Szabolcs-Szatmár Népe, 1957. január (14. évfolyam, 1-25. szám)
1957-01-22 / 17. szám
1957. Január ZZ, kedd SZABOrCS-SZATMAH NEPB 3 TÁJÉKOZÓDJUNK FRISSEN, GYORSAN... BELFŐLni NAPLÓ NÉHÁNY NAP ÖTA Budapesten tartózkodik I. F. Szemicsasztnov külkereskedelmi miniszter vezetésével egy szovjet gazdasági delegáció. Tárgyalásokat folytatnak a magyar szervekkel az 1957. évi kölcsönös áruszállítások és a Szovjetunió által 1957-ben nyújtandó hosszúlejáratú áruhitel, továbbá az előbbiekkel összefüggő pénzügyi kérdésekről, valamint a távolabbi jövőt érintő egyes gazdasági kapcsolatokról. KÜLFÖLDI BÉRMUNKÁT akar vállalni a Veszprémi Nehéz Vegyipari Kutató Intézet. Jelenleg is sok olyan eljáráson dolgoznak, amely iparunk színvonalát jelentékenyen emeli. Ügy gondolják, a külföldi bérmunkával jelentősen hozzájárulhatnak mind az intézet, mind a magyar vegyipar jóhírének öregbítéséhez. HALÄLRA ÍTÉLTÉK ÉS KIVÉGEZTÉK Székesfehérvárott Nagy Lajost és Szedeli Jánost. A székesfehérvári rögtönítélő katonai bíróság megállapította, hogy a két vádlott január 12-én a késő éjszakai órákban karókkal agyonverte Mezőkomáromban Pál József gazdálkodót. A halálos ítéletet végrehajtották NAGY SIKERREL SZEREPEL PÁRIZSBAN a Magyar Állami Népi Együttes. A párizsi sajtó általában elismerő hangon méltatja a magyar balett, a Magyár Állami Népi Együttes új párizsi szereplését. Beszámolnak arról, hogy a csárdások, a rapszódiák, a régi népdalok szárnyán messze elragadja a nézőket abba a korba, és abba az országba, ahol ezek lejátszódnak. Általában minden lap megegyezik abban, hogy örömmel látják viszont a magyar népi együttest. ÖSSZETŰZÉSRE KERÜLT SOR Passzauban a hazavágyó magyar menekültek s a nyugatnémet rendőrség között. A magyar menekültek, akik a vesífáliai Bochort menekülttáborból jöttek, vissza akartak térni hazájukba. A nyugatnémet hatóságok erre összeterelték és munkára vitték őket. Minthogy a magyar menekültek napokon át tartó tárgyalások után sem kapták meg a nyugatnémet hatóságok hozzájárulását hazatérésükhöz, kitörtek a táborból. Ebben azonban a nyugatnémet rendőrség megakadályozta őket és fegyveres erővel kényszerítette a menekülteket arra. hegy szánjanak le az Ausztria felé induló vonatról.. Jelenleg egy iskolában tartják őket fogva és nincsen se pénzük, se munkájuk, se emberhez méltó szállásuk. A BARÄTI ORSZÁGOK kisipari szövetségei levéllel fordultak a Kisiparosok Országos Szabad Szervezetéhez, amelyben testvéri együttérzésükről biztosítják a magyar kisiparosokat. Jókívánságaikat küldték a lengyel és jugoszláv kisiparosok szövetségei és rövidesen várható, hogy mindkét országból baráti látogatóra érkeznek hazánkba, amit a magyar kisiparosok viszontlátogatása követ majd. NÉGY NEVES MAGYAR LABDARÚGÓ FELESÉGE TÉRT VISSZA Magyarországra vasárnap délelőtt. Bozsikné, Bányainé, Dudásné, és Kákócziné több hónapos külföldi tartózkodás után elhatározta, hogy hazatér és itthon várja meg férjét. Elmondották, hogy jártak Becsben, Rómában, Milánóban és San-Remoban. Végül azonban úgy határoztak, hógy hazajönnek, felmondották továbbá azt is, hogy tizen voltak asszonyok, akikkel gyermekek is voltak. Azt nem mondhatják, hogy rossz sorsuk volt, de itthon mégis csak jobb. Bányai Nándorné azt is elmondotta, hogy Czibdrékat kivéve, valamennyi Honvéd játékos hozzátartozója március 31-ig visszatér hazájába. Sokat hallottunk arról, — mondotta, — hogy itthoni hírek szerint Puskás nem akar visszatérni. Puskásné legjobb barátnőm és elutazásom élőt hosszasan beszéltem vele, megkért, hogy nézzek utána itthoni dolgaiknak és közöljem: mindenképpen visszajönnek. Beszéltek arról is az asszonyok, hogy január 13-án váltak el férjeiktől, akik akkor már készültek délamerikai útjukra. Tudomásuk szerint a Honvédnek ezek a mérkőzéseik már jcelore le voltak kötve és mindenképpen eleget akartak tenni * szerződésben vállalt kötelességüknek, mivel ellenkező esetben kártérítés követeltek volna tőlük a délamerikai klubok. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN MONDOTT BESZÉDET Dögéi Imre földművelésügyi miniszter vasárnap délelőtt Bevezetőjében az október 23-án kezdődött eseményeket fejtegette, majd elmondotta, hogy a legnagyobb képtelenség lenne azt állítani, hogy egy országban, ahol már győzött a szocialista forradalom, a munkásosztály fel kel abból a célból, hogy megdöntse saját hatalmát. Ezután az MSZMP legfőbb célkitűzéseit ismertette. Beszélt arról, hogy a párt elítél minden olyan törekvést, amely meg akaoa osztani a munkásosztály történelmileg kialakult egységét. Az állam nem fogja tűrni — mondotta — a jelenlegi földbirtok viszonyok megváltoztatását, mert ez szolgálná sem a parasztság, sem az ország érdekeit. A földművelésügyi miniszter ezután ismertette a mezőgazdaság fejlesztésével kapcsolatos főbb kérdésekét. Gyors és nagyarányú fejlesztés elsősorban nagyüzemi gazdálkodás fejlesztésén keresztül lehet elérni. Tehát a mezőgazdaság szocialista átszervezéséről nem mondunk le. Külön szólott arról Dögéi Imre elvtárs hogy a kormány biztosítani kívánja az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek fis egyénileg dolgozó parasztok zavartalan földhasználatát. Az ál...mi gazdaságoknál és a tsz-eknél az 1956. október 1-i állapot szerinti földterületet kell törvényesnek tekinteni. Aki ezt erőszakosan megváltoztatja, törvénysértést követ el, akivel szemben a törvény teljes szigorával kell fellépni. Hangsúlyozta még, hogy a begyűjtési rendszer megszüntetése nem átmeneti jellegű, a kormány nem kívánja azt visszaállítani. Gomiilkát 99.5 százalékkal képviselőnek választották Az AFP PAP jelentésre hivatkozással közli, hogy Wladyslaw Gomulkát, a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkárát a szavazatok 99.5 százalékával a varsói 3. számú választókörzetben képviselővé választották. Nixon alclnök a közös szovjet-kinai nyilatkozatról Nixon amerikai alelnök szombaton kijelentette, hogy a középkeleti népeknek a Szovjetunió és Kína által felajánlott támogatás „drámai erővel bizonyítja, miért nem szabad a világnak katonai vagy gazdasági vacuumot meghagynia a Közép-Keleten” — közli az AP. Nixon hangoztatta, a pénteken Moszkvában, kiadott szovjet—kínai nyilatkozat megmutatja, hogy „mennyire szükséges az a katonai és gazdasági segélynyúitási program, amelyet az amerikai kongresszus ez idő szerint tanulmányoz.” Az amerikai alelnök újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette, az Eisenhower-kormány szilárdan kitart amellett az álláspontja mellett, hogy a katonai és gazdasági segélynyújtást nem szabad egymástól elválasztani. Annak a véleményének adott kifejezést, hogy a kongresszus fokozottabban támogatja majd az elnök javaslatait, miután a szovjet—kínai nyilatkozat hangoztatja, hogy a kommunisták megadják a „szükséges támogatást” az Eisenho- : wer-prcgrammal szembe, helyezkedő nemzeteknek. Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány rendelte az egyesületek feletti felügyelet és ellenérzés szabályozásáról A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1957. évi 3-as számú törvényerejű rendeletének 1. paragrafusában foglalt felhatalmazás alapján az alábbiakat rendeli: 1955. évi 18-as számú törvényerejű rendelet hatálya alá tartozó egyesületek állambiztonsági szempontból való felügyeletét és ellenőrzését, — további intézkedésig — a fegyveres erők és közbiztonsági ügyek minisztere gyakorolja. A jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba. Végrehajtásáról a Belügyminisztérium gondcskodik.. : Kádár János, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke. Várható időjárás Várható időjárás kedd estig: továbbra is felhős, párás, helyenkint ködös idő, több helyen kisebb hószállingózás. Mérsékelt déli.,, délnyugati szél. A hideg elsősorban nyugaton mérséklődik.- Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden minusz 1, minusz 4 fok ) között Ez az Építők Sportkör vezetőségének ánásíogialása vasárnapi (Foly iatás számtól) Néhányan tettek célzást arra, hogy más nevet kellene választani. Nem ez volt a többség hangja. Vállalataink vezetői, a munkástanácsok megbízottai sgy értekezleten határozattan az Építők elnevezés mellett döntöttek, ezt tartom jónak én is. E tanácskozás 1-én volt, ahol sor került a szakosztályok j működésének, az edző kérdésnek cs a már ismert ügynek, a játékosok elhelyezésének tárgyalására is. nem t Határozat született, hogy ) anyagi okok miatt csak a labdarúgó, íöplabda és teke szakosztályainkat működtetjük. A jövő hét foyemáii elintéződik az edző kérdés is, ami pedig a játékosokra vonatkozik, nem teljesen úgy van a dolog, mint azt a 16-1 megyei lep közölte. Mert tudomásom \ szerint Csem'czki, Kovacsics és Boros lett volna elbocsátva. De Boros és Kovacsics ügye már megoldódott. Egyik vállalatunkénál nyernek elhelyezést. — l Mindent megteszünk Csemiczki ügyében is. Azt mindenesetre nem kell külön mondanom, hogy sokkal könnyebb dolgunk volna fizikai, munkát találni, sem mint irodai állást adni labdarúgóinknak. Vezetőségválasztó közgyűlésünk február 15-én lesz. Ettől eltekintve labdarúgóink megkezdték ez edzést, ame'yet ideiglenesen . Pokrovenszky és Bakos vezetnek. A csapatnál , jó szellem tapasztalható, nincs hiány a játékosok kedvében sem. E jókedv és fegyelem erősítése az egész csapat érdeke és mi szeretnénk, ha közönségünknek. Nyíregyházának sok kellemes szórakozást nyújthatnánk a bajnokságok során. A továbbiakban szoros kívánunk fenntartani többi sportkörökkel, mórt célunk, hogy a sportmozgalmat vigvük előbbre és kiküszöböljük az oly sok kárt okozott sportköri ellentéteket. K<MMla Pál KÜLPOLITIKAI KRÓNIKA NAGY ÉRDEKLŐDÉSSEL TEKINTETTEK mini denütt a vasárnap lezajlott lengyelországi választások, elé. Szombaton rádión kereszti1! szólott Wladyslaw Gomulka az ország népéhez, amiben arra kérte a választókat, hogy szavazzanak a nemzeti egységfront jelöltjeire. H-ngsúlyozta, ha a szavazók a választó lapokon szereplő jelöltek nevének áthúzása nélkül szavaznak, olyan képviselőket választanak, akik jó, békés, biztos útra vezetik Lengyelországot, amelyen haladva megvalósul a fejlődés és minden egyes lengyel számára a jobb élet is. A vasa, ,.ap lezajlott választások légköre és az a tény, hogy a szavazók legtöbbje nem vette igénybe a szavazófülkét, hanem kihúzások nélkül szavazott a listán lévőkre, valamint az a határozott magatartás, amelyet a választók az itt-ott feltűnt egyéni kilengésekkel és zavartkeltésekkel szemben tanúsítottak, arra enged következtetni, hogy a választóközönség magáévá tette a LEMP és a többi politikai párt felszólítását, hogy a lista elején szereplő jelölteket válásra meg. Az AP nem hivatalos, de megbízható jelentések szerint közli, hogy vasárnap Lengyelországban a választásra jogosultak 90 százaléka szavazott, sőt egyes városokban még ennél is több. Az AP feltevése szerint a szavazók legkevesebb 70 százaléka elfogadta az egységes listát. Beszámol arról is az AP jelentés, hogy a választás ilyen eredményének elérésében fontos szerepet játszott Gomulka szombat esti beszéde, valamint a katolikus egyháznak az a felhívása, hogy ne bojkottálják a választásokat A BELGRÁDI LAPOK jelentó« cikkekben emlékeztek meg Vladimir Iljics Lenin halálának évfordulójáról. A Politika Visszaemlékezés Leninre címmel közölt cikket, amelyben megállapítja hogy Lenin olyan ember, akiről túlzás nélkül megállapítható, hogy egész életét a forradalom szervezési és gyakorlati, valamint elméleti előkészületeinek szentelte, aki reménnyel, példaadással és tudással vértezte fel a nemzetközi munkásmozgalmat. A többi belgrádi lap is hasonlóan nagy jelentőséget tulajdonít Lenin tevékenységének. MOLOTOV BESZÉDET MONDOTT Voror.yezsben abból az alkalomból, hogy ianuár 18-án a voronyezsi területi szó- Jet és az S"KP területi bizottság együttes ülésén ányújtotta a területnek adományozott Lenin rendet. Az ülésen felszólaltak a dolgozók képviselői, majd beszédet mondott Molotov elvtárs is. Hangsúlyozta beszédének külpolitikai részében, hogy nz arab népek nemzeti felszabadító mozgaL- a az utóooi 1 •'sn • ó' kibontakozót! Ezen a területén gyengült az angol és francia gyarmatosítók pozíciója. Beszéde végén említést tett a magyarországi eseményekről is és megállapította: szemléltetően megmutatták a proletárinternacionalizmus forradalmi elveinek jelentőségét az utóbbi idők eseményei. A magyarországi események során elkeseredett ellenforradalmi iázítási kísérletnek voltunk tanúi. A hortysta bandáknak ezt a reménytelen kitörését azok szervezték meg, akik Magyarországot újabb európai háborús tűzfészekké szerették - volna tenni. E kísérlet azonban természetesen a szocialista tábor országainak erőteljes ellenállásába ütközött. ELUTAZOTT JUGOSZLÁVIÁBÓL az ENSZ menekültügyi főbiztosának külön megbízottja. A. Hoveyőa megbízott január 8.-óta tanulmányozta a magyar menekültek helyzetét és problémáját Jugoszláviában. Tapasztalatairól jelentést tett az ENSZ menekültügyi főbiztosának. Elutazása előtt sajtóértekezletet tartott, amelyen a jugoszláviai magyar menekültek táboraiban tett látogatásainak tapasztalatait ismertette. A 16 menekült táborból 9 tábort látogatott meg, ahol összesen mintegy 2800 magyar menekült tartózkodik. Közölte azt is, hogy január 20-ig összesen 7958 menekült érkezett Magyarországról Jugoszláviába, akik közül 3189-en fejezték ki óhajukat, hogy nyugati országba szeretnének menni. Személyesen mintegy 100 olyan emberrel is beszélt, aki kérte visszatelepítését Magyarországra. • TOVÁBB FOLYIK A VITA ANGLIÁBAN a magyar menekültek bányában való alkalmazása körül. A Daily Telegraph jelentése szerint a bányász szakszervezet notinghami kerületének végrehajtó bizottsága, mint ésszerűtlent, elvetette a széntanácsnak azt a kérelmét, hogy 2000 magyart alkalmazzanak a kelctmidklandi szénmedence bányáiban és úgy döntött, hogy legfeljebb 500 magyar bányász alkalmazását engedik, feltéve, hogy az illetékes szakszervezeti fiókok, az egyes bányákban ebbe beleegyeznek. Az országos szántanács elnöke, Bcwman sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy magyarokat csak azzal a kikötéssé) alkalmaznak, ha nem veszik el az angol munkás kenyerét és létszámfelettiség esetén először őket fogják elbocsátani. AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG TORONTO! kereskedelmi biztosa, Ronald Wilby vasárnap kijelentette, hogyha a Nagy-Britanniából Kanadába irányuló kivándorlás a jelenlegi mértékben folytatódik, akkor a kivándorlók száma ebben az évben meghaladja a 100.000-et. INDIÁBAN NEHRU MINISZTERELNÖK vasárnap hivatalosan felavatta India első atommágiyáját. Az atommáglya Bcmbey közelében van és kísérleti célokra máris felhasználják. A közeljövőben előreláthatóan két másik atommáglyát létesítenek Indiában. — Nehru kijelentette, hogy India sohasem lesz hajlandó gonosz célokra fordítani az atomenergiát.