Néplap, 1956. április (13. évfolyam, 79-103. szám)
1956-04-08 / 84. szám
л É Р L А 1» 1956. április 8, vasárnap ^wdalojn Jlííuifazift JCritika ■■ЩЦ?Х!ЛЯЦИЦЖЛ „4 szerelem komédiája66 (G. B. Shaw vígjaiéba) G. B. Shaw „a legújabb kor Moherje“ termékeny irodalmi munkásságában mindvégig a haladás eszméi mellett foglalt állást, melyhez eszköze az elfogulatlan kritika, a könyörtelen. leleplezés, az a szatirikus humor volt, melynek erejétől rettegett az angol úri társadalom. Miként a maga korában Moliére, Shaw is az emberi butaság, félszegség, gonoszság, a hazug álerkölcsök, álszent megalkuvások kíméletlen, de nevettető ostorozója volt. Shaw darabjainak főerőssége a sziporkázóan szellemes párbeszédek, a klassziA MÖVÉSZCSALÁD Minden szobában képek, rajzok, tanulmányok, szobrok. megkezdett munkák, metszetek láthatók. Ebben a lakásban él egy család, amelynek minden tagja művész, A családfő Matvej Genrikovics Manizer híres szobrász, az OSZSZSZK érdemes művésze, a Szovjetunió Művészeti Akadémiájának alelnöke. A kiváló szobrászművész sokat dolgozott V. I. Lenin szobrán. Manizer több szobrot készített, amelyek a moszkvai földalatti .vasútállomásait díszítik. M. G. Manizer felesége, Jelena Alekszandrovna Jan- szon, szintén szobrászművész. Sok művével sportolót és balettművészt ábrázol. Matvej Genrikovics és Jelena Alekszandrovna fiai is művészek. Mindketten a V. I. Szurikov képzőművészeti főiskolán végeztek Moszkvában. Hugo, az idősebbik, festőművész, Otto, a fiatalabbik. szobrászművész lett, s apja felügyelete mellett dolgozik. kusan egyszerű bonyodalom, a romantikus fordulatok nevetségessé tétele a hatásosan exponált jelenetek mellett. „A szerelem komédiája“ egy önmaga-erejébői lett cinikusan aljas procc pénzeszsák elkényesztetett, hisztériás lányának és egy „társaságbeli“ semmittevő ifjú úr groteszk szerelmi bonyodalmában egy egész társadalmi osztály tipikus rajzát adja. Shaw a tehetség nyitott szemével látta meg kora társadalmának hibáit, melyeknek feltárásával javítani akart az ő tántoríthatatlan igazságérzete, mindig jóhiszemű optimizmusa, törhetetlenül harcos . igazmondása. A darab sikeres és mulatságos voltát misem bizonyítja jobban, mint hogy a Faluszínház társulata április 10-én Tiszátokon ünnepli a darab 100. előadását. ERESZALJA A József Attila-díjas Váci Mihály verskötete Akarva-akaratlanul, еду1 re megy, — tény аг, hogy | ennek a csinos kis könyvnek 37 verse közül éppen a középső viseli az „Emberi közelségből“ címet. S jellemzően ez a vers fejezi ki legvilágosabban költői állásfoglalását, művészi hitvallását. A költőkről beszélve így fejezi be ezt a versét: „hajoljatok az emberek arcához, s közelről, halkan szóljatok.“ Valóban ez a legfontosabb jellemzője Váci Mihály verseinek: az emberközelség, az emberszeretet. Akármiről szóljon is a vers, mindenütt kitűnik a sorokból a költő mély hite az emberben, öröme azért, mert egyre jobban szépül életünk. De a köznapok apró örömeit is felfedi számunkra. A versek mindegyike elárul egy-egy mozzanatot, pillanatot a nyíregyházi nép életéből. Talán azt mondhatnánk, hogy az idillt, a zsánerképet 1 történetivé tudja szélesíteni, amikor a 32 éves költő legtöbbször gyermekkori képeit, régi emlékeit állítja elénk. Es mindezt a szeretet, a ragaszkodás meleg líraisága teszi különösen rokonszenvessé. Ugyanakkor nem válnak soha gics- csessé ezek a képek: mert a táj, az emberek szeretete mellett, a ma nagy örömével párhuzamosan lobog a költőben a másik „tiszta szenvedély“, az ellenség gyűlöletének hangja is. S ezek együtt adják verseinek sajátos csengését, szépségét. Néhány évvel ezelőtt még fizikailag is közel volt hozzánk Váci Mihály íróasztala. (Olyan idegen most leírni azt: Mihály, hiszen Miska volt és az ma is mindanyiunk számára.) Itt tanított a bokortanyákon, aztán a Kossuth gimnáziumban is. majd különböző beosztásokban az oktatásügy megyei szervezetében. Innen került az Oktatásügyi Minisztériumba: ott dolgozik VÁCI MIHÁLY: Gyalog szerettem volna jönni Gyalog szerettem volna jönni a porral lepett füveken, mezítláb, hogy frissen erezzem, ha felmelegszik a szülőföld pora, mikor megérkezem. Gyalog szerettem volna jönni, hogy erezzem, a telt kalász s a rét sok térdeplő füve elém borul, el nem eresztve, s lábam kérve kulcsolja át. Gyalog szerettem volna jönni át a szorgalmas földeken, mindenkinek által kiáltani, mesgyén átlépni, kezetrázni: .Na, és a munka hogy megyen?“ Gyalog' menni az utcán végig, s előre köszöngetni ott. Tornácokon üldögélni, mint régen, hogy mindenki arcomba nézzen, s mondják: — „Semmit se változott!“ fis gyalog fogok hazamenni a porral lepett füveken, mezítláb, hogy sírva érezzem, ha felmelegszik a szülőföld pora, mikor megérkezem. I ma is. Ismertük őt, szeret-. i tűk őt, — csak éppen nem ismertük eléggé, nem fedez-, tűk fel benne azokat a köz-] vetlen mély emberi érzése-, két, amelyeket versei kife- jeznek. De talán neki isi szüksége volt egy kis mész-' szeségre, hogy igazán közel jusson szülőföldjéhez, a\ Nyírséghez, Nyíregyházához. Mert ez a másik alapvetői jellemvonása ezeknek a verseknek: mindenütt felfedezzük benne a mi környé-'. künket, ezt a tájat, áftoh élünk. Szóképeiben, hasonlataiban a. — költői nyelvi legspontánabb megnyilatkozásaiban — a fecske, a vetés általános képe mellett a\ városvégi házak ereszalja,i családja, apja, a nagyvasúti' munkahely, az alvégi bodzá i , fák sora, a kis gyermek vi-\ : lága: a katonai gyakorlótér.] |a hazatérő ember új ta pasztalata: a földből kinőtt] ■ dohányfermentáló, azaz a 1 mi földünk emléke kerül ■ elő ezekben a versekben. j Bizony csudálkoztunk tehát, amikor — másfél, évvel 1 ezelőtt — először pillantottuk meg nevét az Uj Hang egyik számának legelső oldalain közölt versek felett, 1 S bár az Ereszalja Váci Mi-] hály első kötete, mégsem, látjuk itt a kezdő költő tétovázásainak nyomait. Az. hogy túlnyomórészt „itthon“, maradt témáiban nem jeleni provincializmust, de formai .szempontból sem következik belőle igénytelenség. Nincs helyünk arra, hogy] részletesebben elemezzük] ezt a kötetet. Tnkább^sa!-] fel akartuk hívni a figyel-. met arra, hogy Váci Mll'dl.v. akit most tüntettek ki Jó-i zsef Attila-díjjai. Budapest ten is mindig rólunk beszél verseiben. ..... , MARGÓCSY JÓZSEF. SARATOK KOZOTT És nemcsak az iskolásgyerekek, pionírok sorakoztak fel az utón, hanem minden falu apraja, nagyja integető kézzel üdvözölt bennünket. Az első élmények Kárpát-Ukrajnában sei, a vendéglátó házigazda szívélyességgel ismételgette ezt a szót. Már feltünedeztek Csop első házai .A sínek mellett két szovjet katona haladt el, láthatóan szolgálatból tartottak hazafelé. Amikor megláttak bennünket, lekapták sapkájukat és nevetve integettek felénk, köszöntöttek bennünket. Ez a mosolyogva köszöntő arc, baráti üdvözlésre lendített, integető kéz végigkísért bennünket egész utunkon. Amikor Csoptól első célunk, az Iszkra kolhoz felé robogtunk autóbuszainkkal, minden faluban, amelyen áthaladtunk, díszkapuk állottak köszönt 5 szavakkal. Mintha személyes rokonok, testvérek érkeztek volna. Uzsgorodon hasonlóképpen volt. Ha valamelyikünk megjelent az utcán, a Verhov ina-szálloda előtt, máris nagy tömeg vette körül, szeretettel rázták a kezét, szaporán ellátták egy életre való jelvénnyel. Emlékszem rá, a csopi hivatalos fogadás alatt az egyik szovjet elvtárs kutató szemekkel nézett fel az égre és felsóhajtott: „Csak szép legyen végig az idő...” — Ezekben a szavakban körülbelül ez volt benne: „Mi mindent megteszünk, hogy jól érezzétek magatokat, remélem, az időjárás is tiszteletben tart benneteket, vendégeket...” Nem is volt hiány ottlétünk alatt a napfényben! ! poharakat — szerényebbek és meggondoltabbak a szöri pös poharakat. Mire jóllak- Itunk és éppen régyújtot- ítunk az első Verhovinára — I ez a legnépszerűbb cigaretta Kárpát-Ukrajnában — friss tányérokkal jelentek meg a fehérkötős kedves és szép kolhozista lányok. Mi ez? — néztünk egymásra csodálkozva. Ekkor derűit: ki, hogy az ebéd még csaki most következik, eddig csak: az előételekből, étvá gyesi - nálókból falatoztunk! Ési ekkor hozták a finom bo-.J rókát is, A kolhozelnök Be-i vetve mondta: „Ne haragudjatok. de ez így szokás nálunk.. A világoskék szín Előétel vagy ebéd ? Amikor szerelvényünk a Tisza-híd elejére gördült, niég reggel volt, s mire áthaladt rajta, már délelőttöt mutatott az óra. Nem azért, mintha olyan hosszú lett volna e híd, hanem azért, mert Kárpát-Ukrajná- ban a moszkvai időszámítás van érvényben, azaz két órával előbbre járnak az órák mutatói. Am nem ez volt a legnagyobb esemény a Tisza hiúján! Egészen más. A küldöttek, akiket az a szerencse ért, hogy április negyedikét a Szovjetunióban ünnepeljék, valamennyien az ablakhoz tódultak, amint elhagytuk Záhonyt. Végigzör- gött a szerelvény a vashídon s máris előttünk voltak az első fák, házikók, barázdák. Nem volt ezekben semmi külön] eges. A lombnélküli, de már fénye- sedő akácok, tölgyek pontosan olyanok voltak, mint odaát Magyarországon, Zsurkon vagy Győröcskén. A földeket éppen úgy fony- nyadt, őszsorvasztotta, télfagyasztotta fűcsomók borították és csak itt-ott zöldellt szegényesen, koratavaszia- san egy-egy friss növényszigetecske. Mi mégis úgy éreztük valamennyien, hogy különleges, szép varázsa van a fáknak, a földeknek, házaknak — ezek szovjet fák, földek, házak. A Szovjetunióban vagyunk! Abban az országban, amelyről oly sok szépet hallottunk, amelyről oly sokat beszélünk, ha hazánk szabadságáról, függetlenségéről, népünk jólétéről van szó. A küldöttek, férfiak és asszonyok ott álltak az ablakok előtt, némán, egyetlen szó nélkül nézték a szovjet haza első feltünedező képeit. Mély meghatottság telepedett a szívekbe és volt, akinek könnycseppek gördültek le az arcán ... „Charaso!..." Akkor ocsúdtunk fel, amikor Csop előtt felszállott a szerelvényünkre egy magasabbrangú határőr tiszt. No, gondoltuk, most jön a határvizsgálat, vámvizsgálat. De nem az történt. A tiszt felkereste a küldöttség vezetőjét, kezet ráztak és néhány percig beszélgettek. A szovjet elvtársak minden második szava ez volt: „Charaso!...” Harsányan, széles nevetésNem vagyok gasztronómiai szakember és túlságosan nagyétkű sem. Hat-hét töltöttkáposztánál többet nem igen tudek egyszerre megenni. Nem csoda tehát, hogy engem, küidöttársaim- mál együtt meglepetés ért az első ebédnél, amelyet az Igzkra-kolhbz terített asztalánál fogyasztottunk el. A kolhcznézés után jó étvágy- gyal érkeztünk meg az irodába. Az iroda szobáiban terítettek meg nekünk. — Amikor beléptünk, az asztalon már pompás falatok hívogattak bennünket lakomára. Hát mi hozzá is láttunk. Ettünk hideg disznósültet, tojásos-retkes-tsjfe- les salátával, finom halat olajos káposztával, vajat, kenőmájast és így tovább. Közben vidáman ürítettük hol a vodkás. hol a sörös A csopi állomást nemrégiben építették újjá, alakították át. Valóságos palota, méltó a Szovjetunió kapujához. A város felőli bejáratát hatalmas oszlopos elő- rész tagolja. Először azt hittem, klasszikus ó-görög oszlopok, korinthosi oszlopfőkkel, de amikor jobban megnéztem, rájöttem, hogy tévedtem. Az oszlopfők i ukrán díszítőelemekkel van- i nak kiképezve s központi elemként a napraforgó vi- I rágai szerepelnek. És ahogy ! körülnéztem az állomás előtti téren, akár a szállodát, akár a nagy üzletházat, vagy éttermet szemléltem, mindegyik épület külön műremek, . amely a klasszikus hagyományokat népi, nemzeti motívumokkal egyesítette. Hasonló épületet láthattunk Sztrun- kóka nevű kis falucskában is, amelyen áthaladtunk -- egy művelődés házat. Egyébként azonnal szem-. • betűnt a falvak házainál» hogy igen kedvelik a világoskék színt. Ügy szól vám' valamennyi ház falszegélyei világoskék. Ez akkor Kéz-.' dett elgondokoztatni, ami-« kor utána az ukrán zásklóJ ra pillantottam és ott is fel-í fedeztem a világoskék csto kot. Erősen él az ukráni népben a hazafias-nemzett érzés, amely a szovjet hatalom évei alatt egybeolvadt az internacionalizmus eszméjével. Ez a nagyszerű hazaftság- sugárzott felénk az esti ünnepi előadáson is, amikor a Kárpát - Ukrajnai népi 1 együttes tagjai színpompa- ragyogó hucul népviselet-! ben csodálatos népdalokat, énekeltek és ősi táncokat jártak előttünk. Ez a nagyszerű hazafiság sugárzott-a. szovjet emberek munkája-, ból. is. De erről majd legközelebb. (Folytatása következik}' Soltész István.: A Manizer-család otthonában, (Foto E. Jevzerihin)
