Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1956-08-10 / 186. szám
NtPLAP 1956. augusztus 10, péntek Az első esztendő próbatétele Látogatás a káimánházi Ezüstkalász TSZ-ben (2.) A termelőszövetkezet kérelme jogos volt, hiszen az őszi vetések után alakult, s a földeket akkor m|g egyénileg művelték. Ezt a tanács figyelmen Kívül hagyta. Sőt. Amikor a tér-* mai őszövetkezet elkészítette tervét, beküldte a járási tanácshoz, onnan azzai küldték vissza, hogy a növényféleségenként megosztó százalékos arányok nem jók, dolgozzák át újból. A fiatal termelőszövetkezetnek felé sem néztek, nem mentek ki a helyszínre, hogy ott adtak volna elfogadható segítséget a terv elkészítéséhez. Kosovszky Vladimir könyvelőnek az a véleménye, hogy ilyen tagokkal, mint amilyenek az Ezüstkalászban vannak, meg lehet mozgatni még a hegyeket is. S ez így igaz. Nem kell munkára ösztökélni az embereket. Mindenki tudja a maga kötelességét. — Sokszor már azon fő a feje a brigádvezetőnek, Deák Andrásnak, hogy milyen munkát adjon, mert a termelőszövetkezeti tagok egy-kettőre végeznek a legnehezebb munkákkal is.— Ha dolgozni kell, munkába áll a termelőszövetkezeti családok apraja-nagyja. megyei tanács. A babtermelést ugyancsak fokozzák. 20 holdat vetnek. Gondoskodnak arról, Ijogy a talajerő pótlása is biztosítva legyen. Már megvásároltak 50 mázsa pétisót, 30 mázsa szuperfoszfátot és 20 mázsa szemcsés szuperfoszfátot. Az állatállomány elhelyezésének érdekében felépítenek egy 50 férőhelyes istállót, egy sertésfiaztaíót, hizlalót, egy dohánypajtát is építenek, s a meglévőket kijavítják. Szép tervek ezek. Ahhoz azonban, hogy ezeket a termelőszövetkezet végrehajtsa, a felsőbb szervek támogatására van szükség.' kalász TSZ tagsága is úgy érzi, hogy nem bíznak eléggé egyes szervek, vezetők az új termelőszövetkezetek jövedelmezőségében, gazdálkodásában, életképességében. A termelőszövetkezet vezetősége már kétszer kért írásban megbízatást Teichmann elvtársiéi arra, hogy elsőfokú vetőgumó termelésre adjon engedélyt a Kisvárdai Kísérleti Gazdaság. Nem kapták meg azzal az indokkal, hogy ,,a kezdő évre nem engedélyezzük.” Talán jobb lett volna, ha előzőleg megtekintik: hogy a termelőszövetkezet hogyan gazdálkodik s csak azután monSmit sürgősen fejleszteni keli Sajnos, a fiatal termelő- szövetkezet nem rendelkezik megfelelő létszámú állatállománnyal. Mindösz- sze 10 darab sertésük (lörzskoca állomány), 9 darab lovuk és 1 csikójuk van. Most a lovakra meg nagy szükségük van, hiszen az aratást, a hordást sem tudták volna nélkülük végezni, mert a szétdarabolt területükön a gépek használata egyelőre lehetetlen. A tervükben 10 tehén vásárlása szerepel, melyeket hosszúlejáratú hitelből vesznek meg. Épületük sincs elég. Egy magtáruk és két javításra szoruló dohánypajtájuk van csak. Az Ezüstkalász Termelőszövetkezet tagjai azonban nincsenek elkeseredve. Bizakodva tekintenek a jövőbe. Fejleszteni akarják az állatállományt, új épületeket teremteni, hogy vonzó legyen a termelőszövetkezet a középparasztok számára is. Alkotó emberek Hol tanulták volna ezek az emberek a szocialista nagyüzemi gazdálkodást? Sehol. Az eddig elért sikerek adtak erőt számukra, hogy bátran tervezzenek. Igaz, hogy csak egy évre gondoltak előre, de ez is nagyon szép dolog. Vázlatosan már Kidolgozták jötö évi tervüket. Úgy döntöttek, hogy a szerződéses növénytermelést tovább fokozzak, s még belterjesebben fognak gazdálkodni. A következő gazdasági évben 350 hold iesz a szövetkezet íöldterülete. Ebből a háztájit, a rétet és a legelőt leszámítva 290 hold föld marad. Kalászosnak hagynak 100 holdat, ötvenet a takarmány részére biztosítanak a növekvő állatállomány számára. Burgonyából 50 holdat vetnek. Tíz holdon a kisvárdai Rózsából vetnek burgonyát, melyet már beszereztek. Valamennyit leszerződik. öt holdat vetnek cukorrépából, hogy a tagok cukorellátása is biztosítva legyen. Az öt hold takarmányrépa mellett még vetnek 11 hold napraforgót, hogy a beadást is teljesítsék, de ugyanakkor a tagoknak olajjal való ellátását és a szappanfőzéshez szükséges anyagot is biztosítsák. 20 holdon kívánnak dohányt termelni, mivel ez a mostani évben is szép jövedelmet biztosít. Abban reménykednek, hogy a dohánypajta építéséhez biztosítja a hitelt számukra a Több bizalmat Az új termelőszövetkezetek. a káimánházi Ezüstdanak ítéletet. Annál is inkább, mivel a káimánházi Október 7 TSZ húsz holdra kapott megbiza: ást. I lakásviszonyok megoldása érdekében A termelőszövetkezeti családok a régi cselédlakásokban élnek. Ezek elavultak, életveszélyesek. Az egész település egészségtelen. A lakások belül alá vannak támasztva, soknak az oldalán ki lehet látni. Hasonló az istálló s a többi épület is. Komoly problémát okoz ez a fejlődő termelőszövetkezetnek. A termelőszövetkezeti tagok, akik maguk előtt látják holnapi jobb létüket, a kellemes, egészséges családiházakat, erejüket megfeszítve dolgoznak azon, hogy ez megváltozzon. — Igaz, hogy nem rég léptek a termelőszövetkezeti útra, de már most szégyenük, hogy ilyen lakásokba laknak. A lakáskérdés megoldása túlmegy a járási párt- bizottság, s egyes esetekben a megyei pártbizottság hatáskörén. Helyes lenne, ha az illetékesek a legnagyobb körültekintéssel vizsgálnák meg a szövetkezet tagságának kérelmét, s emberséges módon intézkednének ebben a kérdésben. Lépések történtek már, de ezek nem kielé- gítőek. — A tavasz folyamán a termelőszövetkezet megkapta az engedélyt az építésre. Igaz, hogy nem tanyaközpontot kért, hanem a lakáskérdés megoldását, mivel az életveszélyes. Az volt a válasz, hogy a falutól távol esnek. S nem az embereket nézték. Nagynehezen kiment egy vegyes bizottság, amely megállapította, hogy a kérelem jogos, de csak abban az esetben továbbítják a Földművelésügyi Minisztériumba, ha a termelőszövetkezet saját költségén elkészíti a szükséges műszaki rajzot (5000 forint). Később ezt is lefújták azzal, hogy mit érnek vele, hiszen nem kapnak építkezési anyagot. A legmesszebbmenő támogatást kell megadni részükre ebben a kérdésben is. i (Folytatjuk.) Farkas Kálmán. A moszkvai Gorkij kultúrparkban A moszkvaiak kedvenc pihenő- és szórakozóhelye a Gorkij-park. Délelőtt a gyermekek, este a fiatalok és felnőttek keresik fel a parkot, ahol szabadtéri színpad, előadóterem, olvasó, sporttelep, csónakállomás, teniszpálya áll az érdeklődők rendelkezésére. A parkban létesített gyermekváros kora reggeltől hangos a gyermeknevetéstől. A kisgyermekek kedvence a csuzda. Az iskolások a társasájátékokat, a bátrabbak a bukóhintát kedvelik, ahol szíjak őrzik a „bátor repülőt”. Igen látogatott a gyermekkávéház is. Amikor az est beköszönt, felnőttekkel népesül be a park. Sokan mennek az előadóterembe, az ifjúság csónakázik, — sokan a tóparti étterem asztalainál élvezik a szabad levegőt. ’ Naponta többezer moszkvai dolgozó pihen és szórakozik a napi munka után a Gorkij-kultúrpark hatalmas területén. A képen: Tóparti étterem a moszkvai Gorkijkultúrparkban, Egy NDK-ban tanuló kínai fiatal levele A 21 esztendős Cső Lin- pu egyike azoknak a kínai fiataloknak, akik a Német Demokratikus Köztársaságbán végzik tanulmányaikat. Két esztendeje látogatják már a lipcsei főiskolát. Május 3-tól augusztus elejéig a berlini „Elektrokohle“ Művekben dolgozott, hogy elméleti tudását gyakorlati tapasztalatokkal kiegészítse. Az üzemtől búcsút véve levelet írt az üzem igazgatójának, amely híven érzékelteti a szocialista tábor népei közt kialakult új viszonyt. A német nyelven írt levél így hangzik: „Igen tisztelt Igazgató Elvtárs ■ Az üzemükben való háromhónapos tartózkodásom alatt nagy segítséget nyújtottak és minden tekintetben baráti módon gondoskodtak rólam. Gyakorló munkámat sok mester, részlegvezető és munkás segítette, magyarázta meg a munka lényegét. Az üzemtől sok anyagi támogatást is kaptam, így a többi között fedezte menetjegyemet. étkezésemet, lakásom és szabadságom költségeit. Felejthetetlen emlék számomra, hogy gyakorlómunkám végén több napot tölthettem szép üdülőjükben Saarow fürdőhelyen. Ott amellett, hogy jól felüdültem, újra tapasztalhattam, milyen szép német hazájuk. Azt is láthattam, milyen boldogan élnek a német dolgozók a munkás-paraszt hatalomban. Számomra, egyszerű kínai fiatal számára ez nemcsak baráti vendéglátás volt, hanem egyúttal beszédes bizonyítéka a népeink közti mind szilárdabb barátságnak és a proletár internacionalizmusnak. Üzemükben nemcsak értékes gyakorlati tapasztalatokat szereztem, amelyek nagy segítségemre lesznek főiskolai tanulmányaim során, hanem annak is tanúja lehettem, milyen szorgalmasan és lelkesen küzdenek a német munkások a tervek teljesítéséért és ezen keresztül a békéért, Németország egységért és a szocializmus felépítéséért az NDK-ban. Az üzem összes dolgozóinak minden jót és még nagyobb eredményeket kívánok jelentős munkájukban. Kívánom, hogy a testvéri népeink közti barátság még tovább erősbödjék és szilárduljon a béke és a szocializmus szellemében. Cső Lin-pu." Augusztus 12: nagygyűlés Mátészalkán Előadók: Szabó István elvlárs, a Központi Vezetőség tagja, országgyűlési képviselő, altábornagy, Nagyisiók József, az országgyűlés aleinöke, a Hazafias Népiront Országos Elnökségének tagja Nagy ünnepség színhelye lesz vasárnap Szatmár „fővárosa” — Mátészalka. A Hazafias Népfront rendezésében nagygyűlést tartanak a Vásártéren, melyen Szabó István elvtárs, a párt Központi Vezetőségének tagja, országgyűlési képviselő, altábornagy és Nagyistók József elvtárs, az országgyűlés aleinöke, a Hazafias Népfront Országos Elnökségének tagjai tartanak előadói beszédet a szatmári rész dolgozói számára. A készülődés nagy. A környező járásokból, községekből vonatok, autóbuszok szállítják a dolgozókat a nagygyűlés színhelyére. Több, mint 20 ezer emberre számítanak. A MÁV ezen a napon 50 százalékos kedvezményt biztosít a nagygyűlésre utazóknak. Impozáns ünnepség lesz, melyet még érdekesebbé tesz az, hogy ezen a napon állattenyésztési és növénytermesztési kiállítást is rendeznek. Az állami gazdaságokból, termelőszövetkezetekből és az egyénileg dolgozó parasztok gazdaságaiból a legjobb szarvasmarhák, lovak, sertések, juhok és ap-; ró állatok lesznek bemutatva. Hasonlóképp a növényféleségekből is kiállítanak.! Gépesítési bemutatót is tartanak, ahol bemutatják a szakszerű silózást, az altalajtrágya- zást és egycb gépi művelést. A vasárnap délután programjában repülóbemutató szerepel. Később a járás legkiválóbb kultúregyüttesei adnak színvonalas műsort a nagygyűlés résztvevőinek.. Az ököritófülpösiek a „Fer- geteges“-sel, a mátészalkai íöldmüvesszövetkezet kul- túrcsoportja a „Cigánykovács avatás “-sál, az állami gazdaság táncosai az „Almaszüret“ című népi tánc-! cal, a győrtelekiek a „Kucsmás“-sal és a nagy- ecsediek a „Bevonuló“-val: lépnek fel. A sportkedvelők is megtalálják majd szórakozásit-! kát, mert színvonalas labdarúgó mérkőzést láthat-1 nak. A megyei Közegészségügyi, Járványügyi Állomás tájékoztatása a járványos gyermekbénulás elleni védekezésről Megyénkben, a csengeri, a fehérgyarmati, s a mátészalkai járás területén az utóbbi hetekben járványos gyermekbénulásos (gyer- mekparalízis) megbetegedés történt. A gyermekbénulás — bár nem szokott olyan nagytömegű megbetegedést okozni, mint pl. a vörheny, kanyaró, szamárhurut stb. — súlyossága és fertőző volta miatt tőlünk telhetőleg mindent el kell követni annak érdekében, hogy a megbetegedés tovaterjedését megakadályozzuk. A járványos gyermekbénulást vírus (baktériumoknál lényegesen kisebb kórokozó) okozza, mely a beteg szervezetéből a váladékokkal kijutva közvetett, vagy közvetlen úton egészséges szervezetbe jutva, megbetegedést okozhat. A járványos gyermekbénulás terjedésének megakadályozása érdekében a gyermekek között az érintkezést, minimálisra kell csökkenteni, a játszótereket, strandfürdőket, uszodákat a gyerekek ne látogassák, mert elősegítheti a bénulás kifejlődését. Ne végeztessünk a gyermekek száj- és orrüregeiben nem szükséges műtéti beavatkozásokat. Vigyázzunk a közegészségügyi rendszabályok betartására: fokozott gonddal kell végezni az élelmiszerek higiénikus kezelését, tárolását és árusítását. Biztosítani kell a közétkeztetéseket szolgáló konyhák és élelmiszerárusító boltok tisztaságát. A magánháztartásokban is különös gondot kell fordítani az élelmiszerek tisztaságára, A legyek elleni védekezést fokozni kell, mivel a legyek a fertőzést továbbvihetik. Pusztítani kell a kifejlett legyeket, s meg kell szüntetni a légy tenyésztőhelyeket. DDT porok és permetező-« szerek, légyfogó csapdák, légyfogó papirok, szemétel- távolitás, megfelelő trágyakezelés, csatornák, istállók,1 ólak, árkok kitisztítása, ár-, nyékszékek oltott mésszei történő fertőtlenítése, az árnyékszékek felépítményének résmentesítése stb.;! hozzátartoznak a légy elleni küzdelemhez, s ezzel a fertőző megbetegedések el-; leni védekezéshez. Különösen ki kell emelni a személyi higiénia biztosítását a gyakori, főleg étkezés előtti és WC használat utá-j. ni kézmosás jelentőségét. Minden lázas, vagy más betegségi tüneteket mutató gyermekeket betegségük megállapításáig el kell kü-! löníteni. A járványos gyermekbénulásban, vagy annak gyanújában szenvedő beteget közforgalmú járművön (vasúton, vonaton, villamoson) nem szabad szállítani. Kórházba történő betegszállításhoz mentőautót kell! igényelni. Általában kerüljük a gyermekek utaztatását. Fentiek betartásával és betartatásával támogassuk a járvány megakadályozását célzó munkát, s a járványos gyermekbénulás tovaterjedését, annál is inkább, mert hatékony védőoltóanyaggal e betegség ellen még nem rendelkezünk* * **