Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. május (13. évfolyam, 104-126. szám)
1956-05-27 / 123. szám
1Р1Ю május 27, vasárnap mii N e г t л p A Hazafias Népfronttal szorosabb együttműködésről tárgyalt az MSZT országos vezetőségi ülése Szombaton az MSZT székhazában kibővített ülést tartott a Magyar-Szovjet Társaság országos i ezelő- sége. Az ülésen megjelentek: Erdei Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese. valamint a Hazafiab Népfront és a különböző tömegszervezétek képviselői. Részt vettek a tanácskozáson az ÍMSZT megyei titkárai és a központ felelős munkatársai is. Veres Péter, az MSZT alelnöke nyitotta meg az ülést, majd Kende István népművelési miniszterhelyettes, a fllagyar-Szovjet Társaság főtitkára mondott beszámolót a társaság feladatairól esi a Hazafias Népfronttal való szorosabb együttműködésről. Puskinnak, a Szovjetunió berlini nagykövetének levele a három nyugati hatalomhoz Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország bonni nagykövete május 16-án azonos tartalmú levelet intézett Puskinhoz, a Szovjetunió berlini nagykövetéhez és ebben tiltakozik a Német Demokratikus Köztái-saság nemzeti néphadserege katonai egységeinek május 1-i berlini díszszemléje miatt. G. M. Puskin máji s 25-én a három nyugati hatalom nagykövetéhez a következő tartalmú válaszlevelet intézte: „Tisztelt Nagykövet Űr! 1956 májup 16-i levelével kapcsolatban felhívom a figyelmet arra, hogy a Szovjetunió és a Német Demokatikus Köztársaság viszonyát éz 1955. szépA Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának nyilatkozata a francia-szovjet tárgyalásokról A Francia Kommunista Fárt Politikai Bizottsága nyilatkozatot adott ki a francia-szovjet tárgyalásokról. A nyilatkozatban örömét fejezi ki a tárgyalások kedjvező eredményén; s kidomborítja ennek rendkívüli jelentőségét a béke, Franciaország függetlensége és nagyhatalmi szerepe szempontjából. Karclelj beszéde a jugoszláv mezőgazdaság kollektivizálásának politikájáról Л Borba közli Edvard Kardeljnek a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökének beszédét, amelyet május 23-án a Jugoszláv Központi Szövetkezeti Szövetség második teljes ülésép mondott a jugoszláv mezőgazdaság kollektivizálásának politikájáról. A mi viszonyaink között — mondotta többek között Kardelj — a merőgazdasági termelés fejlesztését semmiképpen sem szabad elválasztani a falu szocialista átalakításától. A mezőgazdaság fellendülése és a mezőgazdaság szocialista i átalakítása egységes probléma. Értelmetlen dolog lenne a falu szocialista átalakításáról beszélni elkülönítve a mezőgazdasági termelés fejlesztéséért folyó harctól. — Ugyanígy káros lenne a mezőgazdasági termelés А XX. kongresszus után megnőttek az igények az MSZT munkájával szemben, de fokozódtak a lehetőségek is. Még gazdagabban, sokoldalúbban kell ismertetnünk a szocializmus, a Szovjetunió eredményeit és fejlődését. Ennek a feladatnak az MSZT egyedül, önmagában nem tehet eleget, ezért tovább kell erősítenie együttműködését a többi tömegszervezettel. A népfront, valamint a tömegszervezetek, a DISZ, a szakszervezetek és egyéb szervek segítségével munkánk a legszélesebb tömegekhez juthat el — hangoztatta Kende István. A nagy tetszéssel fogadott beszámoló után élénk tember 20-án kelt szerződés szabályozza s e szerint a Német Demokratikus Köztársaság szabadon dönt bel- és külpolitikájának kérdéseiben, a Szovjetunió pedig a kölcsönösség alapján kötelezettséget vállalt, hogy tiszteletben tartja a Német Demokratikus Köztársaság szuverenitását és nem avatkozik bcliigyeibe. Ezért a berlini szovjet katonai hatóságoknak nincs beleszólásuk a német lakosság társadalmi és politikai életébe, következésképpen azokba az intézkedésekbe, amelyek május 1-ének Berlinben, a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában való megünA nyilatkozat leszögezi, hogy a moszkvai megbeszéléseknek nagymértékben hozzá kell járulniok a francia-szovjet barátság fejlesztéséhez és a franciaszovjet szövetség helyreállításához, amely döntő tényezője a francia biztonságnak és az európai békének. — Ebben az országunk fejlesztéséről beszélni anélkül, hogy ugyanakkor tudatosan irányt vennénk a mezőgazdaság társadalmi viszonyainak megváltoztatására. Kardelj ezután bírálta azt a sajtóban és megvitatások során felmerült véleményt, hogy jelenleg a fő feladat a Tények és számok az Albán Népköztársaság 1956. évi állami költségvetéséből Az Albán Népköztársaság idei költségvetése a népgazdaság fejlesztésére 5 milliárd 82 millió leket irányoz elő, azaz 10 százalékkal többet, mint 1955-ben. Ezen az összegen kívül az ország vállalatai saját erőforrásaikból 700 millió leket ruháznak be a felszerelés tökéletesítésére és a meglévő vál_ lalatok kibővítésére és korszerűsítésére. Az ipar és a bányászat szakadatlan fejlődését 2 milliárd 300 millió vita indult, majd a kibővített országos vezetőségi ülés egyhangú határozatot fogadott el. A határozat helyesli, hogy a Magyar-Szovjet Társaság m'nt önálló szerv a Magyar Do’gozck Pár'ja részéről a budapesti aktívaülésen elhangzott javaslatnak megfelelően a jövőben szorosan működjék együtt a Hazafias Népfronttal, fokozza együttműködését a szakszervezetekkel és tovább folytassa a különböző tömegszervezetekkel, állami szervekkel és szakmai szövetségekkel eddig is jelentős e’.’edményeket hozó közös munkáját, egyben közvetlenül is építse ki a legszélesebb rétegek közötti te- \ ékenységét. neplésével kapcsolatosak. A fentebbiek miatt az ön tiltakozását alaptalanként elutasítom. Ami a berlini biztonság biztosítását illeti, szeretnék emlékeztetni ez év február 25-én Önhöz intézett levelemre, amelyben kifejtettem a Német Demokratikus Köztársaság kormányának véleményét arról, hogy Nyugat-Berlinben fel kell számolni a kém- és kártevő szervezeteket, valamint a militarista és fasiszta szövetségeket és egyesületeket, ami elősegítené Berlinben n feszültség lényeges enyhülését és az életviszonyok rendezését.” szempontjából döntő pillanatban, amikor a világot nagy békereménységek lelkesítik, a kommunisták mindent megtesznek majd a francia-szovjet barátság fejlesztésére, a franciaszovjet szövetség helyreállítására, a nemzetközi enyhülésért és az általános leszerelésért, az algériai kérdés békés rendezéséért. mezőgazdasági termelés fejlesztése, a szocialista feladatok megoldásához pedig később kell hozzáfogni. Rámutatott arra is, hogy az egyéni parasztgazdálkodás iránya nem a termelés fejlődésére, hanem zsákutcába vezet. leket meghaladó összegű beruházások biztosítják. A párt és a népi hatalom különös gondot fordít a geológiai kutatások térfogatának növelésére. Az idei állami költségvetés az állami társadalombiztosítás részére 239 millió leket biztosít s ebből az ösz- szegből 53 millió leket az üdülők fenntartására fordítanak. Az idén az Albán Népköztársaságban több mint 8.000 dolgozó és 8.000 Meghalt Supka Géza Dr. Supka Géza, a kiváló újságíró és publicista, a Nemzeti Múzeum volt igazgatója 73 éves korában, május 25-én meghalt. Temetése május 30-án, szerdán délután 4 órakor lesz a rákoskeresztúri új köztemetőben. A Kölcsönös Gazdasági Segítség 1 anácsának ülésszaka 1956 május 18—25-ig Berlinben a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa megtartotta soronlévő ülésszakát. A KGST ezen ülésszakán megvitatták a részvevő országok fő népgazdasági ágazatai — nevezetesen a gép, optikai és műszeripar, a vas- és színesfémkohászat, a szén-, ásványolaj- és gázipar, a vegyipar, a könnyűipar, a mezőgazdaság fejlesztése összehangolásának kérdéseit a következő ötéves időszakra (1956—1960). A KGST ülésszakán az érdekelt országok között egyeztetett javaslatokat fogadtak el a legfontosabb gépek, berendezések, nyersanyagok, fűtőanyagok és élelmiszerek termelésének színvonaláról és kölcsönös szállításáról. A gépipar, valamint az optikai és műszeripar fejlesztése távlatainak megvizsgálása során intézkedéseket dolgoztak ki avégett, hogy a termelésnek az országok közti szakosítását kiterjesszék és a további műszaki haladást biztosítsák. Megvizsgálták a vaskohászat nyersanyagalapja, a a vasérc- és a kokszolható szénbányászat, valamint a kokszgyártás —fejlesztésének, továbbá a színesfémkohászat nyersanyagalapja fejlesztésének kérdéseit. A KGST-ben részvevő országok gazdasági együttműködésének fontos Az országgyűlés jogügyi bizottságának ülése Az országgyűlés jogügyi bizottsága Pongrácz Kálmán, a bizottság elnökének vezetésével szombaton délelőtt ülést tartott. Az ülés az országgyűlés házszabálya módosításának kérdéseivel foglalkozott. Az új házszabály-tervezet elkészítésére a jogügyi, bizottság albizottságot küldött ki. Az albizottság szakértők bevonásával végzi munkáját. Az elkészített tervezetet a jogügyi bizottság legközelebbi ülésén vitatja meg. I gyermek üdültetését biztosítják. Egyéb szociális kiadásokra a költségvetés 194.4 millió leket irányoz elő. azaz 9 százalékkal többet, a tavalyinál. A közoktatási és a kulturális kiadások összege eléri az 1 milliárd 364 millió leket, 19 új elemi iskolát, 17 hétosztá- lyos iskolát és 3 új középiskolát nyitnak meg. A bölcsődékben és a napköziotthonokban a férőhelyek számát 5647-re emelik. lilo elnök jinius 2-án ilazik Moszkvába Joszip Broz-Tito, a Jugoszláv Szövetségi Népköz-, társaság elnöke június 2-án hivatalos látogatásra a Szovjetunióba utazik. Tito elnök háromhetes szovjetunióbeli tartózkodása során Moszkván kívül látogatást tesz a Szovjetunió többi városában, megtekint különböző tudományos intézeteket, ipari objektumokat, kulturális intézményeket stb. A látogatás ideje alatt megbeszélésekre kerül sor a jugoszláv és a szovjet vezetők között. Tito elnökön és feleségén kívül a Szovjetunióba utaznak: Edvard Kardelj, a szövetségi végrehajtó tanács alelnöke, Kocsa Popovics külügyi államtitkár, Mijalko Todorovics, a szövetségi végrehajtó tanács tagja, Jakov Blazsevics, a Horvát Népköztársaság Végrehajtó Tanácsának elnöke és mások, szerepet kell betöltenie az európai demokratikus országoknak Lengyelországból szállítandó kőszénnel és a Szovjetunióból szállítandó vasérccel való ellátásában. A mezőgazdaság fejlesztése távlati terveinek meg- vizsgálái-sa során figyelmet fordítottak a mezőgazdasági termékek, kiváltképpen a szemestermények termelésének jelentékeny növelésére. Szükségesnek ismerték el a kukorica vetésterülete kiterjesztésének biztosítását. Javaslatokat dolgoztak ki a műtrágyaipar jelentékeny bővítésére és a korszerű mezőgazdasági gépek gyártásának továbbfejlesztésére. A KGST ülésszakán nagy jelentőséget tulajdonítottak a KGST-ben részPolitikai bizottsági tagok látogatásai az üzemekben A héten Rákosi Mátyás elvtárs megtekintette az Orion Rádió- és Villamossági Vállalat műhelyeit, beszélgetett a gyár munkásaival és műszaki vezetőivel, ezt követően válaszolt а X. kerület pártaktivistáinak, akik a gyár egyik A Minisztertanács rendelet® a kenyérgabona kötelező vetéséről A lakosság kenyérgabona ellátásának zavartalan biztosítása érdekében a Minisztertanács szabályozta az 1956—57. évi kötelező ke- nyé.’gabonavetést. A rendelet értelmében a termelőknek 1956—57. évre az. 1955—56. évben megállapított vetésterületen kell kenyérgabonát termelniök. Abban az esetben, ha a A 1JISZ Központi Vezetőségének felhívása a júniusi vasgyűjtő hónapra Fiúk és lányok! Diszisták és úttörők! Évek óta nem kis elismerést és megbecsülést szereztetek szövetségünknek vasgyűjtő munkátokkal. A Minisztertanács az elmúlt évhez hasonlóan ismét hozzánk fordult. Nagy szükség van lelkes munkátokra, hiszen második ötéves tervünk megvalósításához igen sok nyersanyag kell. Diszisták! Úttörők! A DISZ Központi Vezetősége felhívással fordul hozzátok: járjatok elöl a vasgyűjtésben. vigyétek ismét győzelemre a párt és kormány felhívását. Szervezzetek vasgyűjtő brigádokat, kutassátok fel az elfekvő anyagokat és adjátok át az illetévevő országok népgazdasága villamosenergiával való ellátása kérdéseinek: munkaprogramot vitattak meg és fogadtak el a részvevő országok közti villamosenergia szállítások kiszélesítését és a Duna vízi- erőtartalékai komplex felhasználása tervének kidolgozását él intő javaslatok előkészítésére. Megfelelő határozatokat vitattak meg és fogadtak el a gazdasági és a tudományos-műszaki együttműködés terén a munka szervezésének megjavítására af KGST-ben részvevő országok szakminisztériumai és hivatalai közti közvetlen kapcsolatok kiterjesztésle útján. termében gyűltek össze Hidas István elvtárs láa togatást tett a borsodi vegyikombinát, a berentei és a tiszapalkonyai erőművek építkezésein, ahol beszélgetett a dolgozókkal, az üzem és építkezés vezet ői- vel. termelő szántóterülete év- közben megváltozik, arányosan nő vagy csökken a kenyérgabona vetésterülete is. A kenyérgabona kötelező vetésterv teljesítését a termelők kötelesek a községi (városi) tanács végrehajtó bizottságának bejelenteni. A vetési terv nem teljesítése felei őseég- revonással jár. kes gyűjtő szerveknek; Tekintsétek a vasgyujtést a diszisták becsületbeli ügyének, ezzel a munkával is erősítjük drága hazankat. elősegítjük szocialista iparunk fejlesztését. A DISZ végrehajtó bizottságok szervezzenek versenyt a fiatalok, a DISZ szervezetek és úttörő csapatok között. A legjobb eredményt elérő szervezeteket a gyűj- tőszervekkel közösen jutalmazzák. Dolgozó és tanuló fiatalok! Dolgozzatok úgy, hogy melletekre feltűzhessék a Kiváló Fémgyűjtő jelvényt! Előre a vasgyűjtő hónap sikeréért. DoZdbzó Ifjúság Szöwttsépd I Központi Vezetőséget