Szabolcs-Szatmár Népe, 1957. január (14. évfolyam, 1-25. szám)
1957-01-20 / 16. szám
SZABOLCS-SZATMAB népb 1057, január 20, vasárnap i.a: .«an I Kiss Ernő halálára | Tudtuk, hogy a halál nem válogat, de hinni mertük, hogy Kiss Ernő előtt meghökkenve megáll, mozdulatában visszahőköl, és tiszteletlensége szégyenével elvonul. Ezt hittük, mert féltettük öt, ezt hittük, meri féltettük szívünket a fájdalomtól és most, hogy a halála hírét halljuk, ajkunk lázadva felkiált; — Miért tetted otromba halál? Másik pillanatunkban szívünk él az önvigasztalással és azt sugallja, hogy a hír talán nem is igaz, és a mi Ernő bátyánk most is ott ül asztalánál, sárga iratok, öreg könyvek közt lapoz, mintha csak játszana. Igazában játék volt neki a munka, mert ő egyike volt azoknak, akik a hivatásszeretet lobogásában soha sem vették tudomásul a testi fáradtságot.* egy cél felé rajongtak és a munka kedves gyönyörűség, szórakozás volt számukra. Ha találkozna az 1893-as esztendővel, melyben született, tettekben gazdag életről számolhatna be. Talán csak annyit mondana, hogy volt katona, többször megsebesült, gyermekeket nevelt és dolgozott. Talán ennyit mondana, hiszen olyan szerény volt és az elkövetkező feladatokat mindig nagyobbra tartotta, mint az elvégzettek halmazát. Arról talán hallgatna, hogy 1925 óta, mikor megszerezte a levéltárnoki képesítést, elmúlt korok bölcs búvára volt, hogy először Debrecenben, majd Szatmárnémetiben, aztán Mátészalkán és végül Nyíregyházán munkálkodott sok értékes anyagot feltárt, megmentett az utókor okulására és tanulságára. Lapunk külső munkatársa voltál, írásaidból örök emberiesség, az elmúlt korok tapasztalata, tanító humora szólt hozzánk. Most gyászolunk. Gyászol a lapunk, gyászolnak szeretteid, gyászolnak barátaid, ismerőseid, de gyászolnak a levéltári iratok, könyvek is. Egy adattal ugyan gazdagabb lett egy anyakönyv, de szomorú gazdagodás az, mert nemcsak mi, de talán kedves munkahelyed, irataid, könyveid is tudják, hogy bölcs gondviselőjük, titkaik ura, varázskezű rendezőjük hagyta magukra őket. Mi szívünkben őrizzük emlékedet, de őrzi munkád, tetteid és hiába ragadt el a halál, példáidban ezután is szolgálod a legszentebbet: a népet és a hazát! (—Ó. Gr——.) finyagi támogatást kaptak és várnak a falusi népkönyvtárak A községi népkönyvtárak munkájának javítása, sőt több helyen szinte a megfelelő munka alapjának megvetése céljából a Megyei Könyvtár az elmúlt év végén harminc népkönyvtári szekrényt készített a megye népkönyvtárai számára. Az elkészült szekrényeket a Megyei Könyvtár a közeli napokban küldi ki azokba a könyvtárakba, ahol azokra már évek óta szükség lett volna. A népkönyvtáraknak a jövőben is szükségük lesz még hasonló anyagi támogatásra, különösen a községi tanácsok részéről. A falusi olvasók ellátására pedig sok használható könyvet kell még beszerezni, hogy a falusi könyvtárak betölthessék hivatásukat. MŰVELŐDÉS BÉNYEI JÓZSEE VERSEI Váudor Ügy jöttem mint a reggel, napfénnyel, tiszta kedvvel, s úgy megyek, mint az este, szürkülve, összeesve. Csak felhőt ver a lábam az országút porában, s mire leszáll a porszem, már nem vagyok seholsem . Éjiéikor, hazafelé Hulló hajam siratása Nagyapám még kanászkodott, cifra ostort pattogtatott, mikor hajnal pirkadtán ballagott a konda után. Naphosszat csak fütyörészett, farigcsálta a bot-véget, bicskájával rácifrázott erdőt, mezőt, vadvirágot; Kutya nyüszít, mint akit meglőttek s halni készül. Xöd-függöny lóg a földre le az éjszaka kezéből, \ lámpák sárga tűhegye , ukat szúr itt-ott rajta ás meredt mintát tör bele a tölgyfák árnyék-gallya. Csönd. Csak lépteim neszéi kortyolja be a járda szelet bosszant konokul alapom karimája. iagam megyek. Oly messze mc i ténycsöppentő reggel. — Most nagyon érzem milyen jó együtt az emberekkel! Ügy emlékszem a hajára: Jegenyefa minden szála; Sohase hullott belőle, úgy vitte a temetőbe, Én a könyvek ezrét bújom, népem igazát tanulom. Hull a hajam barna szála minden könyvnek szár az ára S amíg fejem éjre bágyad újra látom nagyapámat, ki a dalok szálát fonta, s csodát faragott a botra. fl mükedvelés utolsó órái? Nem! Jól emlékszem még arra az időre, amikor megyeszerte annyi öntevékeny együttes működött, hogy azok nyilvántartása se lehet kis munka. Ezek az együttesek nagyrészben persze csak papíron éltek; A botcsinálta együttesek felléptét legtöbbször toborzott közönség nézte végig, — s ez nem volt jó senkinek. Azok az együttesek, amelyek természetszerűen forrtak össze, játékukat valóban a műkedvelők hivatásérzete irányította, átvészelték a nehéz időt, s meg vannak ma is. Hogy egy két ilyen együttest nevezzünk meg: a dohányfermentáló színjátszói, a Háziipari Szövetkezet bábcsoportjá, a Központi Énekkar, a Központi Táncegyüttes, stb. Ezek az együttesek jó körülmények között, kedvező légkörben, vagy • igen nagy lelkesedéssel dolgoztak, s összeforrottságukat nem tudta megzavarni az állandóan előbukkanó akadály, — mint például a közöny, az anyagi hiány, — s szívósan kitartottak napjainkig. Mostanában olyan vélekedések hangzanak el szakemberek szájából még ezekkel az együttesekkel is kapcsolatosan, hogy ezeknek a napjai is meg vannak számolva. Indoklásul elmondják, hogy a műkedvelők ezután még kevesebb anyagi támogatást kapnak, s ha igaz a hír-— megjelenik Nyíregyházán, illetve a megyében az öntevékenykedés „réme“, az állandó színház. Kétségtelen, hogy ahol állandó, komoly társulat működik, ott a műkedvelőknek százszor nehezebb dolga van. Feltehetjük hát a kérdést, hogy a műkedvelő együtteseknek valóban ütött az utolsó órája? Nem, mégsem mondhatunk ilyet. Az a báj, amely a műkedvelők előadásait kiséri, az a lelkes tevékenykedés, mely egy ilyen nyilvános szereplést megelőz, a rokonság, ismerősök széles érdeklődése, a kultúrszomj ilyen pozitív megnyilvánulása nem maradhat eredménytelen semmilyen körülmények között sem. De ehhez szükségesek mindezek az imént felsorolt feltételek: a hivatottság érzése; a kedv, a szorgalom, az érdeklődés, 8 nem utolsó sorban a bujkáló, meg megcsillogó Igazi tehetség. Ez a mükedvelés titka, sikerének biztosítéka. Ahol ezek a feltételek megvannak, ott az élet megy tovább. Éppen ezért hiszünk abban, hogy ismét feltámad a villanytelepi zenekar is, amelyet néhány komoly zenekedvelő ember teremtett meg. Feltámad és élni fog . á Szövetkezeti Énekkar, amely nagyszerűen működött, s látni fogjuk a színpadon a Központi Színjátszó Együttest is, melynek tagjai kivételes tehetségről beszélhetnének, hä színpadra kerülnek ismét. Vitára ad okot az anyagi ellátottság, az „anyagi érdekeltség“ elve is. Van egy rendelet, mely szerint az öntevékeny együtteseknek semmilyen címen pénzt fizetni nem szabad. Helyesnek tűnik ez. De így, — a cikk írója szerint mégsem az. Hogy pénzt nem kap a műkedvelő — ez rendben var. Bár kevés jutalom nem tudom — haszonlesővé tenne e bárkit is? Viszont azt tudom, hogy a megbecsülés igen nagy dolog. S ezt erezné a színjátszó, ha egy sikeres est után közös vacsorán örülne társaival, s nem egy — esetleg hideg öltöző barátságtalan rideg körn vezetőben. YB. ISMERJÜK MEG MEGYÉNK NÉPMŰVÉSZETÉT MI A VARAZSA a legszerényebb otthonnak is?,j- Egy kép a falon, virágok, egy-egy terítő vagy párna, ami (alán édesanyánk kezemunkája. Csodálatos hatása van lakásunkban az apró térítőknek, a hímzett függönynek, falvédónck, hiszen a művészet követségében érkeznek hozzánk. Mikor a művészetet emlegetik, legtöbben arra gondolnak: igen. ott van az a múzeumokban, a fényes középületek falain, legfeljebb a gazdagoknál — de nálunk'! Ebben a hitben észre sem vesszük, hogy a nép diszitő művészete mindnyájunké. Ez a művészet egyszerű, névtelen emberek képzeletéből fakad, s terjed tovább, mint a vízen a hullám. VAN-E NEKÜNK ITT. hazánk északkeleti csücskében — Szatmár-Szabolcs-Bereg-ben népművészetünk? Van bizony, csak keveset hallottunk eddig róla. Ennek a művészetnek anyaga a kendervászon és a hímzőfonal, eszköze a tü. Ügy hívják, hogy keresztszemes hímzés. Az egész megyében nagy hagyománya van ennek a hímzesmódnak, de szép mintáinál fogva legjelentősebb a beregi kercsztszemcs hímzés. EZ .4 RÖVID CIKK nem ölelheti fel e munkának a fejlődését, legfeljebb néhány vonást rajzolhat meg belőle. A keresztszemes mintákat régebben a szövéshez használt piros, vagy piros és kék fonállal varrták a tiszta kendervászonra. Később a fényesebb, színtartó DMC és MEZ fonalat kedvelték. A mindennapi élet tárgyait — a pálmát, a kötényt, a kendőket, stb — saját maguk használatára díszítették szegfüs, szíves, rozmaringos, madaras mintákkal, hiszen a népművészet mindig célszerű darabon jelenik meg, de ugyanakkor alkalmat ad a művészeti kifejezésre. Vásárosnaményban próbálták meg legelőször 1933—35-ben, hogy a lányok, asszonyok pénzszerzésre is felhasználják tudományukat. Mostmár nemcsak maguknak varrtak, hanem megrendelésre is. A himzésminlák előbb a kéznél lévőkből kerültek ki, később más faluból is hoztak. Voltak ügyes, élénk képzeletű lányok, akik míg lemásolták a mintát, új fordulatot is adtak neki. Eleinte szövött minták alapján, leggyakrabban a piros-fekete, vagy a világos- és sötétkék színezést használták. Már a szervezett munka közben alakult ki egy többszínű — piros, kék, sárga, zöld, esetleg barna — fonalat használó stilus. Két év telt el és a beregi hímzés pavillonl kapott a Nemzetközi Vásáron: — darabjait külföldön is ismerték, szerették. — A második világháború ezt a fejlődést is megakasztotta, de fel nem számolta. MA, AMIKOR NÉPMŰVÉSZETÜNKET oly féltő szeretettel kell őriznünk, úgy gondoljuk, hogy a beregi hímzés újabb fejlődési korszakát kezdi meg. Minden kézimunka Szép; szép a receminta, a horgolt csipke, a matyóhímzés, a buzsáki, de mégis — ha szűkebb hazánk lelkiségét akarjuk otthonainkba áttelepíteni — maradjunk meg a keresztszemes hímzésnél. Sok szép mintát találhatunk Fóris Mária ismert könyvében, de ez a gyűjtemény a megyei minta-kincsnek csak igen kis részét foglalja magában. Sok mintát kell még az ismeretlenségből kiemelni és természetesen alkalmazni Az alkalmazásnál elsősorban otthonainkra gondolunk. Minden helyiségbe — az előszobába, a lakószobába, a konyhába — művészetet vihetünk a keresztszemes hímzésekkel. Bizony, a konyhában a sok ízléstelen alakos-felxrásos íalvédő helyett milyen üde hatású egy ..hetei rozmaringos“, vagy „tarpai tulipános“ csíkkal díszített falvédő. Szobánkban a legfinomabb bútorokra is nyugodtan ráhelyezhetjük a keresztszemes párnát, vagy térítőt. Csak azt kell tudnunk, hová milyen minta, vagy milyen szín kívánkozik. A minták népszerűsítése a célunk akkor, amikor időről-időre közölni szeretnénk egy-egy veretes, szép. régi mintát. OLVASÓINKTÓL ÉRDEKLŐDÉST kérünk, s azt várjuk, hogy maguk is felfigyeljenek azokra a kincsekre, amik faluszerte szétszórva hevernek talán ládák mélyén, foszladozó vásznon. Mentsék meg ezeket, gyűjtsék, rajzoljak, varrják, — szeressék, önmagunkhoz vagyunk hűek, ha otthonunkba, ruháinkra, használati tárgyainkra visszahozzuk őket. Nagyanyáink gyertyalángnál, vagy lámpafénynél varrtak: a villanyfény ne üsse ki kezünkből a hímzőtűt és ne törölje ki lelkűnkből a szépség utáni vágyakozást. Nyíljanak ki az otthonokban a hímzett tulipánok, szólaljanak meg a hímzett madarak; adjanak erőt; békét életünknél:I VAJAS KLÁRA.
