Szabolcs-Szatmári Néplap - Szabolcs-Szatmár Népe, 1956. október (13. évfolyam, 230-253. szám)
1956-10-12 / 239. szám
1956 október 12, péntek N í; P L A P 3* Rendezik a kiskeresetű élelmiszeripari dolgozók fizetését Hírek a nagyvilágból Az augusztusban megtartott, élelmiszeripari sajtótájékoztatáson Nyers Rezső miniszter elmondotta, hegy tnég ebben az évben rendezik a 650 forinton alul keresi dolgozók fizetését. Az Ígéret hamarosan megvalósul. Erról Panák László élelmiszeripari miniszterhelyettes a következőket mondotta: Az élelmiszeriparban eddig mintegy 13.000 dolgozó keresett 650 forintnál kevesebbet. Főleg a darabbéresek I—IX. kategóriájába tartozók bére volt kevés. Ezek túlnyomó része a konzerviparban dolgozik, de a többi iparágban is sok ilyen kisfizetésű embert találunk. Megvizsgáltuk a lehetőségeket, hogy mitte- hetüiik érdekükben. Javaslatunkra a kormány havonta egymillió forintot adott az alacsony bérek felemelésére. A jöV5 héten megjelenik Utasításunk, amelyben elrendeljük, hogy a darabbérnek I—II. kategóriájában dolgozók fizetésének megállapításánál olyan szoralkalmazni, havi fizetésük elérje a 650 forintot még akkor is, ha saját hibájukon kívüli esemény (anyaghiány, géphiba stb.) gátolja munkájukat. Az 1956—57 évi. fűtési idény 1956 október 15-én kezdődik. Állami szerveknél, vállalatoknál, intézményeknél és központi fűtésű házaknál október 15-től akkor lehet a fűtést megkezdeni, amikor a szerv, vállalat, intézmény vezetője vagy a lakóépület lakóbizottsága azt szükségesnek tartja. A fűtési idény 1957 április 15-ig tart. A kórházak, a rendelőintézetek vagy az ezekkel egyenlő elbírálás alá tartozó intézmények (egészségügyi intézmények) az óvodák, az iskolák, az egyetemek, a napköziotthoUtasitásunk értelmében a bér kiegészítését visszamenőleg szeptember 1-től keli kifizetni. Ezt az összeget a. novemberi fizetésnél már megkapják a dolgozók, r— (MTI) nők, valamint az Állami Balett Intézet cs az összes rendszeresen előadást tartó színház helyiségeiben 1957. április 15-e után is lehet fűteni május 1-ig, ha a helyiségek hőmérséklete 18 fok alá süllyed. A bölcsődékben, csecsemőotthonokban és az egészségügyi intézmények egyes részlegeiben (szülőszoba, műtő, csecsemők kórtermei) a fűtést a szerv vezetője a fűtési idénytől függetlenül engedélyezheti, ha azokban a belső hőmérséklet 18 fok alá süllyed. A központilag fűtött helyiségekben a belső hőmérséklet a külső hőmérséklettől függően 8—14 órán át 18 fok hőmérsékleten' tartPort Szaid Trieszthez hasonló zószámot kell hogy Minisztertanácsi határozat az 1956—57. évi fitési idénnyel kapcsolatos leendők szabályozásáról ; szabadkikötő lesz Port Szaid Trieszthez hasonló vámmentes szabad kikötő lesz. Kairóban hivatalosan közölték, hegy az egyiptomi pénzügyminisztérium törvényjavaslatot dolgozott ki Port Szaid szabad övezet megvalósítására. A javaslatot aláírás végett a köztársasági elnök elé terjesztik. Jólértesült körök szerint nemcsak a kikötő, hanem Port Szaid egész városa is szabad övezet lesz, a vámhatárt ugyanis a város peremén vonják meg. Port Szaid. ezáltal elvámolásra nem kötelezett, privilégizált város lesz, amelyben a Szuezi-csatornán áthaladó utasok kivételesen alacsony áron szerezhetik be a különböző országokból ideérkezett árukat. A város egyúttal a középkeleti országok állandó élelmiszerellátási központjává is válik. A középkeleti országok ugyanis szintén alacsony áron szerezhetik be a szükséges árucikkeket a szabad övezetben. Hivatalos körök szerint a tervet már régóta kidolgozták, de a Szuezi-csatorna államosítása előtt nem lehetett megvalósítani. ható. Az egészségügyi intézmények és a napközi otthonok helyiségeit 18 foknál magasabb hőmérsékletre lehet fűteni. A határozat alapján az egyes minisztériumok és az országos hatáskörű szervek — az előző évi utasításoknak megfelelően — a fűtéssel kapcsolatos egyes rendelkezéseket részletesen szabályozzák. (MTI) A Dohányfermentálógyár gépi fermentáló részlege napi tervét október 10-én 118 százalékra teljesítette, j (Folytatás 2. oldalról.) Másra annál inkább. Mivel az apját — jogtalanul — kuláklistára tették, ezért neki is lakolnia kellett. A járási pedagógus értekezleteken állandóan ..bírálták“, piszkolták, a járás több mint 360 pedagógusa elé elrettentő példának állították. Jogtalanul. Igazságtalanul. Olyanokat' fogtak rá amiről nem győződött meg senki. (Vajon honnan tudták a felsőbb szervek, hogy Balázs tanító nem kezdi pontosan a tanítási órákat, hogy a tanítványainál nincs tanulmányi előrehaladás, a községi tanáccsal levelezői viszonyban, áll. s magatartása, viselkedése népi demokrácia ellenes. Hiszen nem mentek hozzá, kerülték az iskoláját.) S mindezek a vádak akkor. érték, amikor a legnagyobb munkát , végezte. Joggal háborodott fel a fal” népe a tf>n'+óié+ éri gvalá- zatos eljárás miatt. Jegv- zőkönyv tanúskodik arról hogy tiltakoztak akkor is az egyszerű emberek. De hiába. LEVÁLTOTTÁK mint vezető tanítót azzal az indokkal. hogy ..nem tud eleget tenni a sokasodó feladatoknak.“ Ugyanakkor helyére egy gyakorló tanítót akartak kinevezni. Át akarták helyezni Nyírtass- ra. Ezzel feleségét, aki szintén tanító, meg akarták fosztani a tanítás lehetőségétől. Nyírtasson ugyanis csak egy üres hely volt. Csak a jóhiszeműség mentette meg őket mindettől. 1953. őszének egyik napján tizenegy ember jött ellenőrizni, hogyan tanít. A betegágyból kelt fél, hogy bebizonyítsa: becsületesen végzi munkáját. Ezt hallgatólagosan el is ismerték. Amikor Nagy Imre miniszterelnök lett, 600 forint jutalomban részesítették. (Nem tudja miért.) 1953- ban május 1 megünneplésére készült a falu. Ráfogták, l hogy szabotálta az ünnepséget. Miért? Mert mások gondatlansága miatt 9 óra helyett fél egykor kezdődött csak meg az ünnepség. Amíg Balázs tanító a gyermekekkel foglalkozott, marasztalta őket az iskolában, hogy a felvonuláson mindnyájan ott legyenek, mások ittak, dorbézoltak a kórcsmában. Elment értük, hogy jó belátásra bírja őket. Hiába. A gyerekek türelmetlenkedtek. Azt kiabálták a felvonulás alatt, hogy éhesek, szomjasok, s engedje már őket haza a tanító bácsi. Koholt vád lett az esetből. Ráfogták, hogy ő szervezte meg a gyerekeket. A VIZSGÁLAT húzódott. Balázs a járáshoz ment, felkereste a tanácsot, a j szakszervezetet: segítsenek rajta. Hiába. Az igazi se^ gítség késett, egyre késett. Sőt! 1951. júliusában a járási vezetők követelésére, bead- j ta a lemondását. 1954. szeptemberében a tanítás megkezdésekor újból kinevezték ideiglenesen. 1954. szeptember" 15-én újból leváltották. S azóta bizonytalanságban élt mind máig. Most újból kinevezték. Igazgató lett. S milyen örömmel mondta ezt! Újságolta, hogy az „öreget“ az apját az egykori kovácsmestert már nem tekintik kuláknak. ! (Volt egy kis fa- és mész- j kereskedése melyben az | egész család segített. Ő különben úgysem boldogult volna vele, sem más munkával, olyannyira beteges volt.) Szeméből az újúló, éledni kezdő bizalom sugárzik. ■ Mindnyájan vigyázzunk rá, hogy ennek tüze soha ki ne aludjék. Farkas Kálmán. A Szovjetunió cs Norvégia közös mentőszolgálatot szervez a Barens-tengercn. ★ Az Adenauer-kormány szeptember végén 900 millió márka előleget szavazott meg amerikai konszerneknek fegyverek, hadianyag és egyéb hadifelszerelés szállítására. Mint ismeretes, Nyugat-Németország és az Egyesült Államok közt már augusztusban létrejött egy keretszerződés, amelynek értelmében az amerikai konszernek 1960-ig hatrr.il- liárd márka értékű hadianyagot szállítanak Nyugat- Németországnak. * Hitler idején a Regensburg melletti Oberhimko- fennél hatalmas gyakorlótér volt. Az egykori gyakorlótér területét azóta parasztok és telepesek újra termékeny szántófölddé változtatták. Most hivatalos felszólítást kaptak, hogy ne műveljék meg többé a földet, mert a szövetségi köztársaság hadseregének „sürgős szüksége“ van eure a területre.; t ★ Északra,jna-Vésztfáliában. egy Emrr.eric melletti erdőben gyermekek játszottak. Egy gyermek megérintett egy szabadon fekvő aknát, amely még a második világháború óta maradt ott. Az akna felrobbant és 1 megölte a gyermeket. Hét másik gyermek súlyosan megsebesült. ★ Moirana felett, Észak- Norvégiában, összeütközött és lezuhant két lökhajtásos repülőgép. •ir Huang Kan-csuen csang- kajsekista őrnagy, aki egy amerikai repülőgépen Tajvanról a Kínai Népköztársaságba repült, Pekingben egy tömeggyűlésen elmondta, hogy Csang Kaj-sek katonái körében növekszik az elkeseredés. Egyre többen lesznek öngyilkosok. ★ Ausztriában ez év májusától augusztusig bezárólag több mint 30.000 közlekedési baleset volt. Ezek során 639 ember vesztette életét. ★ Egy New Yorkban tartott j razzia során 105 kábitó- szerkereskedőt és kábítószer-élvezőt tartóztattak le. ★ Az Amerikai Egyesült Államokban 1956 első felében átlag minden 12.2 másodpercben követtek el egy nagyobb bűntényt. ★ 39 indiai bányász vesztette életét, amikor egy Kalkutta közelében fekvő szénbányában vízbetörés következtében beomlott a tárna. ár Október 20-tól kezdve naponta 2200 leszerelő iran- c a katona tér haza Algériából. Elsősorban a családapákat és a nőj férfiakat szerelik le — jelentet e ki Max Lejeune hadügyi államtitkár. # A bonni hadügyminisztérium közlése szerint eddig több mint 1300 volt SS- „tiszt jelentkezeit a bonni NATO-hadseregben valói szolgálatra. Ezek nagy ré-j szét máris felvették, ! Fejlődnek a kapcsolatok Jugoszlávia és a nemzetközi munkásmozgalom között A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a Jugoszláv Szocialista Szövetség mind több ország kommunista és szocialista pártjával építi ki és fejleszti kapcsolatait. Ez év április közepén a Belga Szocialista Párt vezetőivel, május végén pedig Palmiro Togliattival, az Olasz Kommunista Párt főtitkárával folytak megbeszélések Belgrádban. Ezt követően Tito elnök szovjetuniói és romániai látogatása idején tárgyalásokra került sor a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége, valamint a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Román Munkáspárt együttműködésének kérdéseiről is. Augusztus végén a Lengyel Egyesült Munkáspárt, szeptemberben pedig a Norvég Munkáspárt delegációja járt a jugoszláv fővárosban. Szeptember végén és október elején Hruscsov jugoszláviai és Tito elnök krimi magánlátcgatása során szintén érintették a két párt életének és tevékenységének egyes kérdéseit. A bolgár parlamenti küldöttség jugoszláviai tartózkodása során véleménycserét folytattak a két ország kommunista pártjai közötti kapcsolatokról is. Mint ismeretes, néhány nap óta Jugoszláviában vannak az Olasz Kommunista Párt képviselői. Ezt követően október 15-én az MDP, október második felében pedig a Román Munkáspárt küldöttségét várják. A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága is bejelentette, hogy a közeljövőben elküldi delegációját Belgrádba. A jugoszláv sajtó az utóbbi időben sokat foglalkozik ezekkel a látogatásokkal és kapcsolatokkal, amelyek mind tartalmukat, mind formájukat tekintve kétségkívül újak a nemzetközi munkásmozgalom gya« korlatéban. Ezek a látogatások és megbeszélések, ahogy a Borba rámutat, nagy jelentőségűek és hasznosak a vélemények és álláspontok kölcsönös megismerése, a tapasztalatcsere, továbbá a kapcsolatok újrafelvc- telc, kibővítése és elmélyítése szempontjából. Az eddigi látogatások alkalmával folytatott megbeszéléseken érintették a nemzetközi helyzet alakulását, a szocialista fejlődés problémáit. A nemzetközi' munkásmozgalom legújabb? jelenségeit, a munkáspárt szerepét, életének és tevékenységének kérdéseit. Érthető, hogy a tárgyaló felek álláspontja nem egyezett mindig, minden kérdésben. Ami azonban a legfontosabb: nyíltan és egyen jogúan kifejtették véleményüket és a közvetlen véleménycserén keresztül aj mának megfelelő megoldást! kerestek a problémákra. Az eddigi megbeszélések és tárgyalások ismételten ■ megerősítették, hogy az egyes országok szocialista mozgalmának tapasztalatai hasznosak lehetnek a másik ország számára. Helytelen lenne azonban az, ha mereven lemásolnák,! dogmatikusan alkalmaznák Őket. A jelenségek és irányzatok reális elemzése megmutatta, hogy nincs és nem is lehet általános érvényű formula új társadalmi viszonyok kialakítására és fejlődésére. , Jugoszlávia, ahogy a Politika hangsúlyozza, a függetlenség, egyenjogúság és a szocializmus fejlődésének különböző útjairól vallott elvek alapján az elkövetkezendő időben is határozott lépéseket tesz majd arra, hogy bővítse, és mélyítse kapcsolatait a világ különböző országainak munkás- mozgalmával. Ollenhauer: Ajk Adenanep-kormáuT gyakorlatilag a felbomlás állapotában ran Erich Ollenhauer, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke szerdán este beszédet mondott egy nyugatberlini gyűlésen. A jelenlegi kormányalakítás kérdéseire utalva kijelentette, hogy ' „figyelemreméltó tény“, amely azt mutatja, hogy a kormány gyakorlatilag a felbomlás állapotában van. A kormányban a belső zavarodottság és önfeloszlatás jelei mutatkoznak és láthatóvá teszik, hogy a kormánynak többé nincs önálló politikája. Ollenhauer egyébként foglalkozott az Adenauer- kormány árpolitikájával is. Kifogásolta, hogy az élet mind drágábbá válik. „A jelen nemzetközi helyzetben, amelyben az enyhülés mind nagyobb teret nyer, a szociális gondoskodásnak meg kell előznie a fegyverkezést“ — mondotta. Piaci jelentés kg egyéni t. a. Ft szón. t. a. e* ___ ella: 1.40 1.10 Burgonya baba: 1.80 1.30 Sárgarépa 420 1.60 1.10 Petrezselyem 340 3.00 2.80 Vöröshagyma 780 3.00 2.80 Fokhagyma 170 8.00 6.00 Fejeskápcszta 4174 2.30—2.50 2.30 Kelkáposzta 490 3.50—4.00 2.60 Karalábé 420 2.00 1.80 Paradicsom 378 1.50 1.50 Zöldpaprika 914 2.00—5.00 2.Ü0 Alma 991 2.00—4.00 1.60—3,30 Körte 272 3.00—4.50 3.00 Szilva 250 1.80—2.20 — Szőlő 680 3.00—6.00 3.00--3.5Ö Rizs 440 75.00—26.00 26.00 Október 11-én az alábbi mennyiségű árut hozták fel a nyíregyházi piacra.