Szabolcs-Szatmár Népe, 1957. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1957-01-06 / 5. szám

ft SZAfaULCb-SZAI&lAK NfiP» 1957. január ti, vásárnál) Hírek a megye művelődési életéből A NYÍREGYHÁZI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉ­SI HÁZ színjátszó együttese mar régebben hozzá kez­dett Tamási Áron mesejátékénak, az Énekes madárnak próbáihoz. Sajnálatos, hogy a prózai színjátszók újab­ban nem folytatják a megkezdett előkészületeket, nem úgy, mint a bábcsoport. A bábosok most készülnek leg­újabb bemutatójukra, s előreláthatólag ezzel is nagy si­kert fognak elérni. A FEHÉRGYARMATI KÖZGAZDASÁGI TECH­NIKUM diákotthona ebben az évben is nagy előadás­sal kíván közönsége elé lépni. Tamási Áron új darabját, az Ördögölő Józsiás előadást vették tervbe. Remélhető­leg a felmerült nehézségeket sikerül elhárítani, s a da­rabot rövidesen bemutathatják. 115 éves ebben a hónapban a TTIT A TTIT megyei elnökségének üléséről Tegnap a déli órákban ülésezett a Társadalom- és Természettudományi Isme­retterjesztő Társulat Nyír­­egyh'.án a Bessenyei klub­ban. Az elnökség a megyei szervezet további munká­ját, jelenlegi helyzetét és más kérdéseket t-'-gyalt meg. Megemlékeztek arról, hogy ebben a hónapban ünnepli a TTIT fennállásá­nak 115-ik évfordulóját. Az elnökség tagjai egy­hangúlag javaslatot fogad­tak el arról, hogy az orszá­gos elnökség elé terjesztik: tovább már nem mint tömegszervezet, hanem mint intézmény kíván­ják munkájukat végez­ni. A tömegszervezetek (s fő­ként a szakszervezetek) a TTIT ezirányú munkáját feleslegessé teszik és a kö­vetkező időkben nagyobb gondot fordíthatnak az is­meretterjesztésre. Állástfoglaltak abban a kérdésben is. hogy a me­gyei szervezet jelenlegi he­lyiségére nagy szükség Van s minden értelmiségi dolgozó sérelmezné, ha e helyiséget más célok­ra vennék igénybe. A klubban hangverse­nyek, irodalmi estek, különböző előadások voltak és lesznek ezen­túl is. E célra a jelenle­gi helyiség nagyon megjelelő. Hiányzik azonban egy hangversenvekre is alkal­mas zongora, amelynek más berendezési tárgyak megszerzésére, valamint íképek. lemezjátszós rádió, stb.) biztosítására kérelem­mel fordulnak a megyei ta­nácshoz. Hiszen minden megyében az értelmiségi klubokat a tanács ezirá­­nyúan segíti. • Szó esett még arról is, hogy a nyíregyházi színház építése, illetve folyó évi befejezése még bizonytalan. Helyes volna egy állandó színház szervezése a tiszti klub nagytermében addig is, míg Nyíregyháza szín­házváró közönségének igé­nyeit méltó módon kielégí­tik. MEGYÉNK MŰVELŐDÉSI ÉLETE A nyírbátori Báthori István Múzeum füzetei HAZÁNK TÖRTÉNETI EMLÉKEKBEN igen sze­gény. A tatár betörés, majd később a másfélszázados török megszállás alaposan megritkította azoknak a műemlékeknek, művészeti és tárgyi emlékeknek szá­mát, melyeket az utókor érdeklődéssel, kegyelettel és büszkeséggel személhet­ne. Pedig történelmünk sokszor volt „európai” mé­retű; kultúránk Szent Ist­ván óta az európai műve­lődés magyarrá ötvöződött része volt. Mindezt azonban inkább csak tudjuk, mint látjuk. Nyugat-Európa büszkén mutogatja mind a mai napig teljes épségben maradt templomait, várait, vagyont érő műkincseit, míg mi óvatos, féltő gond­dal vigyázunk minden kis töredékre, amit a véletlen meghagyott. Történelmünk teljesebb megismerése, nemzeti és európai kultúránk megbe­csülése és ápolása teszi szükségessé ezeknek a tö­redékeknek gondozását. Ez­zel a szándékkal kapott Nyírbátor is múzeumot, hi­szen ez a helység nem­csak szép időit látta nem­zeti történetünknek, de megtudta őrizni egyes em­lékeit is. 1955 MÁJUSÁBAN NYÍLT MEG a Báthori István Mú­zeum. E két teremből álló intézmény megszervezése és kiállítása elsősorban Sza­­lontai Barnabást dicséri. A Múzeum megnyitásakor je­lent meg az első múzeumi füzet is: „A Nyírbátori Báthori István Falumú­zeum régészeti, várostörté­neti, néprajzi és természet­­tudományi kiállítása” cím­mel. Bár a füzet tu­lajdonképpen kalauz, mégis tanulságos és élvezetes ol­vasmány. A szöveg beosz­tása pontosan követi a ki­állítását, megismétli az út­mutató falitáblák szövegét. A tájékozódást megkönnyíti a csatolt 26 fényképmellék­let. A KÖVETKEZŐ KÉT FÜZET J956-BAN jelent meg. Az egyik, a „Nyírbá­tor története, Bátorliget élővilága” című, négy kü­lönálló tanulmányt tartal­maz, amelyek a Múzeumi Hét keretében előadásként hangzottak el. „Nyírbátor története” címmel B a- 1 o g h Istvánnak, a debre­ceni Déri Múzeum igazga­tójának tanulmányát olvas­hatjuk. A szerző a XIII. századtól kezdve vezeti vé­gig a helység történetét egészen a Rákóczi-szabad­­ságharcig. A XVIII—XX. századi történetre vonatko­zólag még nincsenek ösz­­szegyűjtve az adatok, s a szűk terjedelem amúgy sem engedte meg a hosz­­szabb tárgyalást. Mégis minden fontosat megtudunk Nyírbátorról, kezdve kelet­kezésén, hiszen fénykorát a birtokos Báthori-család fölemelkedése és tündöklé­se jelentette. „BÁTORLIGET ÁLLAT­VILÁGA” a címe a követ­kező, valójában inkább ta­nulmány számba menő elő­adásnak. Szerzője Szé­ke s s y Vilmos, a Nem­zeti Múzeum—Természettu­dományi Múzeum igazgató helyettese. Előadása elején vázolja a bátorligeti kuta­tás történetét és tudomány­­történeti jelentőségét. (Itt értesülünk a kutatás né­met vonatkozásairól is.) Majd bőven tárgyalja az állattani kutatás eredmé­nyeit. Bevalljuk, átlagos műveltségű ember számára nehéz olvasmány ez az elő­adás; inkább tűnik tudo­mányos összefoglalásnak, mint egyszerű ismeretter­jesztő munkának. Olvasása mégis élvezetes, ha kissé erősebb figyelmet kíván is. A HARMADIK ELŐ­ADÁS CÍME: „Magyaror­szág népvándorlás- és hon­foglaláskori emlékei, külö­nös tekintettel a Nyírségre.” Irta C s. a 11 á n y Dezső, a nyíregyházi Jósa András Múzeum vezetője. E tudo­mányos áttekintés azonnali „megemésztését” kissé ne­hezíti, hogy a régészeti fo­galmak még nem mentek át a szellemi közkincsbe, másrészt régészeti ismerte­tést a leletek megtekintése nélkül nehéz követni vagy befogadni. Nyilván a szer­ző is tudatában volt ennek a tárgyban rejlő nehézség­nek, s igyekezett előadását elevenné tenni. Ezt a célt szolgálja az aligha közis­mert történet beiktatása Alboin . longobárd királyfi és Rosimunda gepida ki­rálylány tragikus szerelmé­ről. Előadásában a hűn, gót, gepida, avar és honfoglaló magyar nép régészeti lele­teiről beszél, melyek közül a két utóbbi nép hagyott megyénk területén bővebb emlékanyagöt. Az utolsó előadás: „Bá­torliget növényzete”. Szer­zője, Simon Tibor egye­temi adjunktus. Röviden összefoglalja a táj történe­tét, kitér a növényzet meg­maradásának valószmú okaira, jellemzi a Nyírség mai növényzetét, áttekinti talajfajtáit, végül rátér Bá­torliget növényvilágának is­­mertetésére. A harmadik füzet Kiss Ernőnek, a Szaboics-Szat­­már megyei Levéltár veze­tőjének munkája. Címei „Nyírbátori céhek életéből”. A kutató munkája nehéj volt; kevés, össze nem füg­gő adatból kellett megraj­zolnia a nyírbátori céhek életét. Kitűnik a füzet ol­vasmányos, szellemes stí­lusával, amely az egyéb­ként száraz témát vonzóvá’ teszi. A füzet 6 lapos mel­léklete tartalmazza a !egje-j lentősebb nyírbátori céh-’ emlékek képét. AZ EDDIG MEGJELENT, MÜZEUMI FÜZETEK fel­készült és aprólékos tudo­mányos kutatómunkáról ta-1 núskodnak. A tudományos részkutatás jelentősége mek lett ki kell emelnünk nem­zeti kultúránk megbecsülé­sében és így népünk öntu­datának növelésében ját­. i szott szerepüket. Érdeklő­déssel várjuk a további fü­zetek megjelenéséi. (Időköz­ben megjelent a következő füzet is. Balogh István— Béres András írása, Gesz­ten Jóskáról, a nyíri be­tyárról. Ennek ismerteié-’ sere még visszatérünk. —­­Szerk.) Boronkai Iván, iiyttiiifitiiiiiitmiiMtitiiiMiiiiiiMmiiiniiMinttitiiiiiiiiiitaiiMmiiitMiiiiiifiiiiiiMitfiiMatitiiiiitiiiititiMiiitttititiiittiiiitiitiiMititniititiiiiiiitiiMtiiiiimiimiitiiitiiiimiiiiiiiii HALADÓ HAGYOMÁNYOK ISMERETLEN ADATOK az 1848—49-i ssabaasagharc megyei vistfxhttngjához 1849. április 14-e a debreceni függetlenségi nyilat­kozat. Kossuth Lajos államfővé választásának napja. Ez a tény Tiszántúl népében óriási hatást váltott ki. A szabadságharc bukása után a Habsburg önkényuralom tüzzcl-vassal igyekezett minden nyomát eltüntetni a nép emlékezetéből, de nem sikerült. Rendeletet is hoztak, hogy az írásos feljegyzésekből is távolítsák el azokat a részeket, amelyek erre a nagy korra emlékeztetnek. 1851. szeptember 24-én a császári királyi helytartó, báró Geringer rendelte el, hogy „minden a forradalmakra emlékeztető irományok az egyházi jegyzőkönyvekből kitöröltetni parancsoltainak“, — olvassuk az idézetet a csengeri ref. egyház esperest körlevelek jegyzőkönyvé­ben. Ekkor semmisítették meg pld. Kiss Áron lelkésznek a korra jellemző stílusú nyilatkozatát, amelyet a „helvét hitvallású szatmári ref. egyházmegye 1S49. június 6-án tartott gyűlésén tett“, s amely az „önálló magyar álla­­dalom törvényes kormánya iránti hódolat“ kifejezése volt. Ezt a nyilatkozatot minden egyházközségnek el­küldték, s lemásoltatták az esperesi körlevelek jegyző­könyvébe, de 1851-ben. a császári rendelkezés értelmé­ben a legtöbb helyen megsemmisítették (kivágták, olvas­hatatlanul áthuzgálták, stb.) A csengeri református egy­ház birtokában lévő jegyzőkönyvben azonban csak át­húzták, s így megmenekült a teljes szöveg is. Ezt a szöveget közöljük most. A stílus jellemző a száz év előtti korra és fogalmazójára, tartalma tanúsít­ja Kossuth Lajos szvggesztív hatását, szelleme sugároz­za megyénk népének forró hazaszeretetét. „Mi, a Szatmári helvét hitvallású egyházmegyébe kebelezett 64 egyháznak közönsége, nemzeti boldogsá­gunk napján, Szatmár Németiben, az önálló, független magyar álladalom törvényes kormánya eránt tartozott polgári hódolatunk nyilvánítására egybegyülvón. érzel­münket a következőkben tisztelettel nyilvánítjuk. A Szabadság Szent Istene e nemzet polgári meg­váltója s kitűnő, lelkes képviselői iránt hőn lobogó hála érzelemmel idvezeljük Hazánk függetlenségét, és fájó emlékezet s biztató szent remény bús-édes vegyűlctc közt hódolunk most ünnepélyesen, mint hódoltunk azonnal, mihelyt megalapí t tását olvastuk, szívünkben szabad hazánk törvényes kormányának. Lelkünk józanságában emlékezünk e komoly napon az álnok hitszegő házra, melyből valamennyi uralkodó, — bár a nemzetek Attyának koronájával fején, — ke nyer helyett mind kővel dobálta bennünk mostoha gyer­mekét, és még a Szabadság Istene helytartójának, apos­toli királynak tartotta s nevezte honunk felett magát, lelki rabság békőiba verte, türelmetlenség öldöklő an­gyalaként pusztította szellemi szabadságáért küzdött őseinket. Lelkünk józanságában emlékezünk c komoly napon az égető törvényekre, a Felvidéken fakasztott vérfür­dőkre, a sötét tömlöcök penészes üreire, a Nápoly körül vont gályákra, a száműzetés hosszú, tanútlan kínaival. Mint lelkünk józanságával emlékezünk mindazon alig elsorolható, sok és egész három évszázadokon át dúlt szenvedések sötét folyamára, melyeket az összes Magyarhon az álnok ház alatt és miatt kiszenvedett. Emlékezünk, mert utódai vagyunk azon evangéliu­mi keresztyén ősöknek, kiknek társulatát a Labsburg- Lotharingiai ház kegyetlen irgalma nem kiölte, de szinte csaknem háromszáz éven keresztül, beléptétől fogva e hon szent földére, mindég, míg csak birla, hát­­térbeszorítás, rettegtetés. nyilvános isteni tisztelet betil­tás, tulajdonbóli kitaszítás, száműzés, börtön s pallos által váltva nvomorgatta. Mert polgárai vagyunk az imádott Hazának, mely ama család bitor jármában iz­zadta a 300 évi méltatlan szolgaság véres könnyeit. Mert ma is azon legyilkolt szabadsághősöknek halomra gyűlt porain át jöttünk ide, kik a mi atyáink' s hitbeli őseink valának, és a zsarnok ház miatt környékünkön elvérzettek. Égy idejű vallási és polgári békók, egykorú kín­­szenvedés és zsarnokság, emlékezünk rátok! lelkünk józanságában, fájó szívvel emlékezünk és böjtőlünk! De legyen hála érette a Szabadság Urának, Istené­nek, ki megmentett minket a szolgálatnak házától! Nem lesznek többé szabad hazánk felett, kik idegen istenek gyanánt szenteknek kiáltsák magukat, és lürclmetlcn­­ségökbtn az egy igaz Istent se hagyják saját meggyőző­désünk szerént imádni. Nem lesznek, kik törvény helyet önkényüket bálvá­­nyoztassák a leigázott nemzetekkel, kik Isten szent ne­­\ ét tovább is hűtlenül vegyék lel népek elámítása- s elnyomására. Mert szabad e haza, s független a Habs­­burg-Lotharingiai ház zsarnok uralmától. Megemlékezünk a nagy napról, melyen Atyáink Istene segélyével, seregeink véráldozatával fölépült és nevén neveztetvén nemzeti függetlenségünk szent Temp­loma, Nemzeti Szombattá szenteljük e napot. És a múltnak gyász említésére szemünkbe tolult fáj­dalom-könnyek átváltoznak a biztató remény öröm­könnyeivé. Át, mert hisszük szentül, hogy a nemzet fönségén alapuló szabad kormány védpaizsa alatt min­denki a menny-föld Áronját imádja, annak erköltsi tör­vényét híven tiszteli, élhet e hon szabad földén egyaránt boldogul. Mert hisszük szentül, hogy akik kivívták, a polgárt sem fogják megölni, nem ölhetik meg annak alapját a lelki szabadságot, sőt általuk a polgári jog. va­gyon, erkölcsiség, vallás, — a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, — áldott mezején gondosan művelve fel­virulni fog. E hitben hódolunk készséggel az általunk őszinte tisztelettel üdvözölt Nemzeti Kormánynak, és fogadjuk, hogy leszünk, mint mindig lenni óhajtunk. Istenünkhöz, hazánkhoz és e törvényes szabad kormányhoz híven, csekély hatásunkhoz képpest hú napszámosai a szabad­ság földjének, jó és bal szerencse, csábos hitegetés és üldözés, nyugalom és vész között, életre halálra, tánto­ríthatatlan hirdetői, őrei, — min egyházi szerkezetünk is nyugszik, — a népjognak és erköicsiségnek. És mint ilyenkor tekintünk hála és reménykedve országunk Kormányzójára, Kossuth Lajosra, mint né­pünk Mózesére, ki a magyart az egyiptomi fogság insé­­gihez hason nyomorból és a háborúk Verestengerén, — habár örök elenyészete miatt a csudák korának, — nem minden áldozat nélkül is, de bámulandó szerencsé­vel a népszabadság Kánaánjának biztos partjaira kive­zette, tekintünk rá reménykedve, hogy amelyek még hiányoznak, meghozatnak bölcs kormánya alatt, az új törvények megszilárdítására, független, szabad hazánk közboldogságának. És kérjük buzgó imánkba Atyáink istenét, ne legyen nékie e part, mellyen állunk, Nébó hegye, éljen ő, érje meg s élvezhesse sokáig e néppel, melyet annyira szeret, s mely őt Istentül küldött vezérének nézi. attyául tisz­teli, élvezhesse a szent szabadságnak, melyet oly hő szívvel imád, sokszori áldásait. Éljen a szabad Magyar Haza, viruljon fel keblén a vallási és polgári egyenlőség s testvériség! Éljen Nem­zeti törvényes Kormányunk s az azt bölcs törvényekkel szilárdító Nemzetgyűlés!“ A nyilatkozat szerzőjéről, Kiss Áronról még annyit kell megjegyezni, hogy abbém az időben Porcsalmáii volt pap. A szabadságharcban tábori lelkészként szol­gált, utána bujdosott, de a Bach-korszakban is kardo­sán ment fel a szószékre. Ma is élő emlékezések szerint legendás hőssé vált az Ecsedi Láp-széli nép ajkán. Ké­sőbb, 1892-ben debreceni püspök lett. (Született Kisna­­menyban, 1815. november 2-án, meghalt Debrecenben 1908. május 30-án.) MOLNÁR JÓZSEF

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents