Szabolcs-Szatmár Népe, 1956. december (13. évfolyam, 279-302. szám)
1956-12-07 / 284. szám
■■■ ). 1956. december 7f péntek szabolcs-szatriar népb a Hogyan születtek az olimpia magyar sportsikerei? (Folytatás az 1. oldalról.) jet) 599 kör, 3. Boa (kanadai) 598 kör, 6. Krebs (magyar) 598 kör. VÍVÁS A kardvívók egyéni versenyének első fordulójában az előző napon befejezett csapatbajnokság döntőjében részt vett 4 ország, az olimpiai bajnok Magyarország, valamint Lengyelország, a Szovjetunió és Franciaország vívói még nem vettek részt. Ök csak a második fordulóban kapcsolódtak be a küzdelinekbe. Távollétük- ben a legeredményesebben az olaszok szerepeltek. A második fordulóban mór a magyar vívók is részt vettek. Kárpáthy Rudolf és Gerevich Aladár csoportelsőként, Kovács Fái pedig második helyezettként jutott az elődöntőbe. A magyar vívók egyöntetű vélemény szerint kitűnően szerepeltek és továbbra is a legesélyesebbek az olimpiai bajnokság megszerzésére. A második forduló négy csoportjából az elődöntőbe került 16 versenyző között a három magyaron kívül 3 olasz, 2 francia, két szovjet, 2 lengyel, 2 amerikai, 1 belga és egy német versenyző szerepelt. BIRKÓZÁS Váltósúly: • Rantanen (finn) győzött Szilvási (magyar) ellen. Szilvási kiesett. Középsúly: Kartozia (szovjet) győzött Gurics (magyar) ellen. Gurics kiesett. A kötöttfogású birkózó olimpiai bajnokság harmadik fordulójának mérkőzésein a résztvevők nagy harcot vívtak egymással. A magyar versenyzők közül négyen szerepeltek délelőtt. Lepkesúlyban Baranya pontozásos vereséget szenvedett és ezzel. kiesett. Légsúlyban Hódos Imre tuss-győzel- met aratott, s súlycsoportjában igen előnyös helyzetben van. Pehelysúlyban Pólyák Imre világbajnok győzött és az már biztos, hogy az első három között fog végezni. Könnyűsúlyban Tóth Gyula ismét megállta a helyét, s újabb győzelmével a legnagyobb esélyese lett az első vagy második helynek. Az egyes mérkőzések kö- íött természetesen ezúttal is akadtak meglepő eredmények. Lepkesúlyban a román Pirvulescu újabb szép győzelmével jutott a legjobbak közé. Légsúlyban meglepetésnek számíthat a török Ylmaz tus veresége és kiesése. Pehelysúlyban születtek a legváratlanabb eredmények. A kitűnő olasz Trippa kétvállas vereséget szenvedett és kiesett, s vereséget szenvedett az eddig hibapont nélkül álló török Sille is, még hozzá attól a svéd Hakanssontól, akin már a pontozásos győzelem sem segített. Könnyűsúlyban a várt eredmények születtek; TORNA A lóugró egyéni versenyben kidomborodott a szovjet versenyzők nagyobb tudása. A magyarok a lóugrásban a vártnál is gyengébb teljesítményt nyújtottak, annak ellenére, hogy Tass Olga harmadik lett, a többiek mélyen hátul végeztek. A lóugrásbeli gyenge szereplés Keleti Ágnes összetett olimpiai győzelmébe került! A lóugrás bajnoka: Larisa Latinyina (szovjet) 18.833 p, 2. Manyina (szovjet) 18.799 p, 3. Tass Olga (magyar) és Colling (svéd) 18.733 p, 13 Bodó Andrea (magyar) 18.266 p, 16. Koronái Margit (magyar) 18.233 p. Keleti Ágnes mesterhármasa TORNA Szerdán délelőtt zsúfolásig megtelt a nyugat-mel- bournei stadion. Az olimpiai női tornászbajnokság szabadon választott gyakorlatai, a várható látványos gyakorlatok és színvonalas verseny vonzotta a hatalmas közönséget, s a nézősereg nem csalódott. A világ legjobb tornásznőj hivatásos művészekhez méltó gyönyörű gyakorlatokat mutattak be, s minden gyakorlat után hatalmas erővel zúgott fel a taps. Először a szabadon választott talajgyakorlatokat mutatták be a résztvevők és itt mindjárt nagy magyar siker született. A közönség hatalmas érdeklődéssel várta a talajversenyt. Mint ismeretes, az előírt gyakorlatok után a japán Tanaka és a szovjet Muratova vezetett a magyar Keleti és Tass, valamint további 6 más országbeli tornásznő előtt. Kíváncsian várták, hogy vajon az 1952. évi olimpiai bajnoknőnek, a magyar Keleti Ágnesnek lesz-e ereje ahhoz, hogy csekély hátrányát behozza ebben a számban és ezzel megvédje olimpiai bajnoki címét. Nagy érdeklődés közepette egymás után kerültek sorra az esélyek. A szovjet Muratova és a japán Tanaka, aki az előírt gyakorlatok után a legtöbb eséllyel indult, szabadonválasztott gyakorlatára egyformán 9266 pontot kapott, vagyis ugyanannyit,' amennyit Keleti Ágnes és társai az előírt gyakorlatokban elértek. A nézők szinte a lélegzetüket is visszafojtották, amikor Keleti Ágnes megkezdte gyakorlatát. A magyar világ- és olimpiai bajnoknő ura volt minden mozdulatának, nehéz művészi gyakorlatát szinte tökéletes tartással hajtotta végre, s a nehéz gyakorlatrészek váltakozása, majd a nagyszerűen sikerült befejező légbukfenc után Keleti kitűnően „beállt“, s a közönség hosszan ünnepelte jelejthetetlen gyakorlatáért. Egymás után emelkedtek fei a pontozó bírák karjai, s máris hirdették az eredményt: Keleti Ágnes szabadon választott gyakorlatára 9466 pontot kapott, s ezzel megelőzte Tanakát és Mu- ratovát is. Hasonlóan remek gyakorlatot mutatott be a szovjet Latinyina is, a7 ő teljesítményét ugyancsak 9.466 pontra értékelték. így tehát 18.732 popttal Keleti és Latinyina végzett az első helyen és mindketten aranyérmet kapnak. A női műszabadgyakorlat. végeredménye: Olimpiai bajnok: l<gIefT~Agnep (magyar) és Lartsar" Cáfintmi a (szovjet) 18.732 p, 3. Leur,- tean (román) 18.699 pont. 7. Tass Olga (magyar) 18.532 pont. Figyelemreméltó, hogy a női műszabadgyakc Hatokban először 1952-ben rendeztek egyéni olimpiai bajnokságot. Akkor is Keleii Ágnes nyerte el az első helyet, a második „kiírásban“ is olimpiai győztes. Keleti Ágnes 35 éves, a Testnevelési Főiskola tanára. A világ legkitűnőbb tornásznőinek küzdelmében a következő szám a felemás- korlát volt. Ebben szüléiéi t meg Keleti Ágnes második olimpiai bajnoksága. A magyar tornásznő gyakorlata igen jól sikerült és komoly fölénnyel előzte meg a 2. helyezett Latinyinát és a 3. helyen végzett Muratovát, a Szovjetunió két élvonalbeli versenyzőjét. 1952-ben Köröndi Margit nyert olimpiai bajnokságot, majd az 1954- es római világbajnokságon Keleti Ágnes szerzett elsőséget, úgyhogy a felemáskorlát Mel- boumeben is „magyar szám“ maradt. A többi magyar versenyző közül Kertész Aliz és Tass Olga holtversenyben a 6. helyen vggaett Fele máskor lát., olimpiai bajnök: Keleti Agnes (magyar) 18.966 pont, 2. Lßti- nyina (szovjet) 18.833 pont, i'. Muratova (szovjet) 18.800 pont, 6-7. Kertész Aliz és Tass Olga (magyar) 18.633 pont; Az utolsó szeren, a genndán ismét Keleti Ágnes bizonyult a legjobbnak és megszerezte harmadik aranyérmét. Nemcsak magyar, de nemzetközi viszonylatban is páratlan ez a teljesítmény. A szépszámú közönség feszült érdeklődéssel figyelte a verseny alakulását és különös érdeklődéssel tekintett Keleti Ágnes felé, akinek a gyakorlat végén bemutat Jtt légbukfences leugrása kitűnően sikerült és nagy tetszést aratott. A többi magyar versenyző közül Köröndi Margit és Tass Olga hármas holtversenyben a 7. helyen végzett. Gerenda, gyakorlat: olimpiai bajnok: Keleti Ágnes (magyar) 18.799 pont. 2-3. Manyina (szovjet) és Boso- kova (csehszlovák) 18.733 pont, 7-9. Köröndi Margit (magyar), Tass Olga (magyar) 18.466 pont. 16. Bodó Andrea 18.133 pont, 19. Gulyás Károlyné 18.100 pont. Az egyéni összetett versenyben az első helyen a szovjet Latinyina végzett, Keleti Ágnes a lóugrásban való gyengébb szereplése miatt kis különbséggel a második helyre szorult. Női torna egyéni összetett verseny, olimpiai bajnok: Larisza Latinyina (szovjet) 74.933 pont, 2. Keleti Agnes (magyar) 74.633 pont, 3. Muratova (szovjet) 74.466 pont, 4-5. Tass Olga (magyar) 74.366 pont, 12. Köröndi Margit 73.333 pont, 14. Bodó Andrea 72.900 pont, 18. Gulyás Károlyné 72.200 pont, 61. Kertész Aliz 63.400 pont. A csapatverseny végeredménye még nem alakult ki, mert pénteken kerül megrendezésre a kéziszer gyakorlat, amelynek az eredménye beszámít a csapat- bajnokság összetett eredményébe. A csapatversenyben pillanatnyilag a Szovjetunió áll az élen Magyar- ország és Románia előtt. Keleti Ágnes a verseny után — mint a nyugati hívügynökségek jelentik — pát szavas nyilatkozatot adott és a következőket je lentette ki: Azt hittem, hogy már tül ságosan öreg vagyok ahhoz, hogy győzhessek. Még most sem hiszem el, hogy ennyi aranyérmet nyertem. A férfi toronyugrás első hat ugrása után 12 versenyző került a döntőbe. 9. Siák Ferenc (magyar) 72.85 pont. VÍZILABDA A szerdai nap műsorán két vízilabda mérkőzés sze repelt. Magyarország olimpiai bajnok csapata ezúttal. Né metország ellen mérkőzött és 2:0-ás félidő után bizto san győzött 4:0 arányban. A magyar csapat tehát továbbra is veretlen, sőt pontvesztesége sincs. A másik mérkőzésen a Szovjetunió 3:1 arányban győzött az Egyesült Államok ellen. Huszonöt új bajnokot avattak csütörtökön Melhourneben Melbourne csütörtökön reggel meleg, párás időjárásra ébredt. A csütörtöki versenyeket azonban nem nagyon befolyásolta az időjárás. A 14. versenynapon eldőlt újabb 25 aranyérem közül ugyanis 21-ért teremben mérkőztek a sportolók, s mindössze a gyeplabda és a kerékpár sportágak kép viselői versenyeztek szabadban. A csütörtöki újabb 25 aranyéremmel már 140-re nőtt a XVI. olimpiai játékok győzteseinek száma. GYEPLABDA A nap első olimpiai győzelme gyeplabdában született. A gyeplabda olimpiai bajnokság „állandó védője“, India csapata a döntőben 1:0 (0:0) arányban győzött Pakisztán ellen, s ezzel 1H28 óta hatodszor szerezne meg az olimpiai oajno u címet. A harmadik helyet eldöntő mérkőzésen meglepetésre Németország 3:1 (2:1) arányban győzött Anglia ellen. A gyeplabd re ajnokság végeredménye: olimpiai bajnok: India, 2. Pakisztán, 3. Németország. Az európai rendszerű pontverseny állása: december 5-én: Szovjetunió 451 pont, Egyesült Államok 445.5 pont, Ausztrália 178.5 pont, Németország 16) pont, Magyarország 146.5 pont, Angim 144.5 pont, Olaszország 120 pont, Svédország 111 oorit, Franciam szág 79.5 pont, Románia 79 port Finnország 64 pont, Lengyelország 60 pont, Japán 51.5 pont, Csehszlovákia 49 pont, Irán 42 pont, Kanada 39 pont, Törökország 30 pont. Inter !ú mKeleti Ágnes édesa nyjá val Van egy közmondás, amely azt tartja, hogy akinek a halálhírét közlik — az sokáig él. Ehhez még hozzátehető, hogy boldogan. Legalább is ez áll fenn Keleti Ágnes többszörös olimpiai bajnoknő édesanyja esetében. Nemrégiben ugyanis elterjedt a hír, hogy Keleti A kormány távirata a magyar olimpiai csapathoz KEDVES SPORTBARÁTAINK! Tíz napja már, hogy hazánk sportszerető közvéleménye nem titkolt várakozással, féltő szeretettel gondol rátok, akik a távoli földrészen a világ sportolóinak hatalmas arányú vetélkedésén színeinket képviselitek. Bár felkészüléstek nem volt zavartalan, a nehéz utazás és a szeretteitekért való aggódás alaposan megviselt benneteket — nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, derekasan helytálltck és nap mint nap sok örömet szereztek mindnyájunknak. Kérünk benneteket, hogy a még hátralévő küzdelmekben is öregbítsétek a magyar sport hosszú évek nehéz munkájával kivívott világhírnevét. Továbbra is küzdjetek olyan akarással, olyan összetartással, mint eddig, amely erényeitekkel oly sok embertől érdemeltétek ki szerte a világon nevetek és drága hazánk színeinek őszinte megbecsülését. Küzdjetek magyar szívvel, lelkesedéssel — érezzétek magatok mögött az egész magyar ncp szerető gondoskodását. Ezzel a gondolattal kívánunk további sikereket és» várunk haza benneteket. Ágnes édesanyja meghalt. Szerencsére a hír nem volt igaz és Keleti néni az egész sporttársadalommal együtt örülhetett szerdán leánya hatalmas sikersorozatának, a három olimpiai aranyéremnek. Keleti Ágnes olimpiai felkészülését megbolygatták az utolsó hetek eseményei. Nehezebbé váltak az edzések kalandos volt az utazás és az olimpiai bajnoknőnek többi sporttársával együtt izgalommal kellett gondolnia itthon maradt hozzátartozójára. És Keleti Ágnes ennek ellenére mégis olimpiai bajnokságot nyert, nem is egyet, hanem hármat... Mi másnak tulajdonítható ez, mint annak a nagy akaraterőnek, amely eddig is jellemezte a kiváló tornásznőt. S erre az akaraterőre mondta például Keleti Ágnes édesanyja: — Amikor a Melbourne- be induló Ágnestől elbúcsúztam, sírtam. Ágnes a búcsúzás pillanatában odaszólt: „Sokkal férfiasabban, anyukám!“ Es amit az édesanyjánál nem tudott elérni, azt elérte sajátmagánál. „Férfiason“ legyőzte a nehézségeket — mert akart és páratlan síkénél koronázta eddigi sportpályafutását. Keleti Ágnes sikerére sokan számítottak, de ilyen sikerre kevesen. Még édesanyja sem. Mielőtt Ágnes elutazott —l mondta Keleti néni — azi mondtam neki: „Nagy ónná gyón örülnék, ha haza-i hoznál egy olimpiai arany* érmet“. Ágnes erre alig akart válaszolni. Eredményeit illetően ő még velem szemben is zárkózott volt. Azt azonban elárulta, hogy nem sor, iMt vár melbournei szerep-, lésétől. Kondícióbelileg ugyan jól érzi magát, de idegileg őt is megviseltékj az utolsó hetek eseményei Ügylátszik, hogy akaratere* je most nem hagyta cser* ben. Arra a kérdésre, mikénti értesült lánya olimpiai bajnokságáról — Keleti mama! így válaszolt: — Egyenként értesültem az örvendetes hírről. Az elsőnél nagyon boldog voltam, tam, a másodiknál elszaladtam táviratozni és a harmadikat... ezt egyrészt most tudtam meg, másrészt ehhez már nem is tudok hoz-, zászólni. Az egész magyar sporttársadalom meleg szeretettel gratulál most a páratlan si-* kerhez és Keleti Ágnes édesanyjával együtt — aki lélekben az első perctől mindvégig lányával volt a nehéz küzdelemben — üzeni: csak így tovább, hogy még újabb sikerekkel örvendeztesse meg a Melbour- nere figyelő szurkolókat, sportbarátokat. Megvan a hetedik! A magyar kardvívók az egyéniben is megőrizték világ-elsőségüket. A csütörtök délután lebonyolított egyéni döntőben Kárpáthy Rudolf 6 győzelemmel és 1 vereséggel megszerezte az első helyet. A második helyen viszont meglepetésre a lengyel Pawlowszki végzett, harmadiknak pedig a szovjet Kuznyecovot hirdették ki. Gerevich cs Kovács ezúttal mérsékeltebb teljesítményt nyújtott. Kard egyéni olimpiai bajnok: Kárpáthy Rudolf (magyar) 6 gy. 1 v. 2. Pawlowszki (lengyel) 5 gy. 2 v. 3. Kuznyecov (szovjet) 4 gy. 3 v. 5. Gerevich (magyar) 3 gy. 4 v. SPOR TVILAGH1RADO Melbourne: Az amerikai James George, a középsúlyú lökésben új világ- csúcseredményt ért el 173 kg-mal. A régi világrekordot az ugyancsak amerikai T. Kon no tartotta az olimpián elért 173 kg-os teljesítményével. Wolverhampton: ötvenezer néző előtt játszották le az Anglia—Dánia labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzést. A találkozó az angol válogatott 5:2 arányú győzelmével végződött. Sevilla: A Honvéd labdarúgó csapata szerdán Sevillában vendégszerepeit s barátságos mérkőzés keretében 6:2 (3:1) arányú vereséget szenvedett Sevilla csapatától. Értesítés A 6-án megjelent menetrenddel kapcsolatosan közöljük, hogy Nyíregyházáról 7 óra 54 perckor induló személyvonat Budapest Nyugati-pályaudvarig, és a 15 óra 16 perckor induló személyvonat csak Püspökladányig közlekedik. — Kiss Lajos. I