Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. június (13. évfolyam, 127-152. szám)
1956-06-20 / 143. szám
NÉPLAP 1966. június 20, szerda Hat évvel ezelőtt alakullak meg hazánkban az első bekebizottságok. A magyar békebizottságok a nemzetközi békemozgalommal lépést tartva mind eredményesebben és egyre szélesebb körben végezték felvilágosító munkájukat a közvélemény formálása, a béke megvédése érdekében. Sikerült széles körben megértetni, hogy minden ember állásfoglalása, cselekedete számít, hogy a béke ügyének a tettek adnak hatékony erőt, hogy hazánk és a béketábor növekvő erköi. esi és anyagi ereje a világbéke egyik szilárd biztosi- téka. Megyénk területén a kezdeti időszakban csak né- hányszáz békebizottság működött, s ezek a békebizottságok csak alkalomszerűen foglalkoztak a nemzetközi eseményekkel mint pl. megalakulásuk idején a koreai nép megsegítésével. Nagy fejlődésen ment keresztül megyénk békemozgalma is, mert a hat év alatt több mint 3 ezerre növekedett a békebizottságok száma és 35—40 ezerre az olyan békebizottsági tagok száma, akik ha nem is állandóan, de minden nagyobb nemzetközi eseménynél igyekeztek felkelteni a dolgozók érdeklődését és a legjelentősebb nemzetközi kérdések felé irányítani a közvélemény figyelmét. Megyénk békemozgalma a gyakorlati feladatok megoldása közben szélesedett, terebélyesedett. A békemoz- galom munkája nyomán erősödött népünkben a né- nek összefogásának erejébe vetett szilárd meggyőződés. Megyénk békebizottságai az elmúlt évek folyamán sok színes és tartalmas munkaformát honosítottak meg. Népszerűvé vált*’-- a békebeszélgetések, a műsoros békeestek, a különböző kulturális évfordulók. a rejtvényfejtő békeestek, a békevédelmi szerződések kötése. Az ilyen kisebb és nagyobb méretű gyűlések, beszélgetések nemcsak arra voltak jók. hogy megvitassák az egyes nemzetközi eseményeket, hanem arra is, hogy a dolgozó parasztok, üzemi munkások kicseréljék egymással a munkában szerzett tapasztalataikat is Megyénk népe megszerette a békemozgalmat. De nemcsak megszerette, hanem tevékenyen részt is vesz a békeb;zottságok munkájában. A békebi/otiságok felvilágosító munkáia nyomán egyre inkább tudatossá vált az a nézet, hogy a háború nem elemi csapás emberek csinálják, emberek meg is akadályozhatják. A magyar békemozgalom hat éves útja nem volt azonban síma, zökkenőmentes út. Mindazt, amit a békemozgalom elért, sok nehézség. megtorpanás és tanácstalanság kísérte. Sok esetben a kamnányszerű- ség jellemezte a békebizottságok munkáját. Gyakran jelentkezett a mi megyénk területén a formális, a sablonos munka, amikor megelégedtünk azzal. hogy esetenként megtartottuk a békebeszélgetéseket. vagy műsoros békeesteket. Nem hiányoztak munkánkból a fejlődést gátló, a békemozgalom szélesedését gyakran akadályozó szektás megnyilvánulások és nézetek sem. Mindezek a tények befolyásolták további m> inkánk szélesedését és nem egy esetben az egyhelyben to- pegáshoz vezetett. Hibák, nehézségek voltak és vannak most is. Nélkülük előbbretartanánk. A békemozgalom eddigi rendezvényeibe is bevonta a népfront bizottságokat, az MNDSZ-t, az MSZT-t. Azonban sok helyen a kapcsolatok formálisak voltak. Nem volt állandó. Éppen ezért helyeslik a békemozgalom aktivistái az Országos Béketanács május 23-i határozatát, melyben ki- mondja, hogy mozgalmi munkájának nagyrészét a Hazafias Népfront mozgalmon belül, üzemekben, hivatalokban pedig a szakszervezeteken belül kívántja folytatni. A magyar békemozgalom az egyesüléssel nem szűnik meg, a magyar békemozgalomnak is szélesítenie kell befolyását. növelnie kell tömegerejét. Békebizottságaink továbbra is megfogják tartani a békebeszélgetéseket, megrendezik a műsoros békeesteket, rendeznek rejtvényfejtő béketalálkozókat és kötnek békevédelmi szerződéseket. — Vagyis az egyesüléssel 'nem csökken a békemozgalom aktivistáinak feladata, felelőssége. A békemozgalomban tevékenykedők legfontosabb feladata, hogy a munka eddigi fejlődése során szerzett tömegmozgalmi tapasz- j falatokat hasznosítsuk a népfront mozgalmon belül, a békemozgalom további szélesítésére és a Hazafias Népront mozgalom munkájának megerősítésére. Megyénk dolgozói, a békére vágyó emberek továbbra is igénylik a nemzetközi eseményekről való tájékoztatást és ez továbbra is a békemozgalom feladata, a Hazafias Népronton belül. Népünk előtt nagy feladatok állnak. Országszerte vitatják második ötéves tervünket. A vita termékenysége, a javaslatok sokasága bizonyítja, hogy milyen sokan teszik magukévá a párt és a kormány iránymutatását, a második ötéves terv adta célok megvalósítását. A Hazafias Népfront egyik legfőbb feladata, hogy a tervek megvalósításába bevonják egész dolgozó népünket és ebben a béke gondolatának nagy pozitív szerepet kell betölteni. Tóth János. Csehszlovákiából Épül Csehszlovákia legnagyobb állatkertje Gottwaldovo városának egyik parkjában megkezdték Csehszlovákia legnagyobb állatkertiének építését. Az új áfát kert területe eléri az 50 hektárt és méreteiben felülmúlja a prágai állatkertet. 1960-ban már átadják rendeltetésének. 4 lisxavasvári Gépállomás párímerresetének tennivalói Minden harmadik percben egy televíziós készülék Csehszlovákjában az utóbbi években hatalmas fejlődésnek indult a televízió gyártás. Ez év második felében a pardubicei televíziós üzem is megkezdi a televíziós készülékek gyártását. Az üzemben előállított 22x 29 cm nagyságú ernyők jóval érzékenyebbek az eddigieknél. A pardubicei üzemben olyan előrehaladott a gépesítés, hogy jövő évtől kezdve a futószalagot minden három percben egy televíziós készülék hagyja el. A Tiszavasvári Gépállomás egyike megyénk legjobbjainak. A tavaszi munkák idején ugrottak ki különösen, 2073 holdat kapáltak meg géppel, s ezzel jóval túlteljesítették tervüket. A becsülettel végzett munkában nagy szerepe van a pártszervezetnek. Ezen a gépállomáson 68 dolgozó tagja a pártnak, 8 pedig tagjelölt. A kommunisták elől haladnak a termelő munkában. Számos kiváló traktoros, mint ifjú D. Pethe László, Kiss József, a pártszervezet taggyűlésén tett vállalást terve túlteljesítésére. Betartották szavukat. A gépállomás pártszervezete előtt most a nyári munkára való felkészülés, illetve a nyári munka hiánytalan és jó elvégzése biztosításának feladata áll. Máris tettek előkészületeket arra nézve, hogyan tudják elvégezni szinte egyidőben az aratást, cséplést, tarlóhántást. A pártszervezet is segített a menetirány terv kidolgozásában, a traktorosok oktatásában. Javasolták a pártszervezet tagjai, hogy már most dolgozzanak ki tervet arra: hogyan végzik az aratással egyidőben a tarlóhántást, ki, mikor vesz részt ezekben a munkákban. Helyes volt, hogy mindezekre felfigyeltek a kommunisták. De arról nem szabad elfeledkezniük, hogy a jól kidolgozott tervet részletesebben és gyorsan ismertessék a dolgozókkal, hiszen még számos traktoros nem ismeri a tervet. Vannak tennivalók az ag- ronómusok munkájának jobb megszervezése terén is. Már most ki kellene dolgozni, hogy melyik termelőszövetkezetben hol legtanácsosabb kiválasztani a szérű helyét, vagy ami még aprólékosabbnak tűnik, de ezen múlik a munka sikere: el kell már most készíteni gépenként a munkafolyamatok részletezését. -v" 15 kombájn, számos aratógép várja az aratást, sok cséplő a cséplést. A siker, további záloga tehát a jó szervezés, amely a pártszer- vezetre is nagy feladatokat: ró. Nem szabad tehát rész- ., eredményekkel megeléged.- . ni a Tiszavasvári. Gépállomás kommunistáinak! Hozzászólások a „Legyen hatéves a tanítóképzés című cikkünkhöz Olvastam a Néplapban azokat a cikkeket, amelyek azt javasolják, hogy legyen a tanítóképzés hatéves. A cikk íróinak javaslataival teljesen egyet értek. Kétéves tanítónő vagyok. Saját tapasztalatom az, hogy a négyosztályos tanítónőképző sem elméletileg, sem pedig gyakorlatilag nem készít elő eléggé az életre. — Hiányzik az elméleti tudás mellett a legelemibb gyakorlati tudás. Például: Az osztálynapló, felvételi napló, anyakönyvi napló kezelése, órarend és tananyagbeosztás elkészítése. Statisztikai lapok kitöltése. Tantestületi értekezleteken a jegyzőkönyv megírása stb. Mint gyakorlóéves, az elmúlt tanévben а II—IV. osztályt, ebben a tanévben а III—IV. osztályt vezettem összevontan, 25 perces órákkal, összevont osztályban a tanítóképzőben sohasem tanítottam. Hospitálásra sem volt alkalmam az összevont osztályban. El lehet képzelni, hogy mint gyakorlóéves, milyen sok problémával küzdöttem. Ismertessék meg a képzősöket az úttörők munkájával sokkal jobban. Hogyan kell egy őrsi gyűlést, rajösszejövctelt levezetni. Legtöbb helyen a fiatal pedagógusokra bízzák az úttörő-munkát. Javaslom azt, hogy a felsorolt problémákkal foglalkozzanak az iskolában, hogy kikerülő pedagógusaink minél jobb munkát tudjanak végezni. Beszélgessenek a tanulókkal arról, hogyan kell viselkedni a falu népével, hogyan a párt vezetőivel, hogyan segítsék a párt- és a DISZ-mun- kát. A DISZ-if júság nevelése nagyrészben a fiatal pedagógusokra hárul. Ismertessék meg a tanulókkal a szervezeti munkákat, mert szervezeti munka nélkül nem egész ember a tanító. Jenei Mária tanítónő, Székely. * Azt hiszem, hogy a fenti cikket nem csak Vikar Sándor állami zeneiskola igazgató olvasta nagy örömmel, hanem valamennyi pedagógus és különösen az iskola igazgatói. Tény az, hogy az oktatásunk 11 év alatt rendkívül sokat fejlődött. A tanítóképzés viszont ezzel nem tudott lépést tartani. így történt aztán az meg, hogy fiatal nevelőink a négy éves tanítóképzés ideje alatt nem kapják azt az oktatást, melyet dolgozó népünk joggal elvár tőlük. Különösen vonatkozik ez a gyaSsaparin: A KRISTÁLYPARA — Fantasztikus elbeszélés — (1) Eleinte senki sem akarta elhinni az eseményeket, annyira elképesztőek voltak. Elsőnek Nyikandrov, az autóbuszállomás büffése vette észre az embert a levegőben. Éppen unottan nézegetett kifelé az ablakon, amikor egyszerre csak megdörzsölte a szemét. Az országutat ferdén keresztes^ ve jó 30 méter magasságban egy férfi repült. Csikós pizsamakabátot viselt, viszont nyakkendő és fekete nadrág volt rajta. Rövid botot tartott a kezében és úgy szedte a lábát, mintha lépkedne a levegőben. Az állomáson még nem tartózkodott egy lélek sem. Az első autóbusz csak egy félóra múlva futott be. Az átfázott utasok a büfféhez siettek, hogy egy csésze teával melegítsék fel magukat. Nyikandrov gyorsan elújságolta nekik a látottakat, de édes-kevés megértésre talált. — Nézze csak ezt az embert — jegyezte meg felháborodva az egyik utas a büffés összefüggéstelen mondókáját hallgatva. — Hogy nem fecseg összevissza! Mondja kedvesem — fordult a büfféshez — kaphatnék egy csésze teát? Ugyanis nem iszom korán reggel pálinkát, mint egyesek ... j, Két-hárcm utasnalp mosolyra húzódott a szája, de a többség hangosan elégedetlenkedett: ugyanis Nyi- kandrevot annyira felizgatták a történtek, hogy elfelejtette meggyujtani a lángot a szamovár alatt, s így bizony egyetlen csésze tea sem akadt a büffében. Mellesleg szóval Nyikandrov- nak tényleg pálinka szaga volt, ő úgylátszik nem osztotta az utasoknak a reggeli itókára vonatkozó véleményét. A panaszkönyv hamarosan megtelt. Olyasmiket írtak be, hogy a. büffés már kora reggel alig állt a lábán és „képtelen badarságokat“ beszélt. Ez aztán kétségessé tette „a mennybolton utazó ember“ létezését, illetve a rávonatkozó első közléseket. * Kclja Kolmikov kora reggel kiugrott az ágyból, hogy mindent elintézhessen. Először is el kell készülnie a fényképújság legfrissebb számával, amelyet a szerkesztőbizottság ma akar kitenni. A felvételek már mind készek, sőt, félig tele is ragasztotta a képekkel a fehér rajzlapot. Kolja kényelmes helyet csinált magának a kerek kerti asztal mellett és munkához lákorlati oktatásra. Fiatal nevelők kikerülnek a gyakorlati életbe és sajnos azt kell mondanunk, hogy egy énekszám, vagy tánc betanításánál szívesen hivatkoznak arra, hogy ezeket nem tudják. A falusi nevelő pedig csak akkor válhat igazán népszerűvé a dolgozók között, ha ott él közöttük, ott énekel és ott táncol velük. Ezeket a hiányosságokat én abban látom, mint ahogyan azt mások is helyesen látják, hogy a négyéves tanítóképzés ideje alatt sok az elméleti anyag, s kevés idő van a gyakorlati oktatásra. A fenti hiányosságok kiküszöbölése érdekében én is javaslom a hatéves tanítóképzést. Katona János általános iskola igazgató, Bin. Súlyos vasúti szerencsétlenség Váraljaitól tott. Buzgón erősítgette föl a környékbeli nevezetes emberekről és létesítményekről készült felvételeket „A mi csodáink“ című újságra. Már a sötétkék vízfestéket is kikeverte, hogy elkészítse a rövid, de találó aláírásokat, amikor egyszerre csak felkapta fejét és a folyó felé tekintve hangosan füttyentett. A kanyarulatnál magas gáton, ott díszelgett az automata erőmű szivet-lelket gyönyörködtető épülete. Erről, hogy feledkezhettek meg? Kolja sajnálkozva nézte a fényképekkel telt lapot, de izig-vérig szerkesztő volt és így nem riadt vissza attól sem, hogy az eddig végzett munkát újrakezdje. Gyorsan beszaladt a házba a fényképezőgépért, megcélozta a vízierőművet, hegy „minél jobb háttere“ legyen. További egy perc múlva már a szobájában egy takaróval lefödte az asztalt, bebújt a „sátor“ alá, hogy a sötétben előhívja a felvételt. Mikor rövid idő múlva kimászott az asztal alól, baAz elmúlt napokban sú-; lyos szerencsétlenség tör«} tént Tolnában, a váraljái.' vasútállomáson. A Komlóról érkező tehervonatba beleszaladt egy YN 407. rend-’ számú teherautó. A teherautó két utasa, Varjas István gépkocsivezető és Bérdics Imre rakodómunkás életét vesztette, Horváth János és Nyúl Pál rakodómunkásokat pedig súlyos se-. rülésekkel kórházba szállították. A nyomozás megállapította, hogy a szerencsétlenséget Kiss János vasúti pá-:' lyaőr gondatlansága okozta, aki szolgálati helyén elaludt és nem engedte le a sorompókat. A pályaőr a szerencsétlenség után öngyilkos lett. rátjának. Kocsetovnak csodálkozó szeplős arcát látta. — Nézd csak — nyújtotta felé a még nedves fényképet. — Igazi csoda ez, barátom ! — Hát ez meg mi? — ámult el Kocsetov a képre nézve. — Hogy-hogy? — most Kolján volt a csodálkozás sora, amint felemelkedett. Rápillantott a napfényben csillogó felvételre: az erőmű épülete fölött, háttérben a derült éggel, egy ember lógott a levegőben. Felemelt kezében rövid botot tartott. Ejtőernyőnek, léggömbnek nyoma sem volt fölötte. Úgy viselkedett a levegőben, mintha egysze-' rűen a bot segítségével, repülne, akárcsak a boszorkány a seprűnyélen. Még: csak nem is kezeslábas sze- relőruha volt rajta, a esi-, kos pizsamakabát révén szinte az otthonosság lát-' szatát keltette. A barátok gondterhelten néztek egymásra. (Folytatjuk.) fi békebizottságok feladata az egyesülés után