Keletmagyarország, 1957. március (14. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-24 / 70. szám

KEL.ETMAG YA KORSZÄG 1357. március 24, vasárnap í; ♦ Mit látni a tissavasvári: hajózsilip tornyának tctejóről Derűs, örömet keltő ara­­nyos idővel köszöntött be a tavasz. Kellemesen melegít a nap és a szellő cirógat, pajkoskodva játszik az em­berről lekívánkozó kabát­tal. Tiszta kék az ég Tisza­­vasvári felett, messzire lát­ni a Keleti Főcsatornán épített hajózsilip tornyának tetejéről. Az ember kezemunkája nyomán egyre változik Tiszavasvári határának képe is. Ott hűizódik és mint egy ezüst esik lát­szik a magasból, a 200 ezer holdnyi, kopár sziket megtermékenyítő Keleti Főcsatorna. Itt, a csatorna torkolatától nem messze, ahol a Nyu­gati Főcsatorna kezdődik, s már elkészült a beeresztő zsilip, — a kedvező időjá­rás lehetővé tette, hogy gyorsabb ütemben dolgoz­zanak a hajózsilip befeje­zésén. A megépült lépcső­házak és ellensúlyaknás tornyok mellé már a gép­házakat építik. Vágó Sán­dor ácsbrigádja a zsaluzást készíti a gépház betonozá­sához, míg D. Nagy Mihály vasbetonszerelő brigádja a vasszerelésekkel foglalko­zik. A torőny alatt, mintegy 20 méterre van a Keleti Főcsatorna vize. IArincz Imre zsilip­­lcezclő mester az ideig­lenes zsilipkaput mű­ködteti, mely most arra van hivatva, hogy le­eresztve elzárja a vizet, és 130 centi szintkü­lönbséget tartson, mert árad a Tisza., magas a vízállás, nem enged­hetik megtelni a fő­csatornát. Készül a 70 tonnás önsúlyú; zsilipzáró kapu, amire a 1 duzzasztás szabályozásánál,; s később majd a hajók át­­eresztésénél nagy szükség lesz. A zsilipen duzzasztás idején másodpercenként 60 köbméter víznek kell majd áthaladnia, hogy a rizsföl­­deket öntözéses gazdálko­dásra berendezett területe­ket, éltető vízzel ellássa. A községből Tiszadob felé vezető ideiglenes közúti híd helyett új ivhidat építettek, mely átöleli a Keleti Főcsa-' tornát, s melyet rövidesen átadnak rendeltetésének. Hz Útfenntartó Vállalat megdicséri I a, tarcali kőbánya dolgozóit, akik március 20-ig telje­sítették I. negyedévi tervüket. Tóth Pál elvtárs a bá­nya vezetője, a szakszervezeti aktívákkal jól mozgó­sítottak a tervteljesítésre. Az eredményen az is szépít, hogy 11.5 százalékkal kevesebb munkáslétszámmal az 1 munkásra tervezett termelési értéket 129.5 száza- 1 kra teljesítették. A névtelen levélírókhoz! ÍJ<I FILMEK Az utóbbi Időben egyre nagyobb figyelemmel kí­sérik a választó polgárok a tanácsok működését, tevékenységét. Ez igen helyes, mert észrevételeik, javaslataik figyelembevé­telével történt intézkedé­sek folytán egyre keve­sebb esetben kerül sor a törvéuyscrtések elköveté­sére. Hogy ez mennyire így van, azt igazolja az a kö­rülmény is, hogy a la­kosság koréból egyre több jóindulatú figyel­meztetés, észrevétel ér­kezik a tárnicsokhoz, mely­ben felvetik a tanácsi munka fogyatékosságait cs őszinte bírálattal segí­tenek a nehézségek meg­oldásában. A jóindulathoz és aka­rathoz nem fér semmi kétség. Azonban egy nem teljesen helyes gyakorlat kezd az utóbbi időben el­szaporodni. A jóindulatú figyelmeztetők elfelejtik, vagy nem merik nevüket aláírni a bejelentések alá. Vájjon mi lehet ennek az oka? Talán a bejelenté­sek nem fedik a valósán got? Vagy „hallgatni arany”, ezt a közmondást tartják egyesek? Nem tudjuk. Nem is tételez­zük fel. De annyi bizo­nyos, hogy mindazok az észrevételek, amelyek ilyen formán nyernek be­jelentést, éppen a nem teljes információ hiányá­ban nem nyernek kellő elintézést, mert szinte lehetetlen a bejelentett ügy részletes megvizsgá­lása, mivel a jóhiszemű bejelentő nem szolgált elegendő adatot, mely elő­segítene a kivizsgálást. Találkozunk olyan név­telen bejelentésekkel is, melynek a befejező rcszc után pl. ez áll: „Szíves értesítését várom, tiszte­lettel: kisvárdai lakos.” Ezúton is kérem mind­azokat, akik ilyen cs ehhez hasonló bejelenté­seket tettek névtelenül, és bejelentésükre választ nem kaphattak, szíves­kedjenek nevük közlésé­vel segíteni abban, hogy a bejelentésben foglaltak megvizsgálását és az eredményről a« illetéke­sek kiértesítését eszközöl­ni tudjuk. Nincs oka félni a beje­lentőknek abból a szem­pontból, hogy megtudja hárfei azt, hogy a beje­lentést ó tette. Ugyanis Hajit cslodik törvény írja elő, hogy ha a bejelentő kéri azt, hogy nevét ne fedjék fel, a hatóság azt köteles ennek megfelelően kezelni. Ha a tanácsok munká­jának megjavítása érde­kében a jövőben is az ed­digiekhez hasonlóan a la­kosság által tett bejelen­téseken keresztül is ka­punk segítséget, munkánk még tökéletesebb lesz, mindjobban meg fogunk felelni a követelmények­nek, növekedni fog a ta­nácsok és a tömegek kö­zötti kapcsolat, ezen ke­resztül erősödni fog a munkáshatalom. ROZGONYI JÓZSEF a kisvárdai járási tanács vb. elnöke. ‘Ha a világon mindenki ilyen volna t (30. folytatás.) Jeff éppen azzal a szándékkal nyitotta ki a száját, hogy tiltakozzék felesége gyanúsítása ellen, de az egyik álarcos férfi rnár megint puskát szegezett Jeff mellének. — Nekünk se időnk, se kedvünk arra, hogy itt álldogáljunk és vé­­j gighallgassuk, hogyan civakodik a feleségével. Érti, McCurtain? — | jegyezte meg mogorván az egyik férfi, aztán Corrához fordult. — | McCurtain asszony, sajnálom, hogy ilyen kurtán kell bánnunk magával, de mondom, nincs vesztegetni való időnk. — Újra Jelihez fordult. — | Mi azt a Clark niggert akarjuk, mégpedig minden további huzavona I nélkül. Maga és felesége ráérnek befejezni a perlekedést, amikor mi már nem leszünk itt. — De emberek, értsék meg végre, én az égvilágon semmit nem tu­­| dók arról a . . , — Gyerünk már McCurtain! Legyen már elég ebből a nyakasko­­j dásból I Jeff megfordult és gyámoltalanul nézett az ott üldögélő leányra, de az már a rekesz legtávolabbi sarkába húzódott és rémülten bámult a rá- 1 csők között előmeredő fegyvercsövekre. — Emberek, esküszöm, nem láttam Sonny Clarkot — jelentette ki I komolyan Jeff. — Higyjék el, emberek, engem semmi nem vehetne rá ! arra, hogy hazudjak. Elvégre nekem elsősorban politikai jövőmre kell I gondolnom. Már emiatt sem vinne rá a lelkem, hogy hazudjak. Embe­­j rek, maguk sokkal jobban ismernek engem, semhogy ilyesmit feltételez­­j zenek rólam. Na, nem? — McCurtain ez nem alkalmas idő arra, hogy maga tegyen fel ne-I künk kérdéseket. A dolognak ezt a részét bízza csak ránk! Jeff megpróbálta, hogy kikandikáljon a rácson és megállapítsa, miért nem tesz semmit Bert és Jim, mikor ilyen illetéktelenül betörnek a fogházba. Akkor látta, hogy Bertet és Jimet is fegyverekkel tartották sakkban. — De emberek, — védekezett Jeff — nincs olyan ember Julié körzetében, aki ne tudná, hogy én szótartó és színtiszta becsületű em­ber vagyok. Amióta a politikának szentelem egész életemet, mindig is ez volt a legszilárdabb meggyőződésem. Ennek köszönhetem, hogy vala­hányszor arról, volt szó, hogy újból megválasszanak, a nép mindig rám | adta a szavazatát. így kerültem én ide s épp ezért vagyok még mosi ;s itt. Elhihetik nekem . . . ” ” a'í; 58 — McCurtain, mindezt rávésetheti a sírkövére — förmedt rá az egyik férfi. Mi most semmi egyébbel nem törődünk, mint azzal a nigerrel, akit maga valahol rejteget. A két férfi, aki Bertet és Jimet őrizte, puskacsövekkei indulásra kényszerítette őket. A zárkák előtt zseblámpájukkal mi ridegjükbe bevi­lágítottak. Két ember maradt Jeff őrizetére, az ötödik pedig Corrára vigyázott. — Jefferson! — szólalt meg újból Corra és szemét egy pillanatra sem vette le férje arcáról. Hogy vetemedhetsz egy ilyen dologra, hogy j itt, a fogházban összeszűröd a levet egy nigger lánnyal. Megérdemelnéd, hogy tüstént elmenjek innét és mindörökre itthagyjaiak! — McCurtain asszony, — szólt rá a mögötte álló férfi —■ ne moc* canjon onnét, ahol most áll. Már nem tart sokáig az egész. — Corra, —■ mentegetőzött Jeff, — egyáltalán nem tudom, hogyan került ez a lány velem egy zárkába! — Megfordult és félénken vizsgúl­­gatta a leányt. — Igazán csak az volt a szándékom, hogy a lincselés politikailag tiszta dolog maradjon. — Én igazán nem tudom . . . A két másik alak visszajött a zárka elé. Bertet és Jimet úgy lök­­í dösték maguk előtt, mint a fegyenceket. — McCurtain, ismét megkérdezem: hová bújtatta el az a niggert? — kérdezte az egyik. — Mert annyi időt nem adunk magának, hogy ezen a választás napjáig gondolkodjon. Igaz-e, McCurtain asszony? Corra annyira beszívta az ajkát, hogy csak egy vékony, egyenes vo­nal látszott a szájából. — Julié körzete sohase becsülte túlságosan sokra az olyan seriffet, aki niggereket melenget a keblén. Igaz-e, McCurtain asszony? — tette fel az újabb kérdést ugyanaz a férfi. Jeff felé fordult és szúrósan a sze­mébe nézett. Corra úgy tett, mintha meg sem hallotta volna azt. Jeff lassan, kirhérten, egymásután kétszer is rosszalóan megcsóválta a fejét, hogy mindnyájuknak feltűnjék. Képtelen volt megszabadulni Bert és Jim kíváncsi pillantásától, de a legfájdalmasabban mégis felesé­gének megbotránkozott, merev tekintete érintette. — De emberek, — fogott neki reménykedve újabb mondókájának Jeff. — Éppen halászni indultam a Lord-öbölhöz, amikor ez a felfordu­lás kezdődött. — Elhallgatott, tekintete vágigsiklott a zárka előtt álldo­gálók arcán és nagyon elcsüggedt, amikor észrevette, hogy a kendövei álcázott férfiak ügyet sem vetnek arra, amit mond. Görcsösen msgmar­! kolta a rács egyik rúdját. — Az igazság az, hogy odafent voltam látó- 1 gatóba Ben Allen bírónál, de aztán úgy végződött minden, hogy éppen i ide kerültem, ahol most is látnak. Még a közelében sem voltam annak a Clark-niggemek, hogy tudnék róla. Én éppen annyira semmit nem i tudok róla, mint bárki más. j 50 (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents