Szabolcs-Szatmár Népe, 1956. november (13. évfolyam, 254-278. szám)

1956-11-22 / 271. szám

1956 november 2S, csütörtök SZABOLCS-SZATMAn NÉPB 3 Sajtóhangoh a magyar kérdés ENSZ-vitájáról A Neue Züricher Zeitung az első oldalon számol be az ENSZ nagy visszhangot keltett vitájáról, amelyet a magyarországi helyzetről rendezett. A lap szerint a közgyűlésen három tábor alakult ki. Külön figyelmet szentel a semlegeseknek, s idesorolja az India és Cey­lon köré tömörülő ázsiai országokat, valamint. Jugo­szláviát. Ez a csoport a ma­gyar nép törvényes képvi­selőjének ismeri el a Ká­dár-kormányt. A Pravda Tito elnök i pillái bestédéről Moszkva, (Tanjug). — A Pravda kommentálta Tito elnöknek november 11-én Púiéban megtartott beszé­dét, amelyben a magyaror­szági és az egyiptorrr ese­ményekkel, foglalkozott. A Pravda kommentárjában a többi között a következőket írja: „Figyelemreméltó, hogy Tito elvtárs beszéde son olyasmit tartalmaz, ami éles disszonanciaként hargz k ahhoz képest, amit a Jugo­szláv Kommunisták Szövet­ségének vezetősége az utób­bi időben a nemzetközi helyzet alapvető kérdései­vel, továbbá a szocialista országok és kommunista pártok közötti kölcsönös vi­szonnyal kapcsolatban több ízben kijelentett. Ez a be­széd olyan kijelentéseket tartalmaz, amelyek formá­juknál és tartalmuknál fog­va ellentmondanak a pro­letár internacionalizmus és a dolgozók nemzetközi szo­lidaritása elveinek. Tito beszédében élesen vi­tába szállt azokkal, akik úgy vélik, hogy a lengyel­országi és magyarországi történések előkészítésében Jugoszlávia hatása mutatko­zott meg. Tito váltig azt ál­lította, hogy a jövő attól függ, hogy vajon a kommu­nista pártokban győzedel- mesked k-e az az új irány­vonal, amely Jugoszláviá­ban kezdődött. Nem lehet meg nem látni, hogy Titónak az ilyen állí­tásai határozottan összefüg­gésben állnak a jugoszláv sajtóban megjelent ama cik­kekkel, amelyekből egyre gyakrabban kiütközik az a gondolat, hogy „a szocializ­mushoz vezető jugoszláv út‘‘ állítólag az egyedül he_ lyes, sőt egyedül lehetséges út, csaknem mir den ország számára a szocializmus felé. Nem kell külön hangsú­lyozni, hogy az ilyen állás­pont szöges ellentétben áll azzal a marxista-leninista tétellel, amely szerint a szo­cializmusba való átmenet tekintetében minden ország­nak lehetnek sajátos mód­szerei, formái és üteme s ezt az egyes országok törté­nelmi sajátosságai határoz­zák meg, amint azt nem­egyszer kijelentette Tito, aki maga ennek a híye. Tito beszédéből, világosan kiütközik a más komtnu- nista pártok ügyeibe való beavatkozás irányzata. Be­szédében hosszasan polemi­zál azokkal, akiket ő „sztá­linistáknak" nevez. A? a kí­sérlet, hogy a kommunista pártokat „sztálinistákra1' és „nem sztálinistákra'» ossza, csak árthat a kommunista mozgalomnak, mert az élet, ma inkább mint bármikor a múltban, megköveteli a tö­mörülést a kommunista pár­tokon belül és az egész nemzetközi kommunista mozgalomban. Tito azt is állította, hogy a sztálini személyi kultusz „egy meghatározott rend­szer terméke“. Ezzel szem­ben ismeretes, hogy- éppen a reakciós propaganda han­goztatja ezt a marxizmus- leninizmus elleni harcában. Ismeretes az is, hogy a reakciós propagandának eme koholmányait a szov­jet _ szocialista társadalom fejlődésének egész folya­mata cáfolta meg.'* Ha mindenki elkezdi a munkát, nem lesz infláció A Magyar Nemzeti Bank elnökének nyilatkozata A rádió közlése szerint Szántó Dénes, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a kö­vetkező nyilatkozatot adta: — Meggyőződésem, ha most elkezdjük a munkát és kellő intenzitással dol­gozunk, nem lesz infláció. Jó készleteink vannak és így egyensúlyban tudjuk tartani a vásár­ló erőt és az árualapot. Ezért elkerülhető az inflá­ció és el is kell kerülnünk, mert az elsősorban a mun­kásságot sújtaná. A leg­utóbbi napok tapasztalatai azt mutatják, hogy a kö­zönség megnyugodott, csil­lapult a vásárlási láz. Az elmúlt hetekben nagyobb volt a pénz kiáramlása, de a megnövekedett vásárlás­sal az a pénz visszajött. Ezért elkerülhető a pénz felhígulása, amelynek köz­vetlen velejárója az inflá­ció lenne. Három nyereménysorsolás lesz decemberben Nemsokára újra lehet fotózni A Kossuth-rádió az Or­szágos Takarékpénztár il­letékes szervéhez fordult felvilágosításért, mi lesz a sorsa a múlt héten e.ma- radt kölcsönhúzásnak és mikor kezdődik meg újra a totózás. A válási szerint u I. Békekölcsön elma­radt 11. sorsolását de­cemberben tartják meg. Ugyancsak az év utolsó hónapjában bonyolítják le a III. Békekölcsön 7. és a VT. Békekölcsön 1. sorsolását. Mindhárom sorsolás pontos idejét és helyét később ál­lapítja meg a pénzügym.- niszter. A három sorsolás után összesen 154 millió forintot fizetnek vissza nyeremé­nyek és törlesztések alak­jában. A totózás a 43. fogadási hétnél maradt abba. Ennek a hétnek a nyereményeit a postai forgalom megindu­lása után fizetik ki. Vigasz­díjat a 42. fogadási hét ki- lenctalálatosainals fizetnek. A 43. hét 0 találatos szel­vényeinek beadási határ­idejét meghosszabbították. Ezeket a szelvényeket a legközelebb kiírásra kerülő hét versenynapját meg­előző szombat déli 12 óráig kell beadni. A Sportfogadási Osztály állandó készenlétben várja azt az időt, amikor a hír- szolgálat megjavulása Í;hi- tővé teszi a tctómüsor ö z- szeállítását. Ez a dátum a legjobb esetben december 9 lehet, India határozati javaslatban kéri, hogy Magyarország engedélyezze politikai megfigyelőit belépését New York (APF) India határozati javaslatot, ter­jesztett az ENSZ közgyűlé­se elé, amelyben arra kéri Magyarországot, adjon helyt az ENSZ főtitkár kérelmé­nek, hogy az ENSZ által kijelölt politikai megfigye­lők Magyarországra mehes­senek és jelentést adjanak az országban fennálló hely­zetről. A brit hatóságok átadták a Vöröskeresztnek az egyiptomi hadifoglyok ; első listáját Genf (AFP) A brit ható­ságok a genfi egyezmények értelmében közölték ,a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottsággal a brit erők ál­tal elfogadott egyiptomi hadifoglyok első listáját. A listán 83, a szárazföldi" vagy tengerészeti erőkhöz tarto­zó tiszt és közkatona fo­goly szerepel. A Nemzetközi Vöröske­reszt Bizottsága izraeli kül­döttétől is kapott egy név­szerinti listát, amelyen százharminchét olyan egyip­tomi hadifogoly szerepel, aki megsebesült és jelenleg a katonai és polgári . kórhá­zakban áll kezelés alatti A küldött közöltéi hogy az iz­raeli hatóságok hajlandók haladéktalanul és feltétel nélkül hazaszállítani 27 egyiptomi sebesültet. A ja­vaslatot a Nemzetközi Vö­röskereszt Bizottság továb­bította az egyiptomi kóf- mánvhoz. A zágrábi i jesnih a keletnémefországi helyzetről Belgrád (MTI). A zágrábi j Vjesnik hétfői számában j különtudósítójának cikkét közli a keletnénietorszagi helyzetről „Sztálíntalanítás" címmel. A tudósító egyebek között ezeket írja: Varsóból Berlinbe utazva Majna-Frankfurt egyik ká­vé házában találkoztam egy fiatalemberrel. , Amikor megmondtam . neki, hogy jugoszláv újságíró vagyok és hogy Lengyelországból jövök, halkan ezt mondta: „Ha nálunk nem kerül sor arra, amire Lengyelország­ban, akkor az történi!, majd, ami Magyarországon. Változásra van szükség ná­lunk. Jó lenne, ha lenne egy Gomulkánk." Jellemző, hogy a Német Demokratikus Köztársaság­ba kivonták a forgalomból azokat a lengyel lapokat, amelyek a Lengyel Egyesült Munkáspárt nyolcadik plé­numán elhangzott Gomulka beszédét ismertették. Ugyan, akkor számos épület hom­lokzatán ott látnj a régi Sztálin-képeket. „Igaz, hogy ' Sztálinnak nagy hibái voltak" — ma­gyarázta nekem ezzel kap­csolatban a külügyminisz­tériumból mellém adott kí­sérő — „de ez nem jelenti azt, hogy átkozni kell, hi­szen sok jó dolgot is tett. Nálunk nem volt szükség a sztálintalanításra, mi a kollektív vezetés alapján dolgoztunk és dolgozunk.“ Szép számmal akadnak azonban németek, akik ké­telkednek abban, hogy az ő országukban nincs szükség sztálintalanításra. — Kétségtelen tény az, hogy Kelet-Németország al­só- és középfokú pártfunk- eionáriusai — azok, akik a körülmények folytán kizá­rólag a hazai „gyártmányú" információkra kényszerül­nek — őszintén hisznek ab­ban, hogy hélyés úton jár­nak és hogy országukban szocializmust építenek. De mi lesz akitor, ha a gyakor­lat — éppen úgy, ahogy 1953 június 17-én történt — lerombolja majd a hitüket. Berlinben az utóbbi idő­ben többet beszélnek arról, hogy a keletnémet párt ve­zetésében két irányzat léte­zik. Az egyik azt szeretné, ha Ulbricht „hosszabb pi­henőre" vonulna .vissza, a másik pedig azt, h. Ulbricht maradna, mert attól félnek, hogy távozása csak kelle­metlen következményekkel járna— fejezi ce a lap. „Szabad magyar szakszervezeteket akarunk!“ A Népakarat cikke A Népakarat c. lap „Sza­bad magyar szakszerveze­teket akarunk!“ címmel szerdán belső cikket közölt. Többek között azzal fog­lalkozik a cikk, miért kell hangsúlyozni a szakszerve­zetek szabadságát. Elsősorban azért — írja a lap —, mert munkásosz­tályunk és hazánk is meg­szabadult a tőkésektől és azok befolyásától. Szaba­dulni kívánnak a szakszer­vezetek minden állami, ha­tósági feladatoktól. Nem vállalnak többi felelősséget az állam bürokratikus hibáiért, nem vállalnak részt ab­ban, amit a dolgozók helytelenítenek és visz- szautasítanak, A szakszervezet köteles a dolgozók véleményéből ki­indulni. A cikk a továbbiakban védelmébe veszi a szakszer­vezetek által benyújtott pa­naszokat és követeli, hogy ne falrahányt borsó légyen a szakszervezetek szava. Ahol könnyen várják a telet Amikor, néhány héttel ezelőtt ez a kép készült a nagycserkesz! Űj Élet TSZ majorjában, akkor meg a palát szegezték készülő istállójuk tetején. Ma már készen áll a gyönyörű 59 férőhelyes ij- tálló, amit saját termelésű faanyagból a tsz. épitő brigádja hozott össze. A hűvös éjszakák elöl már jó helyen találnak menedéket a tsz. szarvasmarhái. A két darab régebbi silójuk mellé még egy 10*) köbméterest készítettek, hogy necsak nyugodt, ké­nyelmes helyük legyen az állatoknak, hanem jó ta­karmányt is készíthessenek számukra. (Hammel József felvétele.) A szakszervezetek ne csak az államtól legye­nek függetlenek, hanem politikai párttól vagy pártoktól is. Nem lehet a szakszerveze­teket pártutasításokkal és egyáltalán a pártélet szabá­lyai alapján vezetni. Érthe­tő ez, hiszen a szakszerve­zeti tagoknak óriási többsé­ge nem tagja a pártnak. Sokan közülük nem is ér­tenek egyet teljes mérték­ben a párt politikájával. Határozottan kt kell jelen­teni. hogy a jövőben csakis a dolgozók bizalmából, csakis demokratikus vá­lasztás útján lehet valaki szakszervezeti vezető, nem pedig pártokhoz való tarto­zás, „káderezés“ alapján. A rátermettség, a végzett munka, a képzettség lehet csak mérvadó minden funk­ció betöltésénél. A szakszervezetek sza­badságának másik té­nyezője a szakszerveze­ti demokrácia érvénye­sülése. Döntő szava csakis a tagságnak le­het. A rossz vezetőt nem véd­heti meg senki a tagok bi­zalmatlanságával szemben. Helyes a függetlenített ve­zetők számának csökkenté­sét célzó törekvés is. Az üzemekben kell eldönteni, hogy szükség van-e függet­lenített szakszervezeti veze­tőkre és hányra. A cikk szerint káros le­het a szoros központosítás is. Ezért sorra megvizsgál­ják a különböző szakszer­vezetekbe beolvasztott más szakszervezetek visszaállí­tására tett javaslatot Pél­daként említette, hogy le­hetőség van a gépkocsive­zetők és a szabók szakszer­vezetének újra való szerve­zésére. Nyugati rádiók jelentése szerint a közelkeleti válság több nyuga!európai város­ba olaj- és benzinkorlátozáj tokhoz vezetett. ★ A Szovjetunió leszerelési javaslatát tanulmányozzák Washingtonban, Londcnban és Párisban — jelenti a londoni rádió,

Next

/
Thumbnails
Contents