt a ménkű nagy szádat. — Sam Brinson semmi olyasmit nem követett el, amivel bárkinek ártott volna, — kardoskodott emelt hangon Jeff. Most is csak azért került lakat alá, mert egy agyonnyúzott, kivénhedt kerékpárral kereskedett, amit ott kaparászhatott ki valahol a szeméttelepen. Elcserélte egy autóroncsért, amelynek mint vashulladéknak sem lehetett semmi értéke. Ez nem is lett volna törvénybeütköző cselekedet, ha ezt a roncsot nem zálogosítja el három dollár készpénzért. De miután elzálogosította, elcserélte egy másik kivénhedt gépért, amelyik akkor sem mozdulna el helyéről, ha tolnák. Csak az volt a baj, hogy napnyugta előtt nem tudta visszafizetni a zálogkölcsönt, mint ahogy azt a törvény megkívánja, mert közben a három dollárért vissza vásárolt a azt a régi kerékpártragacsot. De mivel az illető, akitől Sam a három dollárt kölcsönözte, nem volt hajlandó az ócska kerékpárt elfogadni a zálog feloldásának fejében, a három dollárnak viszont csak hűlt helye volt, Sam kutyaszorítóba került. Ha a napnyugta akár csak félórával később köszöntött volna be, Sam éppen olyan tisztakezűen állna most itt előttünk, mint azok, akik a bankot igazgatják. 61 (Folytatjuk.)
