Szabolcs-Szatmár Népe, 1956. november (13. évfolyam, 254-278. szám)

1956-11-28 / 276. szám

XIII. évfolyam, 276. szám Ara: 50 fillér 1956 november 28, szerda n Megyei Pártelnökség és a Megyei Forradalmi Munkás és Paraszt Tanács lapja Ilii ... Kádár János miniszterelnök rádióbeszéde törvénytisztelő állampol­gára számára biztosítót,uií. Ez azonban nem rajiunk múlik. Még egy-két héttel ezelőtt is sok helyütt fegy­veres ellenforradalmi ter­roristák félemlítették meg azokat a becsületes állam­polgárokat, akik dolgozni akartak és a törvényes rend helyreállítására töre­kedtek. Szerencsére ez a helyzet megváltozott, de még mindig gyakori jelen­ség, hogy tiszteséges és be­csületes, a munka és a rend érdekeit képviselő em­bereket lelki terror alatt tartják a zavaros időkben mindig felbukkanó és ma­gukat egyideig mindig fel­színen tartó zavaró elemek. Nézzetek körül emberek. Látni fogjátok, hogy a hi­vatalokban is, gyárakban is sok az olyan mostanában felbukkant újsütetű, azelőtt soha nem látott, önmagát demokratának nevező sze­mély, akiket ha közelebbről megnéztek, látni fogjátok, hogy azelőtt nem voltak sem munkások, sem de­mokraták, hanem gyár­vagy malomtulajdonosok, esetleg Horthy hivatásos tisztjei, és mindezeken túl lasisztak. Helyre kell iga­zítani ezt a néhol meg mindig meglevő fordított, világot. Minaenkineií meg -ceil értenie, hogy a népi demokratikus rendszer olyan rendszer, amely de­mokrácia a munkások, pa­rasztok és a szellemi dol­gozók számára, de dikta­túra a kizsákmányolok szá­mára. Demokrácia a de­mokraták számára, de dik- .atúra az ellenforradalmá­rok és fasiszták számára. És még egyszerűbben kife­jezve: a kormány el van tökélve arra, hogy ha már hazánkban egy ideig félni kell valakinek, akkor se­hol, egyetlen helyen, a leg­kisebb faluban sem, a be­csületes munkás, paraszt vagy értelmiségi dolgozó­nak, ne a demokratikusan gondolkozó haladó embe­reknek kelljen félniök, ha­nem féljenek a törvény megszegői, a fasiszta uszí­tok és ellenforradalmárok, népköztársaságunk ellensé­gei. Az élet alapja: a munka Kádár János, a forradal­mi munkás-paraszt kor­mány elnöke beszédet mon­dott november 26-án este a Kossuth rádióban. Beszéde így hangzott: Magyar munkások, pa­rasztok, értelmiségi dolgo­zók. elvtársak! Néhány időszerű kérdés­ről kívánok szólni. Először a törvényes rend helyre- állításának kérdéséről. Mint ismeretes, az ellenforrada­lom szervezett fegyveres erőit a november 4-ét kö­vető néhány napon belül szétvertük. Ezek egyrésze fegyverletételre kénysze­rült, más része megsemmi­sült. Hasonló sorsra jutot­tak később azok a főleg Budapesten garázdálkodó néhány főből álló kis fegy­veres csoportok is, amelyek időnkint feltűntek a gyárak, az üzemek környékén, és fegyveres terrorral igyekez­tek meggátolni a dolgozni akarókat a munkában. Ma a fővárosban a fegyveres összetűzések befejeződése után a közbiztonság fenntartá­sának és megszilárdí­tásának feladata mind­inkább a magyar forra­dalmi ezredek járőreire és a rendőrségre, vi­déken a rendőrség szerveire hárul. Hozzá lehet tenni, hogy honvéd egységeink és rend­őrségi szerveink napról napra kielégítőbb módon teljesítik rendkívül fontos (feladatukat. Eredményesen folyik azoknak a közönsé­ges bűnözőknek az össze- szedése is, akiket a rendkí­vüli események idején a rendszer ellenségei nagy számban szabadítottak ki a börtönökből a társadalmi rend és a közbiztonság ro­vására, és akik természe­tesen mindaddig veszélyez­tetni fogják a lakosság nyu­galmát, amíg az utolsó szá­lig vissza nem szállítják őket oda, ahol a helyük van. Főijük a bujkáló el- íenforradalmárok és ellen- forradalmi uszítok felkuta­tása. őrizetbevétele és bíró­ság elé állítása is. Ezzel kapcsolatban meg kell mondanom, világosan és ■félre nem érthető módon a következőket: Először': A kormány a dolgozó nép érdekeinek és a népköztársaság állami rendje védelmének érde­kében elsőrendű feladatá­nak tartja és ingadozás nélkül végrefogja hajtani és hajtatni valamennyi buj­káló ellenforradalmár, el­lenforradalmi uszító és kö­zönséges bűncselekményt elkövető személy felkutatá­sát, ártalmatlanná tételét és bíróság elé állítását. Eb­ben a kérdésben engedni és alkudozni nem fogunk, mert ez halálos bűn lenne népünk és államunk előtt. Másodszor: ismételten fél­reérthetetlenül kijelentem azt Is, hogy kormányunk november 4-1 felhívásában tett ünnepélyes Ígéretét — amely szerint egyetlen dolgozónak sem lehet bántódása amiatt, mert az októ­ber 23-án kezdődött tömegmegmozdulások­ban részt vett — betartjuk és mindenki­vel betartatjuk. Az ország törvényes rend­jének helyreállításában azonban ma már más kér­dések kerültek előtérbe. Mialatt az ország gyárai­nak, üzemeinek, intézmé­nyeinek, hatóságainak túl­nyomó többségében az élet mindinkább a rendes, tör­vényes mederben folyik, helyenkint visszásságok, esetenkint súlyos visszaélé­sek fordulnak elő, amelye­ket haladék nélkül meg kell szüntetni. Mit kell töb­bek között biztosítani? Biztosítani kell, hogy a munkástanácsok vala­mennyi termelő üzem­ben — ahol az elő van írva — teljesíthessék a törvényben biztosított hatáskörben feladatu­kat. Ugyanakkor azonban hatá­rozottan véget kell vetni annak, az egyes munkásta­nácsoknál még mindig meglévő gyakorlatnak, hogy minden törvényes felhatal­mazás nélkül kiárusítják, elkótyavetyélik — cserebe­rélik a nép tulajdonát ké­pező árukat, anyagokat és ezzel súlyos károkat okoz­nak az amúgyis nehéz helyzetben lévő nemzetgaz­daságnak. Ismeretes, hogy a válasz­tott szervek — mint például a megyei tanácsok végre­hajtóbizottságai mellett működő és politikai mun­kát végző forradalmi és ha­sonló elnevezésű bizottsá­gok — munkáját a kormány rendelettel szabályozta. Megállapítható, hogy a köz­hivatalok, intézmények és hatóságok többségében a legkülönbözőbb elnevezésű bizottságok teljesen anar­chikusán, és a közre nézve minden haszon nélkül te- vékenykednek. Azokban a közhivatalokban és hasonló jellegű intézményeknél is, ahol az alkalmazottak ki­nevezése útján foglalták el munkahelyüket, és munká­jukat a törvény előírása szerint, a minden közalkal­mazottra kötelező állami fegyelem alatt végzik, ezek a bizottságok nem hogy se­gítették volna, hanem meg­gátolták és bénították ed­dig a munkát. A kérdés teljes rendezé­séig is kívánatos, hogy ezek a közhatóságoknál létesült és még működő bizottságok tartózkodjanak minden, a munkát gátló fellépéstől, és ha ezt nem tennék meg önszántukból, akkor a hi­vatal, intézmény, stb. mun­káját felelősen irányító Ve­zető, rangidős tisztviselő vessen ennek véget, A tör­vényes rend teljes és követ­kezetes helyreállításának elengedhetetlen követelmé­nye az is, hogy a kinevezett, s a munkáért személyükben felelős vezetőknek — mint a minisztériumok, főhatósá­gok vezetőinek, a tanács végrehajtó bizottságok el­nökeinek és titkárainak, az iskolák és gyárak igazgatói­nak, a mérnököknek és művezetőknek, és minden más felelős vezetőnek az utasításait mindenki köte­les betartani és végrehajta­ni. A törvényes rend mara­déktalan érvényesítését minden becsületes magyar állampolgár úgy tekintse, mint a dolgozó nép alapve­tő és legfontosabb érdekit, és ennek megfelelően vé­delmezze és erősítse azt. A törvényes rend kérdésével kapcsolatban meg kell mon­danom azt is: kormányunk el van tö­kéivé arra, hogy az egész társadalmi élet demokratizmusát fej­lessze, az állami és gazdasági vezetés bü­rokratikus módszereit felszámolja, a hivata­lok, intézmények és vállalatok demokrati­kus vonásait erősítse. Meg kell azonban nviltan és ószintén mondani, a de­mokráciának is megvan a maga törvényes rendje. Az anarchiát, a fejetlenséget, a felelős vezetők utasításai­nak végre nem hajtását ne nevezze senki demokráciá­nak, mert mindez a de­mokráciától merőben ide­gen. Az ország törvénj'es rendjének helyenként divat­ba jött lazítása mindenkor — az adott viszonyok kö­zött pedig különösen — nem a nép és a demokrácia, hanem ellenkezően a nép ellenségei javát és érdekeit | szolgálja. A törvényes rend lazítása, vagy lazításának tűrése bármilyen nagy han­gon kimondott forradalmi jelszavak kíséretében tör­ténik is — a való­ságban nem a nép, ha­nem az ellenforradalom malmára hajtja a vizet. A törvényes rend védelmezői bátran és határozottan lép­jenek fel mindenütt és min­denkivel szemben, bárki is legjren az, aki veszélyezteti állami és gazdasági szer­veink törvényes munkáját, yagy akár csak kísérletet tesz arra. Az utóbbi években sok­szor elhangzott a félelem­nélküli é!et követelménye. Mi azt kívánjuk, és azért dolgozunk, hogy a törvé­nyes rend mielőbb és tel­jes mértékben helyreáll­jon az egész országban és az egész élet minden vo­natkozásában. Ennek az alapfeltételei máris adva vannak. Ügy érezzük, hogy valamennyi törvénytisztelő, a közrendet és köznyugsl- mat óhajtó becsületes ál­lampolgár támogatásával rövid idő múlva abban a helyzetben leszünk, hogy elmondhatjuk, megoldó‘tűk ezt a feladatot is. Ezzel majd elmondhatjuk azt is, hogy a Magyar Népköztár­saságban a félelem nélküli életet az ország minden Második kérdésként az élet alapját képező munká­ról kell szólnom. A helyzet hazánkban ismeretes. Egy közel három hetes általá­nos bénultság és sztrájk után hazánk majd minden termelő helyén megkezdő­dött a munka. E kérdésnél külön és tisztelettel kell i megemlékezni a magyar falu dolgozóiról. Az állami gazdaságok dolgozói, a ter-' j niel^szövetkezetek tagjai és az egyénileg gazdálkodó pa­rasztemberek egyaránt be­csülettel teljesítették a ha. za iránti kötelezettségüket. Az országos vihar hetei alatt is szorgalmasan dol­goztak. Becsülettel be kell vallani, hogy minden központi irá­nyítás nélkül elvégezték az őszi szántás-vetés 80—90 százalékát és még most is szorgalma­san dolgoznak. Hozzájuk is száguldoztak olyan embe­rek, akiknek az elmúlt he­tekben a legfőbb gondjuk az volt, hogy a munkások ne dolgozzanak. Ezek az izgága elemek felszólítotok a parasztokat is arra, hogy ne szántsanak és ne vesse­nek. ők azonban egyön­tetűen valóban mély böl­csességgel azt válaszolták, hogy ma is van kormány, jövőre is lesz. A kor­mány munkájáról vagy jellegéről majd a jövő nyáron is lehet vitat­kozni, de ha ők most ncm szántanak és nem vetnek, akkor jövőre nem lesz kenyér és ha kenyér nem les’, ak­kor nem lesz min vitat­kozni sem, mert ha kenyér nem lesz. akkor élet sem lesz. Valójában miről is van szó? A munka az egész ipar­ban, kereskedelemben, a szállításnál megkezdődött, de azt mégsem mondhat­juk, hogy a termelés való­ban rendesen folyik. Elő­ször azért nem, mert igaz ugyan, hogy a munka meg­indítása és a termelés fo­lyamatosságának biztosí­tása jó úton halad, de ugyanezen fejlődésen belül helyenként és időnként — visszaesések vannak. A ne­hezen fejlődő termelés frontján helyi és időleges, de mégis súlyosan káros sztrájkok hullámzanak át! Mi ezeknek az egyre gyen­gülő, de teljesen még meg nem szűnt sztrájkhullámok­nak az oka? Alapjában két oka van ezeknek a jelen­ségeknek. Az első az, hogy az események hátterében működő ellenforradalmi erők most már — más fegyver híján — a legva­dabb rémhírek terjesztésé­vel, a legképtelenebb köve­telések bevetésével azt akarják elérni, hogy gaz­daságilag a lehető legna­gyobb kárt okozzák az or­szágnak, hogy a gazdasági nehézségek nyomán újabb támadást intézhessenek né­pi demokrat'kus rendsze­rünk ellen. Az ellenforra­dalmárok pontosan tudják, mit cselekszenek. De ne­héz feltételezni az ellenfor­radalmárok kezére játszó olyan eszüket vesztett uszí- fókról is. mint G'mes Mik- 'ós. Sándor András és más hozzáiuk hasonló szemé­lyekről. hogy ne tudnák mit cselekszenek. Ők tudatosan az ellenfor­radalom szekerét tolják és ezért ne sértődjenek meg, ha mi kénytelenek vagyunk ennek megfelelően eljárni velük szemben. Második akadálya he­lyenként a munka teljes be­indításának az, hogy gyak­ran a jóhiszemű dolgozók sem értik, hogy önmaguk érdekei ellen cselekszenek, amikor olyan feltételekhez akarják kötni a munka fel­vételét, amelyek ma még nem valósíthatók meg. Ezek­nek a követeléseknek egy része olyan helyekről indul el, amelyek a munkásosztály érdekeitől idegenek. Ilye­nek például a kormány ösz- szetételének ilyen vagy olyan személyi megváltozta­tására irányuló követelések. E kérdésről három meg­jegyzésem van: Azoknak az üzemeknek dolgozói, akik­nek nevében a politikai kö­veteléseket kis csoportok különböző helyeken felve­tik, többségükben eyszerűen nem is tudnak arról, hogy nevükben miket követelne::. Erre jellemző a következő eset: Egy alkalommal fo­gadtam a budapesti mun­kástanács néven bejelentett1 küldöttséget. A küldöttség tagjai előadták azt a köve­telésüket, hogy egy bizo­nyos Maiéter nevű embert vegyünk be a kormányba. Amikor megkérdeztem, hogy ki tudja közülük, hogy ki az a Maiéter, kiderült, hogy senki közülük ezt nem tud­ja. Maiétert soha sem Iáin ták, életéről, tevékenységé­ről semmit sem tudtak; Amikor megkérdeztem, ki ajánlotta nekik, hogy köve­teljék ezt az embert a kor­mányba, hogyan követelhe­tik egy olyan embernek a kormányba való bevételét, akiről fogalmuk sincs, hogy kicsoda, — csak zavart hall­gatás volt a válasz, mert erre válaszolni nem tudtak. Amikor pedig elmondtam i kik, hogy ki az a Maiéter és mi volt életútja — mert én ismertem — azonnal el­álltak követelésüktől és restellték magukat miatta. Második megjegyzésem a . hogy a november 4-i kormányhatározatunknak megfelelően, mihelyt a termelő­munka az ország min­den területén rendesen megindul és a törvényes rend minden helyen cs minden vonatkozásban helyreáll, nyomban vál­toztatást eszközlünk a kormány összetételében, r. ég pedig oly módon, hogy kommunisták és nem kom­munisták legjobbjaival fog­juk a kormányt megerősí­teni. lehetőleg a legjobb szakemberek bevonásával. A nem kommunistákkal szemben az az egyetlen igé­nyünk — de ehhez ragasz­kodni fogunk — hogy az il­lető kész legyen a népköz- társaság állarr rendjének, a szocialista vívmányok meg­védésének és a szocializmus építésének alapján dolgozni. A harmadik megjegyzé­sem a kérdéshez az, hogy (Folytatás a 2. oldalon.]

Next

/
Thumbnails
Contents