Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. május (13. évfolyam, 104-126. szám)
1956-05-26 / 123. szám
1956. május 26, szombat NÉPLAP Jfe VERSENYBEN A FALU —— ___________ Felhívás a Ssuromi brigádhoz! Kik az elsők az állami gazdaságokban? A Nyírteleki Gépállomás egyik brigádja, amelynek Kukoly Sándor a vezetője, a nyíregyházi Dózsa és az orosi Aranykalász Termelőszövetkezeiben dolgozik. — Tavaszi tervük sikeres befejezése után elhatározták a brigád tagjai, hogy termelőszövetkezeteikben a 3 százalékos több termés érdekében továbbra is hasonló lelkesedéssel harcolnak. Ezért a növényápolási munkák idejére versenyre hívják a császárszállási Új Alkotmány Termelőszövetkezetben dolgozó Szuromi Mihály brigádját. Mivel a két brigád területe határos, így egymás munkáját szemmel tarthatják és a verseny értékelése dekádról dekádra köny- nyen végrehajtható. A K’iko'y-brigád a következő célkitűzések megvalósításáért harcol: A kapálandó növényeket legalább háromszor géppel k.ifogástalannl megművelik. Az első kapálást a növény kikelése után azonnal megkezdik és 3 centiméter mélyen porhanyítanak. Ezt a kapálást legkésőbb május 28-ra minden területükön befejezik. A második és a harmadik kapálást — az időjárástól függően — egy-egy hét múlva végzik el. Az utolsó kapálást legkésőbb június 20-ig befejezik, mielőtt még a növény kinőne a gép alól. A brigádban három zetoros van. Egy-egy gép terve 170 hold. Ezzel szemben 300 holdat vállaltak. A három gép tehát 900 holdat kapál meg. Ez a terület már biztosítva van. A két termelőszövetkezet összesen 200 holdat vetett négyzetesen. Ennek háromszori kapálása 600 holdat jelent. A többi kétszáz hold pedig sorosan vetett kukoricából, napraforgóból és burgonyából kerül ; ki. A Nagyecsedi Állami Gazdaság zuhogól üzemegységében a dugványrépa, a cukor- és takarmányrépa, valamint a borsó sa- rabolásában és kapálásában 120 százalékos átlagteljesítményt értek el а dolgozók. Dobos Káról}’ és Sarkad! Ilona munkacsapatai 130, Virág Mária munkacsapata pedig 115 százalékra teljesítette tervét. ★ 178 százalékos teljesítményt ért el a Nyírteleki Állami Gazdaság Micsurin brigádja a faiskolában végzett permetezési, vadalási és kapálási munkák során. A brigádon belüli versenyben Németh Gyuláné munkacsapata tört az élre 195 százalékos teljesítménnyel. Utána Dobos Jánosnc munkacsapata következik 189 százalékkal. * 50 hold dohányt ültettek el eddig a Nyíi-bogdányi Állami Gazdaság dolgozói. E munkában különösen Kulcsár Antal tűnt ki 150 százalékos napi teljesítménnyel. A gyümölcstermesztésben Novák József permetező csapata vezet 200 százalékos tervteljesítéssel, aminek eredményeképpen már a negyedik' permetezést is befejezték. * Rádi János szerezte meg a vezetést 102 százalékos tervteljesítéssel a Kemecsei' Állami Gazdaság fejőgulyásainak versenyében. — Utána Horváth Mihály következik. A gyümölcs- és szőiőter- meeztésben a sóstóhegy! és a kemecsekerti brigádok munkacsapatainak verse-' nyében Matyasovszki János munkacsapata jár az élen' 252 százalékos teljesítménynyel. A versenytárs, Busz- lai-mnnkacsapata csak 127 százalékot ért. el. A ternlelőszövetkezetek megyei versenyének JAVASLATOK A felszabadulási munkaverseny értékelése során a verseny legjobbja a következő három (termelőszövetkezet lett: 1. tisz.aszalkai Búzakalász. Ez a termelőszövetkezet 1000 hold fÓidon 250 taggal gazdálkodik. ‘Elsőnek fejtezte be a ta- rÍBS(4i i vetegetést. Különösen jő a tagoknak a munkához való viszonya. Időben kezdett hozzá a növényápolási munkák végzéséhez. 30 hold négyzetesen vetett napraforgójukat' mar kétszer megkapálták. 30 hold cukorrépavetésüket megsarabolták, kiegyelték s már az első kapálását is |befejezték. A korai burgonyát kétszer megkapálták, jelenleg pedig a későn vetetteket kapálják. Káposzta-táblájuk ezideig szinten kétszeri kapálást kapott. Az összes kukoricát négyzetesen "vetették. Az istállótrágyát szarvasokban érlelik a táblák szélér. A tehenész stében a fejési átlag 5.6 literről 7.8 literre emelkedett. , eredményei A tsz-ben egy 30 méter hosszú, 8 méter szélességű sertésólat, továbbá egy dohánypajtát saját erőből építettek. 2. nagycserkeszi Új Élet. 1000 holdon 95 család 145 tagjával folytat nagyüzemi gazdálkodást. A 145 tagból 130 tag rendszeresen kiveszi részét a közös munkából. A termelőszövetkezetben a munkaszervezet ki van alakítva és a brigádok, munkacsapatok párösversényben állnak egymással. A verseny eredményét a központban lévő versenytáblán folyamatosan ismertetik. A vetegetések időben való befejeztével a növényápolási munkák teljes ütemben folynak. így többek között 20 hold cukorrépa és 15 hold takarmányrépa sarabolása, egyelése, első kapálása befejeződött. Az idén 15 hold dohányt termelnek, amelyből május 17-ig 10 hold ültetését végezték el. Befejezést nyert a termelőszövetkezetben tehénistálló. sertésólak, kecces, Gépállomási versenyhírek dohánypajta és egyéb kisebb épületek saját erőből való építése. Az építőbrigád jelenleg egy szintén saját erőből készülő 50 férőhelyes tehénistállót épít. 3. császárszáiláei Új Alkotmány. A termelőszövetkezet 1753 hold területen 418 taggal gazdálkodik, munkaszervezet ki van alakítva és mind a brigádok, mind a munkacsapatok kellő szervezés mellett dolgoznak. Párosversenyben van a nagykállói Vörös Zászlóval. Szépséghibája azonban e versenynek, hogy az elért eredményeket mindkét részről nem igen értékelik. Az idei felszabadulási munkaverseny első szakaszát értékelve, a megyei tanács mezőgazdasági igazgatósága a legjobb eredményt elérő tiszaszalkai Búzakalász Termelőszövetkezetet 5.000 forintos ajándéktárgyban részesíti. A nagycserkeszi Üj Élet és a császárszállási Üj Alkotmány 3.000, illetve 2.000 forint értékű jutalomban részesül. örömmel vettem, hogy a II. ötéves terv irányelvtervezetének kibocsátása után megjelent megyénk mezőgazdasági távlati tervének irányelvjavaslata, amely tájegységünkkel, azon belül a fehérgyarmati járással is foglalkozik. A sajtó hasábjain ismertetett javaslatokhoz még szeretném hozzáfűzni a véleményemet. Szükségesnek látom a járás területén a tsz-ek kezelésében lévő mintegy 4000 hold szerkezetnélküli talaj meszezését. Javaslom, hogy az 5000 hold- riyi évelő pillangós területét emeljük 50 százalékkal a járásban és a követGergelyiugornyán is versenyeznek Községünk két termelőszövetkezete, a Rákóczi és a Győzelem versenyben van egymással a több termésért. A tavaszi vetegeiések mindkét termelőszövetkezetben már napokkal ezelőtt befejeződtek. Kezdetét vette a növényápolás, a arftiben a két szövetkezet szinte egymás mellett halad. Befejezték a cukorrépa kapálását, a kalászosok acatolását és a napraforgónak ezideig mintegy 70 százalékát kapálták meg. Jó termésre, gazdag zárszámadásra van kilátás mindkét termelőszövetkezetben. Az egyéniek ugyancsak jól haladnak a tavaszi munkákkal. Tudják, hogy fejlődő növény nem várküszöbölné a gabonavetőmag megromlását. Szükségét látom annak, hogy sürgősen megoldjuk a- gyümölcsszüretnek legalább a közvetett gépesítését. Részesítsük az aprómagot termelőket olyan kedvezményben, mint ezt a 1 pillangósok esetében teszik. Nagyon ésszerű lenne, ha a nyírségi homokterülettől eltérő talajú vidékünkön a Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézethez hasonló, de speciális feladatokat végrehajtó intézet létesülne. Seres Zsigmond járási főagronómus, Fehérgyarmat. hat, az ápolásban való lemaradás, késlekedés kevesebb termést, kisebb jövedelmet 'jelent. Éppen ezért; a mezőgazdasági állandó bizottság szüntelenül figyeli a határt, s a dolgok, folyását és a tanácstagok egyéni példamutatásukkal- párosversenyt szervezne!: körzeteikben. Páll Gyula Gergelyiugornya. dik, jó ütemet diktáló versenyző tűnt fel: Vasvári Károly. Vasvári elvtárs teljesítménye felülmúlja az előbbi két traktoros teljesítményét is. Amíg az eddigi első Tóth András 584 normálholdat teljesített, üzemanyag fogyasztása pedig 78 százalékos, addig Vasvári Károly 658 normálhold munkát végzett és üzemanyag-fogyasztása 94 százalékos. Balkányi határszemle I Miért eredményes a verseny a Nyírbátori Gépállomáson ? Jó a versenymozgalom a Nyírbátori Gépállomáson is, amely szintén az elsők között halad. Tavaszi idénytervét ez a gépállomás 170 százalékra teljesítette. A gépállomás 67 traktorosa közül 55-en teljesítették tavaszi tervüket. A gépállomás pártszervezete, az üzem vezetősége és a szakszervezet mindent elkövetnek, hogy a következő időkben még jobb eredményeket érjenek el. Ennek egyik alapfeltétele az, hogy a traktorosok mindegyike a saját tervén kívül társai tervét is ismeri. Ilyen n.ódcn mindenkor tudják: mennyit kell teljesíteni ahhoz, hogy a versenyben a legjobb eredményeket biztosítsák. De nagyban elősegíti mindezek mellett a Nyírbátori Gépállomás sikere munkáját az, hegy dolgozói bátran kezdeményeznek. újítana!« így például a négyzetes kukorica vetéssel kapcsolatban egy jól sikerült újítást vezettek be. Ennek az a lényege, hogy ( az „SZ 80“-as lánctalpas > erőgépekre úgy szerelték I fel a négyzetbevető szer- ( kezetet, hogy drótvezérlés j nélkül is tudnak dolgozni. Ehhez a vetési módhoz csak két ember szükséges, miáltal lényeges önköltség megtakarítást lehet vele elérni. A tavasz folyamán már kétszer két napos határszemlét tartottunk községünk határában a mezőgazdasági állandó bizottság elnökének és a termelési bizottság 5 tagjának részvételével. Első alkalommal — április végén —, örömmel állapítottuk meg, hogy egyetlen’ darab föld sincs szántatlan. Nem úgy, mint az elmúlt évben, amikor több, mint 50 hold maradt parlagon a község és a gazdák szégyenére. Második határszemlén- ken pedig, amelyet május közepén tartottunk, az a kellemes meglepetés ért bennünket, hogy minden tavaszi, magot elvetettek az egyénileg dolgozó parasztok. Meggyőződtünk arról, hogy megkezdődött a kapások ápolása is. Igen sokan idejében végezték el a fogasolást, sarabol ást, a répa egyeselését és a napraforgó első kapálását. Május 23-án a balkányi termelők értekezleten elfogadták a nagykállói egyéni dolgozó parasztok versenykihívását és vállalták, hogy még jobban dolgoznak a terméshozam 3 százalékos növelésének túlszárnyalásáért. Nagy Zsigmond Balkány A jó munka A napkori Üj Világ Termelőszövetkezet életéről és munkájáról tájékoztatott bennünket Zalatnay Károly levelezőnk. Mint írja: .Nemrég volt előlegosztás. Egy munkaegységre 6 forint jutott, az egész tageredménye súg között pedig 66.000 forintot osztottak el. Vályo- gos Miklós családjának 550 munkaegységre 3300 forint jutott, de szépen kapott mindaz a szövetkezeti tag, aki eddig szorgalmasan végezte munkáját/’ я talaj meszelésére a pillangósok növelésére a gép láncolat beállítására kező években az 1956. évihez hasonlóan a belső szükséglet és az exportigény kielégítése miatt a pillangósok 70 százalékán magot fogjunk, s továbbá szélesítsük ki az egyéb aprómagvak termelését is. így a pillangósok jó előveteményei lennének a búzának s a széna pedig a takarmánybázist szilárdítaná. Szükségesnek tartom a növényié rmelésben több küllőskapa beszerzését, s a gyümölcsösök részére ol- dalozó tárcsák gyártását. Javasolnám egy olyan gépláncolat beállítását, ami a gabona aratását, tisztítását, szellőztetését, szárítását elvégezné s kiA gépi kapálásban Kiss Gábor vezet A megyei gépállomási igazgatóság legutóbbi értékelése szerint a tavaszi idényben a legjobb eredményt elért öt talajmunkás traktorvezető: 1. Tóth András (Encsencs), 143 műszaknorrna teljesítménnyel és 330 százalékos tervteljesítessel. 2. Székely György (Encsencs), 3. Szabó János (Nyírbátor), 4. Orosz Gyula (Nyírbátor). 5. Orosz Sándor (Nyírbátor). A tavasz) idényben a legjobb eredményt elért három brigád: 1. B. Molnár Pál ^Encsencs), egy gépre jutó 76.55 műszaknormával. A brigád idénytervét 207 Százalékra teljesítette. 2. Nyakacska András (Encsencs) 3. Kiss Mihály (Nyírbátor). A legjobb eredményt érte el a tavaszi idényben az Encsencsi Gépállomás, ahol az egy gépre jutó műszaknorrna teljesítmény 68.87, az idényterv teljesítés pedig 176.5 százalék. Utána következik másodiknak Újfehértó, harmadiknak Tyúkod. Az éves gépi kapálásban és takarmány-kaszálásban a legjobb eredményt elért négy traktor-vezető: 1. Kiss Gábor (Tyúkod), 2. Kiss Attila (Tyúkod), 3. Vinnai Károly (Vencsellö), 4. Magyar István (Nyírtelek). IJjabb kiváló versenyző tűnt fel az Encsencsi Gépállomáson Az Encsencsi Gépállomáson helyesen és folyamatosan értékelik a párosversenyeket, A traktorosok dekádonként röplapokon keresztül tájékozódnak mind a maguk, mind társaik teljesítéséről. A brigádszállásokon a sajtót és a rádió hangját állandóan figyelemmel kísérik. Tóth András és Székely György kiváló traktorosok mellett most egy harma-