Keletmagyarország, 1957. február (14. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-17 / 40. szám

KELETMAGYARORSZ^G 1957. február 17. vasárnap Gi'telniisi^i »■■két volt Xiíri'^yliiiííín t>ad Európa'’ csak sztrájkot szervez, de munkabért nem tfizet. Petőfi Sándor vörös lobogóját. Azt a vörös lobogót, amit Rákosi meggyalázott, az el­lenforradalom újdonsült barbárjai pedig a köny­vekkel együtt megégettek. Honnan fenyegeti veszély a magyar függetlenséget Igenis, mi vállaljuk a Kossuth-címer mellé az öt-Ha a sztrájk, a csendes szabotázs, az ameriká­­zás miatt vékony lesz a boríték, azért ne a Ká­dár-kormányt szidják, hanem kérjék a külön­bözeiét a „Szabad Európától. 'Mert, ha a megtévesztett dolgozók Kádár szavára hallgattak volna és nem az LNSZ-csapatckat várták volna, akkor ma tömve (lennének az üzletek és Iraktárak és füstölni való is lakadna bőven. Mi erről nem tehetünk. iMi előre figyelmeztettük Iegész munkásosztályunkat: .majd eljön ennek a po­­cséklásnak és tétlen élet­inek a böjtje is. Ügy akartak itt egyesek nemzeti függetlenséget, hogy idegen, nyugati csa­patokkal akarták megszál­­latni országunkat. Ezek a megtévesztett embe­rek azt hitték, hogy a nemzeti függetlenséget a dolgozók nemzetközi összefogása nélkül is meg lehet védelmezni. Mennyit szavalták a 'Talpra magyart és meny­nyit hivatkoztak Petőfi Sándorra. De meg kell mondjuk az érdemtelen ki­sajátítóknak, hogy Petőfi nem feledkezett el a nem­zetköziségről. ö tudta, val­lotta, hogy a magyar sza­badság csak az összes ha­ladó erők nemzetközi ösz­­szefogásával védhető meg. Büszkék vagyunk rá, hogy a leghaladóbb ha­zai örökséget követjük, amikor a háromszinű zászló mellé odatűzzük az utópista szocialista ágú vörös csillagot, mert ez a világ összes dolgozói nemzetközi összefogásának, a munkások egyetemes fe­lebarát! szeretetének jel­képe. Annak a szabadság­nak a szimbóluma, amelyet Petőfi Sándor „világsza­badságnak” nevezett. Mi éppen azért vagyunk szovjetbarátok, mert orszá­gunk függetlenségét véd­jük, S a rend helyreálltá­val az ország szuverenitá­sát meg is valósítjuk. De ugyanakkor meg­mondjuk világosan és fél­reérthetetlenül, hogy mi a Szovjetunióval való, hibáitól, fogyaté­kosságaitól megtisztított szövetség hívei va­gyunk. Jobban szeretjük mi eze­ket a kérgestenyerű szov­jet munkás- és paraszt fiúkat, mint azokat a fi­nom modorú, parfőmös, glasszé kesztyűs fasisztá­kat, akik a „Szabad Euró­pánál” jó meleg szobában ülnek, hazudoznak s eköz­ben régi gyáraik, földbir­tokaik visszaszerzéséről ál­mod óznak. Honnan fenyegeti veszély a magyar függetlenséget? A Szabad Európa urai még nem is jutottak a hatalom birtokába, országunk sor­sát. a politikát, termelést, sztrájkokat máris München­ből és New Yorkból kezd­ték irányítani. Mindenki tudja, hogy a szovjet katonák és tisztek nem akarnak Magyarországon sem miniszterek, sem állam­titkárok . lenni. De azok Nyugaton miniszterek akar­nak lenni a magyar mun­kás, paraszt miniszterek he­lyén. És nem a magyar né­pet, hanem a kasszát akar­ják. Melegebb szív dobog a szovjet katonák ru­hái alatt, mint a Szabad Európa dörzsölt fasisztái­nak pénztől, bosszú- és ha­talomvágytól megrontott kebelében. A forradalmi munkás­paraszt kormány megala­kulásával új korszak kezdő­dik nemzetünk életében. Mi megvetjük Rákosi klikkjét, mert az nem becsülte meg a magyar nép értékeit, értékes hagyományait, s tehet­séges népünk egyéni kezdeményezéseit. Ennek a korszaknak vége. Szabad ut nyílik a magyar géniusz és a haladó magyar kultúra kibontakoztatásá­hoz. A dolgozók zöme már túl van a „Szabad Európa” ha­­zudozásain. Egyre többen vetik fel magukban: hová álljunk? Nem abban kell most dönteni, egyetértünk-e mindenben Kádár Jánossal, aki különben még véletle­nül sem zsidó, hanem tőzs­­gyökeres budapesti vasmun­kás. Nem is arról döntünk, hogy orosz, vagy jugoszláv utón járjunk, örökre véget kell vél­nünk az esztelen és gondolkozás nélküli má­solásnak. Mi a saját feltételeink által meg­(6. folytatás) Nem szívesen mondom fehér hímfelebarátainkról, de ott fenn azok nem vetik meg túlságosan a szurtosképű fehérnépet sem. De egy nigger férfinak minden körülmények között óvatosabbnak kell lennie még ak­kor is, ha olyan fehér lánnyal szűri össze a levet, aki ott lakik a homok­dombokon. Ha a niggerek rászánnák magukat . . , — De a Barlow-psalád is odafent lakik — jegyezte meg Bert. — Csak nem Shep Barlow valamelyik leányáról van szó? — De igen, Katy: Shep Barlow saját lánya. A seriff szója tátva maradt a csodálkozástól. Meredt szemmel bá­mult Bertre és hitetlenkedve rázta a fejét. Az íróasztalon fekvő papírok közül néhány lesiklott és lebegve ért földet. — Tyüh, a fene rágja ki! Shepnek a lánya! Bert bólintott. — Hát, ha így van, akkor bizony nagyon csúnyán áil a dolog — nyögte ki hosszabb hallgatás után a seriff. — Shep Barlow nem az az ember, akivel ajánlatos lenne egy tálból cseresznyét enni. Kilenc évvel ezelőtt azért ölt meg egy niggert, mert véletlenül eltört egy kapanyelet. És alig néhány évvel azelőtt kitekerte az egyik nigger nyakát még ennél is semmibbért. Hogy mi volt az a dolog, arra már nem emlékszem. De azt egész biztosan tudom, hogy Shep Barlow nem afféle ember, aki szótlanul hajlandó az ilyesmit eltűrni, különösen pedig akkor nem, ha éppen az ő lányát erőszakolták meg. — Éppen ez az, amit már mondani akartam, mindjárt, amikor fel­ébredtem. Hogy fontos ügyről van szó. Jim Couch azt mondta . . . — De egyetlen szót se szóltál arról, hogy ebbe a kalamajkába Shep Barlow is bele van keverve — íörmedt alantasára a seriff, feltápászko­­dott a karosszékből, majd minden egyesúlyérzékét latbavetve. megeöve­­kelte magát két oszlopos lábán. — Mert így már egészen másképpen fest a dolog. Ebből irtóztatóan nagy kalamajka lesz, ez olyan holt biztos, mint ahogy a nap holnap hajnalban megint feikel. Cifra kalamajka lesz ebből, annyi szent! Belemarkolt az íróasztalon álló széleskarimájú* üvegtartályba, jó csomó dohányt húzott ki belőle, nekilátott, hegy a dohányzrcakóját meg­tömje. De a keze annyira reszketett, hogy több dohányt szórt el az író­asztalra, mint amennyit a zacskóba sikerült gyömöszölnie. Amikor végül készen volt ezzel a művelettel, kezének egyetlenegy erélyes mozdulatával a kiszórt dohányt lesöpörte a padlóra. I______________________________________________________________________" szabott úton akarunk járni. Nem lenne érdemes erről beszélni, ha napjainkban nem állnának még a túlol­dalon becsületes munkás és paraszt tömegek, akiknek a Melyik oldalon állnak a deklasszálódott grófok, bá­rók, volt csendőrök, dzsent­ri származású horthysta tá­bornokok, és a volt magyar mágnások? Melyik oldalon van a ci­gányság munkakerülő ré­sze? Kit támogatnak a du­nántúli magyar telepes pa­rasztokat lemészárlással fe­nyegető veit SS katonák? Melyik oldalon vannak a részegeskedők és azok a munkások, akik azt követe­lik, hegy a lógósok ugyan­annyi bért kapjanak, mint a szorgalmasan termelő munkás? Melyik oldalon állnak azok, akik gyerme­küket pesti lakásukba be­zárva, vagy a nyugati ha­táron hagyva cédulát hagy­nak a csonttá fagyott hul­lán: „Gyermekünk még le­het, de szabadságunk nem.” Ne oktassanak ki ben­nünket hazafiságra azok, akik egy nap bőgve éneklik az „itt élned, halnod kell“-t, s másnap szemrebbenés nélkül hagyják ott ha­zájukat. A kiszökött orvosoknak méltán vetették szemükre ausztriai kollégáik, hogy akkor hagyták cserben ha­zájukat dollárért, amikor a vérző magyar népnek szük­sége volt orvosi segítség­re. Hát lehet az ilyen disszi­­dálókat hazafiaknak ne­vezni? Azok a bányászok, akik mi oldalunkon van a he­lyük. Hová álljunk? Mindjárt könnyű lesz .választani, ha megállapítjuk, hogy melyik oldalon állnak a dolgozó nép különféle rendű és rangú ellenségei. vélt anyagi előnyökért Nyu­gatra távoztak, távozásuk­kal magyar munkástestvé­reik tízezreinek a szójából ütötték ki a kenyeret. Hát ez a hazafias cselekedet? Nem. Ez a magyar haza cserbenhagyása néhány dol­lárért. Gondolkodjanak azok, akik még a túloldalon áll­nak. Nézzenek széjjel, kik­nek a társaságába kerül­tek, és jöjjenek át a túl­oldalról oda, ahol a helyük van. Vajon a disszidálok ha­zaszeretetből hagyták el hazájukat? Halálfélelem­ből? Nem. Kizárólag önös anyagi érdekből, anyagi előnyök miatt. Azzal a tu­dattal mentek Nyugatra, hogy ha hazájukat cser­benhagyják, akkor Nyu­gaton jobban élhetnek. Nem kell azt nekünk ta­gadnunk, hogy egyes nyu­gati államokban magasabb a dolgozók életszínvonala, mint nálunk. Nincs ebben semmi csodálatos. Hiszen Nyugaton a technika sok­kal fejlettebb. Egy emberre 15—20-szor annyi gép jut, mint nálunk, < keze munká­ja tehát 15—20-szor annyi gyümölcsöt hoz. Mi ettől még messze tartunk. A nyugati technikai színvona­lat mi 10 év múlva sem fogjuk még elérni. De ott kezdődik a hazafi­ság: vállalni a nehe­zebb, keservesebb fel­adatot, csekélyebb anya­gi előnyökért. S ott kezdődik a hazaáru­lás, amikor valaki azt mondja: , mit kínlódjam itt­hon? Nem érdekel nemze­tem sorsa, Nyugatra me­gyek. Igen. mi így látjuk. A hazafiak azok, akik itthon maradnak. A hazafiakat nem a disszidálok között kell keresni, hanem azok között, akik itt. akarják nemzetünk életét megújí­tani. Akik Petőfivel azt vallják: Bármilyen barna is az a kenyér. Itthon sokkal jobbízű énnekem A fekete, mint máshol a fehér. Mi ezt a nehéz és terhes hazafiságot akarjuk vállal­ni és ennek vállalására hí­vunk fel minden igaz ma­gyar hazafit. A reakció inccskolódik és piszkolódik. Még ezt is vállalni kell. Petőfi Sándor is vállalta annak idején a harcot, bár mint Naplójában írja — Lerósz spionná” és .„zsidó­­bérenccé“ nyilvánították. A mi ügyünk igaz ügy. melynek győznie kell | és győzni is fog! S ez csak egyen múlik: az igazi magyar hazafiak bátor kiállásán. Most mutassa meg, hogy ki milyen hazafi, amikor az ellenforradSlmi reakció erkölcsi tömegnyomása és fizikai fenyegetése ellenére kell kiállni a gátra, széné­ben gyalázott, rágalmazott, de egyetlen lehetséges út mellett. Melyik oldalon állnak a dolgosó nép ellenségei — Lehet, hogy majd Jim Couch idetelefonál . , , — kezdte el Bert. — Mi az, hogy lehet? Lehet, az semmi! —' reccsent rá Jeff, de azért a hangja nem volt túlságosan magabiztos. — Máris vedd ki a horgász­­botomat abból a fülkéből. Néhány napra halászni megyek és punk­tum. Amíg távol vagyok, te és Jim nézzetek minden után, már ameny­­nyire tőletek telik. De nehogy eszetekbe jusson, hogy bármiképpen is .intézkedni merészeljetek az én határozott utasításaim nélkül. Bárki bár­mit is mondjon, nektek, helyetteseknek, annyi jogotok nincs, hogy akár egy botot is felvegyetek a földről az én beleegyezésem nélkül. — Igenis, Jeff seriff — hangzott Bert tisztelettudó válasza. Jeff egymásután három vagy négy fiókot ráncigólt ki és a szúnyog­­csípés elleni olaj után kotorászott. Végre ráakadt, az izzó vülanygömb felé tartotta és megnyugodva látta, hogy az üvegcsének csaknem feléig ér a sárgás folyadék. A dugaszt jó erősen benyomta az üveg nyakába, aztán hanyag mozdulattal zsebrpvógta. — Néhány nap múlva szabadon bocsáthatód ezt a Sam Brinsont, de jól kösd a lelkére, hogy én mondtam: ha még egyszer eszébe jutna, egy jelzáloggal megterhelt kivénhedt kocsival üzérkedjen, egyenesen a bíró­sághoz fordulok és olyan cifra letartóztatási végzést hozok ki onnét, hogy attól kezdve keze-lába meg lgsz kötve. Ami pedig téged illet, ha vissza­jövök a halászatról és azt a zárkát megint tele találom nigger szajhák­kal, úgy ellátom mindkettőtök baját, hogy attól koldultok. A legutóbb is elmentem néhány napra és amikor visszajöttem, úgyszólván minden egyes zárkában egy nigger fehérnépet találtam Mondd meg Jim Couch­­nak, hogy én mondtam: keressetek magatoknak más helyiséget a cicá­­zásra. Nem vagyok hajlandó tovább túrni, hogy ha magatokra maradtok, örömtanyát csináljatok a fogházból. Ha ilyesmi még egyszer előfordul, olyan cifrát mondok mindkettőtöknek és olyan istenigazában ellátom a bajotokat, hogy a falnak mehettek tőle. Megértetted? — Igenis, Jeff seriff — mondta Bert. It. FEJEDET Mialatt Bert a kis fülkében kotorászott, hogy előkerítse főnöke hor­­gászbetját, Jeff McCurtain dongó léptekkel kiment a tornácra, felnézett a csillagokkal kivert égboltra. Attól a pillanattól kezdve, hogy bent­hagyta Bertet és hallotta, mint csapódik be a rácsos ajtó mögötte, na­gyon magányosnak érezte magát. Tudta, hogy életének legsivárabb és legelhagyottabb négy-öt napját kell eltöltenie a Lord-öböl környékén. Bárcsak Corrát is magával vihetné, hogy eleven ember legyen a köze­­! lében. De tudta, hgy a felesége semmiképpen sem kapható erre. Lebaktatott a lépcsőn, felnézett a második emeleti hálószoba abla­kaira. A szoba még világos volt és Jeff látta, hogyan libeg Corra ár­nyéka erre-arra. Jeff azt is tudta, hogy Corra most csak azért virraszt, mert meg akar bizonyosodni arról, hogy ö valóban elindult az öböl fele. 12 (Folytatjuk) •%

Next

/
Thumbnails
Contents